Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. március 30., szombat

16.771 - Halász József: Három húsvéti üzenet 2013-ra


Feladó: Halasz Jozsef
Dátum: 2013. március 28. 22:17
Tárgy: Három húsvéti üzenet 2013-ra
Címzett: jozsef@kutasi.eu

Három húsvéti üzenet 2013-ra

Az első üzenet: Fel kell ismernünk Jézus és a Jézus-sorsú Magyarság, valamint a Jézusi Hagyaték és a Magyar Hagyaték közötti azonosságot.

Jézus pártus volt, nem zsidó, a magyarság pártus-eredetű, hun-szkíta leszármazott, nem kevert-vérű.

Jézus anyanyelve arámi és nem zsidó, ugyanaz, amely ma is szógyökeiben él az értelmező magyar nyelvben.

Jézust a római diktátorok és zsidó kollaboránsaik egyetértésben ítéltek halálra Nagypénteken, a Magyarság kiirtását a világi diktatúra trónja és a zsidókeresztény oltár egyetértésben rendelte el 907-ben. 

A Jézusi Hagyaték alapját a zsidó olajfába oltás hazugságával beszennyezték, azután, hogy  kiirtani nem tudták a vadnak nevezett tiszta olajfa gyökerét.

A Magyarság Hagyatékát, amely a természetes életről szóló tanításként élő ősi Istenhit, 973-ban ugyanazzal a hazugsággal szennyezték be ugyanazok, akik a Jézusi Hagyatékot meghamisították, azután, hogy sem 907-ben, sem 955-ben nem tudták nemhogy kiirtani, de még legyőzni sem.

A Jézusi Hagyaték a Szent Koronával kapott Magyar Hagyatékban él.

Búvópatakként követte sorsunkat akkor, amikor a túlélési ösztön a diktatúra tűrésére kényszerítette a Magyarságot, és akkor is, amikor meg kellett mártóznunk tiszta forrásában, hogy a diktatúra igáját elviselhetetlennek érezve visszaköveteljük a Jézusi-Magyar Hagyaték iránymutatását életünk felett.

A második üzenet: Tudatosuljon bennünk a Jézusi Feltámadás és a Magyar Hagyomány Feltámadása közötti azonosság.

A Hagyatékainkat hazugsággal szennyezők és a diktatúrát ránk erőszakolók Istentelenségének Világkorszaka véget ért.

Repedezik a máz a zsidó-kiszolgálóvá maszkírozott Jézusi Hagyatékon, és az Isteni Iránymutatás felszínre törő tiszta forrása lemossa a szennyet Lelkünkről és Életterünkről.

A hamis próféták lelepleződnek.

A szemellenző leesik, hogy ne tévesszük össze az igazat a valódival, a rabságot a szabadsággal, a lényegest a lényegtelennel.

A harmadik üzenet: A Magyarság a Lélek és az Értelem egységét visszaállítva ismét érezze és értse hagyományainkban őrzött Hagyatékát, hogy a Földanya Világkorszakában feltámassza a Jézusi Hagyatékot.

Kérem a Magyarok Istenét, hogy 2013 Húsvétján kegyelmezze az erőtlen magyaroknak az erőt, a tudatlanoknak a megismerést, a kishitűeknek a kitartást, hogy a Magyar Küldetést teljesítve a Jézusi-Magyar Hagyaték iránymutatásával újjáteremtsük a Gondoskodó Magyarországot, amely mintát ad az egész emberiségnek az emberi életre. 

Kelt Szegeden, 2013. Kikelet havának 28. napján.

Árpád sarja, Halász József

Hatter130328.jpg

A video a képre kattintva indul

link: http://youtu.be/BGyHAbVW8i8

Európai Unió vagy Magyarország

Nemzetiegység levelezőlista Készíti: dr. Halász József (30/6163894, drhalaszjozsef45@gmail.com)