Terror Münchenben
2016. július 22.
- Lövések dördültek el egy Müncheni bevásárlóközpontban. Minimum 9 ember életét vesztette, 40 sebesültről tudunkA CNN szerint három szimultán támadás is történt
Az egyik támadó öngyilkos lett
A Süddeutsche Zeitung a rendőrségi közleményt idézi, melyből kiderül, hogy az elkövető több lövést is leadott. Vadul lövöldözött mindenfelé, majd bemenekült a bevásárlóközpontba, amelyet körbevettek és lezártak a rendőrök
Az elkövetőről egyelőre semmilyen tájékoztatást nem adott a német rendőrség, a helyi értesülések szerint egy emberről van szó, aki célzottan támadott. Egyes hírek szerint a támadó elmenekült a helyszínről.
FORRÓSÁV
22:39 - A rendőrség azt tudatta: az egész várost és környékét át fogják kutatni a feltételezhetően három elkövető után. Hangsúlyozták: egyelőre semmilyen arra utaló információval nem rendelkeznek, hogy iszlamista háttere lenne a terrortámadásnak
22:33 - A német rendőrség annyira amatőr, hogy képtelen volt megfékezni a merényletet, nem is beszélve arról, hogy folyamatosan rosszul kommunikáltak, az az ámokfutás után 3 órával sem képesek megválaszolni az alábbi kérdéseket:
Hányan voltak?
Hol vannak?
Miért nem találják őket?
Miért történt a merénylet?
22:32 - A CNN 8 halottról ír
22:31 - Teljes a zavar az elkövetők száma körül: 1. Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszter korrigálta korábbi közlését, adatai szerint nem három, hanem "egy" elkövetője van a péntek esti müncheni lövöldözésnek - jelentette késő este a Bild című német lap az online kiadásában. A felvételek több elkövetőről árulkodnak
22:30 - A német belügyminiszter, Thomas de Maiziere megszakította New York-i útját, visszarepül Németországba
22:25 - A német Focus 7 halottról ír, a rendőrség egyelőre nem kommentálta az értesülést
22:23 - A CNN megjegyzi, hogy a merénylet óta eltelt 2-3 óra, és a müncheni rendőröknek fogalmuk sincs, hogy hová menekülhettek az elkövetők
22:21 - Ilyen a müncheni utcakép
22:18 - EgyLoretta nevű szemtanú szerint a McDonalds mosdójából jött elő a támadó, aki kibiztosította fegyverét és gyerekekre tüzelt az étteremben
22:05 - A müncheni rendőrség két prioritása van: megtalálni a támadókat, a városon kívül is keresik őket, a második pedig az áldozatok beazonosítása. Továbbra is hat halott a megerősített információ, valamint több sebesült, utóbbiról nincs pontos információ
21:50 - Csehország a müncheni lövöldözésre reagálva megerősítette Németország felőli határának ellenőrzését - közölte Milan Chovanec belügyminiszter péntek este a cseh közszolgálati hírtelevízióban (CT24), amely rendkívüli adásban, élőben követi a bajor fővárosban zajló drámai eseményeket.
21:47 - Nincsenek magyar áldozatok. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) egyelőre nem tud arról, hogy lenne magyar érintettje a pénteki müncheni lövöldözésnek - mondta Menczer Tamás, a tárca sajtófőnöke. Péntekre harminc olyan magyar állampolgár regisztrált konzuli védelemért, aki közölte, hogy a német nagyvárosban lesz, de ők csak rövid távú tartózkodást jeleztek. Őket a müncheni főkonzulátus munkatársai elkezdték telefonon megkeresni.
21:31 - Nagyon megy az elterelés, rengeteg olyan kép kering a közösségi médiában, amelyekhamis információkat tartalmaznak. Itt lehet megnézni őket.
21:27 - Ilyen a terrorhelyzet Münchenben:
21:22 - A müncheni Magyar Főkonzulátus ügyeleti száma: 0049 89 9622 80210
21:18 - CNN: Ma van az ötödik évfordulója Andreas Breivik tömegmészárlásának, egyre valószínűbb, hogy szélsőjobboldali motiváció húzódott meg a támadás mögött. A Mirrorszerint az egyik elkövető azt ordította, hogy "Scheiss Auslander" vagyis "ki888ott külföldiek". Akik látták az elkövetőket közelről, azt állították, hogy németnek tűntek. Az egyik elkövető azt ordította, hogy "német vagyok".
