Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. szeptember 12., vasárnap

6.470 - Orbán Éva > Budaházy György 2009. június 19-e óta van előzetes letartóztatásban.


** www.nemzetihirhalo.hu *************
Újra kísért az ötvenes évek szelleme
2010.09.11, 10:20 Nemzeti Hírháló

A 2006-os koncepciós eljárások lebonyolítói miért "érinthetetlenek"?

Alapvető emberjogi elv, a tisztességes eljáráshoz való jog.

Szeptember 10-én dr. Morvai Krisztina EP-képviselő tartotta sajtótájékoztatóval egyidőben még folyt a Fővárosi Bíróságon a tárgyalás az ellen a két rendőr ellen, akiket az ügyészség azzal vádolt, hogy 2006 szeptemberében bántalmazták az őrzésükre bízott, előzőleg a Rákóczi úton bordatörést szenvedett, és a rendőrségre szállított férfit. Sajtó hír lett, hogy I. fokon a bíró felmentette a rendőröket, ami ellen az ügyész, fellebbezéssel élt. A sértett az ítélet indoklása közben rosszul lett, elnézést kért, elhagyta a tárgyalótermet.

Dr. Morvai Krisztina összefüggést lát a 2006 őszén történt tömeges rendőri brutalitások és jogsértések, valamint Budaházyt és a Hunnia csoportot érintő jogsértések között.

Morvai Krisztina a Fővárosi Bíróság épülete előtt kifejtette, és tényekkel támasztotta alá, hogy miért tartja felháborítónak, hogy Budaházy György és vádlott társainak ügyében azok a büntetés-végrehajtási intézmények vezetői hoznak döntéseket, akik a vezetői voltak azoknak az intézményeknek, ahol 2006 őszén tömeges jogsértések történtek, ahol emberek százait bántalmazták és megalázták. Konkrét példaként a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet akkor, és most is hivatalban lévő parancsnokát, Boglyasovszky Csabát említette, aki 2006 őszi események idején végig asszisztált ahhoz, hogyan kínozzák az ártatlan bevitteket, az általa vezetett börtönben.

A képviselő Asszony ismertette, hogy a ma tárgyalt ügyben is elmondták a tanúk, köztük egy teljesen független újságíró is, aki a munkáját végezte szeptember 19-én, amikor a rendőrök elfogták, összeverték és ötvened magával a VIII. kerületi kapitányság udvarán térdepeltették egész éjszaka, rendkívül fájdalmas kötöző bilinccsel hátra bilincselt kézzel 12 óra hosszat. A mosdót sem használhatták, sokan összevizelték magukat, rosszul lettek, voltak akiknek töréseik voltak.

Jogtalan elfogások, bántalmazások voltak. Voltak, akiket a Magyar Rádió udvarán térdepeltettek, vagy máshol. Terpeszállásban, fejet falnak támasztva kellett órák hosszat állniuk. Aki nem bírta, a lábát összerugdosták, valamint gumibottal vagy másként verték őket.

Ezek ellen a megkínzott emberek ellen vádat emeltek, volt ahol az eljárás 9 hónapig folyt.

Kb. 150 ember előzetes letartóztatását rendelték el a Gyorskocsi ill. Markó utcai FBV intézményekben. Mára már jogerős bírói ítéletek és a parlamenti vizsgáló bizottság is kimondja, hogy folyamatos kínzásokban és embertelen, kegyetlen bánásmódban volt része a fogva tartottaknak. A kínzásokon túl vérző fejű, sebesült emberek, köztük nők egy héten át nem tisztálkodhattak.

Ezekben az eljárásokban benne volt a rendőrség, a bíróság, a büntetés végrehajtás. Ennek ellenére sem az ügyészi, sem a bírói, sem a büntetés végrehajtói szervezetben nem volt olyan alapos kivizsgálás, amiben megállapították volna,

- hogy hogyan is történhettek meg ezek a jogsértések,

- kiket terhel ezért felelősség.

- kik adtak utasítást a végrehajtásra,

- kik miért működtek ebben közre a megrendelőkkel.

Hogy kerülhetett sor arra, hogy a bíróságon tömegesen, 150 ember előzetes letartóztatását úgy rendelték el, hogy egy-egy perces meghallgatások voltak, ahol a vádlottak meg sem szólalhattak.

Összevert embereket állítottak a bírók elé, akiktől a bíró meg nem kérdezte, hogy mitől vérzik, mi történt magával, milyen sérülései vannak? Nem mondhatták el, hogy mi történt.

