Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2018. március 30., péntek

22.939 - ​Dr. Békefy Lajos Ph.D.: MAI NAGYPÉNTEKÜNK ÜZENETE: ÉBRESZTŐ EURÓPA, ÉBRESZTŐ, MAGYARORSZÁG!


Feladó: Békefy Lajos
Dátum: 2018. március 29. 22:58
Tárgy: MAI NAGYPÉNTEKÜNK ÜZENETE: ÉBRESZTŐ EURÓPA, ÉBRESZTŐ, MAGYARORSZÁG! - ez a szerző 805.- cikke a kolozsvári agnusradio.ro-on
Címzett: Kutasi József <jozsef@kutasi.eu>


TISZTELT HÖLGYEM, URAM!

KEDVES ERDÉLYI, KIRÁLYHÁGÓ-MELLÉKI, FELVIDÉKI,

DÉLVIDÉKI, KÁRPÁTALJAI, HORVÁTORSZÁGI,

SZLOVÉNIAI, BURGENLANDI ÉS NYUGAT-EURÓPAI,

TENGERENTÚLI MAGYAR TESTVÉREIM!

 

Ezzel a nagyheti drámát és Megváltó Urunk emberré emelő szenvedéstörténetét, majd győzelmes üdvözítéstörténetét felidéző elmélkedő sorokkal kívánok Kedves Mindnyájuknak Isten Lelkétől áldott, Feltámadott Urunk békességet hirdető és nyújtó Igéje által megszépített ünnepi előkészületet és boldog Húsvétot! Áldás-békességgel, 

​​
Dr. Békefy Lajos Ph.D. 


MAI NAGYPÉNTEKÜNK ÜZENETE: ÉBRESZTŐ EURÓPA, ÉBRESZTŐ, MAGYARORSZÁG!


MERT MA IS VANNAK, AKIK NAGYPÉNTEKET SZÁNNAK HAZÁNKNAK ÉS A VILÁGNAK


Úgy tűnik, ma is vannak nem kevesen, akik a nagypénteki állapotban, a vér, a gyilkolás, a félelem, a terror állapotában akarják tartani a világot, Európát, milliók életét. Akik azt próbálják elhitetni, hogy az emberi sors végállomása a Golgota, a nagypénteki dráma, a zűrzavar, a pusztulás. Voltak, vannak, akik befejezetlen nagypénteket akarnak ránk kényszeríteni migránsokkal, bizonytalansággal, félelemmel. Ahogyan Boualem Sansal algériai születésű francia író "2084 - a világ vége" című könyve megjelenése után párizsi sajtóértekezletén megjegyezte: Nem veszitek észre, hogy a terrorakcióknak az igazi célja Európa elbizonytalanítása, a félelem pszichózisának fenntartása?  Nagypéntek egy-egy kínhozó szögét jelentik a napi brutális támadások hírei, és a Nyugatról hazamenekülő honfitársaink interjú-vallomásai. Ilyen sem volt még! Vagy az utcán, az iskolában és a családi otthonokban „halkan", „diszkréten" elkövetett erőszak és mindennapi lélekgyilkolás. A szögeket egymásnak osztogató szemléletnek és manipulációnak jól mérhetők a „teljesítményei": előítéletek, tudatos féligazságok, családok széthullása, magyar nemzettudat rombolási kísérletek tengerentúlról fizetett sisere-haddal,  gyűlölködés, irigység, morális és anyagi infláció, félelemkeltés, félelemben tartás, manipuláció. Éppen ebben a helyzetben egy pillanatra sem feledkezhetünk meg arról, hogy  nagypéntek után van folytatás, mert Isten így akarta. Húsvét minden évben ünnepi nagy felütés, az idők rendjébe iktatott tapasztalati érv, immanensen transzcendens ünnepi cezúra, felkiáltójel amellett, hogy igenis van folytatás, megújulás, élet, remény, jövő, megmaradás addig, amíg a történelem Ura ezt akarja. És amíg figyelünk Igéjére, szavára, s lelki tengelyünk marad a Biblia. Ő ugyanis egyet nem akar, hogy egyéni és közösségi, kárpát-medencei és honi, európai és világtörténelmünk megrekedjen a nagypénteki véres drámánál, látszólagos vereségnél! Éppen ezért hitébresztés kell, lelki riadóztatás, mennyei energiákkal történő feltöltődés - amíg nincs későn! 


