Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2012. szeptember 25., kedd

15.648 - Magyarország > Papírból, időből, energiából is egyre kevesebb kell az ügyintézésekhez

Feladó: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Dátum: 2012. szeptember 24. 14:39
Tárgy: A KIM heti hírlevele
Címzett: jozsef@kutasi.eu



A KIM heti hírlevele 2012-09-24
Akkor jó egy állam, ha polgárainak érdekeit szolgálja, s nincs külső cél, amelyhez a polgárokat eszközként használná fel - erről Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter beszélt a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, az intézmény és az Európai Újságírók Szövetségének meghívására tartott pénteki előadásán. A KIM heti hírlevelében olvashatnak a Magyary Program bürokrácia-csökkentő intézkedéseiről és az első demokratikus körülmények között megalkotott Ptk. hatályba lépéséről is.
Navracsics Tibor előadása a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán

A közigazgatási és igazságügyi miniszter előadásában hangsúlyozta, hogy az államnak a közjót kell szolgálnia, vagyis olyan javakat kell gyarapítania, amelyek az adott nemzet egyes csoportjain felül állnak, és nem jeleníthet meg pártérdeket. Törekedni kell arra, hogy a kormány és a kormányzati politika az egész nemzetnek legyen jó.

Lengyel- magyar történelmi vetélkedő a zánkai Új Nemzedék Központban

A lengyelek és a magyarok a történelem során mindig számíthattak egymásra; most is készen kell állnunk arra, hogy bármikor készek legyünk segíteni a másiknak - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes csütörtökön, Zánkán a III. Bem történelmi vetélkedő záróeseményén.

Papírból, időből, energiából is egyre kevesebb kell az ügyintézésekhez

Kevesebb sorban állás, kevesebb benyújtandó papír, egyre több kormányablaknál is intézhető ügy – hónapról-hónapról egyre több azoknak a hivatalos ügyeknek a száma, amelyekben az állampolgárok az ügyintézés menetében és a pénztárcájukon is érezhetik a bürokrácia csökkentést. A családtámogatásoktól a vízmérőcserén át a diákhitel ügyintézésig érezhető a változás. Eddig több mint negyven, az állampolgárokat gyakran érintő ügy intézése lett egyszerűbb, az eljárásokra vonatkozó jogszabályok módosításának köszönhetően.

Magyarország több ponton megelőzte az Európa Tanács ajánlásait

Magyarországon a városi erőszak nem jelenik meg olyan fajsúlyosan, mint néhány nyugat-európai országban, például Franciaországban - jelentette ki pénteken Bécsben Répássy Róbert államtitkára, aki azon a tanácskozáson képviselte Magyarországot, amelyet a városi erőszakról és a fiatalkorúakat érintő bűnözésről tartottak az Európa tanácsi tagállamok igazságügyi minisztériumainak a képviselői.

Hatékonyabb bűnügyi együttműködés Magyarország és a többi EU tagállam között

Felgyorsul az Európai Unió más tagállamaival folytatott bűnügyi jogsegély forgalom, hatékonyabbá válik a bűncselekmények felderítése és ennek eredményeként gyorsabban lezárulnak az ilyen irányú megkereséseket igénylő hazai büntetőeljárások, hatékonyabbá válik a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés is az EU tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló törvényjavaslatnak köszönhetően, amelyet kedden este kezdett tárgyalni az Országgyűlés.

Megújítja a bírák és ügyészek nyelvi képzését a KIM unió által támogatott kezdeményezése

Támogatja az Európai Bizottság a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium bírák és ügyészek szakmai nyelvi képzésére benyújtott pályázatát. A cél a hatékonyabb szakmai angol nyelvtanulás továbbképzéssel és kapcsolatépítést is lehetővé tevő kurzusokkal kombinálva.

Konferencia a járási rendszerről Szekszárdon

Kormányzati célkitűzés, hogy a járási hivatalokhoz kerülő köztisztviselők bére ne csökkenjen - mondta Zöld-Nagy Viktória, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) helyettes államtitkára szerdán, Szekszárdon.

Brüsszelben is divat a magyar - Gombold Újra! kiállítás a belgiumi Design fesztivál keretében

A nagysikerű „Gombold Újra! Divat a Magyar” program Brüsszelbe is eljutott, ahol a Magyar Kulturális Intézetben ma nyílik kiállítás a magyar divattervezők öltözékeiből. A rendezvény kapcsolódik a belgiumi Design Septemberhez.

Az első demokratikus körülmények között megalkotott Ptk. léphet hatályba

Vékás Lajos akadémikus az új polgári törvénykönyvre (Ptk.) vonatkozó javaslat kiemelt jelentőségét abban látja, hogy ez lesz az első hatályba lépő, demokratikus körülmények között megalkotott polgári jogi kódexe Magyarországnak. A polgári jogi kodifikációs főbizottság vezetője erről az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának keddi ülésén beszélt, amelyen a képviselők egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találták az új Ptk.-ról szóló javaslatot.

Évről évre nő a számítógépes támadások száma

Évről évre nő a kibertámadások száma Magyarországon, bár ezek nagyobb része még nagyon kezdetleges - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn a fővárosban egy konferencián. Az államnak energiát kell fordítania a probléma kezelésére, és elsősorban a megelőzésére, ezért fel kell mérni az információbiztonság szintjét, a stratégiai pontokat pedig védeni kell.

Munkacsoport ülést tartott a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság

A hungarikum-törvényről, a Bethlen Gábor alapról szóló törvény módosításáról és a határon túli támogatásokról volt szó egyebek között a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság keddi budapesti munkacsoport ülésén.

Hungarikum bolt nyílt a Magyarság Házában

A Budai Várban található Magyarság Házában kávézó és ajándékbolt nyílt, amelynek a kínálatában hangsúlyosan jelennek meg a hungarikumok. A Magyarság Háza létrehozásáról 2010 októberében döntött az Országgyűlés; a cél egy olyan intézmény létrehozása volt, amely széleskörűen bemutatja a magyarság szellemi kincseit, értékteremtő képességét - idézte fel a kávézót megnyitó Répás Zsuzsanna.

Ülést tartott a Határon Átívelő Együttműködést Szolgáló Magyar-Szlovák Kormányközi Vegyes Bizottság magyar tagozata

A Határon Átívelő Együttműködést Szolgáló Magyar-Szlovák Kormányközi Vegyes Bizottság magyar tagozatának tagjai dr. Szabó Erika államtitkár, a Vegyes Bizottság társelnöke meghívására találkoztak csütörtökön a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, hogy a soron következő Vegyes Bizottsági ülést szakmailag előkészítésék.