Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2014. április 18., péntek

18.641 - FELHÍVÁS A FÖLDÉRT! 19 nap múlva megnyílik a földpiac a külföldiek elõtt - A 2014 május 1.-i tömegdemonstráció célja -


Feladó: Vattay Szabolcs
Dátum: 2014. április 18. 10:22
Tárgy: Brüsszel több ezer rendőrt küld Magyarországra
Címzett:
​Kutasi József Antal


ELSŐ SZÁMÚ

KÖZELLENSÉG! HOGY MIÉRT? – TÖBBEK KÖZT EZÉRT IS: LÁSD ALÁBB!


http://444.hu/assets/meszarosesorban.jpg

 

A FEJÉBE FOG KERÜLNI AZ A HŐN ÁHÍTOTT, ÉS MEGBUNDÁZOTT KÉTHARMAD!

Lényegi kivonat, a teljes anyagot lásd lejjebb:

 

A választási kampány elvonta a figyelmet arról a történelmi jelentőségű tényről, hogy 2014. május elsején érvénybe lép a 2013. június 21-én elfogadott FÖLDTÖRVÉNY, melynek rendelkezései a kormányzati állítások ellenére igenis megnyitják a magyar földpiacot a külföldiek előtt. Ez létalapjaink észrevétlen elvesztésének veszélyével fenyeget.

Ez a törvény lehetővé teszi korlátlan méretű birtokok létrejöttét, mely társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt pusztító folyamatokat indít el. Vidéken a jövedelem egyedüli forrása a föld. Ha ezt kihúzzák a közösségek, a vidéki családok alól, akkor a megélhetésüket veszik el. Ha a vidék nem él meg, akkor a város sem! A vidékiek városokba áramlása felborítja a város egyensúlyát is, mert mindenkinek ma sem nem jut állás. Valakiknek menniük kell; ezért keresi már 500.000 ember külföldön a megélhetését.

A földforgalmi törvény rendelkezései teljes mértékben ellentétesek a helyi gazdálkodó családok, a vidéki közösségek, így a nemzet érdekeivel is. Talán nem véletlen, hogy a törvény elfogadásakor lezajlott furcsa színjáték eredményeként Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök nem szavazott a törvényről... Emiatt a törvény érvényessége is kétséges.

Orbán Viktor a 2/3-os felhatalmazás mellett érvelve a gyors döntéshozatalt említette a legnagyobb előnynek. Vitathatatlan tény, hogy a választások eredményeként Orbán Viktor jelen és leendő kormányának is megvan a 2/3-os felhatalmazása - tehát nincs akadálya a földforgalmi törvény gyors - akár egy nap alatt történő megváltoztatásának.

 

Orbán viktor, Edd meg a mit főztél! Ezt üzeni Vattay Szabolcs


Nemzeti Hírháló

 

Feliratkozás

Imerősöknek

Kapcsolat

Nyomtatás

Hozzászólás

Szüneteltetés

Leiratkozás



 


Annak van igaza Kishantoson, akinek fegyvere van?

Kedves Barátom!
A húsvét előtti hétvégén Kishantoson elszabadult a pokol.
A kishantosi földek sorsáról 3 bírósági per is zajlik. Ennek ellenére a vitatott földpályázat nyertesei a döntés előtt, fegyveres őrök közreműködésével, a hatóságok egyetértése mellett több mint 400 hektáron barbár módon elpusztították a sarjadó növényeket: az őszi búzát, a lucernát, a tönkölybúzát és a többi bioterményt.
A Szövetség Kishantosért továbbra is kiáll Kishantos igaza mellett, és mélységesen elítéli az értelmetlen pusztítást.
Írjon a miniszterelnöknek, hogy azonnal váltsa le a felelősöket.
A rendőrség többszöri kérésre sem állította meg a nyilvánvaló károkozást. A kár több mint százmillió forint.
Tényleg annak van igaza, aki fegyveres őröket tud felbérelni?
Írjon ön is a miniszterelnöknek, hogy védje meg Kishantost, az ország egyik legjelentősebb biogazdaságát.
Üdvözlettel:
Rodics Katalin
Greenpeace

Utóirat: A kishantosi biogazdaság sorsa az ország sorsa. Léte a biztosítéka annak is, hogy vegyszermentes, egészséges élelmiszer kerülhessen mindannyiunk asztalára. Írjon most a miniszterelnöknek.