Írja Dr. Békefy Lajos


A hit lelki kerítését fel kell húzni mindennél erősebb lélekacélból!


Hitvalló, bátor asszonyok, férfiak, fiatalok kellenek a hazának ma is, olyanok, akik elkísérték Jézust a Golgotáig. Olyanok, akik első hírnökei lettek húsvét hajnalán az új világnak.  Mindegyik evangélista megemlékezik róluk. Már Máté ír az együtt érző asszonyokról, akik Urunkat utolsó szívdobbanásáig elkísérték. Legalább heten voltak ott a keresztnél. És a szeretett tanítvány, János. Szeretetük, ragaszkodásuk Urukhoz minden kockázat vállalására képessé tette őket. Nem törődtek a körülmények hatalmával, a római világi és a zsidó vallási hatalom által megrendezett kőkemény körülményekkel. Lelkükkel és szemükkel egészen Jézuson csüngtek, megelőlegezve a reformáció nagy igazságát: Solus Christus – egyedül Krisztus. Mivel egyedül Ő a Szabadító. Odaadásuk olyan nyílt, félreérthetetlen volt, hogy magdalai Mária szinte testestül-lelkestül „odatette" magát a Keresztre Feszített elé. Van-e bennünk ebből az odaadó, Őreá feltekintő hitből? Mert csak ez az acélkerítéseknél, NATO drótoknál erősebb hit képes egyedül  a migrációs és nemzettelenítő áradattal és agymosással szemben igazi belső kerítést felhúzni. Mert a hitetlenséggel vagy a vakhittel szemben csak az erős, szabad, biztos keresztyén hit védhet meg minket. Amíg ez nincs, vagy nem működik, elsődlegesek az erős kerítések. De belegondolunk, mekkora lelki erőmű lehetne hazánk újra, ha 2,5 millió protestánsa, meg 7,5 millió római katolikusa oda tudna fordulni a kereszten értünk győztes, feltámadott Jézushoz?!


A magyar lélek fantasztikus beleérzése – „magyar út" az üdvtörténetben, a mai európai útvesztések között



Egy 19. századi magyar imádság sorra veszi nagy alapossággal, népies regöléssel az Úr Jézus sanyarú hetének, szenvedéseinek számát. Mennyi fantázia, odafigyelés, együttérzés, beleérzés, azonosulás, alaposság mutatkozik meg a magyar lélek ilyen tiszta számvetésében! Micsoda gondosság és pontosság,  hiszen valaki(k) ezeket a számokat kigondolta, közben pedig lelkileg végigzarándokolta a Via Dolorosát járó Názáreti Jézus útját. Magyar imitatio Christi ez, Krisztus-követés magyar módra. Gyönyörű!  Így olvassuk a számokat: 102, 30, 7, 129, 33, 1666, 1000, 3, 37, 5475, 580, 30430. Lehetne bizony ismeretlen írójától alázatot, azonosulást tanulnunk. Imádságos hazaszeretetet.


Óh, Uram Jézus Krisztus! Ki százkét csapást a zsidóktól felvettél, azoktól a kertben harmincszor pofon verettél. Annás házánál hétszer földre estél, fejeden, karjaidon és melleden harminc ütést szenvedtél, vállaidon is harmincat, szent hajadnál fogva harmincszor vonattál, szentséges szívedből százhuszonkilenc fohászkodást bocsátottál, harmincháromszor szakálladnál fogva hurcoltattál, halálosképpen taszíttattál. Hogy a kereszttel a földre estél, tehát ezerhatszázhatvanhat csapást ostorozásodkor szenvedtél, szent fejeden a töviskorona miatt ezer sebet szenvedtél. A kereszten három hegyes tövis szent fejedet átjárta, orcádra harminchétszer köptek, szent testeden ötezernégyszázhetvenöt seb. A vitézek, kik megfogtak, ötszáznyolcvanan voltak, a hóhérok harminchárman, kik kötözve vezettek: hárman. Vérednek cseppjei, melyek kiszármaztak szent testedből, harmincezernégyszázharminc volt. Kérlek Tégedet, e keserves kínszenvedésed, vérednek kiontása és szent halálod által, minden bűneimnek bocsánatáért, és hogy engem megments minden testi és ördögi veszedelemtől…


Európa hitben még ma is alszik –  hány Gecsemáné-kert kell az ébredéshez?



