Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2016. december 31., szombat

21.729 - Európában politikai forradalom van kibontakozóban! Geert Wilders kimondta a fájó igazságot! 2016-12-30

Európában politikai forradalom van kibontakozóban! Geert Wilders kimondta a fájó igazságot!

A berlini kamionos merénylet másnapján tette közzé Geert Wilders azt a nyilatkozatát amely szerint Angela Merkel mellett a teljes európai politikai elit a felelős a történtekért. A holland Szabadság Párt vezetője szerint Európa politikai elitjei az iszlám bevándorlás és a vele járó terrorizmus veszélyének a szándékos alábecsülésével elárulták a saját polgáraikat, ez pedig a patrióta pártok felemelkedését elhozó európai politikai forradalomhoz fog vezetni hamarosan.

Amikor a német kancellár, Angela Merkel megnyitotta Németország határait, hogy közel egymillió menedékkérőt befogadjon, azzal az iszlám trójai lova előtt nyitotta meg országát. Az úgynevezett menekültek között pedig sok olyan fiatal férfi volt iszlám háttérrel, akik a nyugati világ és civilizáció elleni gyűlölettel érkeztek. Egyikük volt a mostani berlini merénylet elkövetője is.

A német hatóságok veszélyesen alábecsülték az iszlám terrorizmus jelentette veszélyt. Pedig számtalan jel utalt már erre. El lehet felejteni azt, hogy múlt év szilveszterekor a bevándorlók bandái százával bántalmazták szexuálisan a nőket Kölnben?

Ebben az évben, 1500 rendőr fog az utcákon járőrözni Kölnben szilveszterkor. Tízszer több, mint az elmúlt évben. De hány rendőrre lesz szükség a következő évben? És az azutáni évben?És mi fog történni, ha már nem lesz elég a rendőrök létszáma? Amire tehát ez alapján szükség van, az nem a több rendőr biztosítása, hanem egy demokratikus politikai forradalom.

A politikusok a bűnösök

Ne engedjük, hogy azt mondják: csak az elkövetők a felelősek a bűncselekményekért. Minden olyan politikus is bűnös, aki üdvözölte az iszlám behozatalát az országába. És nem csak Merkel asszony Németországban, de az egész politikai elit Nyugat-Európában.

Ők voltak akik a politikai korrektségtől vezérelve szándékosan szemet hunytak az iszlám valódi természete fölött. Nem hajlandók tudomásul venni, hogy ott van a Koránban az engedély: a zsidók és keresztények megölésére (Szúra 9:29), a nem muszlimok terrorizálására (08:12), a fiatal lányok elleni nemi erőszakra (65:4), az emberek szexrabszolgává tételére (4:3), a valódi célok hazugsággal történő elleplezésére (03:54), és a parancsra a hitetlenek elleni háborúra (9:123), valamint az egész világ Allah nevében törté nő leigázására (09:33) is.

Ezek a politikusok ahelyett, hogy tájékozódtak volna, inkább megnyitották országaik határait a tömeges bevándorlás előtt. Tették ezt aközben, hogy az Iszlám Állam már bejelentette, hogy terroristákat fog küldeni Nyugatra a menedékkérők között.

Sőt azt is megengedték, hogy visszatérjenek Európába azok akik korábban az Iszlám Állam harcosai voltak. Ezek a politikusok akik nem börtönözték be ezeket az iszlám szélsőségeseket, ők ezzel olyan súlyos gondatlanságot követtek el, amivel a saját polgáraikat árulták el.

A menekültek 2015-ös cunamija csak súlyosbította a már egyébként is tragikus helyzetet

Egy 2008-ban a University of Amsterdam által készített felméréséből az derült ki, hogy a Hollandiában élő muzulmánok 11 százaléka szerint elfogadható az erőszak alkalmazása vallási okokból. Ez azt jelenti, hogy csak egyedül az én hazámban , Hollandiában 100.000 olyan muszlim van, aki személyesen is kész erőszak elkövetésére. A holland hadsereg viszont kevesebb, mint 50.000 fő. Ezért, még ha a hadseregünk teljes létszámát is kivezényeljük a karácsonyi piacok, színházak, éjszakai klubok, fesztiválok, bevásárlóközpontok, templomok és zsinagógák, védelmére, akkor sem tudjuk garantálni a biztonságot minden polgár számára.

Ezért van az, hogy aligha kétséges, de 2017-ben Németország és az egész Nyugat több erőszakot, több nők és lányok elleni támadást, több vérontást, könnyet és bánatot fog látni, mint eddig valaha. Ez azonban ugyanakkor még nem azt jelenti hogy, nincs számunkra remény.

Ahogy a jelenlegi veszélyes helyzet, azért jöhetett létre, mert a politikusok megtagadták, hogy felismerjék a szörnyű valóságát az iszlámnak, és nem voltak hajlandóak fellépni ellene, úgy a megoldásnak is politikai jellegűnek kell lennie.

Európa rendbehozatala

Iszlámmentesítenünk kell a társadalmainkat. A magunk és gyermekeink számára biztonságosabb társadalmak megteremtése érdekében meg kell szüntetni teljesen az iszlám országokból történő bevándorlást, preventív őrizetbe kell venni a radikális muszlimokat, elő kell segíteni a migránsok önkéntes hazatelepülését és ki kell utasítani a kettős állampolgárságú bűnözőket. Mindez pedig olyan politikusok megjelenésével kell, hogy kezdődjön akiknek van bátorságuk szembenézni a valósággal és bátorságuk elmondani az igazságot.

Egyre több európai lakos tisztában van ma már ezzel. Ezért is van az, hogy ma politikai forradalom bontakozhat ki Európában. A hazafias, patrióta erők gyorsan növekednek Európában mindenhol, mert ők jelentik Európa számára az egyetlen reményt egy jobb jövőhöz.

