Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2012. szeptember 6., csütörtök

15.501 - Dr. Léhmann György: Éjfél után kaptam budapesti ügyvédkollégámtól az írásom után látható, Fővárosi Ítélőtábla által 2012. április 5-én hozott jogerős ítéletnek utolsó oldalát, melyből kiemelem az alábbiakat:

Feladó: Dr. Léhmann György

Dátum: 2012. szeptember 6. 15:09
Tárgy: RENDKÍVŰL FONTOS KÖZLEMÉNY
Címzett: Kutasi József Antal


DR. LÉHMANN GYÖRGY  (8600 Siófok Szűcs u. l. - tel. 84/313-176  és 06-20/49-39-85l)  ügyvéd irata  e-mail: lehmann@invitel.hu    ==========================================================================

 

Éjfél után kaptam budapesti ügyvédkollégámtól az írásom után látható, Fővárosi Ítélőtábla által 2012. április 5-én hozott jogerős ítéletnek utolsó oldalát, melyből kiemelem az alábbiakat:

 

„A felmondás csak érvényes szerződést képes megszüntetni, és csak akkor, ha jogszerű, azaz a Ptk. 321. § 1. bekezdésében foglaltaknak mindenben megfelel. A kölcsönszerződés érvényességéről, illetve a felmondás jogszerűségéről pedig vita esetén csak a bíróság dönthet, így az I. rendű alperesi felmondás felperesekhez való megérkezése önmagában még akkor sem ad alapot a szerződés megszűnésének megállapítására, ha a felmondást közjegyzői okirat tartalmazza. A jelen per 2010. május 26-án, tehát jóval a végrehajtási záradék 2011. július 19-i kiállítása előtt megindult, így a II. rendű alperes számára a kérelem előterjesztésekor már az is nyilvánvaló kellett, hogy legyen: annak az opciós jog gyakorlásával létrejött adásvételi szerződésnek az érvényessége, amelyre tekintettel a felpereseket kiürítési kötelezettség terheli, valamint a kölcsönszerződés érvényessége is vitás. A Vht. 211. § 2. bekezdése szerint ha a bíróság az okiratot a törvény megsértésével látta el végrehajtási záradékkal, a végrehajtási záradékot törölni kell.”

 

„E jogszabályi rendelkezésekből következően a végrehajtási záradék törlése a közjegyzőnél kérhető és a felperesek jogainak védelme ezen az úton is biztosítható.”

 

Ezekből a rendelkezésekből én azt látom megállapíthatónak, hogy a Fővárosi Ítélőtábla szerint az esetben, amennyiben a kölcsönszerződés érvényessége iránti peres eljárás folyamatban van, akkor már végrehajtási záradékot a bank az adós ellen nem kérhet az érvényességgel kapcsolatos peres eljárás befejezéséig.

 

A „kérelem előterjesztésekor már az is nyilvánvaló kellett, hogy legyen” szavakból pedig az is következik, hogy ha a bank tud arról, hogy a kölcsönszerződés érvényességével kapcsolatosan peres eljárás van folyamatban, akkor már azért nem kérheti a bank a végrehajtási záradékot, mert tudja azt, hogy vitás az adós részéről a kölcsönszerződés érvényessége és ezért a Ptk. 321. § 1. bek-ben foglaltakat is figyelembe véve nem teljesülnek a bank számára a végrehajtási eljárás megindításához szükséges törvényi feltételek.

 

-----------------------------

 

Amennyiben helyesen állapítottam meg következtetéseimet az ítéleti rendelkezésekből, akkor természetesen célszerűnek látom azt, hogy mindazok a devizaalapú adósok, akiknél végrehajtási eljárás előbb, vagy utóbb várható, haladéktalanul indítsák meg a kölcsönszerződés érvényességével kapcsolatos, korábban általam javasolt keresetlevelek szerinti peres eljárásokat az esetben, amennyiben egyébként a keresetlevélben írtakkal egyetértenek.

 

Tudva azt, hogy most rendkívül fontos a gyorsaság, természetesen keresetleveleimnek sallang részeit elhagyva egy egyszerűbb formában javaslom az irat elkészítését. Ezt az egyszerűbb formát a mellékletben megküldöm.  

 

Az Egyszerű kereset I. iratot akkor használják, ha még a kölcsönszerződésüket nem mondta fel a bank, az Egyszerű kereset II. iratot akkor használják, ha már felmondta a kölcsönszerződést a bank.

 

Természetesen a Menekülés a bankok fogságából című, szintén mellékletben olvasható írásomat a keresetlevél kitöltése során alkalmazzák.

 

Számítanom kell arra, hogy rendkívül sok embernek tudok most a közeljövőben segíteni, ezért úgy döntöttem, hogy ezen a héten és az elkövetkező héten is a hét minden napján, azaz szombat és vasárnapi napon is reggel 7-től este 7-ig rendelkezésükre állok.

 

Ellenben elvárom azt azoktól, akik felkeresnek, hogy most a lehető leggyorsabban intézzék nálam dolgaikat.

 

Ezért csak akkor tudom őket fogadni, ha 6 darab kész, saját szerződésük alapján elkészített keresetlevelet hozzák magukkal. Emellett csak a kölcsönszerződésüket szeretném látni, mást nem.

 

A költségmentességi nyilatkozatot szintén a mellékletről letölthetik, de ennek kitöltésével, problémáival ha lehet már nem szeretnék foglalkozni.

 

--------------------------------

 

A tervem az Ítélőtáblai ítélet alapján az, hogy az általam lebélyegzett keresetlevelekből három példányt megküldjük, míg egy példányt bírósági bélyegzővel – felzettel – ellátva közvetlenül a banknak is megküldjük ajánlottan, illetve annak, akinek engedményezte a bank a követelését.

 

Ebben az esetben szerintem teljesül a Polgári Perrendtartás alábbi rendelkezése tágan értelmezve, hogy

 

128. § A perindítás hatályai a keresetnek, illetőleg a viszontkeresetnek (147. §) az ellenféllel való közlésével állanak be.

 

és az Ítélőtáblai ítéletre hivatkozva teljesült a végrehajtási záradék törléséhez szükséges az a feltétel, hogy a bank számára nyilvánvalóvá vált azt, hogy bíróság előtt vitássá lett téve a kölcsönszerződés érvényessége.

 

Siófokon 2012. szeptember 6. napján.

 

Léhmann György