Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2018. január 31., szerda

22.803 - Orbán Viktor tegnap délután kiment a Keleti pályaudvarra, felült a bécsi gyorsra – és elutazott.> 2018. január 31.


ORBÁN HÁTIZSÁKJA

„Orbán Viktor a hátizsákjának is jegyet vett, amikor Bécsbe utazott vonaton" – ez a döbbenetes hír okozott mérhetetlen izgalmat tegnap délután a hazai libbal médiában. Csak elképzelni tudom az ellenzéki választási csapatok feszült óráit, amikor nekiláttak kidolgozni a kormányt buktató tatyó-kampány részleteit.

Orbán Viktor tegnap délután kiment a Keleti pályaudvarra, felült a bécsi gyorsra – és elutazott. Miért vonattal, s nem autóval ment az osztrák kancellárral tárgyalni? Maradjon ez a kormányfő titka. A miniszterelnök közvetlen kíséretében ketten voltak, ám biztonsági okokból vettek még egy jegyet a négyfős asztal körüli helyhez.  

S a negyedik helyet gőgösen elfoglalta Orbán hátizsákja! Botrány, a miniszterelnök még a táskáját is első osztályon utaztatja! Orbán urizál, arab sejket játszik! A libbal média nem tudott hova lenni a felháborodástól.

 A hír felkeltette az ellenzéki kampánycsapatok fantáziáját is. Itt a „nagy botrány", amivel meg lehet fogni a Fidesz elnökét! Ez jó téma, ezt az emberek is értik, hiszen mindenki utazott már vasúton, és a jobb embereknek akár két hátizsákja is volt már életében.

A Jobbikban azonnal meglátták az esélyt, hogy a tatyó-gate-tel eltereljék a figyelmet Vona Gábor török terroristákat éltető szavairól. Kit érdekelnek az anno II. János Pál pápa meggyilkolására szervezkedő Szürke Farkasok, amikor a kormányváltó erő újabb sikert ért el?! Orbán megijedt Vonától, és Bécs felé menekül! Ki tudja, talán ott a csomagjában a korona is?! Éljen Vona, éljen a józan ész és a tiszta kéz! 

Az MSZP német szocdem kampánytanácsadója is kapva kapott az újabb kormányzati botrányon. Utasításának megfelelően Karácsony Gergely nyomban a sajtó elé állt, és közölte, hogy ő és a Változás Szövetsége meg fogja buktatni a hátizsák-kormányt! Ő – ha miniszterelnök lesz – csak és kizárólag szimatszatyorral utazik majd! De nem ám ex-honvédségivel, hanem szép, tündérkék unióssal. Mert ők visszavezetik Európába Magyarországot!

Gyurcsány Ferenc azonnal átlátta a történetben rejlő lehetőségeket.Villámgyorsan közzétett egy videó-posztot az interneten, ahol szomorú szemmel bejelentette: bebizonyosodott, hogy Orbán nem csak Magyarországot árasztja el határon túliakkal, hanem Bécsbe is ukrán nyugdíjasokat utaztat hátizsákjában.Orbán egy csempész diktátor!

Az LMP sem tétovázott. Szél Bernadett arról beszélt, hogy Orbán meggyalázza a környezetvédelem gondolatát, mert zöldes hátizsákkal utazik.Olyanja csak neki lehet! Hadházy Ákos a korrupciós szálat leplezte le. Ugyanis a táska cipzárja be volt húzva! Ha az LMP hatalomra jut, betiltja cipzárakat! Sőt, lehet, hogy a gombokat is! Nyílt társadalom kell!

Fodor Gábor gondterhelten ment be Kálmán Olga műsorába. Mondta: ő mindig is sejtette, hogy valami nem tiszta Orbán és a hátizsákok viszonyában! Azért is hagyta ott egykor a Fideszt, mert demokrácia-víziójával nem fért össze ez a nacionalista hozzáállás! Ugyanis egyszer látta, hogy Orbán csípős csabai kolbászt vett ki a csomagjából… Liberálisként ezen már akkor is nagyon fel volt háborodva! A kérdés szakmai megoldása nem tűr halasztást, amihez ellenzéki összefogás kell, Fodor Gáborral a biztos parlamenti befutó helyen.

Juhász Péter ekkor ordítva rohant be a HírTV stúdiójába, és követelte, hogy Orbán hátizsákja azonnal álljon ki vitára ellene! Ha nem teszi, az a rezsim gyávaságát bizonyítja majd. De ha tőle, a hős és bátor Juhász Pétertől retteg Orbán tatyója, az Együtt kész Szigetvári Viktor pride-os hasitasijával is kiállni.