Ki kell vezetni a hatalomból az olyan politikusokat, mint például Angela Merkel, vagy a holland miniszterelnök Mark Rutte, és minden hasonló gondolkodású vezetőt. Fel kell szabadítani a országainkat. Nem sikerülhet a terroristáknak a véres támadásaikkal megtörniük a mi elhatározásunkat, mert új vezetőnk lesznek Európában.

Iszlámmentesítünk és győzni fogunk!

Geert Wilders a holland parlament tagjaként és a Szabadság Párt (PVV) vezetőjeként tette közzé ezt a közleményét a berlini karácsonyi kamionos terrortámadással kapcsolatban.

forrás: 888.hu

21.728 - Sphinx3: Karácsony, 2016. december 24. 5:26


Feladó: Sphinx3
Dátum: 2016. december 24. 5:26
Tárgy: Karácsony
Címzett: jozsef@kutasi.eu
 
 

21.727 - Csaba László: Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek.


Feladó: László Csaba
Dátum: 2016. december 24. 16:59
Tárgy:  Karácsony
Címzett: jozsef@kutasi.eu


Képtalálat a következőre: „karácsonyi képek                                                                    betlehemi rajz

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumban
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszú sorba'
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből
- Úgy mint régen -
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

De jó volna, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.

Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget.
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni...
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra.

/Ady Endre: Karácsony/

ÁLDOTT, SZENT KARÁCSONYT

és

EGÉSZSÉGGEL, BOLDOGSÁGGAL TELJES

ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNOK!

Szeretettel, barátsággal:

Csaba László


21.726 - Magyar-Osztrák-Bajor-Társaság: ÁLDOTT KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET


Feladó: Ungarisch-Österreichisch-Bayerische Gesellschaft 
Dátum: 2016. december 24. 21:24
Tárgy: ÁLDOTT KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET 

Áldott karácsonyi ünnepeket és egészségben, sikerekben gazdag új évet kívánunk. 

Szeretettel Sarolta és János

 

 

 


21.725 - Sajó Sándor: Karácsonyi ének


Feladó: Édes Erdély
Dátum: 2016. december 25. 2:04
Tárgy: Karácsonyi ének
Címzett: jozsef@kutasi.eu

Sajó Sándor
Karácsonyi ének

Akkoron csillag gyúlt az égre
És rásugárzott a vidékre,
És Betlehem fölött megállván,
Egy rongyos istálló homályán
Tündöklött már a Glória:
Ott ingecskében, szép fehérben,
Feküdt a jászol szent ölében
Az Isten egyszülött Fia…

A hír bejárta a világot,
És jöttek bölcsek és királyok
És együgyűk és pásztorok:
Ott minden lélek egyetérzett
És sírt és álmélkodva nézett
És boldogan fohászkodott:
Örömöt hozván az embernek,
Dicsőség légyen az Istennek!

Ó betlehemi égi csillag,
Világmegváltó Szeretet!
Lásd, én is várlak, várva hívlak:
Jöjj, váltsd meg ezt a nemzetet!
Lásd, sírva vár egy csonka ország
És gyásza fátylát lengeti,
Ó szánd meg népe árva sorsát
S hozz végre örömöt neki:

Jöjj újra úgy, mint azelőtt,
Hozz duzzadt ágú friss fenyőt
A Tátra s Erdély erdejéből,
Az elrablottból, – a mienkből!
Ó, neked lehet és szabad, –
Neked nem állja utadat
Oláh Heródes, se cseh zsandár,
Mert a te utad magasan jár,
Te angyalként jársz, égi szárnyon,
Te átrepülhetsz a határon,
Mindenhová és mindenhonnan, –
Te sohsem voltál Trianonban…

Ó, szállj le hozzánk, égi angyal,
Ó, jöjj, kis Jézus s légy velünk,
És igazságot hozz magaddal,
És sok játékot hozz nekünk, –
Mindent, mit vágyunk álmodott:
Sok trombitát és sok dobot,
És sok-sok puskát, kardot, ágyút,
Hogy szent nevedet áldva-áldjuk,
Hozz hírt, amelynek hallatára
Itt minden szemek fölragyognak,
Boldog Karácsonyt valahára
Szegény-bús-árva magyaroknak!

21.724 - Mihályfalvi János: HARANG SZÓL A KISFALUDBAN - SZABÓ GY. - MIHI - 2016

Feladó: Mihályfalvi János
Dátum: 2016. december 25. 4:14
Tárgy: HARANG SZÓL A KISFALUDBAN - SZABÓ GY. - MIHI - 2016
Címzett: jozsef@kutasi.eu


ÚJ! 
HARANG SZÓL A KISFALUDBAN - SZABÓ GY. - MIHI - 2016
ITT: https://youtu.be/ciprC_ATNNY
Mihályfalvi János  - „mihi"

21.723 - Csaba t. : Az idei advent utolsó béketeremtő bajnokunk II. János Pál Pápa!


Feladó: Szent Ferenc Alapítvány
Dátum: 2016. december 25. 7:34
Tárgy: Béketeremtő bajnokaink
Címzett: Kutasi József Antal <jozsef@kutasi.eu>


Az idei advent utolsó béketeremtő bajnokunk II. János Pál Pápa! Őt nagyon sokan ismerhettük, láttuk, hogy valóban, valódi békét tudott hozni oda, ahol megfordult, még globális szinten is, az egymással szemben álló, acsarkodó nagyhatalmak között is, nemhiába kapott Béke Nobel díjat!  
Szép fehér ruhás alakja előttünk van, ahogy a repülőről leszállva leborul és megcsókolja tisztelettel azt a földet, melyre a betlehemi Gyermek nevében lépett!  
Tanuljunk tőle békében élni, békét hordozni éppen ott, ahova Isten akarata szolit!! 
 
