Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2008. március 10., hétfő

471 - Minden a Magyarság jövőjéért, sorsáért felelősséget érző bármely felekezetű Testvérünket tisztelettel hívunk és szeretettel várunk a nap folyamán.

Von: tornado-hirek@googlegroups.com

Im Auftrag von Tornádó Hír!
Gesendet: hétf
ő, 2008. március 10 15:14
An: Kutasi József

Betreff: Imanap a nemzetért

 

Kedves Magyar Testvéreim

 

Idén március 15-én harmadik alkalommal rendezzük meg az I.ker.Szilágyi Dezső téri református

templomban imanapunkat a Magyar nemzetért. (részletes program a mellékletben)

Kérjük, aki tud, jöjjön, csatlakozzon, aki pedig nem, szánjon a nap folyamán 10 percet csendes elmélyülésben nemzetünkért való könyörgésre.

 

"Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének." (Jakab 5,16)

 

Nagy az imádság ereje, hiszen Istenhez szól és az Ő erejét kéri. Sajnos csak akkor fordulunk hozzá, mikor az emberi erő már tehetetlen. Pedig a történelem alakításába a MI imádságaink is bele vannak kalkulálva! Vannak dolgok, amiket Isten addig nem akar megtenni, míg nem könyörgünk érte, mert Ő nem nélkülünk, hanem általunk és velünk cselekedik, minket eszközeiül felhasználva. Imádságunk által így lehető válnak olyan dolgok is, amik azelőtt -emberi szinten- nem voltak lehetségesek. (Gyökössy Endre)

 

Minden a Magyarság jövőjéért, sorsáért felelősséget érző bármely felekezetű Testvérünket tisztelettel hívunk és szeretettel várunk a nap folyamán.

 

Miklódy Márta Mária

 

 

„A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók,

az imádkozásban állhatatosak." Róma 12,12

IMANAP A NEMZETÉRT

Nemzetünk megtartásáért, lelki megerősítéséért,

a nemzeti összetartásért és sorsunk jobbra fordulásáért

 

2008. március 15-én

imanapot tartunk,

és másokat is kérünk, hogy

csatlakozzanak a kezdeményezéshez!

 

PROGRAM

8:00 órakor: Nyitó áhítat

a Szilágyi Dezső téri református  templomban

Illés Dávid vezető lelkész

12:00 órakor : Áhítat

P.Hofher József SJ

 

8:30-16:30 óra között:  imalánc a gyülekezeti teremben (I. Szilágyi Dezső tér 3.)

Az imacsoportok óra egészkor és félkor, félórás időközökkel váltják egymást.

Az imalánchoz bárki csatlakozhat 8:30-16:30 óra között.

 

17:00 –17:45 óra között: Záró istentisztelet

a Szilágyi Dezső téri református  templomban

Rácz Lajos újszászi lelkész, a felekezetek közötti imaközösség koordinátora

 

Imádkozzunk: Nemzetünk megtartásáért, hazánkért, az országunkért, a magyarságért felelősséget érző, elkötelezett vezetőkért, nemzetünk lélekszámbeli és lelki gyarapodásáért, az új, felnövekvő generáció nevelésében tett erőfeszítések eredményességéért, a felekezeti iskolák megmaradásáért, a határon túli magyarokért, a magyarországi és határainkon túli gyülekezetekért, felekezetekért, lelki egységükért, hitünk megerősödéséért.

 

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!

„A kegyelem legyen mindazokkal, akik el nem múló szeretettel szeretik a mi Urunkat, Jézus Krisztust. Ámen." Efézus 6,24

 

Érdeklődni és a csatlakozási szándékot jelezni  a miklody@mesterkez.hu  e-mailcímen és a 06/30 251-4616 telefonon lehet a szervezőknél.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------