A Momentum határozottan elhatárolódott a többi ellenzéki párt nyilatkozataitól. Fekete-Győr András hangsúlyozta: éppen ez az ügy mutat rá a legjobban, hogy ezek mind egy tőről fakadnak, csak a „backpack" elavult logikájában tudnak gondolkodni. Pedig az az igazi baj, hogy a miniszterelnök sportújságot olvas nyilvánosan! Akkor, amikor minden magyar demokrata megosztja a világgal a testnevelés órákon elszenvedett atrocitásokat. A kormányfő semmibe veszi a #tesiterror mozgalmat!

Le kell váltani az Orbán-rendszert! Hogy végre olyan demokraták kormányozzanak, akik tudják, mi kell a népnek! Akik pontosan meg tudják határozni a prioritásokat!

Vesszen Orbán hátizsákja! Éljen a demokrácia!

22.802 - Orbán Viktor Bécsben: Mostoha múltunk századai keserűvé, gyanakvóvá tettek bennünket, magyarokat. > 2018. január 31.

Európa jövőjének záloga

czyla
​ ​
2018. január 31.

Mostoha múltunk századai keserűvé, gyanakvóvá tettek bennünket, magyarokat.
​ 
 
Tulajdonképpen századok teltek el, és nem volt igazi sikerélményünk. Csalódás csalódás hátán. Igaz, akadt elég magyarázat a magyar komorságra, mert olyat tettek velünk, amit senkivel. Nemcsak területileg csonkítottak meg, hanem lelkileg is. Magyar és magyar között elvágták a közlekedő utakat. Valóságosan és képletesen. 

Mi nem tudtunk se igazán örülni, se igazán bízni senkiben. A megalvadt struktúrákba magunk is belesüppedtünk, annyit mondták nekünk, hogy tanuljunk meg kicsik lenni, hogy csak az idegen szép, ami magyar az eleve kudarc. És akkor jött valaki, aki fiatal kora ellenére természetes módon, ugyanakkor egyszerűen, de magabiztosan mozgott a politika hepehupás fennsíkján. S mikor szerepet kapott, felhatalmazást a magyaroktól, a megalvadt struktúrákat egyszerűen szétrúgta. Nemcsak itthon, nemcsak a Kárpát-medencében, hanem Európa-szerte. Lett is belőle iszonyatos zenebona. A lenézett magyarok kezdték felemelni a fejüket, tetszett nekik a dolog. 

A térdre kényszerített, szétszabdalt haza terjeszkedni kezdett. Megint csak lelkileg, s a fiatal ember hódító kedve magával ragadott sok millió magyart a Kárpát-medencében, ma már egymillió határon túli testvérünk kapta meg a jogot a magyar ügyekbe való beleszólásra. Elképzelhetetlenül nagy dolog ez. Orbán a magyarság lelkének birtokbavétele nélkül nem ismerhette volna fel az évszázadok óta mélyben tartottak óhaját a magyar Magyarország megteremtésére úgy, hogy közben békében lehessünk szomszédainkkal. Az ún. európai magaspolitika berkeinek keresztény köreiben Orbán nagyfokú szakavatottsága, sokoldalú felkészültsége, tehetsége vitathatatlan. 

Tevékenységének méltó és tárgyszerű elismerése a bajor miniszterelnök minapi bejelentése arról, hogy szövetséget hoz létre Bajorország a közép-európai államokkal és személyesen vezeti a Bajorország és a közép-európai országok együttműködésének további erősítését célzó kezdeményezést. Bajorország nagyobb kereskedelmi forgalmat bonyolít le a visegrádi országokkal, mint Franciaországgal és Nagy-Britanniával. Bajorországot és Magyarországot barátság és tisztelet köti össze, a magyar kormányfő „bátor szabadságharcos volt a kommunista diktatúra alatt", országa lakosságának támogatását többször is elnyerte demokratikus választáson, méghozzá „meggyőző módon", és „nagyon sikeresen" mozdítja elő Magyarország fejlődését.

Akik legtöbbet tették azért, hogy lehorgasztott fejjel járjunk, most fokozottan őrjöngnek. Szó szerint. Ugyanis a kormányfő a Sebastian Kurz osztrák kancellárral folytatott megbeszélést követően elmondta: van egy keresztény kultúra, az a mód, ahogy élünk, és ezt az életformát szeretnénk megvédeni, ez az identitás fontos, meg kell őrizni a keresztény alapokat. Meg kell védeni Európa jövőjét, amelyre a legnagyobb fenyegetést a népvándorlás, a migráció jelenti. 

