Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2012. május 7., hétfő

14.790 - Demonstráción állnak ki Ángyán József lemondott földművelésügyi államtitkár mellett.


*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Megkezdték Ángyán József lejáratását 
2012-05-03. 20:32 Kuruc.info 

Az MTI szerdai hírében a Napraforgóblog bejegyzését idézte, mely szerint Ángyán József azért távozott a tárcától, mert "két haverját" felmentette Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A Kettős Mérce blog az MTI-hír kiadása után azt írta, ilyen nevű blog nem is létezik. Az MTI ezután közölte a blog pontos címét, így világossá vált, hogy egy szerdán, pár órával az MTI-szemle előtt regisztrált, egyetlen bejegyzést tartalmazó blogot tartott fontosnak szemlézni az MTI. 

Szemenszedett hazugságnak nevezte a Vidékfejlesztési Minisztérium volt államtitkára azt a szerdai blogbejegyzést, amely azzal vádolta meg, hogy személyes érdekek miatt kifogásolta a kormány birtokpolitikáját. A Napraforgóblogon megjelent bejegyzésben foglaltak "minden alapot nélkülöznek, egytől egyig szemenszedett hazugságokat tartalmaznak" - áll Ángyán József közleményében. 

A blog a többi között azzal vádolja a politikust, hogy azért távozott a tárcától, mert "két haverját" felmentette Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Az ismeretlen szerző állításai szerint Ángyán József ismerősei és rokonai érdekében bírálta a kormány birtokpolitikáját. 

"Az MTI 2012. május 2-án 14 óra 20 perckor közreadott egy engem lejáratni szándékozó koncepciós irományból kreált hírt, amelyet visszautasítok. Az abban foglaltak minden alapot nélkülöznek, egytől egyig szemenszedett hazugságokat tartalmaznak. Visszautasítom továbbá azt az eljárásmódot, ahogyan az MTI, az ország közpénzekből fenntartott hírügynöksége egy hivatalosan nem létező blogon (...) megjelentetett első és egyetlen bejegyzésből 'példás' gyorsasággal, néhány óra leforgása alatt országos hírt kreált anélkül, hogy a bejegyzés tartalmát bármilyen módon ellenőrizte volna" - olvasható Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium volt államtitkárának szerda késő esti nyílt levelében, melyet Belénessy Csaba MTI-vezérhez intézett. 

"Követelem, hogy a jó hírnévhez való jogom durva megsértését helyesbítő közlemény azonnali kiadásával korrigálják, s erre külön hívják fel azon sajtóorgánumok figyelmét, amelyek az Önök hírét átvették. A helyesbítő közleménnyel egyidejűleg az MTI jelen levelemet is hozza nyilvánosságra. Követelem továbbá, hogy indítsanak azonnali vizsgálatot annak kiderítésére: hogyan fordulhatott elő, hogy egy ilyen '1 napos blog' első és egyetlen bejegyzése vezető hírré válhatott az MTI-nél, különös tekintettel arra is, hogy ki vagy mely intézmény volt a 'figyelemfelhívó hírforrás'! Elvárom, hogy a vizsgálat eredményeiről engem informáljanak és a közvéleményt tájékoztassák" - közölte a volt államtitkár. 

A politikus nyilatkozatára válaszolva az MTI vezérigazgatója közölte: a hírügynökség azért dolgozta fel a blogbejegyzést, mert hírértékűnek ítélte. "Ezt támasztja alá a Vidékfejlesztési Minisztérium nyilatkozata is" - utalt Belénessy Csaba a tárca tájékoztatására, amely szerint a minisztérium a témával kapcsolatos tényeket, fejleményeket figyelemmel kíséri és megvizsgálja.(MTI - HVG nyomán) 

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Ángyán József mellett tüntetnek 
2012, május 5 - 22:12 barikad.hu 

Demonstráción állnak ki Ángyán József lemondott földművelésügyi államtitkár mellett. A minisztérium Kossuth téri épülete elé, május 10-én 17 órára meghirdetett tüntetést az Élőlánc Magyarországért és a Váralja Szövetség szervezi. 

 
Tüntetés Ángyán József mellett

Emlékezetes: Ángyán József lemondását az állami földbérletek körüli visszásságokkal indokolta, majd több interjúban is kifejtette, hogy az agrártárca számos döntése mögött valójában gazdasági érdekcsoportok állnak. 

Szerdán az MTI átvette egy alig néhány órával azelőtt létrehozott blognak az ex-államtitkárt rágalmazó írását. A nemzeti hírügynökség eljárása országos felháborodást keltett, Ángyán József nyílt levélben követelte az ügy kivizsgálását.