Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. június 13., vasárnap

5.927 - :: Független Újságírók Szövetsége :: -Ez történt a héten 2010. június 12.



--

:: Független Újságírók Szövetsége ::

Ez történt a héten!

A Harangszó júniusi második számából

2010-06-12

Az egyházi élet gazdagságát bemutató írások mellett négyoldalas választási mellékletettel jelentkezik a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja.

Teljes cikk


Hol a tűrés és a tolerancia határa?

2010-06-11

Vegyes emlékképek négy trianoni megemlékezésről Péntek délután, június 4-én a Parlamentben még az emlékülés előtt, Vona Gábor a Jobbik elnöke és frakcióvezetője sajtótájékoztatót tartott. Elmondta, hogy büszkeséggel és örömmel tölti el az a tudat, hogy a Jobbik bekerülése a magyar országgyűlésbe felgyorsította a nemzeti érdekű és érzelmű határozatok, törvények megszületését, úgy a Trianon emlékülés, mint a Nemzeti összetartozás napjának kimondását illetően, de jelentősen hozzájárult, a határainkon túl élő magyar honfitársainknak megadandó állampolgárság törvénybe iktatásához is.

Teljes cikk

A Leleplező most megjelent nyári számának tartalmából

2010-06-11

Tőke Péter: A forradalmi győzelem csak a kezdet...
Meg kell változtatni a gondolkodásmódunkat, mert sok meglepetés érhet bennünket. Az Orbán-kormány pozitív startja mellett komolyan kell venni a változást, azt az új korszakot, ami Európában is előttünk áll. A görögökhöz hasonló helyzetben lévő déli államok nem fogják sokáig tűrni, ahogy nálunk is, minden hitel és pénz az adósság törlesztésére menjen, a csaló bankok, pénzbárók gazdagodjanak. Egyszer összefogva a déli népek nekik is beintenek, ha kell, elementáris erejű forradalommal.

Teljes cikk

Mindent okkal

2010-06-11

Teljes cikk

Utolsó fohász

2010-06-11


Teljes cikk

Sorompó

2010-06-11

Teljes cikk

Ötödikén

2010-06-11


Teljes cikk

EGY MESEMONDÓ SZERNYÉRŐL

2010-06-11

Az emberek meghalnak magyarnak, de a városok maradnak Beregszásznak, Újvidéknek, Aradnak!

Teljes cikk

Viharok a nyelvtörvény körül

2010-06-11

Ukrajnában nagy vita bontakozhat ki a készülő nyelvtörvény kapcsán, miután Viktor Janukovics elnök kilátásba helyezte, hogy az új jogszabály elfogadásával rangjának megfelelő státust kap az orosz nyelv, s regionális rangra emelkedhet tucatnyi nemzetiségi nyelv, közte a magyar is. 

Teljes cikk

Az ungvári tévéseké az Arany Mikrofon Díj

2010-06-11

Május 26. és 30. között került sor Balatonkenesén az Európai Tévériporterek Kupájára. A verseny szép kárpátaljai sikerrel zárult.

Teljes cikk


Kisebbségbarát törvényt alkottak a Régiósak

2010-06-11

A nyelvhasználatot szabályzó bázistörvény elfogadása után, melyet a Régiók Pártja parlamenti frakciója készít elő, azokon a helyeken, melyeken hatályos lesz a regionalizmus elve, a szülők megválaszthatják, milyen nyelven tanuljanak gyerekeik. Ezt Vadim Kolesznicsenko, a párt képviselője jelentette ki – állítja a Podrobnosztyi.

Teljes cikk


Négymilliós az árvízkár

2010-06-11

Elkészült a vidékünkre lesújtó június elei természeti csapás okozta károk előzetes felmérése.

Teljes cikk


Kettős állampolgárságot az ukránoknak!

2010-06-11

Nekem sem kell, de másnak sem adok belőle – szabad fordításban valahogy így hangzik a fentebb idézett szláv közmondás. Mindez az ukrán "leg-nemzetiebbek" a magyar kettős állampolgársággal kapcsolatos – valljuk be: a vártnál amúgy jóval lanyhább – reakcióiból jut eszembe.

