Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2017. május 5., péntek

22.130 - ​Patrubány Miklós: ​Trianon "átmeneti eset népeink történetében, amelyen úrrá leszünk!" > ​2017. május 1.


Feladó: Nemzeti Hirhalo
Dátum: 2017. május 4. 15:13
Tárgy:  Erőművet is venne Mészáros Lőrinc
Címzett: Kutasi József <jozsef@kutasi.eu>

Magyarország-Székelyföld 8:5 - Patrubány Miklós: Trianon úrrá leszünk!

​​
Trianon "átmeneti eset népeink történetében, amelyen úrrá leszünk!" - mondta a négyezer néző üdvrivalgásától követve
​​
2017. május 1-jén Dunaújvárosban a 4. Magyarország-Székelyföld (8:5) jégkorong válogatott mérkőzés záróünnepségén
​​
Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke. Vargyas László volt válogatott jégkorongozó, a székely-magyar válogatott mérkőzések kezdeményezője az MVSZ elnökét kérte fel az első összecsapások fővédnökévé.

Az Elnökség több tagja kíséretében - Bottyán Zoltán elnökhelyettes, Oláh István térségi elnök, Fuksz Sándor, Hompoth Zoltán, Horváth István, Kádár Dániel, Zombory István - az MVSZ elnöke három-három Magyarságtudományi Füzetet ajándékozott a két válogatott tagjainak: a magyar nemzetet meghatározót, a székely népet bemutatót és a Petőfi Sándor szibériai elhurcoltatását bizonyítót.
A mérkőzés végén lezajlott ünnepi mozzanatot ide, vagy a képre kattintva tekinthetik meg.
e
​

A telt házas dunaújvárosi mérkőzés teljes bevételét, mintegy négymillió forintot a sportcsarnokban jelen levő Böjte Csaba által életre hívott Szent Ferenc Alapítványnak adományozták.
A felvételen Vesztergám Miklós tárogatózik.

Magyarország-Székelyföld 8:5 - Patrubány Miklós: Trianon úrrá leszünk!
MVSZ Sajtószolgálat


Duterte szerint Kim Jong-Un véget akar vetni a világnak
2017/05/02 Russia Today - NIF

Fülöpszigetek elnöke, Rodrigo Duterte sürgette a Fehér Házat, hogy legyen "körültekintő és türelmes," amikor Kim Jong-un, észak-koreai vezetővel foglalkozik, arra figyelmeztetvén, hogy "ez a fickó egyszerűen véget akar vetni a világnak." 
"Úgy látszik, hogy a két ország a saját játékait játssza és ezek a játékok egyáltalán nem szórakoztatóak," mondta szombaton Duterte Manilában egy sajtótájékoztatón - media briefing.
"Tudják, olyan valakivel játszanak, aki szeret rakétákat eregetni és mindent. Nem szeretnék az (Kim) elméjével gondolkodni, mert valóban nem tudom mi van ott belül, de a bolygónkat, földanyánkat, a szakadék szélére löki," tette hozzá. 
Duterte, az ASEAN elnöke tíz délkelet-ázsiai ország manilai találkozóján beszélt a hétvégén az újabb phenjani kudarcba fulladt ballisztikus rakétakísérlet ellen, amit szombat reggel hajtottak végre, és úgy tudni, hogy ez a hatodik észak-koreai kilövés ebben az évben.
"A fickó (Kim) egyszerűen véget akar vetni a világnak, ez az, ami boldoggá teszi. Állandóan mosolyog. Azonban valójában mindent meg akar szüntetni velünk együtt." mondta Duterte
A Fülöp-szigetek elnöke, aki híres a retorikájáról, és vitatott drogellenes hadjáratáról azt mondta, hogy megpróbálja meggyőzni az Egyesült Államok elnökét, Donald Trump-ot, hogy lépjen vissza a konfliktusból.
"Én azt mondanám Elnök úr, kérem vigyázzon, hogy ne legyen háború, mert az én térségem nagyon szenvedne tőle," javasolta Duterte, aki korábban úgy tűnt, hogy szakít a régóta fennálló amerikai szövetséggel a szorosabb kínai kapcsolatokra való törekvése miatt "Csupán közölném vele - 'csak hagyja játszani, de ne játsszon a kezére,'" tette hozzá. 
 
