Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2014. szeptember 17., szerda

19.368 - ​Szeretettel hívom valamennyiüket a Belvárosi Művészeti Napok keretében megvalósuló programokra, a Józsa Judit Galériába.


Feladó: Józsa Judit
Dátum: 2014. szeptember 16. 23:50
Tárgy: Szeptemberi programok
Címzett: jozsef@kutasi.eu

    Kedves kiállítás- és honlap-látogatók, ismerősök, barátok, szeretteim! 

Kedves Kutasi József Antal!

​​
Szeretettel hívom valamennyiüket a Belvárosi Művészeti Napok keretében megvalósuló programokra, a
Józsa Judit Galériába.
2014. szeptember 19-én, pénteken, 15 órakor, a Kincses Belváros Egyesülettel közösen „Árpádházi királylányok" címmel, rendhagyó történelemórát és kvízjátékot szervezünk kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A részvétel ingyenes.

Szeretettel várjuk a családokat, nagyszülőket és az unokáikat!

2014. szeptember 21-én 17 órakor kerül sor Árpádházi Szent Piroska tiszteletére, halálának 880. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésünkre, amelynek keretén belül vetített képes előadásomban bemutatom a Szent László királyunk leányának rövid élettörténetét, fennmaradt ábrázolásait, utóéletét. Rendezvényünk célja, hogy a magyar társadalomban kevésbé ismert magyar királylány - bizánci császárné személyét közismertté tegyük, hogy példamutató életvitelét megismerve, tisztelhessük, és szívünkbe fogadhassuk őt!

Köszöntőt mond:

Wolmuth István, a Belváros - Lipótváros az V. kerület Önkormányzat Kulturális, Emberi jogi és Nemzetiségi Bizottság elnöke
Díszvendégek:

Zoran Osztijah, a Görög Keleti Szerb Egyházközösség püspöki helynöke
Kalota József, a Görög Ortodox Egyház Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátus érseki vikáriusa
Személyes kérésemre Nagymihályi Géza, görög katolikus lelkész, művészettörténész, professzor emeritus „Az idegen szent. Árpád–házi Szent Piroska élete és kora" című, az évforduló alkalmából második, bővített kiadásban, a Kairosz kiadó jóvoltából megjelenő igencsak hiánypótló könyvét dedikálja a helyszínen. 
Váralljai Csocsány Jenő professzor, aki az Oxfordi egyetemen adott elő 25 éven át demográfiát, valamint megalapította a Pázmány Péter Katolikus Egyetem társadalomtudományi intézetét, művészettörténészként pedig többek között Árpádházi Szent Piroska történetét is kutatta, megtisztel kitüntető jelenlétével.
Megemlékezésünkön közreműködik Szombati Anna, aki az V. kerületi Önkormányzat művészeti ösztöndíjasa, a Weiner Leo Zeneművészeti Szakközépiskola tanulója, hárfa-muzsikájával varázsol el bennünket.

A galéria mindkét rendezvénye ingyenes, mindenkit szeretettel várunk! Kérem, adják szájról szájra, hogy az információ azokhoz is eljuthasson, akik nem rendszeres internetezők!
​ ​
Remélem, hogy személyesen üdvözölhetem Önt és szeretteit, barátait és ismerőseit is!

Szíves figyelmükbe ajánlom továbbá, ugyanekkor, 21-én, vasárnap, 19 órától a Belvárosi Művészeti Napok zárókoncertjét, a Duna Palotában. Az ünnepi műsor lélekemelő:

Berlioz: Rákóczi induló; Erkel: Palotás; Bartók: Román népi táncok; Brahms: 1. Magyar Tánc; Liszt: 1. Esz-dúr zongoraverseny; Kálmán: Ördöglovas (Szünet) Palotás; Lehár: Arany és ezüstkeringő; Liszt: Szerelmi álmok; Brahms: 5. és 6. magyar tánc; Kodály: Intermezzo Monti: Csárdás; Strauss: Éljen a magyar! Közreműködik: a Duna Szimfonikus Zenekar, Szilasi Dávid - zongora. Vezényel: Deák András.

A belépés ingyenes, ám a befogadóképesség miatt regisztrációhoz kötött az alábbi elérhetőségeken: Újlaki Edina: ujlaki.edina@dunapalota.hu vagy +36-1-235-5505.

(A Józsa Judit Galériából az előadásom után 18: 30 és 18: 45 között többen átsétálunk a Duna Palotába, ha teheti, csatlakozzon hozzánk!)

Szeretettel és üdvözlettel:
Józsa Judit
kerámiaszobrász
a Magyar Kultúra Lovagja