Teljes cikk


29 pontos akcióterv a gazdaság talpraállítására

2010-06-10

2010. június 8., 14:44 
A kormány két év alatt egykulcsos családi adórendszert vezetne be - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a parlamentben, ahol 29 pontos gazdasági tervét ismertette.

Teljes cikk

K Ö Z L E M É N Y

2010-06-10

Orbán Viktor a bűnözőket választja a gárdisták helyett

Teljes cikk


A Szebb Jövőért Egyesület segítséget kér

2010-06-10

2010-06-09 16:07 barikád.hu 

Belföld Friss hírek A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület segítségért fordul a Jobbikhoz és valamennyi nemzeti érzelmű, felelősen gondolkodni tudó emberhez.

Teljes cikk


Segítséget várnak Hernádnémetiben, helikopterek lebegnek az út fölött Ongáná

2010-06-10

2010.június.09 (szerda) Egy szerkesztőségünkhöz eljuttatott levélen keresztül kérnek segítséget Hernádnémetiből. Sok értelme nincs annak, hogy átfogalmazzuk a szöveget, változtatás nélkül közöljük:

Teljes cikk


Árpádházi Magyar Szentek Napjai Csíkrákoson

2010-06-09

2010. június 24-27-e között szervezik meg az Árpádházi Magyar Szentek Napjai Csíkrákoson elnevezésű székely-magyar találkozót Erdélyben, melynek célja a magyar értékrendet közvetítő példaképeink felelevenítése.
Teljes cikk

Ferenczes István: Csángók

2010-06-09

Megőszült harmaton
holló szerenádban
akár a havazás
egy üres pohárban
Teljes cikk


Bobula Ida: A mi határunk

2010-06-09

Midőn az Úr ez országot teremté,
Gránit-hegyekből vont köré határt.
Határt, amit el nem mozdíthat senki,
Falat, minek az emberkéz nem árt.

Teljes cikk


A kankalin (primula), mint gyógynövény

2010-06-09

A legenda szerint mikor Szent Péter leejtette a mennyország kulcsát, az gyökeret verve kankalinná változott. Erre bizonyságul szolgálhat a kankalin virágzata, mely valóban egy kis kulcscsomóra emlékeztet. Épp formája miatt adta neki a Hymelslossel (égi kulcs) nevet Hildegard von Bingen, a rupertsbergi zárda főnöknője a XII. században, mely név aztán számos nyelvben tovább élt.
Teljes cikk

Reményik Sándor: Gyógyíts meg!

2010-06-09

Én Istenem, gyógyíts meg engemet!
Nézd: elszárad a fám,
A testem-lelkem fája…
De épek még a gyökerek talán.
A tompa, tunya tespedés alatt,
Gyökereimben: érzem magamat,
És ott zsong millió melódiám.

Teljes cikk


Mennyit ér egy ember szíve?

2010-06-09

A sepsiszentgyörgyi, 48 éves Csíki Zoltán kálváriája három éve kezdődött, amikor munka közben megütötte sípcsontját. A szobafestő fiatalembert a helyi megyei kórházban kezelték, ám gyógyulás helyett a seb befertőződött, és innentől kezdve a helyzet csak rosszabbra fordult. Jelen pillanatban 4200 eurón múlik Zoltán élete.
Teljes cikk

Öt millió forint jutalom a H1N1 népszerűsítésén dolgozó főorvosoknak

2010-06-09

Egy "különszerződés" alapján az ÁNTSz alkalmazásában dolgozó két orvos Bujdosó László és Molnár Kornélia 3 illetve 2 millió Forint jutalmat kaptak az újinfluenza-világjárvánnyal összefüggő tevékenységükért.
Teljes cikk

Recepteket hamisítottak - lebuktak

2010-06-09

Egy itt megjelent korábbi cikk fejleménye:

(Az ügy lezáratlan, az elmúlt hetek vidéki bűncselekményeinek elkövetői jelenleg még ismeretlenek.)
Teljes cikk

