Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2015. február 9., hétfő

19.787 - ​Ha háború lesz a "Márciusi sokk" haditerv Norvégiát és Szaúd-Arábiát veszi először célba > 2015. február 8., vasárnap > VilagHelyzete.com




​​
Ha háború lesz a "Márciusi sokk" haditerv Norvégiát és Szaúd-Arábiát veszi először célba
 
2015. február 8., vasárnap VilagHelyzete.com 


Egy igazán komor Védelmi Minisztériumi jelentés a Kreml falain belül igencsak világos érvényességet ad annak, hogy most januárban az Ítéletnap óráját közelebb kellett állítani az éjfélhez! (Ha valaki lemaradt volna, a többségében Nobel-díjas tudósok alkotta csoport a Bulletin of Atomic Scientists nevű kiadványában jelezte: most két perccel kellett előre állítani a híres Doomsday Clock-ot, így az már csak három perccel áll éjfél előtt
Az óra jelképesen azt mutatja, hogy az emberiség az atomháború és a globális felmelegedés okozta végzetes kockázatoktól mennyire áll távol.) 
Nos, aki csak a főáramú híreket figyeli, már annak is fel kellett tűnjön, hogy a világ gyakorlatilag nem biztos, hogy hónapokra, talán csak hetekre van egy háborútól. Ahogy most hétvégén Francois Hollande francia elnök kijelentette
"Ha nincs megállapodás, háború követezik..." 


Vasárnap Putyin pedig figyelmeztetett: 
"Amennyiben az USA felfegyverzi Ukrajnát, abból totális háború lehet" 
Ebbe sajnos beleilleszkedik egy nagyon súlyos jelentés és tervezet, melynek kiszivárogtatása és részletei minden bizonnyal hozzájárultak ahhoz, hogy Hollande és Merkel azonnal Putyinhoz látogatott a napokban és látványosan meghátrált Ukrajnának, sőt Szaúd-Arábiának szánt fegyverszállítás ügyében egyaránt! 


A "Shock of March" nevet viselő jelentés valódiságát sajnos senki nem tudja úgysem megerősíteni vagy cáfolni, de az abban foglaltak a jelen eseményeinek fényében sajnos egyáltalán nem kizárhatóak, sőt logikus lépéseknek is tűnnek.... 
Szombaton pedig Nicolas Sarkozy is beleköpött az atlantisták levesébe - "Jogos volt a Krím Oroszországhoz való visszacsatolása." A Krím-félsziget lakosait nem lehet hibáztatni azért, hogy csatlakoztak az Orosz Föderációhoz. Sarkozy pártja, az UMP szombati párizsi konferenciáján kijelentette: meg kell védeni az orosz ajkú lakosokat Ukrajnában, mert az új ukrán kormány sérti a jogaikat. A volt francia elnök totálisan szembe menve az USA által gyarmatosítandó Európa hivatalos álláspontjával leszögezi, hogy nem csak az orosz elnök, hanem a népakarat döntött a Krím visszacsatolása mellett. Azt is kijelenti, hogy a puccskormány megsérti az orosz etnikai kisebbség jogait. 
(A cikket fordította és kiegészítette: SBG Buddha - VilagHelyzete.com) 
"Márciusi Sokk" haditerv - jelentés 
A jelentés, melynek szerzői a "Shock of March" ("Márciusi sokk") címet adták egy haditervet vázol, mely egyszerre helyezi támadás alá Norvégiát és Szaúd-Arábiát miközben az Európai Uniót és az Egyesült Államokat egy masszív nukleáris támadás lehetőségével sakkban tartja. 


A jelentés szerint a Központi Katonai Parancsnokság által előzőleg már márciusra betervezett masszív nukleáris rakéta gyakorlat fedőakcióként szolgálna legalább 10 EMP-vel (Elektromágneses Impulzus) felszerelt Iskander-M taktikai ballisztikus rakéta elindításához az előzőleg kijelölt célpontokra, mely magában foglalja Norvégia középső részét és a szaúd-arábiai Ju Aymah olajkitermelő komplexumot
A szükséges kritérium, mely lehetséges célpontokká teszi a fenti helyeket magában foglalja - ahogy a jelentés fogalmaz - Szaúd-Arábia olajkitermelő képességének megrogyasztását, miáltal nem tud olajat szállítani a világ egyik legnagyobb komplexumából


Míg ezzel egy időben megakadályozza az USA-t, hogy hozzáférhessen az utóbbi években Norvégia középső részére föld alatti bázisokra szállított hatalmas mennyiségű tankhoz és haditechnikához
A "márciusi sokk" haditerv előkészítésében - ahogy a jelentés folytatja - a Védelmi Minisztérium széles hatáskörű gyakorlatba kezdett az orosz nukleáris, vegyi és biológiai védelem csapataival 7 különböző hatótávolságban a Déli Katonai Övezetben, beleértve a Krím-félszigetet és Örményországot. 
Ezen támadások "stratégiai platformja" - ahogy a Védelmi Minisztérium szakértői állítják a jelentésben - elsősorban a Kaszpi-Flotilla lesz, mely Szaúd-Arábiát támadja Iskander-EMP rakétákkal, míg az Északi-Flotta szintén EMP-vel felszerelt Iskander rakétákkal Norvégia középső és északi részét veszi célba. 
Norvégia katonai, ipari, civil elektromos és telekommunikációs rendszerének sikeres megbénítása után a speciális katonai erők csapatai (Spetnaz) - mely Murmanszk körzetében állomásoznak nagy létszámban - átlépik a két ország között lévő határt, hogy biztosítsák a létfontosságú repülőtereket és megsemmisítsék az ott felhalmozott amerikai hadifelszerelést. Viszont ezután elhagyják a norvég területeket, amik várhatóan tárgyalásos rendezéssel beszüntetik az ellenséges tevékenységet Norvégiát illetően. 
Hogyan működik az EMP-fegyver: 
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=vn6OVLK0MBI 
Norvégia és Szaúd-Arábia elsődleges célpontok 
Szaúd-Arábia megtámadásához a legális felhatalmazást a jelentés védelmi minisztériumi szakértői szerint az adja meg, hogy a Királyság" "gazdasági hadviselést folytat az Orosz Föderáció ellen" olajat öntve a világ piacaira, hogy lenyomja az olajárakat és tönkretegye Oroszországot. 


Ami tény, mióta még az Obama-rendszer is elismerte múlt héten a New York Timesban
USA hadüzenet Oroszországnak - House Resolution 758-as törvény felhatalmazása alapján 
(2014.december) 
Az orosz HM szakértői szerint az USA/NATO szövetséges Norvégia megtámadásához teljesen legális alapot ad az, hogy tavaly decemberben az amerikai képviselőház gyakorlatilag hadat üzent Oroszországnak, amit a House Resolution 758-as törvény tesz lehetővé és az Obama-rezsim is támogatja. (Az iraki háborút és egy szuverén ország megtámadását is ennek a törvénynek a segítségével követték el.) 

A napi hírekben láthatjuk a neokonok, a fegyvergyártó lobbi, Joe Biden alelnök nyilatkozataiból, hogy mind abban érdekeltek, hogy Ukrajnában a háború egyre hevesebbé és szélesebbé válhasson és Oroszországot belerángassák a konfliktusba. Porosenko felfegyverzése amerikai fegyverekkel az orosz-ajkú lakosság önrendelkezési jogának érvényesülése ellen gyakorlatilag a kanóc meggyújtását jelentené... 


Ahhoz, hogy megelőzzük ezt a "márciusi sokk" haditervet és a ravasz meghúzását egy totális atomháború felé, a jelentés folytatja, hogy minden EU/NATO tagország azonnal figyelmeztetést kap, hogy amennyiben az Orosz Föderáció ellen tervez lépéseket, az Iskander ballisztikus EMP rakéták a Kalinyingrádi Körzetből képesek az EU bármelyik katonai célpontját elérni kevesebb, mint 15 perc alatt. 