Ma Európa fél, mert terrorcselekmények, Párizs, Brüsszel, Köln, és sorolhatjuk növekvő számban -  riasztják fel álmából, jóléti és önelégedett szendergéséből, önzéséből, a biztonságtechnika csúcsteljesítményeivel összetákolt álbiztonságából. A Krisztustalanná tett/vált kontinens riadt nyusziként dermed bele a váratlanul támadók reflektorfénybe. Úgy él még mindig, mint a tanítványok Jézus közelében. Ő vért verejtékezik, a tanítványok meg alszanak. Még imádkozni sem voltak képesek Vele! Pedig az események már rég riadót, ébresztőt fújtak, mégsem pattannak talpra, térnek észhez. Mit tehetett Jézus ezt látva? Imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár. Mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te". Jézus odament a tanítványokhoz és aludva találta őket, s mondotta Péternek: Így nem bírtatok vigyázni velem egy órát sem? Teljesen nyilvánvalóvá vált előtte, hogy a megváltás, a szenvedés útját egyedül kell végigjárnia. Egy - mindenkiért. Csak Istenre, Atyjára számíthatott. Vannak nekünk is élethelyzeteink, ahol már emberek nem segíthetnek, ahová nem jöhet velünk senki, csak Isten. Mekkora erőforrás tudni, hogy Ő soha el nem hagy! Az Ő erejével győztesek leszünk" – írta egykoron a genfi reformátor, Kálvin. Így gondolkodott el a keresztről, amiből ismét kiderül az, hogy e paradox fogalmazás, amit az angolszász világban századok óta használnak a nagy hét szenvedéstörténete csúcsának megjelölésére: „Jó Nagypéntek- Good Friday" - mégiscsak telitalálat, útra indítás az élet, a megújulás, a remény felé. Ebben a szent paradoxonban rejlik igazi ereje! 


Miért, s mire jó nagypéntek?


Igazából mindenre! De van egy sajátos értelme, célja, üzenete Jézus szenvedésének, kereszthalálának. Az, hogy Isten nem bocsát értelmetlen, céltalan, vak szenvedést, próbát senkire. Ő nem sorsrontó Isten, hanem életmentő Atya. De mi akkor az Isten Fia szenvedésének az értelme, és célja? Mert ha ezt átlátjuk, rájövünk arra is, hogy Jézus szenvedésében, kínhalálában volt valami nagyon jó, sőt az volt a legfőbb jó. Jézus kereszthalálában a látszat és a valóság, a pillanatnyi értelmetlenség, és a végső értelemadás csapott össze, ütközött meg. A jó a rosszal, az emberi és az isteni, a szent és szentségtelen, a bűn és a tisztaság szinte apokaliptikus, mégis rövid időn belül eldőlt végütközete volt az az első és páratlan nagypéntek. Hiszen ez a lényeg: kinyilvánult harmadnapra Isten végleges győzelme minden emberi, vallási, indulati sötétség és gáncsvetés, történelmi-politikai kelepceállító értelmi és bűnöző rafinéria, brutális vallási és politikai hatalmi eszközhasználat fölött. Abban a jézusi győzelemben kiderült az is, hogy a Júdássá, Barabássá, meg Kajafássá romló ember gátlástalanul elmegy a végsőkig: az "Isten-gyilkosságig" is fizikailag, ideológiailag, ateista tagadásban, rafinált szkepszisben, kétely-hintő konokságban. Még ha azt vallási és hatalmi érvekkel alá is támasztja, önmagának talán, de senki másnak nem tudja igazolni tette „jogosságát". Az emberben lakozó ősfenevad, a Sátántól önmagából kifordított, emberformájú „ördögfi", a lefele transzcendáló, önmagát egzisztenciális lejtmenetben alulmúló "alig-ember", az Antikrisztussal szövetséges bukott ember félelmetes valósága lepleződött le a kereszten – egyszer s mindenkorra. Meg az is, hogy Isten is elmegy a végsőkig: a végtelen irgalmasságig mentő szeretetében! Önmaga odaáldozásáig. A látszólagos önmegsemmisülésig. A kereszt mélységéig. „Jó" tehát ezért is nagypéntek, nagyon jó, mert napnál világosabban kiderül: az isteni irgalmasságé a végső szó, ott és akkor és mindörökké! De másért is jó nagypéntek.