Áldott ünnepeket kívánok, Csaba t. 
 
I. Béke bajnok Szent József:
 
II. Béke bajnok Szűz Mária:
 
III. béke bajnok Szent Péter:
 
IV. Béke bajnok Szent Pál:
 
V. béke bajnok antiochiai Szent Ignác:
 
VI. Béke bajnok Remete Szent Pál:
 
VII. Béke bajnok Tours- i Szent Márton:
 
VIII. Béke bajnok Szent Ágoston:
 
IX. Béke bajnok Nagy Szent Leó pápa:
 
X. Béke bajnok Szent Miklós:
 
 
XI. Béke bajnok Szent Ambrus:
 
XII. Béke bajnok Gábriel arkangyal:
 
XIII. Béke bajnok Szent Adorján vértanú:
 
XIV. Béke bajnok Szent Ivó:
 
XV. Béke bajnok Szent Ferenc:
 
XVI. Béke bajnok Szent Erzsébet:
 
XVII. Béke bajnok Szent Rita:
 
XVIII. Béke bajnok P. Bíró Antal ofm:
 
XIX. Béke bajnok - A testi halál:
 
XX. Béke bajnok Szent László:
 
XXI. Béke bajnok Szent Anna:
 
XXII. Béke bajnok kalkuttai Szent Teréz:
 
XXIII. Béke bajnok Szent Kamill:
 
XXIV. Béke bajnok Szent Patrik:
 
XXV. Béke bajnok Boldog Gizella:
 




21.722 - Vajdasági Magyar Folklórközpont: B.U.É.K.


From: VMF <vmf@vmf.org.rs>
Date: 2016-12-26 22:16 GMT+01:00
Subject: udvozlet
To: jozsef@kutasi.eu




21.721 - A MAGYAR LOBBI AKCIÓ FELHÍVÁSA > AKCIÓ: Orosz beavatkozás kivizsgálására


Feladó: Liptakbela via Hungarian-Lobby 
Dátum: 2016. december 29. 17:04
Tárgy: AKCIÓ: Orosz beavatkozás kivizsgálására

A MAGYAR LOBBI AKCIÓ FELHÍVÁSA

AKCIÓ: Orosz beavatkozás kivizsgálására

 

A Magyar Lobbinak is szerepe volt abban, hogy a világsajtóban mára elült a népünk elleni cikkek sora, mert sikerült a nyugati politikusokkal megértetni, hogy az elszakitott kisebbségeinkkel való törődés nem nacionalizmus, hanem patriotizmus és az nem irányúl senki ellen, az csak az igazság mellett szól. Ezért az eredményért hálával tartozunk a lobbink másodgenerációs résztvevőinek akik ennek a munkának nagyrészét elvégezték.

 

Most új feladat elött állunk, mert a világsajtóban felmerült a kérdés, hogy Magyarország támogatja-e Vladimir Putint az EU és a Közép-Kelet irányában való terjeszkedési igyekezetében? Helyesli-e, hogy ő újra szeretné rajzolni a befolyási övezetek határait?

 

Az egyik cikk, mely megjelent a világ sok befolyásos lapjában, igy Taiwanban, a Taipei Timesban is  (http://www.taipeitimes.com/News/editorials/print/2016/12/28/2003662042), felteszi a kérdést hogy: a magyar társadalom emlékszik-e még 1848-ra és 1956-ra, vagy az EU és a nyugati demokráciák elleni propaganda hadjáratban a KGB (ma GRU) néhai vezetőjét kivánja támogatni?

 

Az olvasó a nyugati sajtóban megjelent cikkekből olyanokról olvas, minthogy a GRU átvette a KGB módszereit, kiegészitette azokat a "hacking" és a digitális félretájékoztatás eszközeivel és ily módon sikerrel alkalmazza befolyását Magyarországon. Azt állitják ezek a cikkek, hogy a GRU az ultra-jobboldali csoportokkal összefogva végzi szubverziv tevékenységét. Én nem tudom, hogy mindez igaz-e, de azt tudom, hogy a hir - és különösen a széső jobboldal befolyása növekedésének hire -, árt a magyar demokrácia és igy Magyarország jóhirének.

 

Az egyik cikk, a fentiek igazolására megemliti a neo-náci és rendőr-gyilkos Gyorkos Istvánnak, az ultra-jobboldali Magyar Nemzeti Front tagjának esetét, akit  letartóztatása elött az orosz követség diplomatái ötször látogattak meg és résztvettek az ő rendezvényein. Szintén megemlitik a Jobbik EU képvisekőjét, Kovács Bélát (állitásuk szerinti gúnynevén KGBélát), akinek orosz a fekesége és mindketten kivizsgálás alatt állnak azért, mert orosz ügynököknek hiszik őket, illetve arra is kiváncsiak a hatóságok, hogy honnan való a pénz, amivel a Jobbikot támogatták? Tehát, azt terjesztik ezek a cikkek, hogy az orosz GRU, gyakran antiszemita és fajgyülölő személyek segitségével, illetve "hacking" és digitális propaganda útján, igyekszik elvégezni az EU és a nyugati demokráciák lejáratására irányuló piszkos munkáját.

 

Én nem tudom, hogy mindez igaz-e és azt sem tudom, hogy ha létezik ez az igyekezet, az  mennyiben befolyásolja a magyar közvéleményt? Csak azt tudom, hogy a Magyar Lobbi 2017-ben is eredményesen kívánja szolgálni a magyar érdekeket. Ehhez szükséges felszámolni a nyugati médiában terjesztett tévhitet, tehát azt hogy a magyar közvéleményt sikerrel befolyásolná, akár a nyugati demokráciák ellen folytatott orosz propaganda, akár a GDP-nek a szélső jobboldali fajgyűlölőkkel való együttműködése.  

