Egy 18 éves német-iráni kettős állampolgár lövöldözött tegnap Münchenben - közölte a bajor tartományi főváros rendőrségének vezetője. Kilencen meghaltak, 3 ember életveszélyesen, 18 könnyebben megsebesült, köztük gyerekek is. Legkevesebb százan sokkot kaptak. Az elkövető holttestét később megtalálták a helyszín közelében, feltehetően öngyilkos lett. Indítékairól egyelőre semmit nem tudnak a hatóságok, és nincs arra utaló jel, hogy lettek volna társai. Egyetlen pisztollyal lövöldözött, azt még nem tudni, hogy a fegyver milyen típusú és hogyan szerezte. A fiatalember több mint két éve lakott Münchenben és nem szerepelt a rendőrségi nyilvántartásban. Az első lövéseket egy gyorsétteremben adta le a München északi részén lévő olimpiai parki bevásárlóközpontnál, majd az étterem előtt és a bevásárlóközpontban is lövöldözött.
Egy 18 éves német-iráni kettős állampolgár volt a péntek esti müncheni lövöldözés elkövetője – közölte a bajor tartományi főváros rendőrségének vezetője szombaton hajnalban. Hubertus Andrä müncheni tájékoztatóján elmondta, hogy a kilenc halálos áldozatot követelő lövöldözés elkövetőjének indítékairól egyelőre semmit sem tudnak, és nincs arra utaló jel, hogy lettek volna társai. A fiatalember több mint két éve lakott Münchenben, nem szerepelt a rendőrségi nyilvántartásokban. Egyetlen pisztollyal lövöldözött. Még nem tudni, hogy a fegyver milyen típusú és hogyan szerezte.
Egy gyorsétteremben kezdődött
Az első riasztás nagyjából 17.50-kor futott be a rendőrséghez. A fiatalember egy gyorsétteremben kezdett lövöldözni a München északi részén lévő olimpiai parki bevásárlóközpontnál, majd a gyorsétterem előtt és a bevásárlóközpontban is lövéseket adott le. Holttestét 20.30-kor találták meg a bevásárlóközpont közelében egy mellékutcában, ahol a nyomozás első adatai alapján öngyilkosságot követett el. A támadóra tüzelt egy civil ruhás rendőr, boncolással kell megállapítani, hogy megsebesítette-e.
Úgy tűnt, hárman vannak
Kezdetben szemtanúk beszámolói alapján úgy tűnt, hogy hárman kezdtek lövöldözni. Ez valószínűleg azért alakult így, mert két ember egy autóval feltűnően gyorsan távozott a helyszínről. Időközben megtalálták őket és megállapították, hogy nincs közük a bűncselekményhez – mondta Hubertus Andrä.
9 halott, 3 életveszélyes, 18 könnyebb sebesült
A lövöldözésben 3 ember életveszélyesen, 18 könnyebben megsebesült. A halottak között fiatalkorúak, a sebesültek között gyerekek is vannak – mondta a 60 éves rendőri vezető, pályafutásának legnehezebb szakaszának nevezve az első riasztás óta eltelt órákat. A lövöldözés miatt 2300 rendőrt mozgósítottak. Érkezett erősítés a szövetségi rendőrségtől, a Baden-Württemberg és a Hessen tartományi rendőrségtől, és az osztrák rendőrség Cobra nevű terrorelhárító alakulatától is.
Galéria – Müncheni terrortámadás
Münchenben nyugalom van
A nyugalom helyreállt a bajor fővárosban. A tömegközlekedést hajnalban újraindították. Szombaton nem kell elhalasztani rendezvényeket biztonsági okokból – mondta Hubertus Andrä. A nyomozás újabb eredményeiről szombaton nap közben számol be a müncheni rendőrség. Horst Seehofer bajor miniszterelnök utasítására szombaton a gyász jeleként félárbócra eresztik a zászlókat a bajorországi állami intézményeknél. Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter a támadás hírére megszakította szabadságát, és szombaton Münchenbe megy.
ÉRDEKES Á Áder János részvétét fejezte ki
A fegyveres támadás után táviratban fejezte ki részvétét Áder János államfő Joachim Gauck német szövetségi elnöknek. Részvétet nyivánított Orbán Viktor miniszterelnök is Angela Merkel kancellárnak valamint Horst Seehofer bajor kormányfőnek. A Külgazdasági és Külügyminisztérium információi szerint a lövöldözésnek nincs magyar áldozata vagy sebesültje.
Németország mellett
A támadás után Nagy-Britannia, Franciaország és az Egyesült Államok vezető politikusai részvétüket fejezték ki és támogatásukról biztosították Németországot. Nyilatkozatot adott ki Barack Obama amerikai elnök, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Boris Jonhson brit külügyminiszter; Francois Hollande francia elnök pedig közölte, hogy még ma egyeztet Angela Merkel kancellárral.