Kémiai kasztráció Lengyelországban

-
2010-06-09

A törvény értelmében bárki, akit a bíróság bűnösnek talál 15 éven aluli kiskorú vagy közeli családtag megerőszakolásában, "arra kötelezhető, hogy a kiszabott börtönbüntetést követően vesse alá magát a nemi vágyat csökkentő gyógyszeres vagy pszichológiai terápiának".
Teljes cikk

Trianonról

2010-06-09

Kenessey Csabának, a Bázelban megtartott TRIANON megemlékezésen tartott beszéde

Teljes cikk


Ők irányítják az országot

-
2010-06-09

Szerdán hivatalba léptek az államtitkárok, akik közül sokan a csúcsminisztériumi rendszerben majdnem olyan erősek lesznek mint az eddigi miniszterek. A politikai államtitkárok nagy része parlamenti képviselő is, viszont a közigazgatási államtitkárok közül senki sem politikus.

Teljes cikk

M E G H Í V Ó S A J T Ó T Á J É K O Z T A T Ó R A

2010-06-09

Tisztelt Szerkesztőség!

Ezúton hívjuk meg Önöket sajtótájékoztatónkra, amelynek témája: a Jobbik feljelentést tesz és felelősségre vonást követel a Postabank-ügyben a magyar állami vagyon védelmében
Teljes cikk

Feldmájer él!

2010-06-09

A Szent István Bazilika-beli Fidesz szervezte megemlékezésen részt vett, és felszólalt többek között Feldmájer Péter, a Mazsihisz vezetője. A tudósítások szerint héberül is beszélt a lelkem, de hisz’ nem magyar ő, érthetően kereste a szavakat, és, és, nem találta.

Teljes cikk

Oklevélátadó Ünnepi Szenátusi Ülés a Pécsi Tudományegyetemen

2010-06-09

Újságíró szövetségünk elnöksége   és tagsága nevében szívből gratulálunk  az érintetteknek, első sorban azonban  szövetségünk kedves, és méltán megbecsült tagjának,  FEJÉR TAMÁS-nak  címzetes egyetemi docensi kinevezéséhez.

Teljes cikk

Medárd napja

2010-06-08

"Ha száraz a nyár eleje
Szent Víd
Bő esőt hoz, szavamra, ezt
Elhidd!
Margit-napi esőcseppek
Tizennégy napig peregnek.
János-napi zivatar
Negyven napig elvakar."
(Népi mondóka)
Teljes cikk

Kommentár nélkül...

2010-06-08


...avagy gyógyszer-adok-kapok az interneten!
Teljes cikk

Újabb magyarellenes diszkrimináció a Szlovák Postán

2010-06-08

Hodosy Szabolcs, az MKP parlamenti képviselőjelöltje sajtótájékoztatót tartott az MKP székházában annak kapcsán, hogy a Tomašík utcai pozsonyi postahivatal visszautasította a magyar nyelvű szórólapjainak a terjesztését.
Teljes cikk

Besegít Ficoék meséinek terjesztésébe a Duna TV

2010-06-08

A parlamenti választások előtt 5 nappal a pozsonyi vár udvarán leleplezték Szvatopluk, a szlovákok első királyának lovas szobrát — ezzel a mondattal kezdte a Duna Televízió híradója június 7-én este azt a tudósítást, amely a szomszédos ország nemzeti-szocialista kormányfője által kezdeményezett szoborállítás avató ünnepségéről készült.
Teljes cikk

H1N1 – világraszóló botrány készülődik?

2010-06-08

„Gyanúsítottak": EU, WHO, tudósok, gyógyszeripar - leleplező cikkek a BMJ-ben. Három, leleplezésszámba menő cikket is közöl egyetlen (legfrissebb) számában a tekintélyes British Medical Journal (BMJ). A jelző ezúttal nem a forrás kötelező felértékelése: a lap 1840 óta jelenik meg folyamatosan, jelenleg havi 120 ezer példányban. Internetes változatát másfél millió felhasználó olvassa, akik havonta 6 millió oldalt töltenek le belőle.
Teljes cikk

Trianon – 1920. június 4.

