Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. február 19., kedd

16.495 - Kutasi József Antal > Siklósi András: Újabb fejlemények a pápa lemondása után

www.nemzetihirhalo.hu *************

Újabb fejlemények a pápa lemondása után 

A napokban kirobbant, boszorkányüstökben kifőzött újabb fejleményeket röviden úgy jellemezném, hogy ördögi és elképesztően undorító hercehurca! Nemzetközi zsidó "jogászok" a lemond(at)ott pápát is perbe szeretnék fogni, szexuális és pénzügyi gaztettek elkövetése, ill. bűnszövetség és bűnrészesség miatt. Meggyőződésem, hogy Krisztus helytartóját ártatlanul vádolják; legföljebb annyi róható a számlájára, hogy nem lépett fel elég határozottan a vatikáni szabadkőművesek és "bankárok" sötét ügyletei, valamint a világ papságának körében olykor előforduló (sok esetben koholmányokon alapuló), főként gyermekeket sújtó visszaélések megfékezéséért. Ezek az események azonban nagyrészt már II. János Pál főpásztorsága alatt is folytak, tehát az egész szennyet méltatlanul próbálják Benedek nyakába varrni. Nem elég, hogy lemondatták, most még a jó hírét is be akarják mocskolni, sőt akár be is perelhetik a megfáradt, módszeresen kikészített öregembert. Ocsmány, aljas zsidó praktika az egész, amely a Római Katolikus Egyház lejáratására, tönkretételére és végleges fölszámolására irányul. Eltökélten állítom, hogy Ratzinger büntetőjogilag semmiképpen se felelős mások disznóságaiért, de erkölcsileg is csak korlátozott mértékben; tehát legföljebb naiv jóhiszeműsége és vezetői gyengesége okán marasztalható el, ám ez már nem az emberekre, hanem Isten ítéletére tartozik. 

(Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy komoly bajok, mély morális és hitbéli válságok vannak az egyetemes kereszténységen belül - bírálatomat magam is számos alkalommal kifejtettem -, azonban most a legharcosabban ki kell állnunk az egyház védelmében, nehogy a "sátáni választottak" visszavonhatatlanul ellehetetlenítsék egyik utolsó iránytűnket, kapaszkodónkat is. Mert ha ez sikerül, akkor - a "holovalláson" kívül - mi marad nekünk?) 

Siklósi András 


--