Von: karolyorama@gmail.com
Im Auftrag von Apu Lengyel
Gesendet: kedd, 2008. február 12. 16:50
An: Kutasi József
Hóhérok szavazása
Nemzetünk történetében a legnagyobb szégyen esett meg 2008. február 11-én.
Olyan törvényt szavazott meg az ország vezetését bitorló nemzetvesztők bűnszövetkezete, amire nincs és nem lesz bocsánat soha.
Magyar állampolgárok millióit hurcolják mészárszékre, miközben idegenekkel tárgyalnak az Egészségbiztosítási pénztárak magán kézbe adásáról. Mi ez, ha nem hazaárulás?
A Nemzet minden tagját porig megalázták.
Tizenkétezer magyar forint a kikiáltási ára egy embernek az alku során, mint azt a hóhérok tervezik. Tervezik, ha lesz idejük végrehajtani. Rabszolgapiacra toloncolták saját véreiket ezek a nemzetidegenek. Politikai fattyúk mind egy szálig, akik ezt megszavazták.
Azok is bűnösök, akik ezt hivatalból nem is akarták megakadályozni. Tehettek volna arról, hogy akármennyi talpig páncélos fogdmegjük tanyázik a tele gatyájuk védelmére a mára már szégyenfalak tövében, módjuk ne legyen megszólalni se. Egyetlen szó kellett volna. Egyetlen egy. Ez a szó az utánam. Ehelyett műanyagellenzékként csendben szavazgattak nemet mondva. Mintha ez a harcosnak vélt úgymond kiállás bármit is változtatott volna a hordalék állagán. Adták a nevüket egy olyan törvény bohóc produkciójához, ami végletekig lealjasította az összes állami szervet, akár elfogadólag, akár éhbérért kiszolgálóként vesz részt ebben.
Még volt képük rohamrendőrökért sivítani a nyomorultaknak. Mindeközben nem esik le az arcuk, nemhogy annak bőre, de az egész egy darabban.
Ne mondja nekem senki, hogy ez durva, vagy gyűlöletet szít! Azok szítanak gyűlöletet, akiknek ez a fejében csak megfordul törvényjavaslatként. Mert azok nem emberek. Bármi van a fejükben, azt élettanilag nem lehet agynak nevezni. Bármi van a szívük helyén, azt nem lehet értelmezni emberi szervként.
Szándékosan, nagy tömegek különösen nagy kárára, hazaáruló bűnszövetkezetben, aljas anyagi érdekeltség alapján megfogalmazták a magyar emberek eladását. Ez a lényeg. Bármit hazudnak róla.
Mára teljes valójában megnyilvánult a régi alapigazság:
A kummunista ha kinyújtja a kezét, lop.
A kommunista ha kinyitja a száját hazudik.
A kommunista megöli, aki neki hátat fordít.
Most itt állunk szemtől szemben az általuk ásott árok két partján. Az egyik oldalon a magyarok kiszolgáltatottságra kárhoztatott milliói, míg a másikon a röhögő verőlegények gyűrűjében az őrült ápoltak maroknyi csoportja.
A magyar társadalom döntő többségének sűrű, ám mégis otthonmaradó ámulása közben tehették, ahelyett, hogy milliók keltek volna váratlanul vándorútra mindenüket odahagyva, hogy ne merjen rendőr kezet emelni a tömegre. Ők is elpusztulnak ennek a hóhér bandának a keze által! Őket éppen úgy érintik a vérszívók sarcai, mint minket. Nem veszik észre, hogy csupán gladiátorok egy eszehagyott vörös diktátor kényére kedvére?
És ha egyszer ez a bomlott agyú a hüvelykjét lefelé fordítja, nekik is éppen úgy befellegzett, mint akiket általuk nevetve veretnek. Szemeket lövetnek egy törpeségére még büszke is idegen pénztől vezérelt nyomoronc horda aljas, haszonleső gyűlöletkeltése nyomán. Ráfért az arcukra a magyar emberek egyik legszentebb ünnepének meggyalázása. Már önmagában ez sem érdemel bocsánatot! Soha!
Érted Gyurcsány?
Érted Kóka?
Hogy az édes anyaföld vessen ki titeket magából, ha majd egyszer odakerültök. Nyugtot ne leljen lelketek sem, ti népnyúzók!
Igen, sokan mondták már, egy elmeháborodott banda terpeszkedik a nép nyakán. Kiszívja életének minden apró részletét a saját anyagi hasznára.
De most olyat cselekedtek, ami minden képzeletet felülmúlt.
Eladták a szülő nemzetüket!!!
Gyurcsány, Kóka, meg az összes többi jöttment nevesincs kommunista és ivadékai látni engedték a sátántól kapott igazolványukat. Ezek a pokolfajzatok odáig vetemedtek, hogy emberek millióinak egész életén át befizetett temérdek pénzét idegen kezekre bízzák. Azt kínálják a nagyvilág globalista-kozmopolita vigéceinek, ami nem az övék, tehát lopnak és hazudnak egy füst alatt. Maga a törvény pedig a halál. Halál.
