Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2016. október 4., kedd

21.432 - Péteri Attila Árpád: ISTEN ÓVJA A BÁTRAKAT ÉS A CÉLIRÁNYOS, TENNI KÉSZEKET!


Feladó: Attila Árpád Péteri
Dátum: 2016. október 4. 1:35
Tárgy: NÉHÁNY GONDOLAT A TEGNAPI NÉPSZAVAZÁS kapcsán !
Címzett: jozsef@kutasi.eu


NÉHÁNY GONDOLAT A TEGNAPI NÉPSZAVAZÁS EREDMÉNYÉRŐL !

ÉLEN AZ ÉRVÉNYTELENSÉG EGYIK OKÁRÓL !

Tegnap kemény vitát folytattunk néhányan, a köztársasági elnök M 1-en lezajlott rövid nyilatkozatáról, amelynek végén -szerintem- meggondolatlanul és felelőtlenül, államférfihoz méltatlanul, elhallgatta a választópolgárok elől, konkrétan, a zárszavában nem hívta föl egyértelműen a polgárok figyelmét, hogy szigorúan a NEM-re szavazzanak. Csak azt emelte ki, hogy menjenek el !

Többen lehurrogtak, hogy ehhez nincs joga egy államfőnek. Legalábbis nálunk. Én pedig kihangsúlyoztam -amit ma is tartok- hogy de bizony van, sőt veszélyhelyzetben kötelessége lett volna !

Meggyőződésem, óriási hiba volt, hogy nem tette meg, amikor délután már látható volt, hogy baj lesz az érvényességgel !

Gyakorlatilag elszalasztott egy tálcán kínált lehetőséget, hogy fölrázza a lakosságot !!!

Kár, igen nagy kár! Azt is javasoltam, kérjen 3 perc szót utólag - amihez joga van s lett volna- ismét az M 1-en, élőben és szólítsa föl az embereket, aki még nem ment el, haladéktalanul induljon el és szavazzon NEM-mel, mert csak így tudjuk Brüsszellel szemben felvenni a küzdelmet, megfelelő háttér erővel, hivatkozási alappal, a soron következő tárgyalások alkalmával.

Persze, mi, FACE-n beszélgetők, ehhez kevesek voltunk s vagyunk, hogy érdemben elintéztük volna ezt, csak az ember józan paraszt ésszel megáldva, vagy inkább megverve, el nem tudja képzelni, miért nem élnek hatalmukkal -jó ügy érdekében- a nálunk kinevezett tisztségviselők, pláne a közjogi méltóságok? Hisz Hazánk védelme szent kötelesség lenne minden beosztottnak, élen a köztársasági elnökkel!

Felvetődik továbbá az is az emberfiában, milyen tanácsadóik vannak, ezen kiemelt közjogi címek viselői mögött? Mennyire ismerik Hazánk történelmét, milyen családban nőttek föl, identitásuk alkalmassá teszi-e őket arra, hogy ott legyenek e vezetőink mellett?

A tegnap megtapasztaltak alapján arra a következtetésre kell jutnunk, hogy nem alkalmasak ezen szerepkörök betöltésére! S ennek isszuk most a levét -többek között- hogy nem sikerült az érvényesség elérése !

Nem lenne rossz, átértékelni e kinevezetteknek, döntéshozóknak, a tegnap történteket s a jövőben jobban utánanézni, kiket alkalmaznak felelős beosztásokban, maguk mellett ?

Hittel vallom, amennyiben Áder János, tegnap, határozottan lép fel -megfelelő, erre alkalmas tanácsadói által- a NEM szavazatok mellett s ezt utolsó mondatában KIEMELI, vagy újabb rövid lélegzetű felhívással fordul -a közszolgálati TV-ben, élő szóban- a lakossághoz, meglett volna az érvényesség és az 50 % feletti eredmény !

Ma már eső után köpönyeg !

Az pedig különösképpen megfontolandó lenne a részükről, hogy hasonló helyzetben, ami nem valószínű, hogy egyhamar bekövetkezik, jobban odafigyelnek a helyes út megválasztására és alkalmazására! Nem pedig a rossz beidegződések és elavult szokásrendek, visszahúzó, gátló szabályzókat és előírásokat figyelembe véve, passzívan nézni a történéseket ! :-(

Nyíltan, bátran, őszintén kiállva, belső meggyőződéstől vezérelten, a szükséges teendők mellett, kellő felelősségtudattól áthatva !

Részemről ehhez kívánok belátást és hatékonyabb cselekvést, adandó alkalommal!

ÉLJEN MAGYARORSZÁG !

ISTEN ÓVJA A BÁTRAKAT ÉS A CÉLIRÁNYOS, TENNI KÉSZEKET!

/Péteri Attila Árpád/
MJB elnökségi tag

MJB = Magyar Justitia Bizottság