Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2012. szeptember 18., kedd

15.590 - Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium > Egyenlő eséllyel indulnak az anyanyelvükön tanulók

Feladó: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Dátum: 2012. szeptember 17. 15:27
Tárgy: A KIM heti hírlevele
Címzett: jozsef@kutasi.eu


A KIM heti hírlevele 2012-09-17
2500 feladatot telepítenek a kormányablakokhoz, amelyek intézésére meg kell tanítani a munkatársakat, a feladat ugyanis rendkívül nagy szakmai felkészültséget igényel. A kistelepülések is jobban járnak majd, ugyanis az ott élők számára is egyszerűbbé válik az ügyintézés – mondta Szabó Erika államtitkár a járási rendszer kialakítását indokolva. Heti hírlevelünk azzal is foglalkozik, hogy a levéltári iratokkal miként lehet tetten érni a kommunizmus által elkövetett bűnöket.
Répássy: 65 évre emelhetik a bírói nyugdíjkorhatárt

Az igazságszolgáltatás minden közhatalmat gyakorló résztvevőjére egységesen a 65 éves szakmai korhatár lesz érvényes, ha a parlament elfogadja a kormány erre vonatkozó alkotmány- és törvénymódosító javaslatait – mondta Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár az MTI-nek.

Egyenlő eséllyel indulnak az anyanyelvükön tanulók

Elfogadta a kormány azt a rendeletmódosítást, amely lehetővé teszi a külhoni magyarok nyelvvizsgáinak beszámítását a magyarországi felvételi eljárás során – jelentette be Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatón.

MVM Jövő Hídja: Bemutatkoznak a magyar innovációk

Számos magyar innovációval ismerkedhetnek meg az érdeklődők szeptember 22-én Budapesten, a Lánchídon és Széchenyi téren az MVM Jövő Hídja elnevezésű rendezvényen, amelynek keddi sajtótájékoztatóján részt vett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes.

Szentgotthárdon ülésezett a Magyar-Szlovén Vegyes Bizottság

A térséget érintő infrastruktúra- és vidékfejlesztési kérdések, mezőgazdasági együttműködések, a közös környezetvédelem, a jelenlegi és tervezett turisztikai és kulturális kapcsolatok, valamint a gazdasági együttműködés lehetőségei – erről tárgyaltak a Magyarország-Szlovénia Határon Átívelő Vegyes Bizottság negyedik ülésének résztvevői ma Szentgotthárdon. Közlemény.

Somogy megye nyerte a Kormányhivatalok I. Foci Tornáját

Húsz kormányhivatal mérkőzött meg ma egymással kispályás fociban a Fáy utcai Vasas Sporttelepen. A Promosport Kft. szervezésében első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal megrendezett tornát Szabó Erika, a KIM területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára, s egyben az esemény fővédnőke nyitotta meg. Közlemény.

A járásokkal a kistelepüléseken élők jobban járnak

A járási rendszer előnyeiről, az egyszerűbb és gyorsabb közigazgatásról, ügyintézésről beszélt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára a Zempléni Településszövetség (ZTSZ) napján, Cigándon pénteken.

Levéltári iratokkal a kommunizmus nyomában

Esztergomban befejezte munkáját a Magyar Levéltárosok Egyesülete és a megyei levéltár konferenciája, mely a kommunizmus nevében elkövetett bűnök és az állampárti diktatúra történetének feltárásával foglalkozott. A rendezvényen felszólalt Rétvári Bence parlamenti államtitkár is.