Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2012. szeptember 23., vasárnap

15.627 - Lázár: Csak érdekegyesítéssel lehetünk sikeres nemzet

From: fidesz.hu
Sent: Sunday, September 23, 2012 2:09 AM
To: jozsef@kutasi.eu
Subject: fidesz.hu hirlevel, 2012. 09 22.

 

fidesz.hu hírlevél

Hírek

Ez egy jó kezdeményezés, a kormánynak pedig ragaszkodnia kell hozzá - jelentette ki Varga Mihály a munkahelyvédelmi akciótervről szólva.

A cél, hogy minél többen dolgozzanak az unió tagországaiban, mert a válságot csak így lehet leküzdeni - hangsúlyozta Orbán Viktor Rómában.

Azok kérhetnek állami támogatást, akik otthonuktól legalább 100 kilométerre találnak munkát, vagy naponta minimum 6 órát kellene utazniuk munkahelyükre tömegközlekedéssel - hangsúlyozta Giró-Szász András.

Azok a vádak, hogy valami nem jogállami, nem demokratikus, azok semmi más nem jelentenek, minthogy a baloldali ellenzéki pártok nem tudnak maradéktalanul azonosulni egy javaslattal - hangsúlyozta Gulyás Gergely.

A Kossuth Lajos által kovácsolt társadalmi összefogás, az emberek közös akarata, támogatása és egyetértése nélkül ma sem lehet sikeres nemzet a magyar - emelte ki Lázár János.

Önkormányzat

Az elmúlt években Rákosmente nyerte a budapesti kerületek közül a legtöbb EU-pályázatot, több mint 5 milliárd forintot tudtunk így a településre fordítani - hangsúlyozta Riz Levente.

Mondatok

Legolvasottabb cikkeink

Azok kérhetnek állami támogatást, akik otthonuktól legalább 100 kilométerre találnak munkát, vagy naponta minimum 6 órát kellene utazniuk munkahelyükre tömegközlekedéssel - hangsúlyozta Giró-Szász András.

Magyarország jobban kezeli a gazdasági válságot és az abból származó társadalmi kihívásokat, mint sok más ország.

A cél, hogy minél többen dolgozzanak az unió tagországaiban, mert a válságot csak így lehet leküzdeni - hangsúlyozta Orbán Viktor Rómában.

Azok a vádak, hogy valami nem jogállami, nem demokratikus, azok semmi más nem jelentenek, minthogy a baloldali ellenzéki pártok nem tudnak maradéktalanul azonosulni egy javaslattal - hangsúlyozta Gulyás Gergely.

A Kossuth Lajos által kovácsolt társadalmi összefogás, az emberek közös akarata, támogatása és egyetértése nélkül ma sem lehet sikeres nemzet a magyar - emelte ki Lázár János.

Várható események

Dr. Szentgyörgyvölgyi Péter előadássorozata a Belvárosi Polgári Szalonban
Helszin: Belvárosi Polgári Szalon (Budapest, V. kerület, Cukor utca 5.)
Időpont: 18:00

Dr. Szentgyörgyvölgyi Péter „Híres fürdők és egyéb mulatságok” című előadássorozatának 5. része a Cukor utcai Belvárosi Polgári Szalonban. (http://bpsz.blog.hu)

Polgárok Háza Népfőiskola
Helszin: Polgárok Háza, VIII. kerület, Visi Imre utca 6.
Időpont: 18:00

Kun Miklós Széchenyi-díjas történész: Sztálin alkonya c. előadása

A professzor új, ritka fotókkal illusztrált könyve kapcsán lebilincselő stílusban beszél a sztálini diktatúra kialakulásáról és a véreskezű diktátor tetteinek mozgatórugóiról.

A lakiteleki találkozó 25. évfordulója
Helszin: Lakitelek Népfőiskola
Időpont: 14:00

Joó Rudolf padavató, Fiatal történészek a nyolcvanas évek második feléről
Köszöntőt mond: Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke.

Hogyan tovább, felvidéki magyarság?
Helszin: Polgárok Háza, VIII. kerület, Visi Imre utca 6.
Időpont: 14:00

Beszámoló az Európai Parlamentnek a Benes-dekrétumok ügyében benyújtott petíciót megtárgyaló szakbizottsági üléséről.
Védnök: Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár;
a konferenciát vezeti: Császár Attila szerkesztő-riporter

Meghívottak és előadók:
Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár
Dr. Bagó Zoltán európai parlamenti képviselő, Fidesz
Dr. Juhász Imre PhD európai-jogi szakjogász, egyetemi oktató, a Független Rendészeti Panasztestület elnöke
Bauer Edit felvidéki európai parlamenti képviselő, MKP
Mészáros Alajos felvidéki európai parlamenti képviselő, MKP
Berényi József, az MKP elnöke
Bugár Béla, a Most-Híd elnöke
Dr. Duray Miklós felvidéki író
Feszty Zsolt, a Te Ügyed Kör Polgári Társulás elnöke (T.Ü.Kör)
Fehér Csaba felvidéki történész

A rendezők a változtatás jogát fenntartják.

Hunnia Baráti Kör, Németország
www.magyarnakszulettunk.org, hunnia.baratikor@googlemail.com

Leiratkozás itt