Š Kim Hong-Ji / Reuters Russia backs China's call to stop N. Korea nuke tests in exchange for halt in US-S. Korea drills
Az USA egy flottát vonultatott fel Észak-Korea körzetében és Trump kijelentette, hogy lehetséges egy "jelentős, nagy konfliktus" Kim rezsimjével. Ugyanakkor az USA "fájdalmas" szankciókra hívott fel Észak-Korea ellen és kérte a többi országot, hogy függesszék fel a diplomáciai kapcsolatokat a bezárkózott országgal, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai ellenére is folytatja nukleáris programjának és rakétáinak fejlesztését.
"Biztos vagyok benne, hogy Trump elnök figyelmezteti hadseregét, hogy talán... ne kezdjenek valami olyasmibe, amit nem tudnak kontrollálni," mondta Duterte.
"Mindnyájunknak óvatosnak kell lennünk, beleértve azokat is, akik a tanácsokat adják a két játékosnak, mert nukleáris robbanófejekkel rendelkeznek, csak mutassanak önuralmat. Egy téves számítás és a rakéta, legyen atomtöltetű, vagy hagyományos robbanófejes, csapást mér valakire, az katasztrófát okozna."
Oroszország és Kína elítélték az észak-koreai rakétakísérleteket, de javaslatot tettek egy olyan megállapodásra, amely a tárgyalások kiindulópontja lehetne, vagyis az USA és Dél-Korea függesszék fel a hadgyakorlatokat, és cserébe Phenjan állítsa le a rakéta teszteket, Habár, mostanáig nincsenek beütemezett tárgyalások Kim Jong-un rendszerével.

Fordította: Urthvas Bethad  

Kapcsolódó:
Washington atomtámadást tervez Oroszország és Kína ellenPaul Craig Roberts: "Washington atomtámadást tervez Oroszország és Kína ellen" (lovasistvan.hu)
Paul Craig Roberts professzor, Reagan elnök volt pénzügyi államtitkára, a Wall Street Journal egykori szerkesztője cikkét azzal kezdi, hogy nem mindenki szeret hallani egy atomháború veszélyéről.bSokan ezt a veszélyt azzal hessegetik el, hogy az atomháború lehetetlen, mivel az teljesen értelmetlen. "Sajnos az emberiség hosszú ideje tesz olyan dolgokat, amelyeknek nincs értelme".
Egy villámháborúhoz elegendő amerikai katona állomásozik Kelet-EurópábanEgy villámháborúhoz elegendő amerikai katona állomásozik Kelet-Európában (hidfo.ru)
Curtis Scaparrotti, az amerikai fegyveres erők európai parancsnokságának vezetője azt mondta, már elegendő amerikai katona állomásozik Kelet-Európában ahhoz, hogy a NATO villámháborút vívjon Oroszország ellen. Scaparotti kedden az amerikai törvényhozók előtt felszólalva arról beszélt, hogy még ez sem elég, több amerikai katonát kellene küldeni Kelet-Európába, amit szerinte az "orosz agresszió" tesz szükségessé.
TÖBB KATONÁT KÜLDHETÜNK AZ ISZLÁM ÁLLAM ELLENTöbb katonát küldhetünk az iszlám állam ellen (alfahir.hu)
Az Országgyűlés ma nyolc előterjesztés általános vitáját bonyolítja le, egyebek mellett terítékre kerül az Iszlám Állammal szembeni magyar katonai szerepvállalás növelése is. Az ülésnap reggel 9 órakor a tűzoltóságra történő emlékezéssel kezdődik Szent Flórián napja alkalmából. Ezt követően tartanak vitát előbb a kormány honvédelmet érintő törvénymódosító javaslatairól, majd a Magyar Honvédség további szerepvállalásáról az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel szemben.
Pánik Amerikában! Míg mindenki Szíriára és Koreára figyelt, Putyin egy váratlant húzottPánik Amerikában! Míg mindenki Szíriára és Koreára figyelt, Putyin egy váratlant húzott! (avilagma.com)
Egy katonai szakértő, az orosz védelmi minisztérium volt ezredese azt állítja, hogy Putyin az amerikai és a brit partokhiz irányította a nukleáris rakéták kilövésére alkalmas atomtengeralattjáróit. Viktor Baranetz állítja, hogy azért döntött úgy Putyin, hogy az amerikai partoknál állomásoztatja atomtengeralattjáróit mert Oroszország nem tud annyi pénzt költeni védelmi kiadásokra ezért ezzel védekezik a NATO csapatok számának Kelet-európai növelésére és az amerikai rakéták Orosz határ közelébe telepítése ellen.
Észak-Korea: Az USA veszélyezteti a békét, nem mi!Észak-Korea: Az USA veszélyezteti a békét, nem mi! (lokal.hu)
Újabb közleményt adott ki az észak-koreai Külügyminisztérium a térségbeli konfliktussal, a nukleáris fenyegetettséggel kapcsolatban. Ebből kiderül, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) növeli a nukleáris készültséget. A külügyminisztériumi szóvivő szerint erre azért van szükség, mert a Koreai-félszigeten az Egyesült Államok és Dél-Korea közös katonai gyakorlatai fenyegetést jelentenek Kim Dzsong Un országára.
US teszteli interkontinentális ballisztikus rakétát KaliforniaAz USA teszteli interkontinentális ballisztikus rakétáját Kaliforniában (yahoo.com)
Washington (AFP) - Az amerikai légierő tesztet indított egy töltet nélküli interkontinentális ballisztikus rakétával Kaliforniában szerda hajnalban. Air Force Global Strike Command szóvivője Joe Thomas azt mondta az AFP kaliforniai hogy a teszt rutin, és nem célja, hogy erőt fitogtasson a patthelyzetben Észak-Korea nukleáris és ballisztikus rakéta programjára.
Nostradamus saw TRUMP as the ANTI-CHRIST who will trigger WORLD WAR 3Nostradamus saw TRUMP as the ANTI-CHRIST who'll trigger WORLD WAR 3 (ancient-code.com)