21:17 - Obama: "Egyelőre nem tudjuk, pontosan mi történt, de együtt érzésünket küldjük a német lakosoknak. Németország az egyik legközelebbi szövetségesünk, így minden segítségünket felajánljuk."
21:11 - A német rendőrség bénaságairól már itt is írtunk, ám a Twitter oldaluk is átváltott francia nyelvre, és a támadásról sem tesznek közzé semmilyen konkrét infót. A rendőrségnek fogalma nincs, hogy hol keressék a támadókat. Ausztria bejelentette, hogy erősítést küld Németországba.
21:09 - A rendőrség ezt a push üzenetet küldte ki:
21:08 - Már Észak-Rajna-Vesztfáliát is készenlétbe helyezték
21:06 - Obama a támogatásáról biztosította a németeket. Nekünk erről ez jut az eszünkbe.
21:00 - Már Facebook közösség is alakult - #PrayFormunich néven elérhető
20:59 - "Nem tudjuk, hogy hol vannak az elkövetők" – áll a rendőrség Twitter-üzenetében. Az AFP francia hírügynökség értesülése szerint hat halálos áldozata van a lövöldözésnek. Ezt a rendőrség nem erősítette meg, arra hivatkozva, hogy még tart az intézkedés.
20:54 - Az egyik lövöldöző a pláza tetejére menekült, a rendőrség kereszttűzében áll
20:51 - Megölte magát az egyik elkövető. A Figaro arról ír, hogy 40-re nőtt a sebesültek száma.
20:46 - A német rendőrség sem látja át a helyzetet, most arról tweeteltek, hogy a központban is lövöldözés volt
20:38 - A helyi kórházakba behívnak mindenkit, aki a szabadságát tölti, és arra kéri a rendőrség a lakosságot, hogy menjenek vért adni a kihelyezett központokba
20:28 - A németek annyira félnek, hogy szabályszerűen elbarikádozzák magukat, felhúzzák a redőnyöket a kávézókban és a mosdókba zárkóznak
20:25 - A bajor kormányfő, Horst Seehofer és a belügyminiszter, Joachim Hermann válságtanácskozást hívott össze
20:24 - CNN: a müncheni rendőrség szerint feltétezhetően terrortámadás történt, ezt egyelőre senki nem erősítette meg
20:22 - A Bild arról ír, hogy a rendőrség későn reagált a támadásra, mert azt közölte, hogy egyelőre csak híresztelésről van szó
20:21 - A bajor tartományi miniszter megerősítette, hogy három elkövető van
20:18 - A német rendőrség így lépett fel:
20:16 - Helyi információk szerint München felett helikopterek köröznek a város központi tere, a Marienplatz teljesen kiüresedett. Mindenki menekül a közterületekről
20:15 - A CNN biztonságpolitikai szakértője szerint érdemes kiemelni: összehangolt támadások bontakoztak ki, több elkövetővel
20:13 - Evakuálták a teljes müncheni pályaudvart is.
20:11 - A rendőrség beszámolója szerint az egyik támadó félautomata fegyverrel nyitott tüzet és golyóállómellényt viselt
20:09 - CNN: nincs kizárva, hogy 3 szimultán támadás volt Münchenben
20:05 - Itt történt az első támadás:
19:57 - Több tettes is lehet, evakuálják a plázát - írja az AFP.
19:55 - Egy órával az áruházi támadás után egy másik támadásról jött hír, majd egy felvétel is. Jól látható, hogy a McDonald'snál egy ember lövöldözni kezd.
19:53 - A Focus Online információi szerint legkevesebb 6 halott van. Több helyen is pánik tört ki a városban a lövöldözés miatt.
Itt egy felvétel az elkövetőről:
A Twitteren egy videó is felbukkant, amelyen egy McDonald's előtt lövöldöző férfi látható.
Az AFP szerint egy ember meghalt és 10 ember megsérült. A rendőrség nagy erőkkel kivonult és állítólag lelőttek egy embert.
Az RT szerint többen is életüket vesztették, egyelőre ezt még nem erősítették meg. A német Focus.de szerint több száz rendőr vonult ki, - nehézfegyverekkel felszerelve - a bevásárlóközponthoz.