 

Ezen a területen a magyar társadalomnak meg kellene ismernie a tényeket és ezért helyesnek tartanám, ha lobbink résztvevői kapcsolatba lépnének képviselőikkel és javasolnák az orosz beavatkozás kivizsgálását és a kivizsgálás eredményeinek nyilvánosságra hozását.

 

Sikerekben gazdag, Boldog Újesztendőt kívánva, Lipták Béla


21.720 - Erdélyi Magyarok Egyesülete: Sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk!


Feladó: Erdélyi Magyarok Egyesülete 
Dátum: 2016. december 30. 12:48
Tárgy: 2017
Címzett: jozsef@kutasi.eu



21.719 - Antal Ignácz: Boldog Új Évet!


Feladó: Antal Ignácz
Dátum: 2016. december 30. 18:21
Tárgy: Búék 2017
Címzett: jozsef@kutasi.eu 

Boldog Új Évet!
Minden jó magyarnak gondoskodó hazát, érezhesse otthon, szülőföldjén magát.
Asztalára jusson minden napra kenyér, feje felett ne a kék ég legyen fedél.
Fogadhasson vígan érkező életet, gondtalan neveljen fel, kicsi gyermeket.
Viruló egészség, folyamatos munka, jó, ha otthonát is biztonságban tudja.

Lehessen hazája teljes jogú tagja, és ne csak rabszolga, ki a morzsát kapja.
Soha ne szoruljon bankok hitelére, mert rátelepszenek, egész életére.
Ősi értékeknek csillogjon a fénye, és vezessen vissza, régmúlt dicsőségbe.
Ezt kívánom nektek az Új Évre!



21.718 - Morvai Krisztina: Boldog Új évet kívánok!


Kedves Honlap Látogatóim!

2016. december 30. péntek, 10:06

Hálásan köszönöm azt a sok biztatást, kedvességet, szeretetet, amit 2016-ban kaptam Önöktől. Nagyon sokat jelentett, hogy azt éreztem: mellettem vannak. "Leveleiket" rendszeresen olvastam, javaslataikat a munkám során folyamatosan felhasználtam. Az örömök, sikerélmények így közösek voltak, a nehézségeket, fájdalmakat pedig könnyebb volt elviselnem. Ez utóbbiakból is sajnos sok volt a mögöttünk hagyott esztendőben. Bár Szilveszterre készülve talán nem illene szomorú dolgokról írnom, két kudarcot kiemelek. Az egyik a magyar emberek, főleg a fiatalok tömeges nyugatra "vándorlása", ami nem állt meg. A másik: úgy zártuk le 1956 hatvanadik és 2006 tizedik évfordulóját, hogy az egy évtizeddel ezelőtti jogtiprások, rendőri brutalitások fő felelősei szabadok, az ellenük fellépők pedig börtönben vagy büntetőeljárás alatt vannak. Ez olyan égbekiáltó igazságtalanság, ami számomra feldolgozhatatlan. Ólomsúllyal nehezednek rám a tények: Gyurcsány, Gergényi, Bene s szemkilövető társaik szabadok, Budaházy és társai börtönben, a rendőrség nevében bocsánatot kérő és kollégáit a jogsértő parancsok megtagadására felhívó rendőrtiszt, Szima Judit börtönben, a jogsértett áldozatok jogvédelmében kiemelkedő szerepet vállaló Gaudi-Nagy Tamás jövőre ismét a vádlottak padján. Megrendítő! Kérem, hogy az Újesztendőben legyen közös célunk az igazságtétel. S ha az nem megy, legalább az amnesztia, a kegyelem elérése a bebörtönzötteknek.

Természetesen sok további közös célunk is van. Lényegük: a magyar emberek méltóságának és jogainak védelme az Európai Unióban, "csonka-Magyarországon" és az elszakított területeken. A feladat tengernyi. Kérem a Jó Istent, hogy adjon hozzá erőt és egészséget, 2017-ben is. Önöknek és nekem. S minden magyarnak.

Boldog Új Esztendőt kívánok, hálával, szeretettel!

Krisztina


21.717 - Kovács János: A legfrissebb Hírháló hírlevél tartalma: 2016. december 30. 22:41


Feladó: Nemzeti Hirhalo
Dátum: 2016. december 30. 22:41
Tárgy: [Lapszemle] Értesítő hírlevél megjelenéséről december 30.
Címzett: Kutasi József <jozsef@kutasi.eu>

Ez az értesítő azért szükséges, mert sokan nem kapják meg a teljes hírlevelet, a postafiók szolgáltatók programozott cenzúrája miatt. 
Ez a levélke viszont általában célba ér.
A legfrissebb Hírháló hírlevél tartalma:
[Lapszemle]
- Vona: Nincs helye a pártban ilyennek
- Európában politikai forradalom van kibontakozóban
- Öt embert rúgtak ki a meghamisított Orbán-interjú miatt
- Obama kiutasított 35 orosz diplomatát Amerikából
...és kapcsolódók


Olvasás honlapon:
http://nemzetihirhalo.hu/joo/index.php/2016-os-hirlevelek/135-2016-december/5245-dec-30


Kedves Laptulajdonosok!
A következő időben a Hírháló hírleveleinek elején rendszeresen megjelenik nemzeti lapjaink legfrissebb címoldala. Ha szeretné a hírlevelekben ingyenesen közzétenni friss kiadványát, a részletekért kérem keressen e-mailben: nemzetihirhalo@gmail.com

Kedves Vállalkozók!
Az új évben keressük egymást a vállalkozás bővítésére, Hong Kong és vagy a Fülöp-szigetek vonatkozásában! A környéken sehol pl. magyar konyha pedig a filippínók étkezési szokásai nagyon hasonlóak a magyaréval. Hong Kongban 11 ezer kisebb-nagyobb étterem működik, ebből akad több európai országot képviselő étterem is, de magyart egy helyen láttam a neten, azt is csak az elit negyedben. Személyesen és kapcsolataimmal segítséget nyújtok ezeken a helyeken az érkező vállalkozóknak. Elektronikai, webtervezési és marketing területen szakmai segítséggel is szolgálhatok.