Macronnal lehetségessé válik a német-francia szuperállam
Lovas István 2017. május 2. DEUTSCHE WIRTSCHAFTS NACHRICHTEN - lovaistvan.hu

Minden bizonnyal Emmanuel Macron lesz Franciaország elnöke. Ezzel garantálva van, hogy Európára nyomást tud kifejteni. De ennél többet csak úgy tud elérni, hogy Európa-projektjét Merkellel együtt valósítja meg egy szuperállam keretében. 
Akkor meg tudja valósítani az olyan célkitűzéseit, mint az európai integráció gyorsítása.
Macron a Brexitet "bűncselekménynek" nevezte. Szélsőséges integracionalista.
Nagy-Britanniának meg akarja tiltani, hogy hozzáférjen a kontinens piacához. Ezzel akarja elrettenteni a Berxitet utánzókat.

Kapcsolódó:
Soros meg akarja dönteni a lengyel kormányt?Soros meg akarja dönteni a lengyel kormányt? (lovasistvan.hu)
Martin Armstrong azon közgazdászok egyike, akik már a kilencvenes években nagy pontossággal jelezték előre a világgazdasági trendfordulókat. Most saját portáljának nyilatkozott. Az őt kérdező bankár feleleveníti Armstrong 1999. márciusi, tokiói konferenciáját, amikor a közgazdász arra figyelmeztette a japán kormányt, hogy Soros és csoportja manipulálni akarja a jent még abban a pénzügyi évben. Elmondta a japánoknak, miként kell felülemelkedniük Soroson és csapatán. A japánok hallgattak rá, és Sorosék egymilliárd dollárt veszítettek.
Megmutatjuk Soros György igazi arcátMegmutatjuk Soros György igazi arcát (origo.hu)
Már gyerekkorában a nemzetállamok lebontása ideológiájának légkörében élt Soros György. Eszperantista, a kommunizmus iránt érdeklődő apja különösen nagy hatással volt rá. Már az egyetemen megismerkedett a nyílt társadalom eszméjével, később ezeket a gondolatokat leegyszerűsítve mintegy ürügyként használta saját gazdasági terveihez, és mindez mostanság a migránsok európai betelepítésének támogatásához vezetett.
A melegházasság engedélyezése a Momentum Mozgalom politikai programjaA melegházasság engedélyezése a Momentum Mozgalom politikai programja (pestisracok.hu)
A magyar határ megvédésénél még a melegházasság engedélyezését is természetesebbnek tartja Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke, aki minderről a Neue Zürcher Zeitung című napilapnak beszélt. Az azonos nemű párok házassága melletti kiállás után Fekete-Győr a migránskrízisről és Orbán Viktorról is véleményt mondott a svájci napilap hasábjain, a kormányfőről például úgy nyilatkozott, hogy "Orbán hazafiatlan", és miután Magyarország uniós tagállam, ezért a bevándorlókkal kapcsolatos uniós döntéseket is végre kellene hajtania hazánknak. "Gyenge a magyar kultúránk, ha azt néhány száz menekülttől féltjük" - ostorozta a kormányt Fekete-Győr.
Merkel a csecsenföldi melegek jogainak biztosítására kérte PutyintM erkel a csecsenföldi melegek jogainak biztosítására kérte Putyint (24.hu)
Az Oroszország ellen bevezetett európai szankciók feloldása csakis a minszki megállapodások végrehajtása esetén lehetséges - mondta Angela Merkel német kancellár, miután kedden Szocsiban megbeszélést folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A közös sajtótájékoztatón Merkel kijelentette, hogy "nem történt haladás a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésében".
Levél Járai Judithoz, az MTI washingtoni tudósítójához: rettegésed közügy és kártékonyLevél Járai Judithoz, az MTI washingtoni tudósítójához: rettegésed közügy és kártékony (lovasistvan.hu)
