Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2014. szeptember 30., kedd

19.427 - ​ MVSZ Sajtószolgálat: ​Elsőfokú határozat született a Tokay-írás ügyében - Az igazság két arca -


---------- Továbbított levél ----------
Feladó: MVSZ Sajtószolgálat <sajtoszolgalat@mvsz.hu>
Dátum: 2014. szeptember 26. 22:50
Tárgy: 
Elsőfokú határozat született a Tokay-írás ügyében - Az igazság két arca -
Címzett: Kutasi József Antal <jozsef@kutasi.eu>,

A Fővárosi Törvényszék (FT) szeptember 24-én, első fokon eljárva határozatot hirdetett abban a perben, amelyet Kvacskay Károly indított a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) ellen azért, mert 2011 áprilisában a szövetség honlapján és hivatalos lapjában, a HONLEVÉL újságban közölték Tokay Rozália MVSZ elnökségi tag írását, amelyben súlyos vádakat fogalmazott meg K.K.-val szemben. A Fővárosi Törvényszék 80%-ban elutasította K.K. keresetét, őt perköltség és illetékek megfizetésére kötelezte. Az FT a bepanaszolt Tokay-írás egyetlen állítását kifogásolta, mondván, hogy azt nem látja bizonyítottnak, és ezért döntésével az MVSZ-t, mint kiadót a felperes által követelt 1,5 millió forint 20%-ának megfizetésére kötelezte. A nem jogerős határozat ellen az MVSZ fellebbez. Sajtószolgálatunk ismerteti azt is, hogy mit köröz a világhálón ugyanarról a bírósági határozatról a másik fél.

A per tárgyává tett írásában Tokay Rozália, az MVSZ Elnökségének tagja, egyben a Kolozsvári Magyar Mozgássérültek Társulatának elnöke egy döbbenetes esetet hozott nyilvánosságra. 2003-ban az általa vezetett egyesület jótékonysági céllal K.K.-nak három kamionnyi különböző javakat adott át (közötte traktort, mezőgazdasági gépeket, épületanyagot, stb.). Nevezett azt vállalta, hogy a Marosvásárhely melletti Gernyeszegen, árvaházból kikerülő fiatalok számára egy otthont és munkalehetőséget létesít. Amint a perben – tanúk egész sorának egybehangzó nyilatkozata alapján – bizonyítást nyert, K.K. ígérete ellenére a jótékonysági célt szolgáló intézményt soha létre nem hozta, és a céladományként kapott javakat vissza nem szolgáltatta.
A bíróság Tokay Rozália írásának azon állítását nem látta bizonyítottnak, hogy a K.K. által árvaházból kikerült fiatalok megsegítésére kért és kapott, de fel nem használt, és vissza nem szolgáltatott javakból épült volna fel a gernyeszegi „magánszálloda és vendéglő".
Az első fokon hozott határozatában az FT a felperesnek a Tokay-írással szemben benyújtott valamennyi további kifogását elutasította, és őt 80 %-ban pervesztesnek ítélve, a perköltség, illetékek valamint a Brüsszelből és Erdélyből érkezett tanúk útiköltségének megtérítésére kötelezte.
Az MVSZ-t a bíróság az általa bizonyítatlannak ítélt egyetlen állítás helyreigazítására, és a felperes által követelt nem vagyoni kártérítés 20%-ának megfizetésére kötelezte.
Az egyelőre csak szóban kihirdetett, nem jogerős határozat ellen a Magyarok Világszövetsége fellebbez.
Amint megszületik a Fővárosi Törvényszék határozatának írásos indoklása is, sajtószolgálatunk az ügyre még visszatér.
Addig is, mellékelten közzétesszük, hogy K.K. milyen manipuláló szöveget köröz a világhálón ugyanarról a bírósági határozatról.

MVSZ Sajtószolgálat
8387/140926

---------- Továbbított levél ----------
Feladó: karoly kvacskay <kvacskay@gmx.net>
Dátum: 2014. szeptember 24. 18:30
Tárgy: Fővárosi Törvényszék mai ítélete!
Címzett: Adam Valerian <adam.valerian@gmail.com>
Kutasi József Antal

Fővárosi Törvényszék mai ítélete!

300.000.- forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezték az MVSZ-t, Patrubány Miklós cselekedete miatt, amiért főszerkesztői minőségében sikkasztással, csalással és egyéb megalapozatlan kijelentésekkel illette Kvacskay Károlyt.
A Törvényszék rendelkezett a valótlan tartalmú cikk kiigazításáról is, melyet 15 napon belül kell elvégeznie Patrubánynak.
Az MVSZ sajtószolgálat által az interneten megjelentetett cikk neve: „Tokai Rozália: Kvacskay Károly igazi arca."
A becsületsértő, rágalmazó cikk miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság büntető tanácsa 2014 november 7-én hoz előreláthatólag ítéletet. Az ügy vádlottja Patrubány Miklós már korábban elismerte a tévedését.

Tisztelettel
Attila Népe sajtószolgálat