Ausztriában eddig magyarellenes kormány volt, az osztrák kormány ellenséges volt Magyarországgal szemben, ebben változás állt be, mert most olyan kormány van, amely fair, tisztességes és baráti viszonyban akar állni Magyarországgal. Orbán Heinz-Christian Strachéval is találkozott, aki kijelentette, a Magyarország és Ausztria közötti baráti viszonyt tovább kell építeni, mélyíteni.

A miniszterelnök emlékeztetett: Sebastian Kurz már külügyminiszterként is jó partnere volt Magyarországnak a migrációs kérdésekben, egyetértett a nyugat-balkáni útvonal lezárásával. Ausztria a nehéz napokban küldött rendőröket és határőröket, hogy segítsen megvédeni a déli határt. Akkor nemcsak Magyarországot, hanem Ausztriát is védték. 

Osztrák kollégájával egyetértettek abban, hogy a kvóta nem megoldás. Akik törvénytelenül érkeztek Európába, azok nem maradhatnak, „törvénytelenségre jogot nem lehet alapítani". 





22.801 - ​Keresztesi Katalin: ​És ezek után, Gönczről akarnak teret elnevezni??


Feladó: Katalin
​​
Keresztesi

Dátum: 2018. január 31. 17:49
Tárgy: Göncz Árpád véleménye
Címzett:

​​

És ezek után, Gönczről akarnak teret elnevezni??
Sőt! Szembemenve minden jóérzésű magyarral,   
Angyalföld kriptokommunista vezetése meg is teszi!
Ahogy Budaörs szadeszes vezetése már megtette.

​​
Göncz Árpád véleménye: "nagy szerencséje Magyarországnak Trianon"
Az idén januárban elhunyt Borbély Imre, volt RMDSZ elnökségi tag poszthumusz
életinterjú-kötete a napokban jelent meg „Harc a nemzet érdekében" címmel. A
könyv csodálatos. Olyan bátor textussal, mint amilyen szerzője volt.
Kimagaslott társai közül.

Idézet következik:
(…)
1991 őszén az RMDSZ-elnökség néhány tagja hivatalos, Budapestre szóló meghívást
kapott a magyar kormány részéről, ahol a Parlamentben a vadászterem fölötti
helyiségben fogadott minket Göncz Árpád köztársasági elnök, és mindnyájunknak
szólva (a delegáció tagja volt Szőcs Géza is), olyan felvezetéssel, hogy nem
akar senkit sem megsérteni közülünk, mondta el azt, amit akart.
Konkrétan, hogy ottlétünk idején, a nála tett látogatásunk kapcsán mi jutott eszébe. Két
héttel azelőtt találkozott Václav Havellel, cseh köztársasági elnökkel.
„Hosszú beszélgetés után azt mondtam Havelnek, hogy nagy szerencséje Magyarországnak
Trianon, mert ezáltal nincs nemzeti kisebbsége".
Azután sorban kérdezett mindenkit, hogy ugye nincs megsértve ettől. A többiek ott
ötöltek-hatoltak, hogy nem, megértik ők ezt, amit mondott.
Amikor hozzám került a szó, azt feleltem: mélységesen meg vagyok sértve, engem a
szívem legmélyén érintett ez.
Akkor többet hozzám nem szólt egy szót sem, hanem egyből a gyorsírásos feljegyzést
vezető lány felé fordult: „Akkor ez nem kerül a protokollba."
Ezután röviden búcsúzott tőlünk. Közben mindenki felé fordulva:
„Ugye ezzel nem mennek a sajtó elé?"
Engem is megkérdezett. „Én nem ígérek önnek semmit" – mondtam.
Kimentünk, ott volt a sajtó. Három tévékamera előtt elmondtam az egészet. Soha sehol nem
jelent meg… (…)
Hazamentem, és olyan meggondolatlan voltam, hogy édesapámnak, aki a II. világháborúban a budai
vár védői közé tartozott, és két hónapot harcolt az első vonalban, elmondtam az
esetet. Ő magába roskadt, hosszú percekig nem szólt egy szót sem. Egy
gesztussal elhárította, hogy én szóljak, vagy vigasztaljam, majd felém fordult,
és nagyon kitisztult arccal azt mondta:
„És nincs katonatiszt, aki lelője!"
Ez volt a verdiktum. (…)
Göncz Árpádnak személy szerint lehet ilyen véleménye, de ő minket nem személyes
látogatáson fogadott, hanem Magyarország köztársasági elnökeként, hivatalos
találkozón. Elnökként egy anyaországától elszakított, idegenek által elnyomott
magyar kisebbség képviselőinek nem vághatja azt az arcába, hogy kellemes neki
az amputáció...........

22.800 - Gombaszedés Oroszországban​

From: Mihály Zsolt Vadai
Date: 2018-01-31 22:05 GMT+01:00
Subject
​:​
gombák

22.799 - Érdekes tények a nagyvilágból > Kattintani!