Kedves Judit! A magyar kormány az eddig oly sok színes forradalmat elősegített és a migránsok Európába hozatalához aktív segítséget nyújtott G. Soros itteni szervezeteit és intézményeit emancipálni igyekszik, azaz őket éppen úgy átláthatóvá kívánja tenni, mint azt például a Soros-féle Transparency International mások esetében folyamatosan követel. Ugyanakkor intézményeinek más, nálunk működő intézményekkel azonos körülményeket szándékozik számukra teremteni.
Theresa May egy fillért se fizet az EU-nak a kilépésért - Juncker tanácstalanTheresa May egy fillért se fizet az EU-nak a kilépésért - Juncker tanácstalan
(lovasistvan.hu)
A független német hírportál arról számol be, hogy Jean-Claude Juncker teljesen tanácstalan lett, ugyanis Theresa May brit miniszterelnök kereken elutasította, hogy az Egyesült Királyság egyetlen centet is fizessen az Európai Uniónak azért, mert onnan Nagy-Britannia távozik. Juncker 60 milliárd eurót követel Londontól.
Brigitte Bardot: Ne szavazzatok Macronra!Brigitte Bardot: Ne szavazzatok Macronra! (lovasistvan.hu)
A most 82 éves Brigitte Bardot, a francia film legnagyobb ikonikus sztárja twitter-üzenetében szólított fel követőit, nehogy Macronra szavazzanak, mert "hideg, acél szemében tükröződik az empátia hiánya". Az ötvenes és hatvanas évek szexszimbóluma a "populista" Marine Le Pent támogatja. Amikor korábban erről kérdezték, így felelt: "Nagyon szeretem a hazámat. Olyan apa és nagyapa nevelt, akik Franciaországért küzdöttek és belém oltották a hazaszeretetet."
Európa-szerte forradalmakat akarnak kirobbantaniEurópa-szerte forradalmakat akarnak kirobbantani (888.hu)
Sok a hasonlóság a pár évvel ezelőtti kijevi, a néhány hónapja zajlott romániai és a jelenlegi macedóniai tüntetéssorozat között - jelentette ki Horváth József, a katonai titkosszolgálatok volt főigazgató-helyettese a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A szakértő szerint nem spontán akciókról van szó, ezek a megmozdulások, amelyek időnként erőszakba torkollanak, bizonyos szervezettséget mutatnak.
Le Pen megfagyasztotta a teremben a levegőt! Kimondta, amit senki nem mert eddig!Le Pen megfagyasztotta a teremben a levegőt! Kimondta, amit senki nem mert eddig! (vilaglato.info)
Franciaország válaszút előtt: Marine Le Pen: "Könyörgök a franciák bölcsességéért és józan eszéért: adjatok egy jó okot - EGYET -, hogy az országban tartsunk egyetlen olyan idegent is, aki kollaborál egy olyan totalitárius ideológiával, amely a franciák halálát akarja. Azokat a kettős állampolgársággal rendelkezőket, akik az iszlamista ideológiához köthetőek, meg kell fosztani a francia állampolgárságtól és ki kell utasítani.


Erőművet is venne Mészáros Lőrinc
2017. május 3. Hír tv
​​

A felcsúti polgármester bejelentkezett a Mátrai Erőmű 73 százalékos csomagjára. 
A 444.hu úgy tudja, a német többségi tulajdonosok eladnák az ország második legnagyobb áramtermelő üzemében meglévő részüket. A portál több, a magyar árampiacot jól ismerő, egymástól független forrásból is úgy értesült, az érdeklődők közt van a felcsúti polgármester családi cége is, a Mészáros és Mészáros Kft.
A pakett a hírek szerint a most a kisebbségi részt birtokló MVM-et is érdekelné, bár állítólag Mészáros felbukkanása elbizonytalanította a Seszták Miklós irányította, állami tulajdonú céget. A pályázók közt van még a svájci energiakereskedő, a MET Holding magyar leánycége, amelynek legnagyobb tulajdonosa a Mol, és a prágai központú EP Holding, amit viszont "orosz érdekeknek megfelelően működő" vállalatnak tartanak. A Mátrai Erőmű 2100 embert foglalkoztat, és évente százmilliárd forint körüli bevétele van.