2010-06-08

90 év telt el a Magyarországot gyalázatosan feldaraboló, a magyar nemzetet szétszaggató trianoni diktátum aláírása óta. A veszteségek már pótolhatatlanok. De a 90. évforduló már nemcsak a gyász napja, hanem az újjáéledő reményé is...

Teljes cikk


Kiadják a 10.-es tankönyveket magyarul

2010-06-08

Ukrajna oktatási minisztériuma idén első ízben adja ki állami költségen a 10. osztályos tankönyveket az ország oktatási rendszerében használatos valamennyi nemzetiségi nyelven - jelentette be hétfői, kijevi sajtótájékoztatóján Dmitro Tabacsnik oktatási miniszter.

Teljes cikk


Műemlékvédelmi konferencia Kárpátalján

2010-06-08

A határon túli magyar épített örökség kutatása és megóvása címmel szervezett Kárpátalján négynapos, több helyszínen zajló konferenciasorozatot a vidékünk legrégibb és legértékesebb épületeinek, templomainak gondját felvállaló budapesti Teleki László Alapítvány

Teljes cikk


Hír-Tár

2010-06-08

Bányarobbanás Donyeckben
Veszélyben az elnök?

Teljes cikk


EU-s delegáció járt Kárpátalján

2010-06-08

Az Európai Uniónak évek óta működik ukrajnai képviselete is, noha az ország nem tagja az uniónak. A fő cél a lakosság felvilágosítása, hogy minél többet tudjanak a közösségről.

Teljes cikk


Kőbe vésett összetartozás

2010-06-08

A Kárpát-medencében és szerte a nagyvilágban számos helyen emlékeztek a magyarok a trianoni békediktátum 90. évfordulójára. A találkozóknak, tanácskozásoknak még nagyobb hangsúlyt kölcsönzött, hogy a magyar parlament június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította.

Teljes cikk


Beregrákos halastóvá változott

2010-06-08

Áradások Kárpátalja szerte.

Teljes cikk


Andrea Bocelli az abortusz ellen

2010-06-08

Az abortusz ellen készített videót Andrea Bocelli, a híres énekes. A felvétel címe: Egy kis történet az abortuszról. Ebben a zongoránál ülve édesanyja történetét meséli el, miszerint az orvos azt ajánlotta neki, hogy vetesse el gyermekét, mert nagy valószínűséggel fogyatékkal születik majd. A felvételen az énekes megköszöni édesanyjának, hogy „jól döntött”.

Teljes cikk


Megállás nélkül úton a Karitász - Az árvízi katasztrófa már emberfeletti

2010-06-08

A keleti régió szinte minden folyója újabb árhullámmal támadta meg a már korábban elárasztott településeket, és ezek mellett számtalan új település került órák leforgása alatt a külvilágtól elzárt területté.

Teljes cikk


Elhunyt Bulányi György atya

2010-06-08

Életének 92. évében elhunyt Bulányi György, piarista szerzetes, a Bokor Bázisközösség alapítója vasárnap.

Teljes cikk


Gyűjtést szervez a Magyarországi Evangélikus Egyház az árvízkárosultak javára

2010-06-08

Az utóbbi hetekben számos olyan települést sodort el az árvíz szerte az országban, ahol evangélikus testvéreink élnek. Számukra és mindazok számára, akiket ez a természeti csapás sújtott, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma gyűjtést szervez.

Teljes cikk


Ürülékkel csúfították el az evangélikus templomot Veszprémben

2010-06-08

Veszprém – Hétfő reggelre a veszprémi városközpontban, a Kossuth utcán álló evangélikus templom bejárata mellé kétoldalt, a tavasszal lefestett falra, emberi ürülékkel két, fejjel lefelé fordított keresztet és az egyik fölé sátán feliratot mázolt valaki, ezzel akarta megcsúfítani a templomot.

Teljes cikk


10 éves jubileumi Ez az a nap!