Feladó: Buturuga Buturuga
Dátum: 2018. január 30. 20:31
Tárgy: 
​Érdekes tények a nagyvilágból​

Címzett:


Érdekes tények a nagyvilágból

​Kattintani!


2018. január 30., kedd

22.798 - Orbán Viktor miniszterelnök Bécsben: Meg kell óvni Európa jövőjét,...> 2018. JANUÁR 30.

Meg kell óvni Európa jövőjét, amelyre a legnagyobb fenyegetést a népvándorlás, a migráció jelenti – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Bécsben.

Orbán Viktor kormányfő a Sebastian Kurz osztrák kancellárral folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatón kiemelte: van egy keresztény kultúra, az a mód, ahogy élünk, és ezt az életormát szeretnénk megvédeni, ez az identitás fontos, meg kell őrizni a keresztény alapokat.
Együtt Schengenért
Úgy vélte, a schengeni rendszert meg lehet védeni, „ha meg akarjuk védeni". A külső határoknak zárva, a belső határoknak pedig nyitva kell lenniük – jelentette ki, hozzátéve: nem támogatja a belső határellenőrzést, de a külső határok védelmét igen.
A schengeni rendszert fenn kell tartani és erősíteni kell – jelentette ki újságírói kérdésre válaszolva Sebastian Kurz osztrák kancellár, Orbán Viktor kormányfővel közösen tartott keddi, bécsi sajtótájékoztatóján.
A kancellár emlékeztetett arra, hogy a belső határok megszüntetése az Európai Unió működésének lényeges alapja. A schengeni rendszer azonban csak akkor működhet, ha a külső határok rendezettek – tette hozzá Kurz, utalva arra, hogy Ausztria ennek érdekében együttműködik Magyarországgal.
A kvóta nem megoldás
Egy jövőbeli menekültügyi rendszer kidolgozásakor nemcsak a menekültekre vonatkozó szabályozás kérdésével kell foglalkozni, hanem a határok védelmével is – mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Kiemelte: osztrák kollégájával egyetértettek abban, hogy a kvóta nem megoldás. Akik törvénytelenül érkeztek Európába, azok nem maradhatnak, „törvénytelenségre jogot nem lehet alapítani".
Nem működik a menekültek európai uniós elosztásának rendszere, az illegális migrációt meg kell állítani, hogy „garantálni tudjuk a biztonságot" – jelentette ki Sebastian Kurz. Hangsúlyozta, Ausztria és Magyarország „egy irányba megy" az EU külső határainak védelmében. A néppárti politikus úgy vélekedett, az Európai Unióban nőttek a feszültségek. Ausztria híd szerepet akar betölteni. „Valamennyiünk érdeke, hogy együttműködjünk, Ausztria hozzá tud és hozzá is akar járulni ehhez" – tette hozzá az Európai Uniót megosztó kérdésekre, elsősorban a menekültügyre vonatkozóan. A bevándorlással kapcsolatban hozzáfűzte, új rendszert kell létrehozni, a fogadó országoknak kell eldönteniük, kiket akarnak befogadni. Hangsúlyozta, garantálniuk kell a biztonságot.
Orbán Viktor kitért rá: Közép-Európában „ami állandó, rendkívül értékes". Meg kell becsülni a stabilitást, és hosszú ideig dolgoztak azon, hogy a V4 stabil legyen, ezért nem akarják bővíteni, de szeretnének együttműködni Ausztriával – közölte.
Paks II. nem zavar
A miniszterelnök szerint a Paks II. beruházás nem osztrák–magyar kérdés, ez európai ügy, amelyre európai jogi fórumokon keresik a megoldást. Orbán Viktor a Sebastian Kurz osztrák kancellárral folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta: mindent megtesznek, hogy a véleménykülönbség a nukleáris energiáról ne ronthassa a kétoldalú kapcsolatokat.
Az ausztriai családtámogatási rendszerről a kormányfő azt mondta: azt kérte osztrák kollégájától, hogy fair eljárásban legyen részük az itt dolgozó magyaroknak. Az Európai Bizottság feladata a szerződések védelme, és ha az uniós testület olyat tapasztal, ami ellentétes az uniós alapszerződéssel, hivatalból fel kell lépnie. Brüsszel teszi a dolgát, uniós szinten lesz döntés az ügyben, és ezt „mi tudomásul vesszük" – közölte.