Kapcsolódó
VAN KUTYÁJA? HAMAROSAN ADÓT VETHET KI RÁ A KORMÁNYVan kutyája? Hamarosan adót vethet ki rá a kormány (alfahir.hu)
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke által jegyzett törvénymódosító javaslat többek közt új adóval sújtaná a kutyatartókat - írja az Állatportál. Április 26-án került benyújtásra az állatvédelmi törvény módosítása. Erről szóló cikkében a portál részletesen kitér az ebrendészeti feladatok költségtérítésének módosításaira, melyek szerint a kutyatartás helye szerinti illetékes önkormányzat évente ebrendészeti hozzájárulást szedhet be az állattartóktól.
Rendezné a devizahitelesek ügyét a JobbikRendezné a devizahitelesek ügyét a Jobbik (hirtv.hu)
Börtönbe záratná a devizahiteles rendezés felelőseit, és valós tárgyalásra kényszerítené a bankokat az érintettekkel a Jobbik. A párt alelnöke azt mondta: olyan javaslatcsomagon dolgoznak, amellyel a hitelkárosultak helyzete rendeződne. Z. Kárpát Dániel szerint erre azért van szükség, mert a kormány már nem tesz semmit a bajban maradtakért. Z. Kárpát Dániel azt ígérte: kormányra kerülésük esetén, felvételkori árfolyamon kell majd elszámolni az adósoknak a korábbi devizahiteleket.
<br>A bíróság kimondta: a taopénz közpénzA bíróság kimondta: a taopénz közpénz (hirtv.hu)
A miniszterelnök kötélbarátjának fociklubja sem titkolhatja tovább, mire költi a taopénzeket. A bíróság szerint ugyanis az adókedvezmény közpénz, így felhasználása is a közérdekű adat. Több mint 11 milliárd forint állami támogatásból épül a Videoton új stadionja. A miniszterelnök kötélbarátjának, Garancsi Istvánnak a tulajdonában lévő Fehérvár FC Sportszolgáltató és Kereskedelmi Kft. 100 milliós nagyságrendben kapott taotámogatást is.
Megbüntetett Kövér László!Korózs Lajos: Megbüntetett Kövér László! (facebook.com)
Ma 13.00-kor megyek a Parlament Mentelmi bizottsága elé, mivel 100 000 forintra büntetett a Ház Elnöke egy felkiáltójel miatt! Indokolásában kifejti, hogy a Kunhalmi Ágnes "Fortélyos félelem igazgatja a kormányt" napirend előtti felszólalása közben egy A/4-es lapot tartottam a kezembe. Kiderül az indokolásból továbbá, hogy a szemléltetés alkalmazásához engedéllyel nem rendelkeztem. Továbbá, a Házbizottsági ülésen elhangzottak alapján az is kiderült számomra, hogy "nem őriztünk együtt disznót" Mondja kedvesen és stílusosan a Parlament Elnöke!!!
Jövőre még jobb lesz Mészáros Lőrincnek lenniJövőre még jobb lesz Mészáros Lőrincnek lenni (helyivalasz.hu)
A felcsúti polgármester a szálloda-, kastély- és kempingiparban nyomul, erre a kormány meghatszorozza a turizmusfejlesztési állami forrásokat. Bőven jut pénz állami propagandára és a külképviseletekre is. Kivételesen szerencsés embernek mondhatja magát Mészáros Lőrinc. Épp a közelmúltban épített magának egy óriási kemping- és szállodabirodalmat, kastélyok kerültek az érdekeltségébe a példátlan gazdagodáson áteső, az ország ötödik legvagyonosabb emberévé vált felcsúti polgármesternek. Erre mi történik? Jövőre a kormány megsokszorozza a turizmusfejlesztésre szánt állami pénzeket.


22.129 - ​Bakk István, Bakk Erzsébet: A Boldogasszony-szigeti pálosok (1)


​
​
Feladó: Istvan Bakk
Dátum: 2017. május 4. 23:08
Tárgy:
​
​
A székely magyar nemzet​
Címzett: jozsef@kutasi.eu



PhS Bakk Erzsébet – PhS Bakk István: A Boldogasszony-szigeti  pálosok az ősi magyar Pálos-rend a Margit-szigeten
https://www.youtube.com/watch?v=-0igpAWm1rg

Írásban 1-2 rész:

​​
Bakk István, Bakk Erzsébet: A Boldogasszony-szigeti pálosok (1)
http://epa.oszk.hu/02300/02387/00038/pdf/EPA02387_osi_gyoker_2016_3_006-029.pdf

Bakk István - Bakk Erzsébet (2.)

