Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. január 2., szerda

16.235 - A 2013.-as esztendő legelső estéjén immáron második alkalommal került sor a Kulturális Központban az újévet köszöntő hagyományos kecskeméti hangversenyre.

HELYI HÍREK 
Szerző: Komlós József Jr.

 
20
13.01.02. szerda

Újévköszöntő a Kulturális Központban

A 2013.-as esztendő legelső estéjén immáron második alkalommal került sor a Kulturális Központban az újévet köszöntő hagyományos kecskeméti hangversenyre.

Az újesztendőt a szünetben pezsgős baráti koccintással is köszöntő illusztris művészetkedvelő közönséget nagyszerű, hangulatos műsor fogadta Kecskeméti Kulturális Központban. A virágokkal feldíszített színházteremben a tegnapi estén a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar az újévkor szinte kötelező bécsi Strauss-darabok mellett az est két vendégművésze: Peller Anna és László Boldizsár szereplésével opera- és musical-részleteket adott elő; a Kecskemét Táncegyüttes pedig a zeneszámokra készített tánckoreográfiáival az újévi koncertek hagyományai szerint ezúttal is színes hangulatot adott az estnek.

Az ünneplő közönségnek dr. Zombor Gábor, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere kívánt boldog újévet, majd gratulált az esten is szereplő Megyei Prima Primissima díjas Palotás József koncertmesternek és a Kecskemét Táncegyüttesnek. Ezt követően ugyancsak ő adta át Gerhát László karmester társaságában „Az év zenekari művésze” díjat – melyet a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar tagjainak titkos szavazatai alapján idén Juhász Ágnes vehetett át.

Képek és szöveg: Komlós József JR