Pusztuló kertek , gyümölcsösök – elhízott népesség
Az almatermelés megfeleződése pedig szinte semmiség a többi gyümölcs termelésének visszaeséséhez képest. Körtéből, szilvából harmada, cseresznyéből negyede, málnából ötöde terem a húsz évvel ezelőtt termelt mennyiséghez képest.
6. táblázat: Megtermelt gyümölcsök 1989–2009 (tonnában)
A szőlőskertek területének majd a fele húsz év alatt úgy tűnt el, hogy az állam egyszer azért fizetett a gazdának, ha szőlőt telepített, máskor meg azért, ha hajlandó volt fejszét emelni szőlőtőkéire. A szőlőtermesztésből „eltűnt” 55 700 hektáron termett volna legalább 55 700 000 kiló szőlő (2 tonna/ha). Jutott volna belőle minden magyar asztalára 10–12 kiló belőle.
Apróság, legyinthetünk, s legyintünk is ezekre a számokra. Hiszen a piac diktál, hangzott az érvelés egészen a közelmúltig szinte mindenhonnan. Ám a munkaigényes zöldség-és gyümölcstermesztés, kertművelés drámai csökkenése következtében munkanélkülivé vált százezrek, a kedvezőtlen irányba változó táplálkozási szokások feltételezésünk szerint szerepet játszanak a népesség egészségi állapotának ijesztő mértékű romlásában, a magyar államháztartás elképesztő méretű elszegényedésében. Abban, hogy Magyarországon évente 60 ezernél több új rákbeteget diagnosztizálnak, s közülük több mint 30 ezer beteg meg is hal, a táplálkozásnak, a munkanélküliséggel együtt járó életvezetési problémáknak, az általuk gerjesztett romboló hatású stressznek is szerepe van, még akkor is, ha közvetlen összefüggés nem mutatható is ki az agrárgazdaság hanyatlása és a rákbetegségben szenvedők számának ugrásszerű emelkedése között.
1989-ben majdnem minden hatodik munkavállaló (837 ezer fő) a föld által, a mezőgazdaságban talált munkát. Húsz évvel később, 2009ben a magyar agrárium már csak 175 ezer ember számára jelentett munkát. Magyarország közel 700 ezer mezőgazdasági munkahelyet veszített az elmúlt évtizedben (8. táblázat). Mindez a fentebb részletezett módon legkevesebb félmillió családot érintett.
Az, hogy Magyarországon az élelmiszerek egy főre jutó éves fogyasztása 1989 óta mintegy négy százalékkal csökkent, akár örvendetes tény is lehetne: 1989-ben 702 kg/év, míg 2009-ben 675 kg/év volt. Hiszen ezzel együtt, vagy ennek következtében(?) kevesebb kalóriát is veszünk magunkhoz: az egy főre jutó napi tápanyagfogyasztás 1989-ben 14 150 kJ, 2008-ban 13 372 kJ.
Igen ám, de önbecsapás, ha a fenti számokból azt a következtetést vonjuk le, hogy egy ország szembenézett önmagával, és fogyókúrázik! Éppen ellenkezőleg. A számok mögött megbúvó tények szerint az ország tovább betegedik. A magyar népesség 18 százaléka, majdnem minden ötödik(!) ember elhízott. Magyarország népességének több mint harmada(!), 34 százaléka túlsúlyos. Mindez elviselhetetlen fizikai, lelki terhet ró az egyénekre. Rövidebb aktív élettartam. Rövidebb egészségesen töltött élettartam. Csökkenő családi bevételek („jó” esetben fizetés helyett táppénz, rosszabb esetben munkavesztés, rokkantosodás, fizetés helyett segély, még rosszabb esetben kiesett családtag, halál), növekvő családi kiadások (gyógykezelés), beteg, csonka családban felnövő, ún. hátrányos, halmozottan hátrányos körülmények által gerjesztett stresszben felnövő gyermekek állnak az egyik oldalon. Csökkenő állami bevételek (munkából kieső adóbefizető munkavállaló), növekvő állami kiadások (segélyezés, egészségügyi kezelés költségei) állnak a másik oldalon.