2017. május 3., szerda

22.127 - ​Jól járnak a családok és a nyugdíjasok: több pénz üti a markukat


Feladó: Pénzcentrum hírlevél
Dátum: 2017. május 3. 17:36
Tárgy: Kiszámoltuk, jövőre mennyi lesz a nyugdíj, a GYED, és a táppénz 
Címzett: jozsef@kutasi.eu






​
​
2017.05.03. 17:30
​
​


Kiszámoltuk, jövőre mennyi lesz a nyugdíj, a GYED, és a táppénz

Kiszámoltuk, jövőre mennyi lesz a nyugdíj, a GYED, és a táppénz

2017.05.03 14:01
A nyugdíjasoknak már idén plusz pénz állhat a házhoz. Tovább a hírhez »
LEGOLVASOTTABB HÍREINK

Jön a prémium: már idén plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok

Jön a prémium: már idén plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok

2017.05.02 17:31
Ilyen még nem volt. Tovább a hírhez »
Less be az új IKEA-ba: a titkos átjárókat már most érdemes megjegyezni

Less be az új IKEA-ba: a titkos átjárókat már most érdemes megjegyezni

2017.05.02 18:05
34 ezer négyzetméteren bolyonghatunk majd. Tovább a hírhez »
Itt az újabb bejelentés: még egy nagy név jön a Szigetre

Itt az újabb bejelentés: még egy nagy név jön a Szigetre

2017.05.02 19:03
A VOLT nulladik napjára pedig lassan a jegyek is elfogynak. Tovább a hírhez »
Jobb, ha még ma elköltöd: ezeket a bankjegyeket bevonja az MNB

Jobb, ha még ma elköltöd: ezeket a bankjegyeket bevonja az MNB

2017.05.02 20:05
Már csak három hónap és vége. Tovább a hírhez »
Kiszámoltuk: így szabadulhatsz 5 évvel korában a lakáshiteledtől

Kiszámoltuk: így szabadulhatsz 5 évvel korában a lakáshiteledtől

2017.05.03 05:36
Legális és tényleg működik a trükk! Tovább a hírhez 


OTP
 
BUX
Az adatok forrása a www.portfoliofinancial.hu

TOVÁBBI HÍREINK

Időjárás: mire számíthatunk ma? (2017.05.03)

Időjárás: mire számíthatunk ma? (2017.05.03)

2017.05.03 07:59
Itt a Pénzcentrum 2017.05.03-i időjárásjelentése. Tovább a hírhez »
Újabb multi szabadul meg magyarországi gigagyárától

Újabb multi szabadul meg magyarországi gigagyárától

2017.05.03 08:30
Az adás-vételről szóló megállapodást kedden írták alá. Tovább a hírhez »
Minden, amit az új magyar lottómilliárdosról tudni lehet

Minden, amit az új magyar lottómilliárdosról tudni lehet

2017.05.03 09:01
A nyertes fröccsel ünnepelte minden idők legnagyobb magyar lottónyereményét. Tovább a hírhez »
Jól járnak a családok és a nyugdíjasok: több pénz üti a markukat

​​
Jól járnak a családok és a nyugdíjasok: több pénz üti a markukat

2017.05.03 09:30
Itt a 2018-as költségvetés. Tovább a hírhez »
Akkora a tanárhiány, hogy nyugdíjasokat hívnának vissza tanítani

Akkora a tanárhiány, hogy nyugdíjasokat hívnának vissza tanítani

2017.05.03 10:00
Megint az oktatás van középpontban. Tovább a hírhez »
Ki nem találod, hol nyílik Jamie Oliver harmadik magyar étterme

Ki nem találod, hol nyílik Jamie Oliver harmadik magyar étterme

2017.05.03 16:50
Már keresik az étteremvezetőt és a konyhafőnököt is. Tovább a hírhez »
Lefagytak a kkv-k: nagyot zuhant a beruházási kedv

Lefagytak a kkv-k: nagyot zuhant a beruházási kedv

2017.05.03 16:00
Kiderül, mire áldoznak a magyar cégek. Tovább a hírhez »
Veszélyben a gyümölcstermés, óriási károkat okozott a fagy

Veszélyben a gyümölcstermés, óriási károkat okozott a fagy

2017.05.03 15:00
Még másfél-két hét, mire látszik, mennyire rossz a helyzet. Tovább a hírhez »
Elképesztő, mit kérnek a betegektől műtét előtt a SOTE-n

Elképesztő, mit kérnek a betegektől műtét előtt a SOTE-n

2017.05.03 13:02
Evőeszközön kívül még orvosi segédeszközt is vinni kell. Tovább a hírhez »
Ezt adták volna a vásárlóknak: rengeteg hamis parfümöt talált a NAV

