Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2018. május 11., péntek

23.027 - ​Péteri Attila Árpád: ​Útravaló az új Parlamentnek, kormánynak! > ​ 2018. május 10. 23:38


Feladó: Attila Árpád Péteri
Dátum:
​​
2018. május 10. 23:38
Tárgy:
​​
Útravaló az új Parlamentnek, kormánynak!
Címzett: 


VISSZATEKINTŐ !

KÜLÖNÖSEN A DK-ra SZAVAZÓ ÁLLAMPOLGÁRAINKNAK AJÁNLVA !

TOVÁBBÁ, AZ ÜGYÉSZSÉG VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐINEK !

Meddig tartható még Hazánkban, a következmények nélküli közállapotok fenntartása, a vétkesek és bűnösök elleni intézkedések szőnyeg alá söprése ?

Milyen erkölcsi alapon tartózkodhat a T. Házban s alapíthatott pártot és rombolhatja a társadalmi közérzetet, hosszú évek óta, egy olyan ember, akinek egészen más helyen lett volna már rég a helye, mint a Parlamentben, vagy a TV és Rádió Stúdiókban, visszaélve a demokrácia eltorzításával, annak ilyetén túlkapásaival ?

Miért nem érvényesítették vele szemben ez idáig, az érvényben lévő törvényeinket ?

Aki ugyanis a saját népe ellen fegyvert fogat, felelőtlenül, meggondolatlanul, vagy éppen jól kitervelt módon, szándékosan, lovasrohamot indíttat az utcai rendezvényről hazatérni szándékozókra, gumilövedéket zúdíttat békés emberekre, súlyos sérüléseket okozva a vétlen áldozatoknak, dicső forradalmunkra való emlékezés napján, annak 50. évfordulóján, az bizony eskü- és szószegőnek minősül, amely nem maradhat büntetlenül és soha nem évülhet el !

Kíváncsian várjuk, hogy a folyamatosan harmadszor hatalmon maradó Orbán kormány, mikor döbben rá erre ?  Meddig érzik helyesnek, ezen megtörtént állapotok elnézését, mikor várható radikális fordulat jó irányba, a társadalmi megtisztulás előmozdítása érdekében, annak komolyan vevése által ? Mikorra tervezik átgondolni és megtenni a szükséges lépéseket a célból, hogy elismerik maguktól is, mely szerint a múlt hibáinak eltussolása, manapság már tarthatatlanok és azok mielőbbi kijavítása, a tettek útjára lépéssel, igazságosságért kiáltanak ?

Minden jó érzésű állampolgár nevében, javasoljuk, hogy ne folytassák a demokráciával való visszaélést, ne alkalmazzák a kettős mércét és térjenek vissza a tisztességen, becsületen, az erkölcsi alapértékek megtartását tántoríthatatlanul védő és azt alkalmazó gyakorlati lépések megvalósításának útjára. Nyíltan, bátran, őszintén, komolyan véve önmagukat és az ország építő törekvéseiket tettekkel is bizonyítva. Ez legyen az első állomás, ahonnan útjára bocsátják az ÉLHETŐ MAGYARORSZÁGÉRT beindítani szándékozó programjukat! Ezek nélkül ugyanis a szavaik üres szófordulatokká silányulnak, hitelesség nélkül, hiteltelenekké válva, az ország nyilvánossága előtt !

Sok siket és eredményes cselekvést kívánunk, minden választott és kinevezett tisztségviselő számára, a HAZA üdvéért és felemelkedéséért.


Ne hozzanak szégyent a több, mint ezer év alatt sok nehézségen, eredményes és kevésbé oly küzdelmeken túljutott, azokat átvészelt eleinkre, dicső nagyjainkra !


/

​​
Péteri Attila Árpád/ 

nyugdíjas népművelő

internetes koordinátor                                                                                                                   

MJB elnökségi tag

-------------------------------

2006. október 23. - Békés tüntetők

https://www.youtube.com/watch?v=Lb9YI8Odxks

--------------------------------------------------------------
Könnygáztámadás dr. Morvai Krisztina ellen a Nádor utcában


https://www.youtube.com/watch?v=5DslYqaFK7s

---------------------------------------------------------------------


 
Küldi
: ​
​Kutasi József Antal