 

Mások vetésének kitárcsáztatásával kezdődő "földművelés"
A Gazdatanácsok Szövetsége a kishantosi NFA akcióról


A Gazdatanácsok Szövetsége (GSZ) titkársága (Dr. Boór Ferenc) április 12-én nyilatkozatot tett közzé a Kishantoson történt erőszakos birtokfoglalás ügyében, amelynek során állami földeket bérlők egy csoportja azzal kezdte frissen elnyert pályázata nyomán a földművelést, hogy kitárcsáztatta a korábbi bérlők által vetett, éppen szárba szökkenő búzát.

A GSZ egyértelműen politikai indíttatásúnak és erőfitogtatónak tartja a vetés kishantosi "legyilkolását", az egész eljárást és annak időzítését, és a történtekért a Nemzeti Földalapkezelőt (NFA) teszi felelőssé.

A közlemény figyelmeztetéssel zárul, mely szerint az NFA május 23-án Budapesten, majd június 3-án Székesfehérvárott bíróságon kell tetteiért számot adjon. A teljes közlemény itt olvasható.

A kishantosi erőszakos cselekményről több hírportál is beszámolt. Az Alfahír közlése itt olvasható

"Ez itt a vége a közjót és az azt szolgáló intézményeket védő állam mítoszának!" - nyilatkozta az esetről Ángyán József (greenfo.hu)

MVSZ Sajtószolgálat


Százmilliós kárt okozott Kishantos letarolása
Mikola Bálint 2014. 04. 14. 18:03 Index

A kitárcsázott vetőmagokkal és a kieső támogatással együtt 150 milliónál is nagyobb kárt okozhattak a kishantosi földek beszántásával. Egy április végi tárgyalás pontot tehetett volna a jogvita végére, így viszont várhatóan tovább húzódik az ügy. Az utakat eltorlaszoló biztonsági céget a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet bízta meg.

Nemcsak a területet korábban bérlő, biogazdaságot működtető Kishantosi Vidékfejlesztési Központ bukott milliókat azon, hogy hétvégén beszántották a már elvetett növényeket, hanem az új bérlők is: az őszibúzát már körülbelül két hónap múlva aratni lehetett volna, de szintén értékes napraforgó és borsóvetemények estek áldozatul az akciónak. A Greenpeacetől megtudtuk: bár az idén még nem vetettek be minden földet, de amit igen, azt az új bérlők mind kitárcsázták. Ez körülbelül 430 hektárt jelent a 452-ből.

Ács Sándorné, a biogazdaság egyik ügyvezetőjének szakértők segítségével készített előzetes becslései alapján a dózerolással körülbelül 139 millió forintos kárt okoztak. Ebből az őszi búza kitárcsázása jelenti a legnagyobb, megközelítőleg 27 millió forintos tételt, de becslések szerint 24 milló forint értékű tönkölybúza, 17 milliónyi len és 16 milliónyi őszi borsó is kárba veszett.

Dózer, blokád

Mint azt korábban megírtuk, szombaton egy magántulajdonú őrző-védő cég lezárta a kishantosi földekhez vezető utakat, a Kishantos Vidékfejlesztési Központ által kezelt 21 földrészleten pedig munkagépek kezdték el beszántani a növényeket.

Az utakat körülbelül 30 emberrel elállta a B5 Global Monitoring Kft, így a kiérkező aktivisták nem tudtak bejutni a területre. Rodics Katalin, a Greenpeace Hungary kampánykoordinátorának elmondása szerint a területre vezető utakat a rendőrök egy rövid időre megnyitották, de később újra lezárták őket, így volt, aki kijutni nem tudott.

A szombati eseményekről a Greenpeace készített videót:


Az NFA bérelte fel a biztonságiakat

A biztonsági cégről sokáig nem derült ki, kinek a megbízására érkeztek: első értesüléseinket, miszerint a szomszédos területeket birtokló Mezőfalvai Zrt. igazgatójának a megbízásából mentek ki, a mezőgazdasági cég közleményben cáfolta. Információink szerint a biztonsági őrök hétfőn is kinn voltak az utakon, még az erdészeket sem engedték be a vitatott területre.