Ezt adták volna a vásárlóknak: rengeteg hamis parfümöt talált a NAV

2017.05.03 12:00
Megsemmisítették a termékeket. Tovább a hírhez »
Elárulta a gazdagság titkát Gerendai Károly, a Sziget alapítója

Elárulta a gazdagság titkát Gerendai Károly, a Sziget alapítója

2017.05.03 11:00
Gerendai Károly, és Benedek Tibor elmondta, kik kellenek ma a munkaerőpiacnak. Tovább a hírhez »

2017. május 2., kedd

22.126 - Elfogatóparancsot adott ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság három férfi ellen, > ​2017. május 2. 13:31


Feladó: <TheTimes@wh-fe-5>
Dátum:
​​
2017. május 2. 13:31
Tárgy: Veszélyes alakok ólálkodnak Budapesten, vérengzést rendeztek a majálison
Címzett: jozsef@kutasi.eu


Veszélyes alakok ólálkodnak Budapesten, vérengzést rendeztek a majálison

Elfogatóparancsot adott ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság három férfi...

Friderikusz: A Fidesz szétlopja, szétcsalja, széthazudja Magyarországot...

Friderikusz Sándor szerint folyamatosan nyomás alatt tartja Magyarországot...

Megdöbbentette kollégáit Usztics Mátyás váratlan halála

Alig néhány héttel ezelőtt még 68. születésnapja alkalmából kívántak neki sok...



22.125 - Itt bebarangolhatjuk a világot a számítógépünkön keresztül!

22.125 - Itt bebarangolhatjuk a világot a számítógépünkön keresztül!

ITT A WEBOLDAL, AMIVEL A VILÁG BÁRMELY UTCÁJÁT, VAGY HÁZÁT MEGTEKINTHETI!

Az elmúlt években a technológia rengeteget fejlődött, mi ennek csak egy pici részét érzékeljük. 
Ma mutatunk egy oldalt, amelynek a segítségével a világ bármely utcáját, vagy házát meg lehet tekinteni.
 

Fantasztikus mi mindenre képes ma már a technika, használjuk ki ezt a lehetőséget!
Annyi a teendőnk, hogy felkeressük ezt az oldalt: showmystreet.com és beírjuk az utcát amelyre kíváncsiak vagyunk. 
Bebarangolhatjuk a környéket, vagy rákereshetünk egy címre. 


22.125 - ​Tisztelt Házban a megszólítók és megszólítottak! > ​2017. május 2. 11:09


Feladó: mandinka.bt
Dátum:
​​
2017. május 2. 11:09
Tárgy: Megszólítók és megszólítottak!
Címzett: 

 
Híven a hagyományokhoz, az első munkanapon (kedd) újra hangzatos naprend előtti felszólalásokkal „köszöntik" egymás a
​​
Tisztelt Házban, majd a csendet véglegesen száműzve, hangzatos beszólásoktól dübörgésektől kísérve a „főszereplést" kínáló interpellációk következnek.
2017. május 2. 10:24



 

 

 

KÉPVISELŐ

TÉMA

CÍMZETT

GŐGÖS ZOLTÁN

MSZP

Egy felelőtlen átszervezés következményei!

LÁZÁR JÁNOS

Miniszterelnökséget vezető miniszter

SZILÁGYI GYÖRGY

Jobbik

Egyetlen ügyet sem képes a Kormány hitelesen felvállalni. Soros György nyomdokán indulva, mennyire hiteles most tagadni az egykori mecénásukat?

ORBÁN VIKTOR

Miniszterelnök

IKOTITY ISTVÁN

LMP

Mi lesz a speciális nevelési igényű, fogyatékossággal élő gyermekek oktatásával?

BALOG ZOLTÁN

Emberi erőforrások minisztere

NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN

Fidesz

A Soros-szervezet emberei Röszkén tüntettek!

PINTÉR SÁNDOR

Belügyminiszter

HARANGOZÓ TAMÁS

MSZP

Elfogadhatónak tartja, hogy Pogácsás Tibor off-shore cégekkel állt kapcsolatban, és államtitkárként saját cége üzemét nyitja meg?

PINTÉR SÁNDOR

Belügyminiszter

APÁTI ISTVÁN

Jobbik

Meddig merik még madárnak nézni a magyar gazdákat?

FAZEKAS SÁNDOR

Földművelésügyi miniszter

HARRACH PÉTER

KDNP

Melyek az elektronikus személyi jövedelemadó bevallással kapcsolatos eddigi tapasztalatok?

