Feladó: Endre Simó
Dátum: 2016. július 9. 9:53
Tárgy: Magyar Békekör a varsói NATO-csúcsról
Címzett:
Dátum: 2016. július 9. 9:53
Tárgy: Magyar Békekör a varsói NATO-csúcsról
Címzett:
Magyar Békekör a varsói NATO-csúcsról
Varsó-Budapest,
2016. július 9. szombat (MSZF)
A NATO katonai jelenlétének megerősítéséről hozott varsói döntések nem felelnek meg a kelet-nyugati békés együttműködés követelményének, és szemben állnak az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtésére irányuló erőfeszítésekkel. Magyarország nemzeti érdeke a béke és a jó viszony Kelettel, és helytelen volna ezt elfelejteni – értékelte a Magyar Békekört szervező Magyar Szociális Fórum szombaton.
A négyezer fős dandár és a rakétavédelmi pajzs kelet-európai telepítése arra utal, hogy a NATO katonailag akarja alátámasztani keleti terjeszkedését, a magyar kormány pedig – ha csekély mértékben is – szerepet vállal benne. Fokozza a feszültséget Obama amerikai elnök varsói bejelentése, miszerint ezer amerikai katonát fognak állomásoztatni Lengyelországban, hogy „megerősítsük további jelenlétünket Közép- és Kelet-Európában". Továbbá Jen Stoltenberg NATO-főtitkár arra vonatkozó bejelentése, hogy megvizsgálják Románia és Bulgária kérését a NATO Fekete-tengeri erősebb légi- és flotta jelenlétére.
Az MSZF megrökönyödésének ad hangot amiatt, hogy Szíjjártó Péter külügyminiszter a NATO további terjeszkedését sürgette Varsóban, újabb tagállamok, köztük Grúzia bevonásával az Észak-Atlanti Szövetségbe. „Miféle értékrend vezérli azt a külpolitikát, amely a keleti nyitást a NATO keleti terjeszkedéseként értelmezi?" – szegezte a kérdést a kormányhoz.
Az „orosz agresszióra" való hivatkozással hozott varsói döntéseket nem ellensúlyozza, hogy a határozatban síkra szállnak a párbeszéd fenntartására Moszkvával. Hiszen a szankciókat érvényben tartják, és Oroszországot próbálják felelőssé tenni azért, mert Ukrajna nem teljesíti a minszki megállapodást.
A varsói NATO-csúcs előtt Putyin orosz elnök telefonon arra kérte Merkel német kancellárt és Hollande francia elnököt, hogy „gyakoroljanak aktívabb nyomást Ukrajnára" Kelet-Ukrajna szélesebb autonómiájának elnyerése érdekében.
A Békekört szervező Magyar Szociális Fórum szerint a varsói NATO-csúcs állásfoglalása vélhetően nem fogja okafogyottá tenni a kilátásba helyezett orosz katonai ellenlépéseket, nevezetesen a három új hadosztály felállítását Oroszország nyugati és dél-nyugati határainak védelmében.
Az orosz vezetés nyilván megvizsgálja majd a magyar kormány NATO-csúcson tanúsított magatartását is, mérlegelve, mennyire tulajdonítható a szövetségesi hűségnek, és mennyire lép túl azon. Hiszen nehéz nem látni az ellentmondást szavak és tettek, nevezetesen a hangoztatott együttműködési készség és a NATO további keleti terjeszkedésének geopolitikai szorgalmazása között – jelezte a Békekör álláspontját a Magyar Szociális Fórum a varsói NATO-csúcsról kiadott első értékelésében.+++
Kiadta: MSZF SZK
+36 30 5927371