Az ügyben kérdéseket intéztünk a vitatott eredményű földpályázat elbírálójához, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez (NFA) is. A szervezet válaszában az áll: a céggel ők kötöttek szerződést április 9-én.

A megbízott feladata az érintett ingatlanok biztosítása és az illetéktelen személyek bejutásának, valamint munkavégzésének megakadályozása, vagyis a felek közötti szerződéses kötelezettségek betartásának elősegítése, a háborítatlan birtoklás biztosítása.


A szervezet hozzátette:

Az NFA korábban több felszólító levelet küldött a Kishantosi Nonprofit Kft. képviselői részére, hogy a folyamatos birtoksértő állapotot haladéktalanul szüntessék meg, különös tekintettel arra, hogy a Székesfehérvári Jegyző előtti eljárásban 2014. február 12-én meghozott határozat is elutasította a korábbi haszonbérlő birtokvédelmi kérelmét.


Az NFA válaszából az is kiderül, hogy szombaton nem kezdeményeztek rendőri intézkedést a területen. A kitárcsázásban nem működtek közre, és nem is felügyelték azt, azonban az új haszonbérlőknek április 11-én kiküldtek egy levelet, amelyben arra kérték őket: kezdjék el használni a földet.

A földalapkezelő szerint a gazdák a szerződésben vállalt biogazdálkodási kötelezettség teljesítése érdekében szántották be a földeket, "a későbbiekben zöldtrágyaként használni kívánt mustármag és zabos bükköny alkalmazása mellett".

A biogazdálkodás eredményeként évtizedek alatt kialakult környezeti érték méltó az alkotmányos védelemre
- adta hírül a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsmanhelyettes állásfoglalását - MTI.

Szabó Marcel biztoshelyettes közleményében hangsúlyozta: Kishantos kapcsán indult vizsgálat során Székely László alapvető jogi biztossal együtt még tavaly decemberben állapította meg az alkotmányos védelemre való alkalmasságot. Mint írta: az állami tulajdonban lévő termőföldek haszonbérbe adásával kapcsolatos jogi szabályozásnak figyelembe kell vennie az Alaptörvény erre vonatkozó passzusát.

Jelezte, hogy a biztos és helyettese 2013 decemberében felhívta a vidékfejlesztési minisztert, hogy tegye meg az értékek megóvását biztosító intézkedéseket. A miniszter február 5-én kelt válaszlevelében azt a tájékoztatást adta, hogy intézkedett "a javasolt, illetve kifogásolt szempontok, valamint eljárási hiányosságok figyelembevételéről, pótlásáról". Emellett ígéretet tett arra is, hogy létrehozza azt a szakmai fórumot, amelynek bevonásával kidolgozza az alkotmányos védelemhez szükséges stratégiát és intézkedési tervet, és kérte az ombudsmani hivatalt a bizottság munkájában való részvételre - olvasható az ombudsmani hivatal közleményében.

Jogilag még nincs vége

Az új bérlők akciója már csak azért is érhette váratlanul a biogazdaságot, mert a bérbe adott területekkel kapcsolatos jogvita még nem zárult le. A kishantosiak novemberben megtagadták a földek átadását az új haszonbérlőknek, az új gazdák viszont bejegyeztették magukat a földhasználati nyilvántartásba.

Az ügyben mind a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ, mind a pályázaton nyertes új haszonbérlők birtokvédelmi eljárást indítottak, azonban a Greenpeace elmondása szerint mindannyiuk kérelmét elutasították. A környezetvédő szervezettől úgy értesültünk: az új bérlők megfellebbezték a döntést, a birtokvédelmi per újabb tárgyalása április 25-én lesz (vagyis: jó esetben csak 13 napot kellett volna várniuk ahhoz, hogy elkerülhető legyen a százmilliót meghaladó értékű károkozás).

