Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2014. április 22., kedd

18.681 - Vége a kampánynak, a közmunkások már nem is kellenek annyira a kormánynak



Vége a kampánynak, a közmunkások már nem is kellenek annyira a kormánynak 
2014-04-18 08:26:08 Velencei Hírhatár 

Felére csökkent sok településen a közmunkaprogram kerete - derül ki a Népszabadság körkérdéséből. A lap által megkérdezett polgármesterek arról számoltak be: legalább ötven százalékkal csökkenteniük kell a programban dolgozók számát a következő hónapokban. 

"Hivatalosan nem jelentette be a kormány, hogy elfogyott a pénz, de látjuk, hogy ez a helyzet. Családok maradnak bevétel nélkül, most tologatjuk az asztalon a papírokat, hogy kit hívjunk be májustól, s kinek mondjuk azt, nincs tovább" - mondta a lapnak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsoly polgármestere, Bihi Mihály. A településen áprilisban még százhárom közmunkást tartottak nyilván, májusra azonban már csak huszonöt emberrel számolhat a polgármester. 

Baranya megyében a munkaügyi központ adatai szerint jelenleg 10 138-an vannak közfoglalkoztatásban. Ebből 3544-en május 1-je után is dolgozhatnak, legkésőbb 2015. február 28-ig. További 4857 személy foglalkoztatására a munkaügyi központ felterjesztése már megtörtént, a Belügyminisztérium döntése a következő napokban, hetekben várható. 

Így azonban összesen 8459 ember foglalkoztatása megoldott május 1-jétől a megyében. Ehhez a létszámhoz adódhat még hozzá a későbbiekben a szociális startmunka mintaprogramokban és a hosszabb idejű hagyományos közfoglalkoztatásban alkalmazottak száma. Ez utóbbi programok esetében a döntés-előkészítés még nem kezdődött meg - tudta meg a lap. 

A Belügyminisztériumtól a lap még nem kapott választ. 

Kapcsolódó: 
   Külföldi tévéseket akart átverni Salgótarján polgármestere 
   Rezsiátverés: már a fideszesek szerint is baj van 
   LMP: Csődöt mondott Orbán csodafegyvere 
   Lenyúlható a maradék 200 milliárd forint nyugdíjpénz is 
   Brüsszel több ezer rendőrt küld Magyarországra 
   Gyurcsány bejelentette: Eltörölné Magyarországot a térképről 
   7+1 katasztrófa, ami a magyar társadalomra vár 
   Stadionország 
   Banditisztán hálás népétől húsvéti ajándék gyanánt 
   Istenkáromlás a felcsúti stadionnal? 
   Ma is nagy érdeklődés volt az ételosztáson a Blahán 
   Orbán jelenlegi vagyona több mint 7000 milliárd forint