Merkel és Hollande megijedtek, hogy az utolsó másodpercbe léptünk? 
Fontos megjegyezni, ahogy a jelentés írja, hogy amint erről a tervről Franciaország és Németország értesült, az USA-t szinte teljesen kihagyva a folyamatból, F. Hollande és A. Merkel azonnal személyesen rohantak tárgyalni Putyinnal és leszögezték, hogy sem Franciaország, sem Németország nem fog fegyvereket szállítani Ukrajnának ! 
De Németország még ennél is tovább ment: nyilvánosan kinyilvánította, hogy minden Szaúd-Arábiába irányuló fegyvereladást is leállít


A legveszélyesebb továbbra is - ahogy a jelentés fogalmaz - az Egyesült Államok marad és a Védelmi Minisztérium szakértői szerint már egyáltalán nincs is Barack Obama irányítása és kontrollja alatt..... 
A HM ezen állítását alátámasztva a jelentés megjegyzi, hogy a múlt héten Washingtonban napvilágra került dokumentumok és hangfelvételek megerősítik, hogyan irányította személyesen Hillary Clinton a líbiai kormány lerombolását az Obama-rendszer és a Pentagon felett is intézkedve. (A Benghazi-botrányban és az amerikai nagykövet megölésében mai napig felelősséggel vádolják!) 
De ami még ennél is rosszabb, figyelmeztetnek, Hillary Clinton irányíthatja az amerikai kormányt is és közben úgy viselkedik, mint egy "megsebzett sas", mióta veje, Marc Mezvinsky, a mai napig 200 millió dollárt veszített a Clinton-család vagyonából azzal, hogy rosszul becsülte meg a görög államkötvények árfolyamának alakulását és a görögországi fordulatot nem látta előre, mely után a Syriza-kormány nemcsak a hiteleket nem akarja kifizetni, de még az euró-zónából való kilépést is beharangozta.... 
És hogy a görög helyzet még rosszabbat is hozhat, arra jelzésértékű, hogy a brit George Osborne is figyelmeztetett tegnap, hogy az Görögország eurózónából való kilépése és a hitelezők elvesztése a világgazdaságra még a Közel-Keletnél, a globális klímaváltozásnál és az USA-Oroszország közötti feszültségnél is nagyobb fenyegetést jelent. 
Az ország leszögezte, hogy a 2015.Feb.28-i határidő lejárta előtt nem is hajlandó leülni tárgyalni a hitelezőkkel
Az már nem volt meglepetés, hogy Putyin közölte, Ukrajnának vissza kell fizetnie az Oroszországtól kapott 3 mrd dollár kölcsönt, hiszen gazdasági problémái adódtak az oroszoknak.... 

Már csak hab a tortán, hogy Kína vezető hitelminősítő intézete, a Dagong figyelmeztette e héten a gazdasági élet szereplőit, hogy a világ sokkal rosszabb pénzügyi válság felé tart, mint a 2008-as
A jelentés leszögezi, hogy a "márciusi sokk" haditerv azért készült, hogy ebben a világban megvédje az Orosz Föderációt... 
Kapcsolódó: 
   Ukrajna elkötelezett a háború folytatása mellett 
   Pontot akar tenni a kelet-ukrajnai konfliktus végére Porosenko 
   Putyin figyelmeztetése 
   Egyetértenek abban, hogy a válságot nem lehet katonai erővel kezelni 
   Sarkozy beleköpött a radikálatlantisták levesébe - jogos volt a Krím Oroszországhoz való visszacsatolása 
   Soros: AZ EURÓPAI UNIÓ A SZÉTESÉS ELŐTT ÁLL 
"Míg Oroszország erősíti nemzetközi pozícióját, az EU a bomlás állapotában van és Ukrajna az összeomlás előtt áll"