Ezzel párhuzamosan még több jogi eljárás is folyamatban van Kishantos-ügyben: a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ tavaly decemberben indított pert az NFA döntése ellen (ennek első tárgyalását márciusban tartották volna, de végül május 20-ra elhalasztották), a Greenpeace pedig idén februárban tett feljelentést hűtlen kezelés miatt, ismeretlen tettes ellen - ebben az ügyben azonban bűncselekmény hiányában nem indult eljárás.

Utóbbi feljelentéssel egy másik anyagi kárt szerettek volna megelőzni: azt, hogy a földek elessenek az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatás az idén lejáró ötéves ciklusának végéig szóló európai uniós támogatástól. Ez 2014-ben a teljes, 452 hektáros területre vetítve körülbelül 22 millió forintot jelentene, így a teljes anyagi kár várhatóan meghaladja a 150 millió forintot.

Kapcsolódó:
   Vissza Kishantost? Szeretnénk - ha meg tudnánk fizetni - a magyar élelmiszert
   Földharc traktorral
   Beszántják a kishantosi biogazdaságot
   Győzött a kétharmad, megindultak a gépek
   MSZP: az új bérlők méltatlanok a földhasználatra
   Földmutyi? "Így nyerhet a műkörmös és a tetőfedő."
   Újabb földeket nyert a felcsúti polgármester
   Földmutyi: így veszítettük el a vidéket - 1. rész
   Földmutyi: így veszítettük el a vidéket - 2. rész
   Orbán Viktor kormányfő már vizsgáltatja a Hortobágyi Nemzeti Parkot

 

 

FELHÍVÁS A FÖLDÉRT!
19 nap múlva megnyílik a földpiac a külföldiek előtt


FELHÍVÁS
Magyarország jelen és jövendő Kormányához, Parlamentjéhez, közjogi méltóságaihoz, polgármestereihez, egyházi vezetőihez, pártjaihoz, civil szervezeteihez és népéhez
a MAGYAR FÖLD ÜGYÉBEN


A választási kampány elvonta a figyelmet arról a történelmi jelentőségű tényről, hogy 19 nap múlva - 2014. május elsején érvénybe lépnek a 2013. június 21-én botrányos körülmények között elfogadott FÖLDTÖRVÉNY* rendelkezései, melyek a kormányzati állítások ellenére megnyitják a magyar földpiacot a külföldiek előtt**, ami országunk, és létalapjaink lépésről lépésre való észrevétlen elvesztésének veszélyével fenyeget.

Tisztelettel
Ács Sándorné elnökségi tag
Élőlánc Magyarországért

A választási kampány elvonta a figyelmet arról a történelmi jelentőségű tényről, hogy 19 nap múlva - 2014. május elsején érvénybe lépnek a 2013. június 21-én botrányos körülmények között elfogadott FÖLDTÖRVÉNY* rendelkezései, melyek a kormányzati állítások ellenére megnyitják a magyar földpiacot a külföldiek előtt**, ami országunk, és létalapjaink lépésről lépésre való észrevétlen elvesztésének veszélyével fenyeget.

Ez a törvény ezen felül kiskapuival lehetővé teszi korlátlan méretű birtokok létrejöttét, mely társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt pusztító folyamatokat indít el. Vidéken a jövedelem egyedüli forrása a föld. Ha ezt kihúzzuk a közösségek, a vidéki családok alól - a megélhetésüket vesszük el. Ha a vidék nem él meg, akkor a város sem él meg. A vidékiek városokba áramlása felborítja a város egyensúlyát is - mindenkinek nem jut állás - így valakinek menni kell. Ezért keresi már 500.000 ember külföldön a megélhetését.

A földforgalmi törvény rendelkezései teljes mértékben ellentétesek a helyi gazdálkodó családok, a vidéki közösségek - így a nemzet érdekeivel is. Talán nem véletlen, hogy a törvény elfogadásakor lezajlott furcsa színjáték eredményeként Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök nem szavazott a törvényről... Emiatt a törvény érvényessége is kétséges.

