Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. augusztus 26., csütörtök

6.118 - Dudásné Antal Katalin: 2009- ben láttam a Magyar csodát, 2010- ben tehettem érte, a részese lehettem.

Von: Nemzeti Hirháló

Gesendet: csütörtök, 2010. agusztus 26. 10:01
An: Kutasi József


www.nemzetihirhalo.hu *************
Ott, ahol a madár se jár...

MOGY 2010 - Bösztörpuszta

Egy hely, ahol a magyar nemzet harmadszor találkozott. Augusztus közepén a Kiskunsági Nemzeti Park területén, Kunszentmiklós mellett Bösztörpusztán néhány napig jó emberek sokasága találkozott, hogy érezze az összetartozás erejét. "Magyarnak lenni büszke gyönyörűség" - hirdette a hívogató plakát, és ez a mondat dobogott a Magyarok Országos Gyűlésére látogató sokezer ember szívében. A társadalmi összefogásból létrejött rendezvény három fő napján a szórakozás mellett a látogatók megismerkedhettek ősi kultúránkkal, a magyar történelemmel, a néphagyományokkal, elmélyülhettek nemzeti kincseink eleven megjelenésében. A gyógyítók jurta falujában, a történelmi élőképben és a Hétboldogasszony Hajlékában rejlő csoda élménye erőt, biztonságot és reményt adott, hogy megküzdhessünk a mindennapok gondjaival, nehézségeivel. A Találmányok Háza, a Pusztaegyetem, a Pusztamozi és a Pusztamúzeum nyújtott műveltséget, a Magyarok Vására gondoskodott a vendéglátásról és a magyar termékek szemet gyönyörködtető választékáról. Volt mézeskalács, zsannamanna, sámándob és suba, fafaragás és népi viselet, cukorka, kolbász, langalló és rétes. Senki nem tudott volna ellenállni a csábító illatoknak.

Zászlóerdő fogadta a lovas zarándokokat, kemencében sült a kenyér, ugyanakkor több színpadon és a megyebokrok sátraiban folytak az előadások, a hagyományőrző és néptánc, népzenei műsorok.Szó esett a magyarság sorskérdéseiről is.

Újra megvalósult a történelmi élőkép, felemelő élmény volt a Szent Korona szertartás. Nagyboldogasszony napján a Hétboldogasszony Hajlékában megmutattuk, hogyan él a sok ezer évre visszanyúló Istenanyai szerepkör a nemzet hagyományaiban.

Bösztörpusztát és a Hajlékot az emberek hite az Égig emelte.

Egy fiatalember azt mondta, kár, hogy csak ritkán gyűlik össze ilyen sok rendes ember egy helyen. Az összetartozás erejére minden nap szükségünk lenne.

2009- ben láttam a Magyar csodát, 2010- ben tehettem érte, a részese lehettem.

Legyünk együtt jövőre is, addig is, minél többször.

Isten áldjon mindannyiunkat!
Dudásné Antal Katalin

MOGY-on túl, Kurultajon túl a megbékélés és az összefogás felé

MOGY-on túl, Kurultajon túl a megbékélés és az összefogás felé
2010, augusztus 21 - 6:08du Bösztörpuszta.hu

Mint hagyományőrzőnek, mint nemzetben gondolkodónak, mint a Magyarok Szövetsége tagjának fontos, hogy összefogjunk, hogy egységesek legyünk, hogy újra egyesüljön nemzetünk. Írásommal nem befolyásolom a rendezvények sikerét, hiszen mindkettő lezajlott, megítélésem szerint sikeresen. A jövő építése érdekében fontosnak tartom a múlt tisztázását, megértését, hogy lehetőségünk legyen közös utunkat együtt folytatni.

A történet ott kezdődik, hogy 2007-ben Bíró András meghívta a Barantásokat Kazakisztánba a Kurultajra. A Barantások (nyolc fő) Vukics Ferkó vezetésével, az útiköltséget (több, mint kétmillió forintot) összegyűjtve részt vettek a Kurultajon.

2008-ban a Baranta fejlődése kapcsán Ferkó tervbe vette, hogy nyáron egy nagy összevonást tartunk, ekkor érkezett András a hírrel, hogy jön a madjar küldöttség. A válasz az volt; ahogy ígértük a gyerekeket-fiatalokat szívesen látjuk a táborban. Igen ám, de rajtunk kívül nincs, aki fogadja az érkezőket (először 20 főről volt szó két hétre). Aztán egy turistacsoport érkezett közel negyven fővel, majd egy hónapra (akiknek csak töredéke volt torgaji madjar). András a vendégek ideérkezéséért volt felelős, az esemény létrejötte és a vendégek ellátása Vukics Ferencnek és a Barantásoknak, valamint Bődi Szabolcsnak és a területet biztosító, közvetlen segítséget nyújtó helyieknek volt köszönhető.
A 2008-as Kurultaj sikere alapozta meg és indította útjára a Magyarok Szövetségét, amiben a kezdeti időszakban András is szerepet vállalt, az Oktatási Tagozat vezetését kérte, aztán később a tagozat új vezetőt választott, ekkor eltávolodott tőlünk.

2009-ben megrendeztük a Magyarok Országos Gyűlését (MOGY), a 2008-as Kurultaj szervező csapata, András nélkül, kiegészülve új szervezőkkel a Magyarok Szövetségéből.

Ezek után jelentette ki András, hogy a 2008-as Kurultaj az Ő szellemi terméke és az Ő tulajdona, Ő külön fogja megszervezni a 2010-es Kurultajt, máshol, nem Bösztörpusztán.

Valóban a Kurultaj és a MOGY két külön célú esemény, a Kurultaj a testvérnépek összefogásáról szól, a MOGY a mai magyar emberek összefogásáról, életének javításáról, arról, hogy a sorsunkat a kezünkbe vegyük. Személyesen kerestem fel Andrást Győrben, az egyik előadásán és javasoltam, hogy legyen a két rendezvény testvér rendezvény. Elzárkózott.

Úgy gondolom, hogy a testvérnépek fogadására, a testvérnépek közé való beilleszkedéshez egységes, erős, összetartó nemzet szükséges, a Magyarok Szövetsége is ezen fáradozik. 2011-ben, az augusztus 15-éhez közeli hétvégén ismét lesz MOGY, ez a rendezvény és az egész éves készülődés jó lehetőség az összefogásra, a 2012-es Kurultajra való felkészülésre, hogy 2012-ben a Kurultaj és a MOGY testvér rendezvények legyenek. Legyen 2012-ben 10 napig az összefogó, erős magyar nemzet nemzeti ünnepe a Kurultaj-MOGY testvér rendezvény.

Megbocsátani az tud, akit megbántottak. A bántó azért is haragszik, mert úgy gondolja, hogy a megbántott haragszik. Ezért jó, ha a megbántott békejobbot nyújt. Én úgy érzem, a MOGY szervezőit sokan bántották: azon voltak, hogy a MOGY ne valósuljon meg. Én ezennel megbocsátok, senki ne haragudjon rám vagy önmagára, mert szóban, írásban, vagy gondolatban megbántott. Ha valaki úgy érzi, hogy én megbántottam, kérem, jelezze és beszéljük meg. Bocsássunk meg magunknak és egymásnak, hogy a jövőt újra együtt építhessük (hiszen ezért vagyunk itt).

Áldás-Békesség

2010-08-20

Benis Miklós Mihály