22.797 - Putyin elfogatóparancsot adott ki Soros György ellen > 2018. január 30. kedd,


Feladó:
​​
Kiss Janos

Dátum: 2018. január 30. 14:11
Tárgy: 
​Putyin elfogatóparancsot adott ki Soros György ellen

Címzett:

Putyin pénzügyi terroristának nevezte és a terrorista törvény alapján,
elfogatóparancsot kért Soros Györgyre, a magyar származású milliárdosra.

Putyin nem engedni, hogy kiárusítsák a hazáját, és az NWO, Új Világrend markába kerüljön!
Ezért elrendelte, hogy egy nemzetköz elfogató parancsot adjanak ki Soros György ellen, akit rajta kaptak, hogy pénzügyi segítséget akart küldeni azoknak, akiket ellenzéknek hívnak Oroszországban, és akik nemrég néhány tízezer embert az utcára vittek, hazugságokat bebeszélve nekik a választási csalásokról.
 

Ettől kezdve Mr.Sorosnak nem sok játéktere marad, hogy folytassa a piszkos játékait, mely térdre kényszerítette az egész világ pénzügyi rendszerét, folyamatosan együttműködve Rothschild és Rockefeller.
Putyin beszédét hivatalosan tették közzé az orosz hatóságok.

"Ma nyilvánosságra hozzuk az Orosz Federáció és miniszterelnökének Vlamimir Putyinnak a közleményét: Nemzetközi elfogató parancs kibocsátást kértük a Soros György magyar deviza spekuláns, pénzügyi terrorista ellen.
Az orosz titkosszolgálatok felfedezték, tetten érték, hogy dán derivatívák és más külföldi valuták által támadást kezdett az orosz valuta ellen a pénzpiacokon.
Meg kell említeni, hogy Soros ezeket a Derivatívákat (származékos ügyletek) luxemburgi bankok segítségével használta fel, mely szigorúan tiltva van az EU államai által aláírt Bázel II szerződésben."

Forrás: Stampa Libera

magyartudat.com

22.796 - Csaba László: Karácsony óta újabb 10 videót töltöttem fel a YouTube-ra

Tisztelt Címzettek, kedves Barátaim!


Karácsony óta újabb 10 videót töltöttem fel a YouTube-ra (27.-36. sorsz.), így már közel 41 órányi anyag látható. Amint időm engedi, folytatom a közzétételt a mintegy 3 évtizednyi felvételeimből. A folyamatosan bővülő listát időnként (max. havonta) ismét továbbítom, és ajánlom azokat -érdeklődés szerint- szíves figyelmetekbe.

Üdvözlettel, barátsággal:

Csaba László

sorsz.

dátum

YouTube URL

YouTube-on hivatkozás

perc

megjegyzés

feltöl-tés

1.

2017. 03.04.

https://youtu.be/5-pCHRJSDYM

2017 03 04 I rész wmv 105' 250 1

105

Szentegyháza, XIX.Homoródmenti Népdalvetélkedő - I.rész

2017. 11.06.

2.

2017. 03.04.

https://youtu.be/tjMBWPNiu2I

2017 03 04 II rész wmv 112' 250 2

112

Szentegyháza, XIX.Homoródmenti Népdalvetélkedő - II.rész

2017. 11.06.

3.

2017. 03.04.

https://youtu.be/oJz3T1v1nIc

2017 03 04 III rész wmv 190' 251 99

190

Szentegyháza, XIX.Homoródmenti Népdalvetélkedő - III.rész

2017. 11.06.

4.

2017. 05.04.

https://youtu.be/4T9wR_mkX2A

FILI 35 2017 május 4 88' mp4

88

Szentegyháza, 35 éves a FILI - 1. nap

2017. 07.05.

5.

2017. 05.05.

https://youtu.be/aRIJUZVusiA

FILI 35 2017 május 5 134' mp4

134

Szentegyháza, 35 éves a FILI - 2. nap

2017. 07.05.

6.

2017. 05.06.

https://youtu.be/eamvW3gTZLs

FILI 35 2017 május 6 55' mp4

55

Szentegyháza, 35 éves a FILI - 3. nap

2017. 08.07.

7.

2017. 05.07.

https://youtu.be/3nsJQvXBp1A

FILI 35 2017 május 7 37' mp4

37

Szentegyháza, 35 éves a FILI - 4. nap

2017. 08.09.

8.

2017. 06.24.

https://youtu.be/knyI1FarII8

2017 06 24 Ferihegy FILI mp4

34

Irány Kanada! Elindultam szép hazámból, híres kis Erdélyországból. Visszanéztem félutamból, szememből a könny kicsordult. -Bartók gyűjtése után szabadon...-

2017. 06.26.

9.

2017. 07.06.

https://youtu.be/_ZnYWOn4EYI

2017 07 06 Ferihegy FILI mp4

19

A Szentegyházi Gyermekfilharmónia érkezése Kanadából

2017. 08.09.