Orbán Viktor a 2/3-os felhatalmazás mellett érvelve a gyors döntéshozatalt említette a legnagyobb előnynek. Történelmi tény, hogy a választások eredményeként Orbán Viktor jelen és leendő kormányának is megvan a 2/3-os felhatalmazása - tehát nincs akadálya a földforgalmi törvény gyors - akár egy nap alatt történő megváltoztatásának.

Ha az alig több mint két hét múlva beinduló alattomos katasztrófát el akarjuk hárítani, akkor a földforgalmi törvény alábbi módosításaira van szükség még május elseje előtt:

1. Helyi gazdának (helyben lakónak) az számítson, aki 5 éve az adott településen él, cég esetében az legyen helyi, melynek 5 éve az adott településen van a székhelye. Ez alól a pályakezdő földműves se legyen kivétel. Ha az adott településen nincs jelentkező az adott földre, akkor léphessen be a szomszéd településen élő.
2. A helyi gazdaközösségbe csak azokat a - fentiek szerinti - helyi gazdákat, helyi cégeket számítsák, akiknek gazdasága legalább 60 %-ban az adott település közigazgatási területéhez tartozik.
3. A helyi gazdaközösség minden településen 9 tagú földbizottságot válasszon 1 évre.
4. Minden, a településhez tartozó földügyletben (földbérlet esetén is) legyen döntő szava a helyi földbizottságnak.
5. Az állami hivatal csak a törvényességet ellenőrizze.
6. A döntéshozatali rendszer fentiek szerinti stabil, működőképes felállásáig, az üzemszabályozási törvény elfogadásáig - átmeneti földeladási tilalmat kell érvénybe léptetni.
7. A földforgalmi törvény egységesen vonatkozzon minden földügyletre - ne legyenek kivételek.
8. Azonos családba, vagy azonos érdekkörbe tartozóknál alkalmazzanak összeszámítást. Ehhez szükséges annak meghatározása, hogy ki tartozik egy családba, egy érdekkörbe.
9. A földszerzési, földhasználati korlátozást olyan szinten határozza meg a törvény - amely figyelembe veszi azt, hogy a föld korlátozottan rendelkezésre álló erőforrás - ezért az egy településhez tartozó földek arányos és igazságos elosztása kell, hogy a legfőbb cél legyen. Egy család, vagy egy érdekkör ne birtokolhasson többet, mint a településhez tartozó földek 20 %-a. Minden ezzel kapcsolatos kiskaput zárjanak be!
10. A rangsorban ne kerüljön a többiek elé az állattartó teleppel rendelkező gazda, ne szorítsa ki a többi gazdát a földszerzés, a fejlesztés lehetőségeiből, mert a növénytermesztéshez is földre van szükség.

Ezek a változtatások elegendő időt adnak arra, hogy kezdeményezni lehessen az EU-val a tárgyalásokat a moratórium meghosszabbításáról, arról, hogy a föld EU szinten kerüljön ki a tőke szabad áramlásának szabálya alól, valamint az élelmiszer önrendelkezésről. A földforgalmi törvény kapcsán megfogalmazott EU-kritikák miatt amúgy is elkerülhetetlenek a tárgyalások föld ügyekben - akkor már a fenti kérdések európai szintű felvetését Magyarországnak kellene kezdeményezni.

A földforgalmi törvény gyors megváltoztatása mellett alapvető nemzeti érdek az állami földekre kiírt - az Alaptörvény rendelkezéseit súlyosan sértő - pályázatok és eredményeik megsemmisítése is. Ezután a fenti elvek alapján - a helyi gazdaközösségekkel érdemben megtárgyalt, és általuk elfogadott - földpályázati rendszer kialakítására van szükség.

Csak így helyezhetjük biztonságba földjeinket, közösségeinket, jövőnket. Ennek érdekében meg kell mozdulni minden felelős állampolgárnak, minden felelős erőnek.

