Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. december 27., hétfő

7.653 - Január elsejétől az eddigi húszezer helyett háromszázezer forintra emelkedik a helyszínen kiszabható közlekedési bírság felső határa.

www.nemzetihirhalo.hu *************
Helyszíni bírság: húszról háromszázezerre
2010. december 26. 19:40 bama

Január elsejétől az eddigi húszezer helyett háromszázezer forintra emelkedik a helyszínen kiszabható közlekedési bírság felső határa.


Januártól súlyos bírságot szabhatnak ki a közlekedés szabályainak megszegőire: a helyszíni bírság felső határa az eddigi húszezer forint helyett háromszázezerre emelkedik. Ilyen mértékű büntetést a gyorshajtókra, a tilos jelzésen áthaladókra, az ittas vezetőkre, és a biztonsági övet nem használókra róhatnak ki.


Mindemellett továbbra is érvényben marad az úgynevezett objektív felelősség elve, azaz fényképfelvételek alapján közigazgatási bírságot is kiszabhat a hatóság, például gyorshajtás miatt. Természetesen egy-egy szabálysértésért csak egy büntetés jár, azaz helyszíni-, és közigazgatási bírsággal együttesen senki sem sújtható.


Helyszíni bírság akkor szabható ki, ha a szabálysértő elismeri felelősségét, és tudomásul veszi annak összegét. (Ellenkező esetben az intézkedő rendőr feljelentést tehet.)


Baranyában mintegy tizenötezer sofőrt érinthet a nagyobb szigor: az utóbbi esztendőkben átlagosan ennyi autóst büntettek meg a helyszínen.


Lefoglalhatják az autót

Újdonság lesz az is 2011. január elsejétől, hogy a bírságot meg nem fizetőktől - amennyiben a behajtás nem jár eredménnyel - végső esetben az autójukat is lefoglalhatják a hatóságok.


A jövő évtől érvényes változtatások közé tartozik az is, hogy már nem lesz kötelező a jogosítványra vágyóknak végig-ülni a KRESZ-tanfolyamot, az ismeretek ugyanis távoktatás keretében is elsajátíthatók.