Ha elfogadjuk a tényt, hogy az elhízás betegség, a túlsúly pedig az elhízáshoz vezető tünet, akkor megállapítható, hogy a magyar népességnek legalább a fele – pusztán testsúlyánál fogva – beteg vagy betegség közeli állapotban él.
Miközben közismert a zöldségeknek, gyümölcsöknek az egészséges táplálkozásban betöltött szerepe, Magyarországon a zöldség-és gyümölcstermelés 1989 és 2009 között a húsz évvel korábbinak a töredékére csökkent. (Lásd 6. és 7. táblázat.)
7. táblázat: Megtermelt zöldségek 1989–2009 (tonnában)
De térjünk vissza az „arany” számbavételéhez!
Elherdált aranyak, szegényedő ország
A mezőgazdasági művelésből végleg kivont termőföldek területének növekedése, a kertek, gyümölcsösök, szőlőterületek csökkenése és a növénytermesztés belső szerkezeti arányainak eltolódása, mint láthattuk, drámai változásokat idézett elő a hazai zöldség-és gyümölcstermesztésben, állattenyésztésben. A jelentős mennyiségű élőmunkát igénylő növénytermesztési, állattenyésztési és mezőgazdasági termékfeldolgozó ágazatok termelésének folyamatos zsugorodása jelentős mértékben okozója annak, hogy a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma elképesztő mértékben csökkent (s így feltehetően oka annak is, hogy a hazai munkanélküliek száma jelentősen növekedett (8. táblázat). A mezőgazdaságnak a bruttó hazai termék, GDP előállításában elfoglalt helye pedig egyre csekélyebbé válik. A mezőgazdasági termelés aránya a magyar GDP-ben a KSH adatai alapján: 2001-ben 3,8%, 2010-ben 2,2%.
8. táblázat: Gazdaságilag aktív népesség/Mezőgazdaságban dolgozók száma
Az elmúlt húsz évben „elveszett” egymillió magyar munkavállaló közül mintegy 700 ezer a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül került ki. Ezt a 700 ezer munkahelyet pedig az ipar akkor sem volna képes pótolni, ha Európa autógyárai egyszerre úgy döntenének, hogy mindannyian Magyarországra telepítik összeszerelő üzemeiket.
Az éves bruttó hazai termék (GDP) alig két(!) százalékát (cca. 550 milliárd forintot) képes Magyarország a termőföldjein előállítani. Ha a közel 7 millió hektár termőföldnek a felét a magyar mezőgazdaság kertgazdálkodásban hasznosítaná, azon a három és fél millió hektáron – a holland kertészet jövedelmezőségét, termelési hatékonyságát még meg sem közelítően is – akkor is legalább 2 millió forint/ha/év értékű zöldséget, gyümölcsöt lehetne megtermelni. És kert-Magyarországon már ebben az esetben is a mezőgazdaság adná az éves bruttó hazai termék több mint egynegyedét (7 ezer Mrd Ft/év). A termőföld ilyen intenzív művelése pedig annyi munkáskezet igényelne, hogy Magyarország, a 11 százalékoshoz közelítő munkanélkülisége, az elsősorban az észak-magyarországi és az észak-alföldi falvakat elnéptelenítő migráció és munkaerő-exportot jelentő emigráció helyett munkaerőimportra szorulna.
Évről évre mind kevesebb az öntözött mezőgazdasági terület is.
És akkor a szántóföldeken megtermelt gabonafélék értékéről, a húsés tejtermelésről, valamint a növényi és állati alapanyagokat a lehető legmagasabb szinten feldolgozó, magas hozzáadott értékkel bíró élelmiszeripari termékek értékével még nem számoltunk. A magyar termőföldterület kevesebb mint felén gazdálkodó Ausztriában (és akkor az osztrák és a magyar földek közötti minőségi különbségeket még nem is említettük) a földek közel egyötödét organikus módon művelik. Az organikus élelmiszerek iránti kereslet folyamatosan nő Európában, a kínálat nem képes lépést tartani a fizetőképes kereslet növekedésével. Mindeközben Magyarországon alig százezer hektáron folyik organikus agrárgazdálkodás.