Magyarország, 2014. április 11.
Élőlánc Magyarországért
További információk: http://www.kielegyenafold.hu/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
Kapcsolat: Ács Sándorné agrármérnök mailto:acsne.eva@gmail.com?honnan=Nemzeti_Hirhalo, Tel: 30 3850 379

*2013. évi CXXII. törvény a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
Forrás: http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK13111.pdf?honnan=Nemzeti_Hirhalo

**Idézetek a törvényből:
10. § (1) Ha e törvény másként nem rendelkezik, a föld tulajdonjogát belföldi természetes személy és tagállami állampolgár szerezheti meg.
5. § 24. tagállami állampolgár: az Európai Unió tagállamának állampolgára, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgára, valamint a nemzetközi szerződés alapján velük egy tekintet alá eső állam állampolgára, ide nem értve a belföldi természetes személyt;


A 2014 május 1.-i tömegdemonstráció célja

A hazai típusú devizahitelezés, modern pénzügyi eszközön keresztüli uzsorázása a lakosságnak. A devizahitelezés "hibás" szerződéses viszonya nem önmagában okozta, nem okozhatta a magyar családok százezreinek a tragédiáját. A deviza alapú konstrukciót, gyilkos és tömegpusztító fegyverré az árfolyam hirtelen bekövetkező és nagymértékű kedvezőtlen irányú változása alakította...

A devizaárfolyamok kedvezőtlen alakulásának legnagyobb vesztesei a hazai deviza nyilvántartású hitelesek, de a legnagyobb nyerteseket is hazánkban találjuk és emiatt nem tud ez a helyzet megnyugtatóan és véglegesen megoldódni!

A Magyar Állam 2008-ban valós csődhelyzetben az Európai Unióhoz, valamint az IMF-hez (Nemzetközi Valutaalap) fordult, segítséget kért és kapott...

Az EU/IMF megállapodás 20 milliárd euró összegű forrásainak a felhasználása lényegében nem más, mint devizaspekulációs befektetések sorozata, az MNB (Magyar Nemzeti Bank) sikertörténete!

Simor András jegybankelnök: - A forint árfolyamának az erősödése "vesztséget", míg a forint árfolyamának a gyengülése árfolyam típusú "nyereséget" eredményez a Magyar Nemzeti Bank számára!
... a jegybank deviza befektetéseinek a portfoliója, több mint aggálykeltő és a hazai lakosság számára súlyos következtetések levonására szolgáltathat alapot!
A jegybanki mérlegadatok alakulásából - melyek forintban közölt adatok - kizárólag arra lehet következtetni, hogy a Magyar Nemzeti Bank "titokban" eladta a hátát idegen devizában!
Az árfolyamváltozás ütemével és mértékével arányban nőtt a Magyar Nemzeti Bank forintgyengülésen elért árfolyamnyeresége...
Az IMF titkos receptje a megsegített ország fizetőeszközének a "gyengítése"!
Ebben az ellenérdekelt helyzetben nyilvánvaló, hogy a magyar lakosságot a bankok csapdájába csalták... az "árfolyam-változtatás" során előállított árfolyamokat kizárólag azokkal a piaci szereplőkkel lehet és nemzetérdekből "kell" megfizettetni, akiket "uzsorás" szerződésekkel erre kötelezni lehet!

A kilakoltatási moratórium 2014 április 30.-án lejár, ami magyar családok ezreinek a lehetetlenülését okozza, kilátástalan élethelyzetet és súlyos tragédiákat eredményez!
A közjegyzők és végrehajtók sorozatgyilkos hordái 2014 május 1-vel az ajándékba kapott közhatalommal rárontanak a jogfosztott és nemzetérdekből uzsorázott magyar családokra!
Felhívunk Mindenkit, hogy tájékozódjon és csatlakozzon kezdeményezésünkhöz 2014 ájus 1.-én!

A KILAKOLTATÁSI MORATÓRIUM MEGHOSSZABBÍTÁSÁÉRT!

 

Fidesz: Devizahitelesek, a következő ciklusig
Orbán Viktor: Folytatjuk!
Nem lesz kilakoltatási moratórium hosszabbítás

Magyarok kilakoltatása, mert kell a hely Isten ajándékainak és rejtett erőforrásoknak!






































