Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. február 18., hétfő

16.489 - Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium: Újabb korrupcióellenes intézkedésekről döntött a kormány

Feladó: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Dátum: 2013. február 18. 14:58
Tárgy: A KIM heti hírlevele
Címzett: jozsef@kutasi.eu



A KIM heti hírlevele 2013-02-18
Történelmi jelentőségű eseménynek tartja az új polgári törvénykönyv (Ptk.) hétfői parlamenti elfogadását az igazságügyi államtitkár. Répássy Róbert keddi budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, az első demokratikusan elfogadott kódex a hétfőn jóváhagyott, amit több mint egy évtizedes előkészítő munka és egy féléves országgyűlési vita előzött meg. A KIM heti hírleveléből azt is megtudhatjuk, hogy a kormány megalakulása óta az elmúlt húsz év legintenzívebb korrupcióellenes intézkedéssorozata zajlik Magyarországon.
2013-ban is folytatódik az Erzsébet-program

Idén 2,5 milliárd forintot fordítanak nyugdíjasok, fogyatékossággal élők, nagycsaládosok, egészségügyi dolgozók és szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek üdültetésére. A részleteket Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője – volt kormányszóvivő – kedden Budapesten sajtótájékoztatón ismertette.

Történelmi jelentőségű az új kódex elfogadása

Történelmi jelentőségű eseménynek tartja az új polgári törvénykönyv (Ptk.) hétfői parlamenti elfogadását az igazságügyi államtitkár. Répássy Róbert keddi budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, az első demokratikusan elfogadott kódex a hétfőn jóváhagyott, amit több mint egy évtizedes előkészítő munka és egy féléves országgyűlési vita előzött meg.

Szigorodhat az önkormányzatok törvényességi felügyelete

Az alkotmánybírósági felülvizsgálat kezdeményezésének módját, a felügyeleti bírság kiszabását és az önkormányzati társulások törvényességi ellenőrzését is pontosítja az önkormányzati törvény módosítása, amelynek célja, hogy a helyhatóságok a jogszabályoknak megfelelően működjenek – mondta Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára kedden, az Országgyűlés előtt.

Új feladatot kapott a Ptk. előkészítését koordináló miniszteri biztos

A határokkal osztott természeti erőforrások fenntartható használatáért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Székely Lászlót, akinek korábban szintén miniszteri biztosként az új polgári törvénykönyv (Ptk.) előkészítésének koordinálása volt a feladata.

Nem igazak azok az állítások, hogy megszűnnének az üvegzseb-szabályok

Minden alapot nélkülöznek azok az állítások, hogy egy év múlva nem tudhatjuk meg, mire, mennyit költenek az állami cégek, vagy hogy nem lesznek nyilvánosak az önkormányzati vezetők fizetései és prémiumai.

Újabb korrupcióellenes intézkedésekről döntött a kormány

A kormány megalakulása óta az elmúlt húsz év legintenzívebb korrupcióellenes intézkedéssorozata zajlik Magyarországon. Ennek újabb lépéseként a kormány döntött és akciótervben rögzítette hazánknak a Nyílt Kormányzati Együttműködés (Open Government Partnership) elnevezésű nemzetközi kezdeményezés keretében teendő vállalásait. Emellett rögzítette a közszférában bevezetendő, a korrupció megelőzését segítő integritásirányítási rendszer és az érdekérvényesítők fogadásának rendjéről szóló szabályokat. Közlemény.

A közigazgatás szereplőinek össze kell hangolniuk stratégiáikat

A közigazgatás főbb szereplőinek, a központi és a területi államigazgatásnak, valamint az önkormányzati szférának nem egymással szemben kell megfogalmazniuk érdekeiket, stratégiáikat és fejlődési lehetőségeiket, hanem összefogva együttesen – hangoztatta pénteken Budapesten a közigazgatási és igazságügyi miniszter.

A KIM-ben ismét ülésezett az antikorrupciós civil munkacsoport

A havi rendszerességgel megtartott egyeztetés újabb állomásához érkezett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által tavaly létrehozott antikorrupciós civil munkacsoport. A mai ülésen a korrupció ellenes kampány megszervezéséről tárgyaltak. Közlemény.

Országgyűlés előtt a médiatörvények módosító javaslata

Az Unióval és az Európa Tanáccsal folytatott párbeszéd eredményeként változnak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke és a Médiatanács elnökének kinevezési, illetve megválasztási feltételeire, a jelölési eljárásra, a kinevező személyére és az ismételt kinevezésre vonatkozó szabályok. Ezzel a médiahatóság független feladatellátásának garanciái tovább erősödnek. A médiatörvények módosító javaslatát ma nyújtotta be Navracsics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter a parlamentnek. Közlemény

Aláírhatjuk az Egységes Szabadalmi Bíróság létrehozásáról szóló megállapodást

A kormány felhatalmazást adott az Egységes Szabadalmi Bíróság létrehozásáról szóló megállapodás (ESZB-megállapodás) aláírására. Ezzel lezárul egy hosszú tárgyalási folyamat, amely szorosan összefügg a megerősített együttműködés keretében létrehozott egységes hatályú európai szabadalomról szóló uniós rendeletek elfogadásával. Közlemény.