Évről évre mind kevesebb az öntözött mezőgazdasági terület is. Pusztán 2010-ben az előző évihez képest öt százalékkal csökkent az öntözött terület, amely kevesebb mint 170 ezer hektár földet jelent. Magyarországon a vízjogilag engedélyezhető területeknek csak alig egyötödét (22%) öntözték.
A kertgazdálkodással megtermelt organikus élelmiszeripari alapanyagok (zöldségek, gyümölcsök, fűszernövények) és a lehető legmagasabb hozzáadott értékkel bíró élelmiszerek előállítása egyszerre lehetne kedvező hatással a GDP növekedésére, a munkanélküliség csökkentésére, a magyar népességnek a táplálkozással összefüggésben álló egészségi állapotára. A jelenlegi rendkívül alacsony termelési érték, a GDP 2,2 százalékát jelentő cca. 550 milliárd forintnyi mezőgazdasági termelés is rögtön többnek tűnik, ha tudjuk, hogy Magyarország a harmadik évezred első évtizedének utolsó éveiben s a második évtized következő éveiben is évente a bruttó hazai termék összegének 4-5 százalékát kénytelen államadóssága törlesztésére fordítani. Vagyis 2009-ben Magyarország az itthon megtermelt valamennyi zöldség, gyümölcs, hús, tej, gabona értékének több mint dupláját fizette ki adósságai törlesztése fejében. Ugyanez történt 2010-ben, ugyanez fog történni 2011-ben és a következő egy-két évtizedben ezek az arányok – a 2003 és 2009 közötti kormányok hitelfelvételeinek következményeként – csak rendkívüli erőfeszítések eredményeképpen tudnak Magyarország számára kedvező irányba változni.
A hazai állatállomány és állati termék előállításának csökkenésével (9. számú táblázat) együtt csökkent – közel egytizedével! – a személyenkénti átlagos napi fehérjefogyasztás is. Az egy főre jutó napi fehérjefogyasztás 1989-ben 109 gramm/nap, míg 2009-ben már csak 101 gramm/nap. A fehérjefogyasztás ilyen mérvű csökkenésének számos oka között feltehetően a munkanélküliség és az azzal járó elszegényedés is fellelhető.
Az 1960-as évet 100-nak vevő fogyasztói árindex az 1989 és 2009 között eltelt húsz éve alatt 1331 százalékkal nőtt: 1989-ben 354, 2009-ben 4712.
Mindeközben az élelmiszerek fogyasztói ára az általános árindexnél 25 százalékkal gyorsabban, 1356 százalékkal nőtt. Abban az országban, ahol joggal feltételezhetnénk, hogy természeti adottságaiból eredően minden magyar ember asztalára jut nap mint nap jó minőségű táplálék és ivóvíz.
9. táblázat: Egy főre jutó állatitermék-termelés
Az elszegényedés és a magyar emberek egészségi állapota közötti összefüggések feltárása, az elszegényedés megállítása, az ország egészségi állapotának javítása időt, következetességet, szívósságot, kitartást, nemzeti egyetértést igénylő feladat. A Midasz-fülek eltakarása sokkal könnyebb. Jól példázza ezt az alkoholizmus problémakörének kezelése.
1989-ben a statisztikusok 600 ezerre becsülték a magyar alkoholisták számát. Mindeközben az egészségügy 60 ezer nyilvántartott alkoholbeteget tartott számon. 1995-ben pedig már több mint 1 millióra becsülték a szakemberek az alkoholisták számát, az egészségügyi „reformok” (lásd Bokros-csomag) hatására a nyilvántartott alkoholbetegek száma 54 ezer lett. 1996-ben pedig változtattak a becslések módszertanán is. Így aztán a következő tíz év alatt, 2005-re felére zsugorodott mind a becsült, mind a nyilvántartott alkoholisták száma. A pszichiátriai felnőtt beteggondozás nyilvántartásának módszertana nem változott. 1989-ben 900 ezer fő volt a betegforgalom. 2005-ben 1 millió 431 ezer fő. 2010ben közel 800 ezer rokkantnyugdíjas élt a tízmilliós Magyarországon, közülük 350 ezren még munkaképes korban vannak. Összehasonlításképpen: az 5,7 millió lakosú Szlovákiában a rokkantnyugdíjasok száma 27 ezer fő.
