Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. január 2., szerda

16.233 - Léhmann György: Most nem jött be az elgondolásuk. Majd talán legközelebb…


Feladó: Dr. Léhmann György
Dátum: 2013. január 2. 19:24
Tárgy: És ahol még a törvényességi számít
Címzett: Kutasi József Antal




Büntető ügyem hátt e re néhány szóban

Dr. Tóth Ádámnak a Magyar Közjegyzői Kamara Elnökének megbízásából

Dr. Moldoványi András budapesti ügyvéd által elkészített feljelentés alapján, 
 magánvádlóként általa és megbízottja által képviselt, Kaposvári Városi Bíróság előtt folyamatban volt, ellenem a Btk. alábbi rendelkezése szerint büntetendő bűncselekmény miatti eljárásban az ide másolt és mellékletben is látható ítélettel zárult első fokon a büntető ügyem:

179. § (1) Aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást
a) aljas indokból vagy célból,
b) nagy nyilvánosság előtt,
c) jelentős érdeksérelmet okozva
követik el.

Nincs kétségem azzal kapcsolatosan, hogy
Dr. Tóth Ádám Magyar Közjegyzői Kamara Elnöke, valamint
Dr. Moldoványi András budapesti ügyvéd egyaránt tudta azt, hogy amennyiben ugyanolyan módon fogja az eljáró büntető bíró is értékelni az ellenem egyébként ugyanolyan cselekmények miatti ügyet, mint ahogy azt a Pécsi Ügyvédi Kamara tette a néhány nappal korábban átvett határozata szerint, akkor akár a büntető bíró jóindulatán is múlhat az, hogy óhajuknak megfelelően egy vagy két évre rács mögül nézegetem a napot.

Most nem jött be az elgondolásuk. Majd talán legközelebb…

Siófokon 2013. január 2. napján.
Léhmann György

------------------------------------