Orbán Viktor: Győztünk!
Közel négyezer ingatlan jut a végrehajtók kezére

 


Brüsszel több ezer rendőrt küld Magyarországra

Molnár István 2014.04.17 11:15 Hídfő.net

Elfogadta az Európai Parlament a javaslatot, ami az Egyesült Királyságból Magyarországra költözteti az Európai Központi Rendőrség (CEPOL) tiszti akadémiáját. A CEPOL már idén szeptemberben megkezdi tevékenységét Magyarországon, ahol ezentúl európai rendőri erők ezrei lesznek jelen és európai tiszti képzés fog zajlani. Ezek az erők közvetlen Brüsszelnek vannak alárendelve, vagyis a magyar rendőri vezetésnek nincs befolyása rá.



A Fidesz EP-képviselői kiemelkedő elismerésnek nevezték az idegen fegyveresek érkezését. "Hiszem, hogy nem csak Budapest lesz gazdagabb egy uniós ügynökséggel a jövőben, hanem a rendőrakadémia is nyer a fővárosunk kínálta adottságokkal, lehetőségekkel" - mondta Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője. Eszerint a CEPOL az európai rendőrképzésben gyakorlati tapasztalatot kíván kovácsolni abból, hogy a rendőrképzésben gyakorlati tananyag lehet egy perifériaállam tüntető tömegeinek oszlatása.

Magyarországon minden eddiginél nagyobb mértéket öltött a lakosság Európai Unióval szembeni elutasítása, aminek többek között a Jobbik erősödése és a Fidesz újabb kétharmada is köszönhető. Miközben Orbán Viktor végletekig lebutított nyugatellenes retorikával tartja fenn szavazóbázisát, a nyugati érdeket továbbra is gátlástalanul kiszolgálja. Újraválasztását követően kijelentette az Európai Unió ellenes kormányzati retorikával szerzett szavazóinak, hogy Magyarország az Európai Unió mellett tette le voksát. A rendőrakadémia Magyarországra helyezése a Fidesz-szavazók újbóli elárulása, a fideszes EP-képviselők támogatólagos fellépése és pozitív nyilatkozatai pedig a pofátlanság magasfoka. A CEPOL Magyarországra hozatala azt jelenti, mostantól az Európai Unió elleni tüntetéseket nem a magyar rendőrség, hanem magyarul nem is beszélő idegen fegyveresek a magyar rendőrség egyenruháját viselve fogják leverni. Ha hivatalosan nem is lesz így, de feltételezhető. Megtették Görögország ban, miért ne tennék meg hazánkban is?

Brüsszel tisztában van azzal, hogy a magyar rendőrség körében a túlfizetett vezérkart leszámítva szinte kizárólagos az unió-ellenes jobboldal támogatása. Emiatt nem bíznak meg a magyar rendőri erőkben, és a nyugatellenes hangulat általánossá válása miatt volt szükség az európai rendőrképzés Magyarországra szervezésére. A CEPOL a tiszti képzés hazánkba hozásával akarja biztosítani, hogy egy magyar kiugrási kísérlet esetén rendelkezésre álljon egy Brüsszelhez lojális rendőri vezérkar, ami nem fog az unióellenes tüntetők oldalára állni az erőviszonyok megváltozása esetén sem. Ezt a magyar rendőrök beszervezésével kívánják elérni, és a CEPOL magyar jelenléte a garancia arra, hogy a nyugati titkosszolgálatok tisztjei tömegesen jelen lehessenek az országban.

Bár Orbán az újraválasztását követő napokban nem győzte hangsúlyozni nyugati elkötelezettségét, a CEPOL Magyarországra áthelyezése mutatja, hogy Orbán kegyvesztetté vált Brüsszelben. Ahogy az államcsőd szélére jutott Görögországba Brüsszel német adófizetőket rendelt ki, a kiugrási kísérlet közelén álló Magyarországra ilyen-olyan ürüggyel nyugati fegyvereseket rendelnek. Nem véletlen, hogy a NATO magyarországi katonai jelenléte a választásokat megelőzően többszázezres létszámra nőtt, most pedig a rendvédelmi szervek nyugati lojalitásáról akarnak gondoskodni. Magyarországon megkezdődött a karhatalmi erők külpolitikai orientációjáért folytatott sakkjátszma, és egyelőre úgy tűnik, mint a történelem folyamán mindig, hazánk ebben az átmenetben is az utolsó csatlós szerepét fogja betölteni.