Feltöltés alatt a tagalog-ilokano-spanyol-angol-magyar online szótáram, a 2002-ben feltöltött spanyol-magyar szótáram kibővítésével. Szükség esetén szinkrontolmácsis rendelkezésre állnak, bár a második tanult nyelv mindenhol az angol.
Ha szeretné a helyi segítségemet igénybe venni, a részletekért kérem keressen e-mailben: nemzetihirhalo@gmail.com


Köszönettel:
Kovács János
mindenes
Kelt: 2016.12.30, 21:02:45

2016. december 30., péntek

21.716 - Pályázatfigyelő: Januártól több mint 4 millió dolgozó kaphat 100 ezer forintot készpénzben.

Feladó: Friss nagyon jó pályázatok
Dátum: 2016. december 30. 18:06
Tárgy: Fantasztikus pályázatok jelentek meg.
Címzett: jozsef@kutasi.eu

Januártól több mint 4 millió dolgozó kaphat 100 ezer forintot készpénzben. 
Hivatalos információ a NAV-tól!

MOST ÉRKEZETT A HIVATALOS KÖZLEMÉNY A NAV-TÓL >>> JANUÁRTÓL TÖBB, MINT 4 MILLIÓ DOLGOZÓ KAPHAT 100 EZER FORINTOT KÉSZPÉNZBEN A FIZETÉSE MELLÉ!

ÉRDEMES UTÁNAJÁRNI!

Itt vannak a legfontosabb részletek >>>
http://palyazatfigyelo.info/2016/12/25/most-erkezett-a-hivatalos-kozlemeny-erkezett-a-nav-tol-igy-modosul-a-cafeteria-sok-benne-a-meglepetes.php


CSALÁDOK FIGYELEM! MUTATJUK MILYEN PÉNZEK IGÉNYELHETŐK 1,2,3,4,5 GYERMEKET NEVELŐ CSALÁDOKNAK! Pénzek, támogatások, ügyintézés és a legfontosabb tudnivalók!
http://palyazatfigyelo.info/2016/12/27/csaladoknak-milyen-penzek-igenyelhetoek.php


SZERETNÉNK MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK SIKEREKBEN GAZDAG,BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNNI! JÖVŐRE IS IGYEKSZÜNK A LEHETŐ LEGTÖBB PÁLYÁZATOT, ÉS HASZNOS INFORMÁCIÓT ELJUTTATNI HOZZÁTOK! Továbbra is teljesen ingyen.


KOMOLY KÖNNYÍTÉST KAPNAK A CSALÁDOK JANUÁR 1-TŐL! ÚJ CSOK/ ÚJ SZOCPOL 2017 – MINDEN, AMIT TUDNI KELL RÓLA! – EZEK A VÁLTOZÁSOK JÖNNEK! - JELENTŐS VÁLTOZÁSOK LÉPNEK HATÁLYBA! A csok szabályait enyhítették, így az igénylés feltételei is egyszerűsödtek!

MUTATJUK HOGYAN VÁLTOZIK A CSOK JANUÁR 1-TŐL
http://palyazatfigyelo.info/2016/12/27/uj-csok-uj-szocpol-2017-minden-amit-tudni-kell-rola-ezek-a-valtozasok-jonnek.php


VÁLTOZÁS A FORGALMINÁL ÉS A TÖRZSKÖNYVNÉL!
Változás jön a forgalmi engedélynél és a gépkocsik törzskönyvénél is! Itt vannak a részletek!
http://palyazatfigyelo.info/2016/12/28/valtozas-a-forgalminal-es-a-torzskonyvnel.php


FIGYELEM! NAGYOT CSÖKKEN SZÁMOS ÉLELMISZER ÁRA 2017. JANUÁR 1-TŐL! ITT A LISTA! Mutatjuk mi mennyivel lesz olcsóbb!

Ezek az élelmiszerek lesznek olcsóbban január 1-től
http://palyazatfigyelo.info/2016/12/28/figyelem-nagyot-csokken-szamos-elelmiszer-ara-2017-januar-1-tol-itt-a-lista.php


SZÜLŐK FIGYELEM! FERTŐZŐ BETEGSÉG TERJED AZ ÓVODÁSOK KÖZÖTT! Fertőző betegség terjed az óvodások között, száznál több a beteg!!!
http://palyazatfigyelo.info/2016/12/28/szulok-figyelem-fertozo-betegseg-terjed-az-ovodasok-kozott.php


GARANTÁLT BÉRMINIMUM 2017 – MUTATJUK KINEK JÁR KÖTELEZŐEN JANUÁR 1-TŐL! 161 EZER FORINTOS HAVI BÉR NEKIK KÖTELEZŐEN JÁR JANUÁRTÓL! Tájékozódj, mert sok pénzt jelent minden hónapban!
http://palyazatfigyelo.info/2016/12/24/garantalt-berminimum-2017-mutatjuk-kinek-jar-kotelezoen-januar-1-tol.php


