Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2015. december 1., kedd

20.716 - Földművelésügyi Minisztérium > Kikerülhetnek a zártkerti ingatlanok a földforgalmi törvény hatálya alól


Feladó: Földművelésügyi Minisztérium
Dátum: 2015. november 30. 12:06
Tárgy: A Földművelésügyi Minisztérium heti hírlevele
Címzett: jozsef@kutasi.eu



A Földművelésügyi Minisztérium heti hírlevele 2015-11-30
Kárpátalján is lendületben a „hungarikum mozgalom"

Kárpátalja értékei és értékőrei kiállítás keretében mutatkoztak be a Nagydobronyi Középiskolában, az eseményen Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár tartott köszöntő beszédet. Az értékőr képzés megvalósulását a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatta.

Szennyvíz projektzáró Túrkevén

Milliárdos környezetvédelmi beruházások történtek Jász-Nagykun-Szolnok megyében, amelyhez a mostani szennyvízberuházással Túrkeve is kapcsolódott. Hosszú előkészítő munka után az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával fejeződött be a településen az 1 milliárd 289 millió 885 ezer 420 forint összértékű szennyvízfejlesztés, melyet a mai napon Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter jelenlétében adtak át.

A növényvédőszer-felhasználás szabályozása az élelmiszerlánc-biztonság fontos tényezője

A növényvédőszer-engedélyezés és -felhasználás szabályozása az élelmiszerlánc-biztonság fontos tényezője – mondta a Földművelésügyi Minisztérium épületében ülésező nemzetközi növényvédelmi konferencia résztvevői előtt az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár.

​​
Kikerülhetnek a zártkerti ingatlanok a földforgalmi törvény hatálya alól

Az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény zártkerti szabályozást érintő módosítása 2015. május 2-án lépett hatályba. A törvény alapján a zártkerti tulajdonos 2016. december 31-ig kérheti az ingatlan-nyilvántartásban zártkertként nyilvántartott ingatlana (a továbbiakban: zártkerti ingatlan) művelési ágának művelés alól kivett területként történő átvezetését.

„OKÉS" 2015 – lezárult a közétkeztető gasztro kupa selejtező és elődöntő szakasza

Lezárultak az ötödik Országos KözÉtkeztetői Szakácsverseny (OKÉS) elődöntői. A „Tradicionális ételek a modern közétkeztetésben" témában meghirdetett közétkeztetői gasztro kupa 2016-os döntőjébe biatorbágyi, budapesti, hódmezővásárhelyi, kecskeméti, miskolci, nyíregyházi és pécsi csapatok jutottak be.

Köszöntötték a 150 000. látogatót a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtárban

A városligeti Vajdahunyadvár egyre népszerűbb a nagyközönség körében. A történelmi épületcsoport nem egyszerű turistalátványosság, hanem 119 esztendeje működő közgyűjtemény otthona. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum rendezvényeit, kiállításait egyre többen keresik fel, amit az is bizonyít, hogy november 24-én köszönthették az év 150 000. látogatóját.

Magyarországon mintegy 13,5 millió tonna gabona termett az idén

Magyarországon összesen mintegy 13,5 millió tonna gabona termett az idén, szemben a tavalyi 16,3 millió tonnával - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

„Érték a talpad alatt" címmel nyílt kiállítás a talajok védelmében

A talaj Magyarország legfőbb természeti kincse, az élelmiszerlánc első eleme, az egészséges élelmiszer-előállítás alapja. Bár talajaink minősége, termékenysége mindig fontos kérdés volt, napjainkra egyértelművé vált, hogy a talajok állapotának meghatározó szerepe van az emberi élet minőségére, sőt az emberiség fennmaradására – fogalmazott Zsigó Róbert a Talajok nemzetközi éve alkalmából rendezett kiállítás megnyitóján.

Technika a vízminőség szolgálatában

Az Európai Unióhoz történő csatlakozást követően hazánkra is kötelező érvényűvé vált a tagállamok vízpolitikáját megfogalmazó Víz Keretirányelv. Célja, hogy az Unió tagállamaiban a felszíni és felszín alatti vizek javítása illetve ennek a folyamatnak fenntarthatóvá tétele. Ennek megfelelve hazánkban elindították a Technika a Vízminőség Szolgálatában elnevezésű KEOP-2.2.2/09-11-2013-0001 projektet, melynek célja, hogy a Megyei Kormányhivatalok Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályaihoz tartozó laboratóriumok olyan eszközökkel legyenek felszerelve, melyekkel megvalósíthatók a jogszabályokban megfogalmazott követelmények. Közlemény.