10.

2017. 08.18.

https://youtu.be/yaC2_0vY0XM

2017 08 18 Kovács Krisztina zenés estje 44' mp4

44

A Magyar Csodaszarvas Egyesület szervezésében az immár hagyománnyá vált Kárpát-medencei emléktalálkozó 2017. augusztus 17-21. között került megrendezésre. A tábor második napján a székelyföldi Korondról származó Kovács Krisztina felejthetetlen előadásának 16 kárpátaljai fiatal volt részese. Az előadó 12 éve tagja a Dévai Nagy Kamilla által alapított Krónikás Zenedének.

2017. 08.26.

11.

2017. 08.20.

https://youtu.be/OyqxIN4nSmw

2017 08 20 Máriaremete MCSE tábor 75' wmv

76

A Magyar Csodaszarvas Egyesület szervezésében létrejött 5 napos Kárpát-medencei emléktalálkozó kiemelkedő eseménye volt a kárpátaljai fiatalok Szent István-napi programokban való részvétele. A máriaremetei Kisboldogasszony bazilikában az ünnepi szentmise keretében kenyérszentelésre került sor, majd a Szent Korona dombnál emlékeztünk államalapító királyunkra.

2017. 08.29.

12.

2017. 09.16.

https://youtu.be/bQK1FouwDTI

2017 09 16 Mindszenty zarándoklat 86' mp4

86

Jubileumi engesztelő gyalogos zarándoklat. 70. éve, hogy Mindszenty József bíboros, hercegprímás meghirdette a „Boldogasszony Évé"-t, és a Városmajorból 100.000 férfi zarándokot vezetett Máriaremetére. Az ünnepi szentmise előtt Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, érsek megáldotta a máriaremetei Kisboldogasszony bazilika főbejáratánál felállított, Mindszenty József bíborosról készült kőszobrot, - Rieger Tibor alkotását.

2017. 11.01.

13.

2017. 10.06.

https://youtu.be/-SGHUUr7a3E

2017 10 06 Szentegyháza XII Őszi Hadjárat I rész 50' mp4

50

Mise, emlékezés az aradi vértanúkra (ünnepi beszédek, koszorúzások), Szent László vándorkiállítás megnyitója

2017. 10.17.

14.

2017. 10.06.

https://youtu.be/zz9oC5GCEz8

2017 10 06 Szentegyháza XII Őszi Hadjárat II rész 74' mp4

75

FILI koncert a huszárokkal (közben államtitkári köszöntő felolvasása, díjak és ajándékok átadása, közlemények)

2017. 10.17.

15.

2017. 10.07.

https://youtu.be/aM2K5CFGRZQ

2017 10 07 Szentegyháza huszárnap 126' mp4

126

Lovasok, szekerek vonulása, toborzók Szentkeresztbányán és Kápolnásfaluban, bográcsebéd a szabadban, ünnepi vacsora a Gábor Áron Művelődési Ház nagytermében (közben kitüntetések átadása, Mihály József szentegyházi h.ő. huszárkapitány születésnapi köszöntése)

2017. 11.01.

16.

2017. 10.08.

https://youtu.be/61mG6QYMkq8

2017 10 08 Szentegyháza főzőverseny 8' mp4

8

A rossz idő miatt elmaradt szelterszi programok helyett

2017. 11.01.

17.

2017. 10.08.

https://youtu.be/zfXbvZiuQ7o

2017 10 08 25 éves a Csibész Alapítvány 112' mp4

112

Helyszínek: Csíksomlyó-Fodor Ház; Csíkcsomortán-Babba Mária Otthon; Csobotfalva-Szt.Péter és Pál templom(mise)

2017. 11.06.

18.

2017. 06.09.

https://youtu.be/1gvxZZVIMGk


2017 06 09 Máriaremete Teleki Pál érdemérmek átadása 107' wmv

107

Kitüntetettek:
Dr.Horváth Béla, a Kölcsey Kör alapítója; Molnár Pál közíró; Mika Sándor Egyesület; Rákóczi Szövetség; Széchenyi Kör (München); Török Máté és a MISZTRÁL EGYÜTTES

2017. 12.08.

19.

2017. 11.15.

https://youtu.be/vyVt-xQgFS4

2017 11 15 Bethlen Gábor Al díjkiosztó 132' wmv

132

Kitüntetettek:
Bethlen Gábor-Díj: Csáky Pál író, politikus (Pozsony)
Márton Áron Emlékérem: Juhász Judit újságíró, Matl Péter szobrászművész, Pátkai J.Róbert ny. evangélikus püspök (London) Tamási Áron-Díj: Hadnagy Jolán óvónő (Farkaslaka) Bethlen Gábor Kutatói Ösztöndíj: dr.Cziráki Zsuzsanna történész

2017. 12.08.