Az Európai Unió átlagához képest a magyar férfiak hat és fél, a magyar nők négy és fél évvel rövidebb ideig élnek. A harmadik évezred második évtizedének első évében pedig a 45–65 év közötti magyar férfiak halálozási aránya magasabb, mint az 1930-as években volt.
Az aranycsinálás titka
Mit lehet tenni ebben a helyzetben?
A piaci önszabályozás mindenhatóságának mítoszát, vagy annak egy jelentős részét a 2008-ban kezdődött világgazdasági válság maga alá temette. Magyarország, a magyar gazdaság, társadalom felvázolt helyzete nem a világgazdasági válság következménye.
A hasztalan „aranycsinálás” képessége Magyarországot sokkal régebben sújtja. Részint annak a válságot megelőző két évtizednek a következménye, amely Magyarországon, a térség többi országaihoz hasonlóan, az úgynevezett átalakulás évtizedei voltak. Részint a két évtized nyomorúságának okozója is valójában az a kommunista diktatúra (1949–1989), amely akkora gazdasági, társadalmi és erkölcsi csődtömeget hagyott maga mögött, amelytől Magyarországnak azóta sem sikerült megszabadulnia. És amely csődtömeggel – Midasz második büntetéséhez hasonlóan – képtelen azóta is szembesülni.
Állami beavatkozás nélkül Magyarország sem lesz képes talpra állni. Ehhez a talpra álláshoz először meg kell ismernünk saját helyzetünket, fel kell tárnunk az ország társadalmának, gazdaságának valós állapotát. Megbízható, településekre lebontott adatokra van szükség a népesség helyzetéről, a felhasználandó természeti erőforrások mibenlétéről, a lehetséges belső piacokról, a külső piacok igényeiről, az oda jutás lehetőségeiről.
A természeti erőforrásokra, a századok alatt felhalmozódott termelési tapasztalatokra építve, azokat megújítva, az állam segítségnyújtásával, mezőgazdasági mikrovállalkozások tízezreivel lehet helyreállítani a hagyományos mezőgazdasági termelést, amely – ha kiiktatja az igazi versenyt ellehetetlenítő élelmiszer-kereskedelmi láncok ámokfutását – a nyugati farmerekhez mért rendkívül szerény lehetőségei ellenére is jövedelmezővé válhat.
Felhasznált irodalom
Beke Judit–Forgács Anna–Tarján Tamás: Európai uniós országcsoportok mezőgazdasági teljesítményének összehasonlító vizsgálata. Gazdálkodás, 2011/1., 39–51. o.
Csáki Csaba: Gondolatok a magyar mezőgazdaság versenyképességéről. Gazdálkodás, 2008/6., 513–527. o.
Forgács Csaba: Csak azért, mert kicsi, még hasznos a társadalomnak. A falu, 2008/1. Jelentés az agrárgazdaság helyzetéről 2002–2009. FM, VM.
www
Kapronczai István: A magyar agrárgazdaság az adatok tükrében az EU-csatlakozás után. Agrárgazdasági Információk, Agrárgazdasági Kutató Intézet, 2010/12.
Kopp Mária: Közép-kelet-európai egészségparadoxon. In: Egészségpszichológia a gyakorlatban. Szerk.: Kállai, Varga, Oláh, Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2007.
Lentner Csaba: A magyar mezőgazdaság jövőképe a pénzügypolitika tükrében. Előadás, Erdei Ferenc V. Tudományos Konferencia, Kecskemét. Megjelent: Kecskeméti Főiskola Tudományos Közleményei, Erdei Ferenc Konferencia Kötet, 2009.
www
Lentner Csaba: A magyar élelmiszervertikum újjászervezése. Polgári Szemle, 2010/2.
www
Molnár András: Az EU társfinanszírozásával megvalósuló főbb vidékfejlesztési intézkedések átfogó értékelése. Agrárgazdasági Információk, Agrárgazdasági Kutató Intézet, 2010/13.
Széchenyi István: Hitel.
www