A kürtöskalács hagyományos különleges termék

A Földművelésügyi Minisztérium fellép a kürtőskalács, mint hagyományos különleges termék bejegyeztetése érdekében.

Körbebiciklizhető a Fertő tó, elkészült a hiányzó nyomvonal

Teljessé vált a Fertő tavat megkerülő kerékpárút-hálózat magyarországi szakasza, elkészült ugyanis a Sopronhoz tartozó településrész, Balf és Fertőrákos között az új nyomvonal.

Érdemben javult a mezőgazdaság pénzügyi, jövedelmi helyzete

A mezőgazdaság kedvező teljesítményének, valamint a hatékony agrár- és vidékfejlesztési támogatásnak köszönhetően érdemben javult a mezőgazdaság pénzügyi, jövedelmi helyzete – jelentette ki Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány ünnepi kuratóriumi ülésén, 2015. november 25-én, Budapesten.

Az amerikai nagykövet lerótta kegyeletét a legnagyobb magyar sírjánál

Colleen Bradley Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a mai napon közösen koszorúzták meg Gróf Széchenyi István sírját Nagycenken.

Magyarország teljes területe védőkörzetté vált az újabb kéknyelv betegség kitörések miatt

Egy Győr-Moson-Sopron megyei, egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és egy Bács-Kiskun megyei kérődző állományban is kimutatta a Nemzet Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laboratóriuma a kéknyelv betegséget. Emellett új kitöréseket jelentettek Ausztriában és Szlovéniában, a magyar határhoz közel eső településekről is, ezért az állategészségügyi hatóság megszüntette a megfigyelési területeket és az ország teljes területét egységesen védőkörzetté nyilvánította.

Környezetünk védelme minden ember morális kötelessége

Az egyházak környezetvédelmi szerepéről tartott egész napos konferenciát 2015. november 25-én a Földművelésügyi Minisztérium, ahol számos Magyarországon működő egyház bemutatta környezetvédelmi tevékenységét. V. Németh Zsolt, környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a környezetügy vallás-erkölcsi megközelítésére hívta fel a figyelmet.

Valótlan állítás a HírTV-ben

A Hír Tv ismét valótlanul állítja, hogy a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) hamis adatokkal hirdetne meg területeket. Ezzel szemben az igazság az, hogy egy hirdetmény minden esetben tartalmazza a jelenlegi haszonbérlő személyét, és azt a dátumot, amikor az utolsó hasznosítási szerződés lejár.

December 30-ig kell helyesbíteni a felügyeleti díj bevallásokat

2015. december 30-ig helyesbítő bevallást kell tenniük a napi fogyasztási cikket értékesítő üzleteknek. A helyesbítő felület várhatóan december második hetétől lesz aktív, a beküldés megkönnyítése érdekében – a naptári évtől eltérő üzleti évet alkalmazók kivételével – lehetőség lesz a bevallási rendszer által, az eredetileg feltüntetett árbevételi adatok ezrelékes díjszabás alapján újrakalkulált díj elfogadására is. A megállapított felügyeleti díjat 2016. január 31-ig egy összegben, késedelmi pótlék alkalmazása nélkül kell majd befizetni a hivatalnak.

Kakaós és csokis gabonagolyókat tesztelt a NÉBIH

21 kakaós- és csokoládés gabonagolyót ellenőrzött novemberi Szupermenta terméktesztjén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A termékcsoport népszerű reggeli a gyerekek körében, ezért a hatóság szakemberei nem csak a biztonsági paramétereket, hanem – sok más mellett – a tápanyagok és édesítőszerek mennyiségét is vizsgálták.

Magyar állampolgár, akiről azt írják, hogy külföldi

A „Nem tévedés: osztrák téeszelnök vette meg Simicska földjeit" című cikkben nem szerepeltette egy hetilap azt az információt, hogy Paul Andreas Meixner magyar állampolgár, így félrevezető a cikk teljes tartalma, hiszen azt a hamis látszatot kelti, mintha egy külföldi személy licitált volna sikeresen az egyik állami földárverésen.