20.

2017. 11.30.

https://youtu.be/1n1O-LOB_4c

2017 11 30 Ph kút ÖKU Árvácska Együttes 1

7

Aktuális bevezető az Árvácska Együttes pásztorjátéka előtt…   (Andróczky Lászlóné: Adósunk Európa c.verse)          A teljes felvétel: https://youtu.be/kGWJJ46uutw

2017. 12.01.

21.

2017. 11.30.

https://youtu.be/kGWJJ46uutw

2017 11 30  Ph kút ÖKU Árvácska Együttes 58' wmv

58

Az idén 20 éves Árvácska Együttes visszatérő vendége a pesthidegkúti Ökumenikus Általános Iskolának.

2017. 12.09.

22.

2007. 12.16.

https://youtu.be/6V9Yrf_TS-A

2007 12 16  Máriaremete FILI 94'

74

Fennállásának 25. évében a Szentegyházi Gyermekfilharmónia méltó karácsonyi ajándékkal lepte meg a máriaremetei Kisboldogasszony bazilikában összegyűlt, adventi várakozással teli magyarokat. Isten fizesse! Köszönjük!  

2017.12.15.

23.

2012. 07.20-23.

https://youtu.be/Auvc41WfaYE

2012 07 20 23  Schardenberg FILI

91

5 évvel ezelőtt a Szentegyházi Gyermekfilharmónia nyári turnéja során fogadta őket nagy szeretettel az ausztriai Schardenberg közössége. A FILI holnap, 2017. december 20-án ugyanott ünnepi hangversenyt ad. Köszönet a szervezőknek, vendéglátóknak!

2017.12.19.

24.

2012. 07.21.

https://youtu.be/ZX-1O5CaM70

2012 07 21 Schardenberg 3 német dal a FILI koncertjéből

8

A teljes schardenbergi felvétel (91 perc): https://youtu.be/Auvc41WfaYE

2017.12.19.

25.

2012. 07.21.

https://youtu.be/oy8xE49ixHM

2012 07 21 Schardenberg 4 népdal a FILI koncertjéből

4

Szólót énekel Dániel Kinga. A teljes schardenbergi felvétel (91 perc): https://youtu.be/Auvc41WfaYE

2017.12.20.

26.

2017. 12.17.

https://youtu.be/mIE6fzs15yU

2017 12 17  Szent István bazilika   FILI 72' wmv

72

„…El is menének köszöntésére. Azonnal, azonnal, Szép ajándékot vivén szívükben. Magukkal, magukkal…"
Köszönjük ezt a gyönyörű adventi ajándékot, áldott Karácsonyt és további sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk a 35 éves FILI nagy Családjának!

2017.12.23.

27.

2007. 12.16.

https://youtu.be/yH7-CRUUZqY

2007 12 16  KL K  FILI

91

A 25 éves Szentegyházi Gyermekfilharmónia adventi koncertkörútjának utolsó színhelye a pesthidegkúti Klebelsberg Kunó Művelődési Központ volt. Közreműködött még: Ferencz Éva (elhunyt 2013.10.17.), a Kecskés Együttes, Ilyés-Szabó Anna és Szabó Eszter.

2017.12.29.

28.

2017. 10.27.

https://youtu.be/J9yWhK7BmBY

2017 10 27  Lehel tér   Mária Rádió koncert 107' wmv

107

"...Szent Ferenc lelke tettre tüzel, szebb, jobb világot építni fel..." Adja az Úr, hogy a "frankás" stúdió új erőként szolgálja a Mária Rádió népes családjának lelki-szellemi gyarapodását! (Cs.L. - 1964/reál)

2018.01.07.

29.

2009. 05.29.

https://youtu.be/1M4jNFe1M4c

2009 05 29 Szászváros P Bíró Antal

27

A 2016.12.13-án elhunyt Antal atya derűje, hazaszeretete minden találkozásunk során mély nyomot hagyott bennem. Emlékét megőrzöm, Isten nyugosztalja!

2018.01.08.

30.

2018. 01.14.

https://youtu.be/DkJFeNJjCiM

2018 01 14  Emlékezés a 450 évvel ezelőtti tordai országgyűlésre 86' wmv

86

"...a 450 évvel ezelőtti országgyűlésen ..... kimondották a négy vallás – katolikus, evangélikus, református, unitárius – gyakorlásának egyenjogúságát, az ortodox vallást pedig –     a románság nem lévén államalkotó nemzet – megtűrt, elfogadott vallássá nyilvánították. Közel fél évezred alatt annyira fordult a kocka, hogy Erdélyben, a vallásszabadság őshazájában a magyar történelmi egyházak váltak megtűrtekké, az ortodox pedig államvallássá..." (Kovács István tiszteletes, Sepsiszentgyörgy - 2018.01.07.)

