Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2015. március 4., szerda

20.066 - Böjte Csaba: Nyugat legnagyobb katolikus plébániája Münchenben van!



„Nyugati Magyar Misszió!!    Nyugat legnagyobb katolikus plébániája Münchenben van! Sajnos Erdélyben egyetlen ilyen nagy, prosperáló plébánia sincs már! E több mind tízezer bejegyzett egyházközséget, missziós közösséget Ft. Merka János atya vezeti, nagy szeretettel, jósággal!     Megvagyok győződve, hogy Krisztus nem véletlenül ment szüleivel haza Egyiptomból Názáretbe, egy eldugott kis faluba! Kisebb testvéri alázattal én mindenkit a szülőföldjén való boldogulásra bíztatok, de ha már valaki útra kel, és nyugaton próbál szerencsét, akkor arra kérem, hogy vegye fel a kapcsolatot a legközelebb magyar plébániával, lelkészséggel! Nyugaton minden nagyobb városban már van magyar plébánia! Mostani Müncheni utamon is láttam, hogy minden kopogtatót nagy szeretettel várnak, fogadnak és sok sok lelki programot szerveznek kicsiknek, nagyoknak egyaránt!!    Szeretettel biztatlak ne légy sodródó falevél, találj lelki otthonra az idegenben is testvéreid gyűrűjében! Szeretettel, Csaba t.    Magyar Katolikus Egyházközség      Ungarische Katholische Gemeinde    D–81925 München, Oberföhringer Straße 40.    Tel.: 089 / 98 26 37; Fax: 98 54 19;    E-mail: info@ungarische-mission.de     http://www.ungarische-mission.de

Nyugati Magyar Misszió!!
Nyugat legnagyobb katolikus plébániája Münchenben van! Sajnos Erdélyben egyetlen ilyen nagy, prosperáló plébánia sincs már! E több mind tízezer bejegyzett egyházközséget, missziós közösséget Ft. Merka János atya vezeti, nagy szeretettel, jósággal!
Megvagyok győződve, hogy Krisztus nem véletlenül ment szüleivel haza Egyiptomból Názáretbe, egy eldugott kis faluba! Kisebb testvéri alázattal én mindenkit a szülőföldjén való boldogulásra bíztatok, de ha már valaki útra kel, és nyugaton próbál szerencsét, akkor arra kérem, hogy vegye fel a kapcsolatot a legközelebb magyar plébániával, lelkészséggel! Nyugaton minden nagyobb városban már van magyar plébánia! Mostani Müncheni utamon is láttam, hogy minden kopogtatót nagy szeretettel várnak, fogadnak és sok sok lelki programot szerveznek kicsiknek, nagyoknak egyaránt!!
Szeretettel biztatlak ne légy sodródó falevél, találj lelki otthonra az idegenben is testvéreid gyűrűjében! Szeretettel, Csaba t.
Magyar Katolikus Egyházközség
Ungarische Katholische Gemeinde
D–81925 München, Oberföhringer Straße 40.
Tel.: 089 / 98 26 37; Fax: 98 54 19;
Hozzászólás: