Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. március 30., szombat

16.754 - Kárpáti Harsona - Sajtóiroda: LÉGY FIGYELMES, HISZEN TANULHATSZ BELŐLEL


Feladó: Kárpáti Harsona - Sajtóiroda
Dátum: 2013. március 30. 7:14
Tárgy: LÉGY FIGYELMES, HISZEN TANULHATSZ BELŐLEL ////...a lényeg: ne töröld!
Címzett: Kutasi József Antal


"Megvádoltak minket - alattomos, aljas háttéri hatalom megrendelés alapján -, hogy azért nem lehet a Kárpáti Harsona fő médiapartnere a 'Palóc Világtalálkozó 2013', mert az egyetlen, tiszta nemzeti honlap politizál - azok, akik ismernek bennünket tudják, hogy senkinek sem vagyunk - és nem is leszünk - a szócsöve, hiszen minden írás és olvasó tudó ember számára ez egyértelmű a Bemutatkozásunkból. Vigyázat, mert a megrendelőket, a lázító uszítókat ismerjük, tudjuk - honnan érkezik a mocskos, szennyel megrakodott szellő homályos árnyalata, s ezért is döntöttünk úgy, hogy a Magyar Nemzet fiai számára is - közzé tesszük a Nyílt levelünket, amit az Igazságtétel jegyében, szolgáltatásainkat is bevetve, a lehetőségeinkhez mérten is, igyekszünk eljuttatni azon elektronikus címekre, melyek adatbázisunkban is szerepelnek - sőt, még ezen túl is. Elutasítunk minden alaptalan, meg nem nevezett fogalmakat,mint pl.(ők mondták, az ő véleményük, álláspontunkat tisztázzam előttük): KI és kik előtt? Sem én, sem a szellemi műhelyem, sem a Gondolat Tudományos Kutató csoportom, de még az Emberi Jogok és Szabadságok Nemzetközi Intézete, sem pedig a MEDIAREK Corporation és a Kárpáti Harsona nem fog senkinek sem magyarázkodni, kizárólag és csakis az egyenes utat válassza úhgy, ahogy azt eddig is tette.

HANGSÚLYOZOM: A tájékoztatást zömmel mindig a nemzetidegen (gyakran förtelmesen galád) érdekek irányították. Mi ezt immár 8. éve megváltoztattuk, ami persze sokak számára nem tetsző, s ezért inkább gyávaságból, megalkuvásból hazugságokat, rágalmakat gyártanak ellenünk. Innen és most felhívom szíves figyelmüket, hogy csak bátran tegyék a jövőben is, ezzel is azt bizonyítják, hogy a leghelyesebb úton járunk. Éljen a Magyar Szabadság, éljen a Magyar Feltámadás, persze az ocsú nélküli! Olvasd és terjeszd gondolataimmal együtt, hiszen csak így lehet egyértelmű és pontos értelmezése a Nyílt levelemnek!:

'ALATTOMOSAN FOLYTATÓDIK A NEMZET BOMLASZTÁSA'
http://karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=12788%3Aalattomosan-folytatodik-a-nemzet-bomlasztasa&catid=90%3Ahazik-zoltan-a-karpati-harsona-alapitoja-fszerke&Itemid=72%2F " (HZ, 2013.03.29.)

--
Prof. Dr. Kovács János Jenő, London Oxford
Kárpáti Harsona - Sajtóiroda, igazgató
http://www.karpatiharsona.info