Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2014. szeptember 21., vasárnap

19.391 - Megkezdődött a Nemzeti Vágta > 2014. szeptember 20., szombat 16:32 , > forrás: MTI, szerző: BM


Megkezdődött a Nemzeti Vágta
2014. szeptember 20., szombat 16:32 , forrás: MTI, szerző: BM
Megkezdődött a Nemzeti Vágta

A Magyar Hősök Emlékkövének megkoszorúzásával és a települések versenyzőinek fogadalomtételével szombat délelőtt hivatalosan megnyílt a hetedik Nemzeti Vágta a fővárosi Hősök terén.

A magyar katonai hagyományok ápolása szempontjából kiemelkedő jelentőségű esemény alkalmából Kun Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatalt (HM NRH) is felügyelő helyettes államtitkára, Székely Tibor, a vágta főkapitánya, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség képviseletében Kovács Csaba, a Nemzeti Vágta képviseletében pedig Lázár Vilmos, Lázár Zoltán és Mondok József koszorút, a Nemzeti Vágtán részt vevő települések polgármesterei pedig az emlékezés virágait helyezték el a Magyar hősök emlékkövénél.

A mai napon arra emlékezünk, hogy lovas nemzet voltunk, amely békében és háborúban minden idejét a nyeregben töltötte, huszáraink az egész világnak példát mutattak. Lovas nemzet vagyunk ma is: nincs olyan szeglete az országnak, ahonnan ne neveztek volna a megmérettetésre – mondta beszédében Kun Szabó István.

Székely Tibor úgy fogalmazott, hogy a vágta fogalommá, megkerülhetetlen eseménnyé és társadalmi jelenséggé nőtte ki magát.

Ezt követően felvonultak versenyen részt vevő 72 település lovasai, hogy megtegyék a megmérettetés tisztaságát szavatoló ünnepélyes fogadalmukat, ezzel kezdetét vette a 2014-es Nemzeti Vágta. A megnyitót követő nagyszabású történelmi lovas gálaműsor keretében felvonult többek között a Nemzeti Lovas Díszegység, Kassai Lajos lovas íjászai, a Bugaci csikósok, majd hagyományőrző huszárok tartottak bemutatót a huszárkiképzés módszereiről.

Szombat délutánra írták ki a kishuszár vágta, a 72 település és az ötösbefutó fogatvágta előfutamait. A programot többek közt a Nemzeti Lovas Színház bemutatóköre, jótékonysági sztárfutam, lovas dámák bemutatója és kocsitoló verseny színesíti.

A rendezvényt ezúttal is a hadtörténet egyik kiemelkedő személyisége emlékének szentelik: idén Skultéty László (1738–1831) strázsamester, a magyar történelem leghosszabb ideig szolgáló huszára előtt tisztelegnek.

Megkezdődött a Nemzeti Vágta  2014. szeptember 20., szombat 16:32 , forrás: MTI, szerző: BM  Megkezdődött a Nemzeti Vágta    A Magyar Hősök Emlékkövének megkoszorúzásával és a települések versenyzőinek fogadalomtételével szombat délelőtt hivatalosan megnyílt a hetedik Nemzeti Vágta a fővárosi Hősök terén.    A magyar katonai hagyományok ápolása szempontjából kiemelkedő jelentőségű esemény alkalmából Kun Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatalt (HM NRH) is felügyelő helyettes államtitkára, Székely Tibor, a vágta főkapitánya, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség képviseletében Kovács Csaba, a Nemzeti Vágta képviseletében pedig Lázár Vilmos, Lázár Zoltán és Mondok József koszorút, a Nemzeti Vágtán részt vevő települések polgármesterei pedig az emlékezés virágait helyezték el a Magyar hősök emlékkövénél.    A mai napon arra emlékezünk, hogy lovas nemzet voltunk, amely békében és háborúban minden idejét a nyeregben töltötte, huszáraink az egész világnak példát mutattak. Lovas nemzet vagyunk ma is: nincs olyan szeglete az országnak, ahonnan ne neveztek volna a megmérettetésre – mondta beszédében Kun Szabó István.    Székely Tibor úgy fogalmazott, hogy a vágta fogalommá, megkerülhetetlen eseménnyé és társadalmi jelenséggé nőtte ki magát.    Ezt követően felvonultak versenyen részt vevő 72 település lovasai, hogy megtegyék a megmérettetés tisztaságát szavatoló ünnepélyes fogadalmukat, ezzel kezdetét vette a 2014-es Nemzeti Vágta. A megnyitót követő nagyszabású történelmi lovas gálaműsor keretében felvonult többek között a Nemzeti Lovas Díszegység, Kassai Lajos lovas íjászai, a Bugaci csikósok, majd hagyományőrző huszárok tartottak bemutatót a huszárkiképzés módszereiről.    Szombat délutánra írták ki a kishuszár vágta, a 72 település és az ötösbefutó fogatvágta előfutamait. A programot többek közt a Nemzeti Lovas Színház bemutatóköre, jótékonysági sztárfutam, lovas dámák bemutatója és kocsitoló verseny színesíti.    A rendezvényt ezúttal is a hadtörténet egyik kiemelkedő személyisége emlékének szentelik: idén Skultéty László (1738–1831) strázsamester, a magyar történelem leghosszabb ideig szolgáló huszára előtt tisztelegnek.

ERRE A CÍMRE:<jozsef@kutasi.eu> KÉREM AZ ÜZENETEKET, ÉS AZ ANYAGOKAT A KUTASI JÓZSEF ANTAL oldalára!