Bebizonyosodott, hogy egy átkozott némber gőgös ámokfutásának mára több áldozata van, mint egész évben a közutakon bekövetkező közlekedési baleseteknek hazánkban. Ez a szoknyás bakó megtette, amit a többiek nem voltak képesek. Persze kellett ehhez idegen tőke is. Például keletről, mint tudjuk.
Ide figyelj Horváth Ágnes! Hány ezüstért mérsz egy kiló magyar húst? Büszke vagy mi? A politikai pályafutásod csúcsán érzed magad? Vigyázz, vigyázz Horváth Ágnes! Onnan nagyot lehet bukni. Csak egy kicsit biccenteni kell, és már lendülsz is lefelé. Sok magyar ember fog arra biccenteni, hogy eltűnjetek. Várd ki! Nem kell sok türelem, még annyi se, mint a te cinikus vigyoroddal szemben tanúsított ez az ország.
Azt kívánom mindenkinek, aki bármilyen módon részt vett a 93000 négyzetkilométer egy gulággá szervezésében, hogy ne is értsék majd azt a fokú haragot, és gyűlöletet, ami feléjük árad minden irányból. Ne maradjon idejük megérteni! Azoknak se, akik őket védik! Addig pedig ne legyen egyetlen nyugodt éjjelük egyiknek sem, amit képesek volnának végig aludni.
Idejük minden pillanatában rettegjenek mindentől! Azt a fokú gonoszságot, amit ezek tegnap felmutattak, nem lehet megbocsátani! Erre nincs keresztényi fogalom. Jöttment betolakodók gyűlölködő vonyítása közepette népirtásra rendezték be Árpád vezér országát.
De egyetlen kérdés maradt mára! Eladottságunk okán már nincs miről tárgyalni ezekkel, mert nem csupán az alkotmányra tett esküjükkel vállalt szerzett jogainkra alapuló társadalmi szerződést vetették a tűzre, de jövőjükkel együtt a miénket is.
Végromlás országává tették ezt a földet.
Az egyetlen kérdés maradt mára! Hol voltak azok az emberek, akikkel ezt meg akarja cselekedni ez a rabló csőcselék? Miért nem képes a helyén és szintjén kezelni ezt a nemzetgyalázatot a magyar emberek milliós tömege?
Ez nem a fennálló államrend megdöntésére szólít, hanem a jelenleg is érvényben lévő törvények alapján köztörvényes cselekedet megakadályozó megmozdulásra. Ezek, meg az őrzőik váltak köztörvényes bűnözőkké, minden fellelhető jelenlegi rendelkezés értelmében.
Gyurcsány és bandája egyet elfelejt. Elfelejtik, hogy a törvény mi vagyunk. Mi magyarok mind. Akárhogy jár a szájuk a becstelenül összecsalt millióikkal-milliárdjaikkal a zsebükben, ők ellenünkre nem alkothatnak törvényt. Szolgák ők valamennyien, a mi pénzünkből busásan el és kitartva, volnának valamennyien ideológiai szajhák. Életük minden másodpercében a nemzet teljes egészének érdekeit kötelesek képviselni. Ennyi a szerepük, nem több. Ha ez nem tetszik a vörös és kékidentitású jabrancoknak, el is lehet innen menniük. Jó messzire!
Gyalog világútlevél, háromnapi hidegélelemmel, váltás fehérneművel, Vlagyivosztokig, de csak oda. Amíg tehetik! Gyanítható, nem sokáig tehetik.
Az utcán nyíltan beszélnek arról az emberek, miszerint elemi erejű robbanás fogja elsöpörni ezt a diktatúrát.
Addig pedig hívjátok magatok köré az ország összes rendőrét, meg kommandóját, akkor is meg fogtok sülni a felétek áradó gyűlölet tüzétől. Állítsatok fel még erősebb kordonokat, jó sokat. Akár hegesztessétek össze. Jelöljetek ki országszerte magatoknak kordonnal védett útvonalat.
Mi nagylelkűen ezt is megengedjük. Miért? Mert a magyar ember vendégszerető, és tiszteli idegen vendégeit. Hiszen ti idegenek vagytok! Meg aztán az ország többi része így legalább a miénk maradhat. Maradjatok meg ezeken az útvonalakon, jó sok fegyveres kíséretében! Álmotok is kordonok között vezessen! Egészen a végső rácsig, amit úgy neveznek, börtön. Mert addig a saját börtönötökben fogtok élni, és nem marad épeszű magyar, aki elfogadna titeket. A kordon szabad oldalán majd tesszük a magunkét egy szabad és virágzó országért. Mi magyarok. Mi magunk!
Mert mától kezdve nem vagytok ennek az országnak vezetői többé, és nem is lesztek. Nincs hozzá erkölcsi tőkétek. Már ha ismeritek azt a szót, hogy erkölcs! Maradtatok, amik voltatok, csupán egy útszéli rabló csürhe.
Most legalább ország-világ meglátja, megérti mi is történt és történik ebben a kicsi országban.
És megértik majd a többi történést is, ha az ég is megsegít minket, szabad magyarokat.
Isten irgalmazzon lelkeiteknek!
Budapest, 2008. február 12.
Lengyel Károly