VARGA MIHÁLY

Nemzetgazdasági miniszter

SZABÓ SZABOLCS

független

 Megépülhet-e a soroksári új rendőrkapitányság a költségvetés terhére? "

PINTÉR SÁNDOR

Belügyminiszter

SALLAI R. BENEDEK

LMP

Fazekas Sándor egye meg, amit főzött!

FAZEKAS SÁNDOR

Földművelésügyi miniszter

MANNINGER JENŐ

Fidesz

Minek köszönhető az építőipar kirobbanó teljesítménye?

VARGA MIHÁLY

Nemzetgazdasági miniszter

BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ

MSZP

Vissza a középkorba?! Miközben a kiskirályok és a földesurak egymás zsebét tömik, aközben az ország lakosságából cselédeket és rabszolgákat csinálnak?

VARGA MIHÁLY

Nemzetgazdasági miniszter

FARKAS GERGELY

Jobbik

Miért nem jár a családi pótlék a felsőoktatási intézményben tanuló gyermekek után is?

BALOG ZOLTÁN

Emberi erőforrások minisztere

SCHMUCK ERZSÉBET

LMP

Minek a paksi hitel, ha azonnal visszafizetjük?

LÁZÁR JÁNOS

Miniszterelnökséget vezető miniszter

FONT SÁNDOR

Fidesz

Lazul-e a GMO szabályozásunk, ahogyan az ellenzék állítja?

FAZEKAS SÁNDOR

Földművelésügyi miniszter

KORÓZS LAJOS

MSZP

Miért mond le a kormány a beteg, idős emberekről? 75 év felett már nem jár kezelés a rákos betegeknek? 

BALOG ZOLTÁN

Emberi erőforrások minisztere

Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Jobbik

Hány oldalról sarcolják a magyar polgárokat?

VARGA MIHÁLY

Nemzetgazdasági miniszter

KUNHALMI ÁGNES

MSZP

Gazdagoknak jó iskola, a középosztálynak szakiskola?

BALOG ZOLTÁN

Emberi erőforrások minisztere

HERINGES ANITA

MSZP

Ön tudja mi történik a helyi kis rádiókkal?

SESZTÁK MIKLÓS

Nemzeti fejlesztési miniszter

GÚR NÁNDOR

MSZP

Mikor és mekkora összeggel kívánják megemelni a közszolgálatban dolgozók illetményalapját, amit lassan nyolc éves kormányzásuk óta egyetlen egyszer sem növeltek?

LÁZÁR JÁNOS

Miniszterelnökséget vezető miniszter

TUKACS ISTVÁN

MSZP

Milyen érvényes egészségügyi programja van a kormánynak?

BALOG ZOLTÁN

Emberi erőforrások minisztere


Bartha Szabó József
​



22.123 - Dr. VARGA TIBOR ELŐADÁSAI > MÁJUSI PROGRAMOK


Feladó: Szent Korona Szabadegyetem 
Dátum: 2017. május 1. 19:00
Tárgy: MÁJUSI PROGRAMOK - Dr. VARGA TIBOR ELŐADÁSAI

 
 
   
     
   

 
  2017. május 6.  14 órától
SZOMBAT
 
     
  SZENT KORONA
 
  DÉLUTÁN  
    FACEBOOK - hívja meg ismerőseit : https://www.facebook.com/events/117797465450716/  
   
   
     
  Dr. VARGA TIBOR ELŐADÁSAI
 
 
 
 
Plakát   Plakát   MÁJUS
 
 
 
 

2017. május 2.
18.00 óra
KEDD

ESZTERGOM

Művelődési Ház
Imaház u. 2/a.
 
2017. május 6.
14.00 óra
SZOMBAT

BUDAKALÁSZ

Kós Károly Műv. Ház
Szentendrei út 9.
 
2017. május 10.
17:30 óra
SZERDA

BALATONSZABADI

Petõfi Sándor Műv. Ház
Vak Bottyán u. 131.
  2017. május 11.
17.30 óra
CSÜTÖRTÖK

ZALAEGERSZEG

Andráshidai Műv. Ház Iskola u. 1.
 
 
             
 
 

2017. május 18.
18.00 óra
CSÜTÖRTÖK

SZENTES

Városi Könyvtár
Kossuth L. u. 33-35.
 
2017. május 20.
10.00-18.00 óra
SZENT KORONA SZABADEGYETEM
Csak beirattkozott hallgatóknak!

BUDAPEST
Patrona Hungariae Iskola  Knézits u. 3-13.
 
2017. május 24.
18:00 óra
SZERDA

EGER

Kálvin Ház
Markhót Ferenc u. 2.

Még szervezés alatt !
 
2017. május 26.
18.00 óra
PÉNTEK

SZENTENDRE

Petőfi Kör
Stéger köz 3.