ÍGY VÁLTOZIK A MAGYAR CAFETERIA RENDSZER 2017. JANUÁR 1-TŐL >> RÉSZLETES ÉS KÖNNYEN ÁTLÁTHATÓ TÁBLÁZAT! DURVA VÁLTOZÁSOK JÖNNEK - MINDEN DOLGOZÓT ÉRINT! Mutatjuk a jövő évi cafeteria-rendszer véglegesített változatát
http://palyazatfigyelo.info/2016/12/23/igy-valtozik-a-magyar-cafeteria-rendszer-2017-januar-1-tol-reszletes-es-konnyen-atlathato-tablazat.php


FANTASZTIKUS DOBÁST JELENTETT BE AZ ALDI! MEGDÖBBENTŐEN OLCSÓN VÁSÁROLHATUNK JANUÁR 1-TŐL NÁLUK! Elképesztő árcsökkentést jelentett be az Aldi! Ezentúl lehet, hogy mindenki ott fog vásárolni!
http://palyazatfigyelo.info/2016/12/27/fantasztikus-dobast-jelentett-be-az-aldi-megdobbentoen-olcson-vasarolhatunk-januar-1-tol-naluk.php


FONTOS VÁLTOZÁS JÖN A BEUTALÓKNÁL, RECEPTEKNÉL, RECEPTFELÍRÁSNÁL! - MINDENKIT ÉRINT, AKI ORVOSHOZ MEGY! Változás jön a recepteknél, a szakrendelési beutalóknál, a receptek felírásánál és kiváltásánál is! ÉRDEMES TÁJÉKOZÓDNI!
Itt vannak a legfontosabb tudnivalók!
http://palyazatfigyelo.info/2016/12/23/valtozas-jon-a-beutaloknal-recepteknel-receptfelirasnal.php


ITT A HIVATALOS TÁJÉKOZTATÁS! ENNYIVEL EMELKEDIK PONTOSAN JÖVŐRE A KÖZFOGLALKOZTATOTTAK BÉRE!
http://palyazatok.info/2016/12/26/ennyivel-emelkedik-a-kozfoglalkoztatottak-bere-jovore.php


JANUÁR 1-TŐL ÚJ TÁMOGATÁST KAPNAK A HÁZASPÁROK! 2 TÁMOGATÁS, AMIT EGYÜTT IS IGÉNYELHETNEK ÉS HAVI TÖBB TÍZEZRET JELENTHET! Januártól új lehetőség jön a házasságban élőknek! RENDSZERES HAVI TÁMOGATÁS, AMI ÓRIÁSI SEGÍTSÉG LEHET!

http://palyazatok.info/2016/12/27/hazasparok-tamogatasa-2017.php


SOKAKNAK UGORHAT A CSALÁDI ADÓKEDVEZMÉNY JANUÁRTÓL! ITT VANNAK AZ ÚJ FELTÉTELEK! MINDEN CSALÁDNAK MEG KELL FELELNI!
http://palyazatok.info/2016/12/27/sokaknak-ugorhat-a-csaladi-adokedvezmeny-jovore.php


MINDEN DOLGOZÓT ÉRINT! EZEK A VÁLTOZÁSOK LESZNEK A MUNKAHELYEDEN JANUÁR ELSEJÉTŐL! ITT VANNAK A RÉSZLETEK!
http://palyazatok.info/2016/12/26/ezek-a-valtozasok-lesznek-a-munkahelyeden.php


ÍGY KAPHAT A NAGYI IS HAVONTA KÖZEL 30 EZER FORINT PLUSZ PÉNZT! >> MUTATJUK A FELTÉTELEKET!- IGÉNYELNI KELL, NEM AUTOMATIKUS! Itt a részletes tájékoztató, a képre kattintva olvashatja!
http://nyugdij.info/2016/12/29/nagymama-gyes-gyes-nagymamaknak-kozel-30-ezer-forint-ami-oriasi-segitseg-lehet.php


FIGYELEM! JANUÁR 1-TŐL MEGCSAPOLJÁK A LEENDŐ NYUGDÍJASOK PÉNZÉT - ÚJ TÖRVÉNY LÉP HATÁLYBA! MUTATJUK MENNYI PÉNZT JELENT FEJENKÉNT! Itt tájékozódhat a legfontosabb részletekről!
http://nyugdij.info/2016/12/28/megcsapoljak-a-magannyugdijpenztarak-vagyonat.php


VADONATÚJ PROGRAM INDUL NYUGDÍJASOKNAK! DIÁKMUNKÁRA FOGNÁK A NYUGDÍJASOKAT! A nyugdíjasok csatasorba állítása segíthet a munkaerőhiány gondjának megoldásában is.ITT TÁJÉKOZÓDHAT!
http://nyugdij.info/2016/12/28/diakmunka-nyugdijasoknak.php

NYUGDÍJASOKNAK:

Amennyiben Ön nyugdíjas és szeretne kifejezetten nyugdíjasoknak szóló információkat, támogatásokat, pályázatokat, akkor csatlakozzon a nyugdíjas partner oldalunkhoz:
https://www.facebook.com/Nyugd%C3%ADj-1174770719213580

Köszönettel,

palyazatfigyelo.info csapata

21.715 - Egy magyar pap magányos harca a menekültekért > Körmend (Magyarország), 2016. december 26.


Feladó: Békekör Magyar
Dátum: 2016. december 26. 16:36
Tárgy: Egy magyar pap magányos harca a menekültekért
Címzett: jozsef@kutasi.eu


„Egy magyar pap magányos harca a menekültekért" címmel az AFP francia hírügynökség hétfőn riportban számolt be a Magyarországon tapasztaltakról. Alább közreadjuk a riport teljes szövegét:


Egy magyar pap magányos harca a menekültekért

Körmend (Magyarország), 2016. december 26. (AFP)


     „Mentsen meg minket a fagyhaláltól!" – kérték tőle, Németh Zoltán magyar pap pedig szembeszegülve a hatóságokkal és saját nyája egy részével, meleget és vigaszt nyújt a jéggé dermedt migránsoknak Orbán Viktor országában, ahol ez, bizony, ritkaságszámba megy.