2010-06-08

A tíz évvel ezelőtt indult rendezvénysorozat a felvonulásoktól a stadionokban tartott dicsőítéseken keresztül új lendületet és színt hozott a magyar egyházi életbe. A felekezetközi események ez elmúlt évtizedben több mint 100.000 főt mozgattak meg az egész Kárpát-medencét érintve. Az idén ünnepélyes dicsőítő és családi nappal, a jubileumhoz méltó programmal szeretnénk szolgálni felétek.

Teljes cikk


Református összefogás az árvíz ellen

2010-06-08

Az árvíz sújtotta települések a reformátusok segítségét is várják – mondta Gere Gábor varbói lelkipásztor, aki a Tiszáninneni Református Egyházkerület és a Magyar Református Szeretetszolgálat mentési munkáit koordinálja a katasztrófa sújtotta térségben. A lelkipásztor elmondta: Csomós József püspök felhívására eddig körülbelül húsz gyülekezet küldte el tagjait a bajba jutott településekre, de a miskolci Lévay József Református Gimnázium diákjai is váltják egymást a gátakon.

Teljes cikk


Minden embernek majd a végső bírói szék előtt kell megállnia

2010-06-08

A múlt feltárása és megismerése, majd megítélése a református egyházban nem merülhet ki néhány szenzációs eset leleplezésével, listák állításával, féligazságok megszellőztetésével, sejtetéssel, hiszen itt emberi sorsokról és emberi méltóságról van szó. Természetesen ennek ellenkezője sem járható út: nem mondhatjuk azt, hogy ez a kérdés ma már senkit nem érdekel. Ez egyszerűen azok arculcsapását jelentené, akik ténylegesen áldozatai voltak a rendszernek – mondta Fazakas Sándor, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora abból az apropóból, hogy a Zsinat legutóbbi ülésén döntött a múltfeltárás rendjéről.

Teljes cikk


TOP HETI EGYHÁZI, VALLÁSI

2010-06-06

HÍRTÜKÖR 
MEGJELENT A REFORMATUS.HU-BAN 
2010-05-/25/28/-jún.01/02/05

Teljes cikk

Fosztogatások Felsőzsolcán

2010-06-06

Védik az Auchan épületét, miközben a lakóházakat elöntötte a víz. A gátakról jelentik: miközben a az árterületen felépített Auchan áruház mentésére nagy erőket mozgósítottak, a lakóházakat elöntötte a víz. Felsőzsolca több utcáját elöntötte a Sajó, jó néhány helyen már csak csónakkal lehet közlekedni. A derékig érő víz ellenére elkezdődött a vízben álló házak fosztogatása. Bűnöző bandák már harminc házat kifosztottak. Hordják a gátakról a napokkal korábban kihordott homokzsákokat is.

Teljes cikk

K Ö Z L E M É N Y

2010-06-06

Vona Gábor vasárnap Borsod-Abaúj-Zemplén megye több településére is ellátogat, hogy tájékozódjon a kialakult válsághelyzetről, és támogatásáról biztosítsa a károsultakat és a segítő gárdistákat, jobbikosokat.

Teljes cikk

Felavatták a Kárpát-Haza Templomát Verőcén

2010-06-06

A búza minden egyes szemében Krisztus arcát hordozza A történelmi egyházak püspökei szerint csak emlékhely 

Teljes cikk

MÁR TÖBB MINT FÉLMILLIÓAN HÍVTÁK A NEMZETI SEGÉLYVONALAT

2010-06-06

Nemzeti szolidaritásból majdnem jeles

Teljes cikk

SASFA-NAP

2010-06-06

június 11-én pénteken 14-22 óráig (Természetvédelmi Terület XI., Tájék utca 9.)


Teljes cikk

MÁV, BKV - árvízi védekezés

2010-06-06


Teljes cikk

Kossuth Éva: Pédery-Hunt Dóra szobrász, a kanadai éremkészítés doyenje

2010-06-06

A 2008 szeptemberében elhunyt Pédery-Hunt Dóra neve egy fogalom a kanadai szobrászat, de főképpen az éremművészet történetében. Ő volt a kanadai éremtervezés és művészet „grand dame”-ja – nagyasszonya.
Teljes cikk