Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. július 27., kedd

5.988 - Orbán Viktor: Nem kell erős köztársasági elnök

From: Nemzeti Hirháló
Date: 2010. július 27.
Subject:
Orbán Viktor: Nem kell erős köztársasági elnök
To: Kutasi József <jozsef@kutasi.eu>

Orbán: Nem kell erős köztársasági elnök
Index - MTI 2010. július 26., hétfő 18:59

Demokrácia nem létezik ellenzék nélkül - hangsúlyozta a Die Welt című német napilapban kedden megjelenő, az újság internetes kiadásában azonban előzetesen már hétfőn délután közölt interjújában Orbán Viktor miniszterelnök. A magyar kormányfő cáfolta, hogy egy francia mintájú, az államfő számára nagy hatalmi jogköröket biztosító elnöki rendszer bevezetésére törekedne.

A tekintélyes konzervatív lapnak adott interjúban Orbán Viktor természetesnek nevezte az ellenzék szerepét, és hangsúlyozta: "Egy demokráciában az ellenzéket nem szabad elnyomni". "Egy demokráciában nem lehetséges az, hogy egy fontos kérdésben mindenki egy véleményen legyen" - jelentette ki.

A kormányfő hangsúlyozta: azt szeretné, hogy Magyarországnak új alkotmánya legyen. Utalt arra, hogy az 1949-ből származó mai alkotmánynak - amely tartalmilag természetesen már régóta nem sztálinista - van néhány nagy hiányossága. "Nincs preambuluma, és semmit nem mond azokról az értékekről, amelyek mellett Magyarországnak el kell köteleznie magát" - fűzte hozzá, rámutatva: egy olyan bevezetőre van szükség, amely összefoglalja mindazokat az értékeket, amelyekkel valamennyi magyar egyetért. A miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi alkotmányban sok minden értelmezésre szorul, és túl gyakran kell az alkotmánybíróságnak döntenie. "Ezért egy egyértelmű, korrekt, határozottan fogalmazó alkotmányt akarunk, amely ideális megoldásokat kínál" - jelentette ki.

Nem lesz prezidenciális rendszer

Ezzel összefüggésben az újság kérdésére válaszolva cáfolta, hogy egy francia mintájú, az államfő számára nagy hatalmi jogköröket biztosító elnöki rendszer bevezetésére törekedne. "Véleményem szerint az elnök szerepét nem kell megváltoztatni" - hangsúlyozta a kormányfő, úgy értékelve: ha Magyarországot a nyugati világgal - Amerikától Németországon keresztül egészen Lengyelországig - hasonlítja össze, valamennyi közül politikailag a magyar miniszterelnök rendelkezik a legerősebb végrehajtói pozícióval. "Ezért mindig mosolyognom kell, amikor azt kérdezik tőlem, vajon az elnöki rendszer irányába akarok-e haladni" - jelentette ki Orbán Viktor, hangsúlyozva: "Magamat azért csak nem akarom gyengíteni".

A miniszterelnök szerint az államfő reprezentatív, a miniszterelnök tényleges kormányzati funkcióval rendelkezik. "Mindazok, akik Magyarországon egy elnöki rendszer bevezetését akarják, engem akarnak gyengíteni. Magától értetődően ezt nem támogatom" - fűzte hozzá.

Nem többséget, új közösséget teremtett a választás

A kormányfő úgy értékelte, hogy a választások eredményeként Magyarországon nem egy egyszerű többség, hanem egy közösség jött létre. Hangsúlyozta, hogy ezt a közösséget egyfajta nemzeti centrumnak tekinti. "Ezt a közösséget szeretném megőrizni, és a jövőbe vezetni" - jelentette ki a miniszterelnök, aki szerint többsége azt bizonyítja, hogy az emberek nem akarják fenntartani a társadalom ideológiákon alapuló széthasadását. A Fidesz áprilisban a baloldalról több szavazót nyert, mint a magát szocialistának nevező párt - fogalmazott a kormányfő, hangsúlyozva: "A magyarok kimondták, nem akarunk többé táborokat, nem akarjuk többé az ideológiák által meghatározott gondolkodásmódot".

A kormányfő szerint Magyarországon megszűnt az eddigi bipoláris rendszer. "Az a 6 millió választó szüntette meg ezt, amely az urnák elé járult" - jelentette ki, hangsúlyozva, hogy az általa említett nemzeti centrum együttműködést keres valamennyi magyarral. "Ezt a nemzeti centrumot az ellenzéki pártok három irányból támadják" - jelentette ki Orbán Viktor, utalva arra, hogy a nemzeti radikalizmus irányából a Jobbik, továbbá a posztkommunista szocializmus irányából, végül pedig zöld-liberális oldalról.

A miniszterelnök cáfolta, hogy a választások utáni éjszaka - amikor a szavazóurnáknál végbement forradalomról beszélt - arra utalt volna, hogy nem egy törvényhozási cikluson keresztül, hanem 10-15 évig kíván kormányozni. "Mindezzel azt kívántam kifejezni, hogy 4 év alatt akarjuk elvégezni 15 év munkáját" - jelentette ki, hozzáfűzve: arra számít, hogy a nemzeti centrum megoldja mindazokat a felhalmozódott problémákat, amelyeket a korábbi kormányok nem voltak képesek megoldani.

A Fidesztől jobbra már csak a fal van

Arra a kérdésre válaszolva, vajon a szélsőjobboldali Jobbik veszélyt jelent-e a magyarországi demokráciára, Orbán Viktor kijelentette: "Magyarországon nem tűrünk semmi fajta rasszista vagy antiszemita kijelentést". A parlament által elfogadott kormányprogram hangsúlyozza, hogy a nemzeti együttműködés rendszerét hozzuk létre - emlékeztetett a miniszterelnök, hozzátéve: "Ez azonban csakis kulturális alapon lehetséges, az emberi méltóság tiszteletben tartásának kultúrája alapján. Antiszemita kijelentések ezért nem fogadhatók el".

A Jobbikkal szembeni politikai fellépést firtató kérdésre a kormányfő idézte az egykori bajor miniszterelnök, Franz-Josef Strauss azon kijelentését, hogy "tőle jobbra már csak a fal létezik". "Ehhez tartom én is magam" - hangsúlyozta, hozzátéve: a polgári, kereszténydemokrata jobboldalnak elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy Magyarországon a szélsőjobboldalnak ne engedjen több teret.

A Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalások felfüggesztéséről, illetve a költségvetés szanálásáról szólva a miniszterelnök utalt arra: Magyarország világrekorder a költségvetés szanálásában. "Az igazsághoz hozzátartozik, hogy saját hibáink miatt kényszerültünk erre a világrekordra". "Az elmúlt nyolc évben ugyanis engedtük, hogy költségvetésünk összeomoljon" - jelentette ki. "Ehhez jött még az, hogy a költségvetési adatokat meghamisították" - fűzte hozzá a miniszterelnök, aki szerint mindez "bűncselekmény" volt. "Ezt a bűncselekményt ugyan az előző szocialista kormány követte el, de annak terheit az egész ország viselte". "És most mindezt az egész országnak kell leküzdenie. Ez a mi örökségünk" - hangsúlyozta Orbán Viktor.