     A plébániára vezető teremben egymás mellett lóg a fogason a reverenda és 14 menedékjogot kérő hátizsákja és matraca. Kurdok, irakiak, afgánok, kameruniak, nigériaiak, kubaiak, kongóiak. Keresztények és muzulmánok. Odamenekültek.

     A vészkiáltást december elején adta le a menekültek futára ennek a telt arcú, vékony szemüveges, 61 éves katolikus papnak, ő pedig nem tétovázott válaszolni a segélykérésre.

    „Nem vagyok hős, keresztényi kötelességem volt segíteni" – mondja az osztrák határ mellett fekvő 12.500 lakosú Körmend plébánosa, ahol nyáron menekülttábor nyílt. Ám a tábor berendezése, a fakályhával fűtött katonai sátrak, nem felelnek meg a hideg magyar tél támasztotta követelménynek – mondja Német atya egyik vendége. „Ha nem akarunk megfagyni, valakinek ébren kell maradnia egész éjjel, hogy nyomja a fát a kályhába" – mondja egy harminc év körüli kameruni keresztény, aki nem akarja felfedni személyazonosságát, és akit az atya becserkészett, hogy ministráljon a miséken.

     A kétes feltételek között működő körmendi tábort, amelyet a sajtó elől is elzártak, a Migszol „embertelennek" minősítette, és azt hányta a hatóságok szemére, hogy „szándékosan halálra akarják fagyasztani az embereket a sátrakban".

    Noha Ferenc pápa és számos európai egyház mozgósított a migránsok befogadására, Németh atya tette elszigeteltnek számít Magyarországon, ahol Orbán Viktor miniszterelnök számtalan kezdeményezéssel állt elő, hogy elejét vegye a „nyugati civilizációra" nézve „méregnek" nevezett tömeges bevándorlásnak.

     Tavaly, a migránsáradat csúcspontján, amikor több százezer bevándorló ment keresztül az országon, Erdő Péter bíboros azzal adta meg az alaphangot, hogy a nemzetközi jog szempontjából „emberkereskedésnek" minősül mindennemű segítség, melyet egy migránsnak nyújtanak. Ősszel az a Kozma Imre atya szólított fel az Orbán úr szervezte bevándorló-ellenes népszavazás támogatására, aki 1989-ben több ezer keletnémet menekültet fogadott be, mielőtt ledőlt volna a berlini fal.

    „Kissé egyedül érzem magamat" – vallja be Németh Zoltán. Mindössze két pap kollégája biztosította támogatásáról – fűzi hozzá.

      A kormány által két éve folytatott idegengyűlölet-kampány hatással volt a parókia egyes tagjaira is, akik azzal vádolták Németh atyát, hogy „magyarellenes" és „nem keresztény" – állítja a megvádolt. „Egyikük megállított az utcán és azt mondta nekem, biztosra vehetem, hogy engem is meg fognak ölni a migránsok, mint Franciaországban tették júliusban Hamel atyával, Normandiában" – meséli el.

     De az ország minden részében élő magyaroktól, „hívőktől és ateistáktól" megannyi támogató üzenet is érkezett – fűzi hozzá mosolyogva.

     „Hogyan veheti komolyan valaki az Evangélium tanait, ha nem éli meg ő maga?" – teszi fel a kérdést önmagának a pap, majd példaként beszél Ferenc pápáról és tetteiről a szükséget szenvedőkért.

    Németh atya három évet töltött Dél-Afrikában misszionáriusként. „Megtanultam figyelmen kívül hagyni vallást, fajt és társadalmi osztályt, és csak az embert látni" – vallja.

    Befogadott vendégei most arra várnak, hogy elbírálják a fellebbezésüket első fokon elutasított menedékjogi kérelmükre. Bizonytalan jövő elé néznek: Magyarország az idén mindössze 400 személyt részesített menekült státusban a közel 30 ezer kérelmező közül. Az európai országok többsége, köztük a szomszédos Ausztria immár visszatoloncolja a Magyarországról érkezett migránsokat.+++

Kiadta: MSZF SZK

+36 30 5927371

www.mszfszk.hu

https://www.facebook.com/bekekor/

21.714 - Lajtos Jánosné: NAGYON BOLDOG ÉS SIKEREKBEN GAZDAG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK !


Feladó: Lajtos Jánosné 

Dátum: 2016. december 27. 22:57

Tárgy: B U É K
Címzett: jozsef@kutasi.eu



NAGYON BOLDOG ÉS SIKEREKBEN GAZDAG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!


MARGIT.


21.713 - A hatolykai Bakk Albert a Duna-deltai munkatábor fogságában.


From: Palos Passio
Date: 2016-12-27 21:59 GMT+01:00
Subject: A hatolykai Bakk Albert a Duna-deltai munkatábor fogságában.
To: jozsef@kutasi.eu

A székely magyar nemzet
https://www.youtube.com/watch?v=dLWOUsH8SpY
**************************************************************
A hatolykai Bakk Albert a Duna-deltai munkatábor fogságában.
(Delta Dunării) 1.
https://www.youtube.com/watch?v=RleK1CRwZlk&t=312s

A hatolykai Bakk Albert a Duna-deltai munkatábor fogságában.
(Delta Dunării) 2.
https://www.youtube.com/watch?v=VYku1TyEOXI



21.712 - Dr. Gaudi-Nagy Tamás: 2016. december 19-én hajnalban Grespik László 52 évesen visszaadta lelkét a Teremtőnek.