Futószalag-szerűen, megszégyenítve a jogállamiság elvét, semmibe véve a jogszabályokat, koncepciós eljárás keretében juttatták börtönbe az embereket, ahol meg is kínozták őket. 9 hónapon keresztül hosszabbították ezeket, a koncepciós eljárásokat.

Mai napig a felelősséget illetően semmiféle kivizsgálás nem történt meg.

Most Budaházy György és 15 társa, a Hunnia csoport ügyében, ugyanaz az, az ügyészi szervezet jár el, ugyan az, a bírói szervezet hosszabbítgatja az előzetes letartóztatásokat.

Hab a tortán, hogy ugyanaz a büntetés végrehajtási parancsnok dönt olyan kérdésekben, hogy kaphatnak-e laptop-t a vádlottak, hogy a 25.000 oldal vádiratot elolvashassák, vagy megnézhetik-e a rejtett kamerával készített felvételeket.

Alapvető emberjogi elv, a tisztességes eljáráshoz való jog. Joguk van a vádlottaknak az ellenük felhozott bizonyítékokat megismerni.

Vádemelés időszakában van a Hunnia csoport, ami azt jelenti, hogy a vádirathoz fűzhetnének indítványokat. A fogva tartottnak joga megismerni azt, amit ellene felhoznak. Pl. telefon lehallgatás esetében, valóban az ő hangja-e. De ezekben a kérdésekben pl. Szász Endre, Budaházy György esetében az a parancsnok dönt, aki a 2006-os őszi események idején végigasszisztálta, hogyan kínozzák a fogva tartottakat az általa vezetett börtönben.

Dr. Morvai Krisztina EP képviselő kifogásolja, hogy ugyanazok az intézmények - minden nemű kontroll nélkül - vihetik végig most is az eljárásokat. Ugyanazok döntenek büntetés végrehajtói és bírói szinten.

Míg a váci parancsnok a jognak megfelelően járt el, a budapesti parancsnok feljebbvalókhoz fordult, és tett ellene.

Az államnak jobban oda kellene figyelnie az eljárás jogszerűségére. Letartóztatások, házkutatások voltak hatósági tanuk és jegyzőkönyv nélkül, letámadva a női hozzátartozókat. Nincs biztosíték arra, hogy ilyen körülmények között tettek-e oda hamis bizonyítékokat, mint az ötvenes években Rákosiék idejében. A fogva tartottak azokhoz kerültek, akik 2006-ban is jogsértéseket követtek el. Négy hónapig még a hozzátartozóikat sem láthatták. A sajtónak sem engedtek hozzáférést. Áttörést jelentett Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd bátor interjú felvétele, amit nyilvánosságra hozott.

Teljesen sötét, ötvenes évekbeli ÁVH-s módszerekkel folyik ma egy eljárás, olyan emberek ellen, akik politikai vezetők voltak, akik többszörösen borsot törtek a hatalom orra alá.

Budaházy 2002 - 2010-ig ismert ellenzéki vezető volt, aki 2002-ben demonstációt szervezett az Erzsébet hídon a szavazatok újra számlálásáért, ő volt az, aki a Szabadság téren álló szovjet emlékművet megrongálta, amit 1956-ban a felkelő nép is megtett, az EU-csatlakozás ellen ismert plakáttal agitált. 13 esetben indítottak ellene szabálysértési eljárást.

Megalakította a Hunnia csoportot, akik a Sukoró ügyet elindították, amelyben mára már több vezető politikus érintett, sőt letartóztatásban van.

Morvai Krisztina jogvédő arra kéri a nyilvánosságot, hogy szeptember 13-án, hétfőn, 18 órakor menjenek el a Kossuth térre, ahol emberjogi tüntetés szerveznek. Foglaljanak állást, hogy akarják-e, hogy ma Magyarországon az ötvenes éveket idéző, durva jogsértő módszerekkel ugyanazok a szervek, akik bizonyítottan 2006-ban durva jogsértéseket követtek el a politikai ellenzékkel szemben, büntető eljárásokat folytassanak, és börtönben tarthassanak ellenzéki vezetőket. Aki úgy gondolja, hogy erre a kérdésére NEM a válasz, az jöjjön el, és minél többeket hozzon magával.

Orbán Éva

Budaházy György 2009. június 19-e óta van előzetes letartóztatásban. A Központi Nyomozó Főügyészség Budaházy Györgyöt többek között terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal visszaéléssel, emberölés előkészületével gyanúsítja.