2018.01.15.

31.

2018. 01.16.

https://youtu.be/FhKdO3XDKwg

2018 01 16  Esztergom Szt László könyv bemutató 80'wmv YouTube

80

A mindig győzelmes „Bátor László" lett a katonák védőszentje, nevének oltalma alatt vonultak a csatába, s ez volt a csatakiáltásuk: „Szent László, segíts!"

2018. 01.18.

32.

2003. 06.06.

https://youtu.be/fXiaLaqVArc

2003 06 06  Csíkszereda Julianus Díj Orbán Viktor 57' 253 1

57

Orbán Viktort Csíkszeredában 2002.12.14-én a Sapientia erdélyi magyar tudományegyetem létrehozásában játszott szerepéért Julianus-díjjal tüntették ki. Laudációjára és a díj tényleges átvételére utólag, 2003 Pünkösdjén került sor. Itt volt szerencsém először látni-hallani a Szentegyházi Gyermekfilharmóniát, amely 2017-ben ünnepelte 35. "születésnapját".

2018. 01.18.

33.

2007. 02.22.

https://youtu.be/3AubusFBDhc

2007 02 22  OPNI bezárás miatti tüntetés 50' mov 19 2

50

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár 2011 májusában egy sajtótájékoztatón az OPNI üresen álló épületének sorsával kapcsolatos kérdésre így reagált: „az OPNI az egészségügy szentélye, az egészségpolitikai őrület szimbóluma". Az intézmény 2007-es bezárása óta már egy évtized eltelt, a mai "közszolgálati" média pedig hallgat...

2018. 01.18.

34.

2011. 02.05.

https://youtu.be/E2lB8udTYao

2011 02 05  Bp  M Kultura Alap  20 éves az ONI 24' wmv 233 3

24

20 éves az Óbudai Népzene Iskola (ONI). In memoriam Ferencz Éva (+2013.10.17.) és Kobzos Kiss Tamás (+2015.11.08.)

2018. 01.19.

35.

2005. 07.30.

https://youtu.be/yznFcv8PZ9U

2005 07 30  P Árva Vince   Pilisszántó wmv 6' 252 1

6

(In memoriam P.Árva Vince) - Az egyetlen magyar alapítású Pálos Rend alapítója, esztergomi Boldog Özséb szentté avatási posztulátorának 22 éves munkával összeállított dokumentációját Vince atya halála előtt 2 nappal(!), 2008. dec. 13-án vette át az MVSZ elnöke. Patrubány Miklós a 17 kötetes anyagot 2009. márc. 18-án Angelo Amatonak, a Szentek Ügyei Kongregációja prefektusának adta tovább a Vatikánban. A Pálos Rend teljes körű pápai jóváhagyásának 710-ik és P.Árva Vince halálának 10-ik évfordulóján méltán várja el végre a keresztény magyarság Boldog Özséb szentté avatási eljárása jelenlegi, valósághű helyzetének közlését! (A rendalapító halála napja - február 20. - előestéjén...)

2018. 01.19.

36.

2016. 11.04.

https://youtu.be/QLozC2Ha6pc

2016 11 04  Mindszenty Emlékérmek átadása részlet 22' wmv

22

Isten éltesse és áldásával továbbra is kísérje a 75. születésnapját 2018. január 15-én ünneplő Berszán Lajos "papbácsit"!

2018. 01.19.

37.

2015. 05.23.

https://youtu.be/9EIXGEhgdsk

2015 05 23  Fodor ház 1 Rákóczi dombormű

27

A csíksomlyói Fodor Ház falán elhelyezett Rákóczi domborműnél a pünkösdi búcsú alkalmával emlékeztünk a nagyságos Fejedelemre. Ma is örök érvényűek és követendők a szabadságharc zászlójára akkor felírtak: "Cum Deo pro patria et libertate!"

2018. 01.22.

38.

2016. 10.07.

https://youtu.be/3DdODkhQLHs

2016 10 07  7 Csíksomlyó  Fodor Ház

8

Az 1916 augusztusi székelyföldi román betörés 100-ik évfordulóján alig egy hónapja felavatott Székely Hadosztály emlékműről és történelmi előzményeiről Gergely István (Tiszti) számolt be a csíksomlyói Fodor Háznál. A szobor-együttest Miholcsa József szobrász terve szerint Zavaczky Walter Levente székelyudvarhelyi művésztársa faragta.

2018. 01.22.