Feladó: Attila Árpád Péteri
Dátum: 2016. december 27. 15:10
Tárgy: Elhunyt Dr. Grespik László ! 
Címzett: jozsef@kutasi.eu


Imént  érkezett a megdöbbentő hír, hogy örökre eltávozott közülünk, régi Harcostársunk, Grespik Laci. 
Alant olvasható Gaudi-Nagy Tamás tájékoztatása.
Nyugodjon Laci Barátunk békében.
Mély gyászukban együtt érzünk a családdal.
-PAÁ-
---------------------------------------------------------------
Kedves Barátaim, Harcostársaim !

Szomorú szívvel, megrendülten tudatom Veletek, hogy 2016. december 19-én hajnalban Grespik László barátunk, kollégánk 52 évesen visszaadta lelkét a Teremtőnek. Felfoghatatlan és feldolgozhatatlan tragédia ez nemcsak családja, özvegye Éva és két gyermeke, Etele és Anna számára, hanem nemzeti jogvédő közösségünk számára és az egész Nemzet számára is.

Halálának híre óta még nem tértem magamhoz, családja kérésére a hírt csak most tudatom Veletek, a szélesebb közvéleménnyel a napokban. Miért mennek el az igazak ? És ráadásul miért életük derekán? Különleges, eredeti és tehetséges személyisége pótolhatatlan űrt hagy hátra.

Családja mellett állunk, legjobb tudásunk és lehetőségeink szerint igyekszünk ezekben a rettenetes nehéz időkben segíteni nekik. 
Zétényi Zsolt barátunk a gyermekei keresztapjaként is ott áll mellettük.

Lacival az elmúlt 17 évben számtalan közös küzdelmet folytattunk, Zsolt és mellettem Ő volt harmadik oroszlán alapító-atyja a Nemzeti Jogvédő Alapítványnak, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat alakuló közgyűlése pedig irodájában volt. Tele volt tervekkel és határozott elképzelésekkel.

Nemrég még 2006 őszi rendőrterror 10. évfordulóján kiadott kötetünkben tanulságos írást publikált, a könyvbemutatónkon ismertette az általa képviselt 173 Kossuth téri kártérítési ügyének állását.

Október 23-án ott volt velünk a 2006 őszi emléktáblánk avatásán a Hazatérés Templománál

https://gaudinagytamas.hu/…/gadmin/2016-10-23-6035%20(1).jpg

Majd Krisztinával és Luigival egy igen tanulságos és fontos dokumentumfilmben foglalta össze a 2006 őszi rendőrterror igazságtételével kapcsolatos munkáját, illetve a gyülekezési jog területén elért európai jogfejlődést meghatározó eredményeit.

http://nja.hu/…/2006.-okt.-23.-terror-hajnaltol-ejfelig.-mo…

November 20-án az N1 Kávézó műsorában összegezte munkásságát:

https://www.youtube.com/watch?v=4WunHF5Wqvs

Utolsó nyilvános közszereplésén, november 30-án a trianoni diktátum miatti igazságtételt követelt a Kossuth téren és ennek érdekében petíciót fogalmazott meg.

https://www.youtube.com/watch?v=LjZ-GW81urk&t=1206s

6 perctől- 20:05-ig

Laci utolsó nyilvános közszereplésének utolsó mondatait véssük a szívünkbe:

"Az igazság nem attól függ, hogy hányan mondják, hanem az igazság mibenlététől függ. És igazunk van. És köszönöm."

Közös feladatunk, hogy méltón emlékezzünk meg Róla, búcsúzzunk Tőle, megőrizzük szellemi hagyatékát és folytassuk az Ő szellemiségét is tovább víve a nemzeti jogvédő szolgálatunkat. Joggal vágyott méltóbb elismertségre, korát megelőző prófétai munkássága volt, elég, ha Fővárosi Közigazgatási Hivatal élén sok évvel ezelőtt kifejtett nemzeti érdekvédő harcaira gondolunk a külföldiek befolyásának visszaszorítása érdekében.

A csatolt képen a nemzeti jogvédő csapatunk körében láthatjuk Lacit szokásos jó kedélyével 2014-ben a Krisztina meghívására Belgiumban teljesített utunkon.

Egyelőre most a gyász tölti el szívünket, különösen most István vértanú napján. Próbálunk erőt meríteni a Megváltótól.
"Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még, ha meghal is, élni fog."

Velünk és köztünk maradsz Laci. Az Örök dicsőség fényeskedjék Neked !

A gyász ellenére is további áldott és szeretetteljes Karácsonyt kívánok Nektek és szeretteiteknek !

Barátsággal Dr. Gaudi-Nagy Tamás - A Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) ügyvezetője


2016. december 28., szerda

21.711 - Boldog Új Évet! > Küldi: ​Kutasi József Antal

Örömöd sok legyen, bántod semmi, segítsen a sors boldognak lenni. 
Legyél mindig vidám, örülj minden szépnek, kívánok Neked szép Boldog Új Évet!
2017
Képtalálat a következőre: „boldog új évet 2017
Küldi: ​Kutasi József Antal
H - 2081 Piliscsaba - Klotildliget, Munkácsy Mihály köz 3,​ Magyarország
Vezetékes telefon: 0036  26  631766  > Üzenet rögzítő > Név megadás!
Mobil telefon: 0036 70 5899883 > SMS küldés > Név 
 megadás
 
 Erre a címre <
jozsef@kutasi.eu> Kérem az anyagokat,üzeneteket,megivókat,tájékoztatókat,és a személyes leveleket!
Google keresés < Ide kattintani!
Facebook < Ide kattintani!
Képek:  Ide alulra kattintani, utána a képre és néha a végén Kutasi József Antal névre!

Ha a jövőben nem kíván tőlem több levelet kapni, kérem, írja meg a címemre, 
a  törvény értelmében törlöm a levelező listámról!