Azon a „jó nagypénteken" nem csak a bűnben eltorzult emberarc ábrázolódott ki minden időre, de a vér, ecet, töviskorona, szögek és brutális csőcselék indulata ellenére is feltisztuló, kirajzolódó, mindenek fölé emelkedő, s mindenekben megjelenni tudó, és a mindenkori meggyötört emberarcokat felemelő, átragyogó, megtisztító istenarc is kiábrázolódott a szenvedő Isten-Ember arcvonásain. Ha ez az Isten-arc, a tiszta Ecce Homo-jellegű arc odafordul az emberi torzókhoz, eltorzult arcokhoz, akkor Benned, bennem  egyszerre elkezd növekedni, kibontakozni a homo novus, renatus, az ember, sőt: az új, újjászületett ember. Növekedésnek indul bennünk a szenvedésben gyűlöletet nem ismerő, az átkozódást szótlanul hordozó Jézus-arc, az új lelki ember átszenvedett, letisztult, gyönyörű békességet sugározó arca. Így cseperedünk nagykorúvá az istenképűségben. Így növekszik majd hitbeli és erkölcsi tartásunk, evangéliumi értékrendünk, konstruktív és pozitív világszemléletünk. Szeretetünk az Ő forrásaiból buzog fel és töltődik fel. Így tehát az emberarc, és Isten-arc szembesülése és eljövendő egybeformálódása kezdődött meg ott a Golgotán, a Koponyák hegye véresen, halálosan kemény és komoly valóságában. S attól kezdve az Isten-arc lett meghatározó minden hívő arcán. Ő jelenik meg lelki „fotónkon". Ezért hisszük, valljuk Pállal: „Amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is" (1Kor 15,49). 


Soha ne adjuk fel ünnepeinket!



Mindezek után egy alapvető kérdésünk maradt csupán: tudunk-e még mi, magyarok ilyen megújító, egyént és közösséget, hont, otthont, hazát, házat és egyházat átformáló módon ünnepelni? Szinte már alig merjük megkérdezni: keresztyén módon tudunk-e még ünnepelni? Vagy ugyanolyan ellentmondások között élünk, mint Európa nyugati fele? A reformáció egyik svájci fővárosában karácsony másnapján több teraszos kávézó volt nyitva, mint amennyi templom, s a muzulmánoktól megtöltött teraszokon a keleti muzsika szinte elnyomta egy-egy templom halk, csaknem bocsánatkérő harangkondulását. Szóval: tud-e még Európa, tudunk-e még mi magyarok ünnepelni? A régiek igaz mondása summázza számunkra a lényeget: „Töltsd be az ünnepet lélekkel, lelkedet pedig az ünneppel!"…


Ébresztő, Európa, ébresztő, Magyarország!


Igen, hitvalló, bátor keresztyén asszonyok, nők, fiatalok, és férfiak kellenek ma Hungáriának. És Európának. Olyanok, akik helyükön vannak, mert rátaláltak krisztusi élettengelyükre. Mert fix pont van a lábuk alatt, szilárd fundamentum, a hit törhetetlen kristálytengelye, ahonnan kifordíthatják a világot négy sarkából. És megállíthatják az újra és újra támadó szellemi és fizikai zsoldosokat.  Vagy megtörténik ez a krisztusi megerősödés, megújulás, a lelki fegyverek felvétele, vagy minket forgatnak ki a maguk zárt vallásosságából mások felé soha kilépni nem tudó vallások fanatikusai. Ébresztő! Ahogyan Pál üzente az efézusiaknak: "Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben....Felövezve derekatokat igazságszeretettel...a hit pajzsát...az üdvösség sisakját...a Lélek kardját" (Efézus 6,11kk). Ébredjünk! Lelki fegyverzetet fel! Keressük és ragadjuk meg a mennyei és a történelmi kapaszkodókat, mentőöveket! Nagypéntek keresztje és húsvét győzelme, a Megfeszített és Feltámadott Úr nevében. A Győztes nevében és az Ő segítségével. Továbbsegítő nagypénteket, Magyarország!