Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2016. december 15., csütörtök

21.658 - Évzáró ünnepi közgyűlését tartotta szerda délelőtt a Hadigondozottak Hódmezővásárhelyi Egyesülete.

Regionális Hírek
Szeri Csaba | 2016-12-14 12:23:59

Cselló és vers az évzárón

Évzáró ünnepi közgyűlését tartotta szerda délelőtt a Hadigondozottak Hódmezővásárhelyi Egyesülete. Csellószó és vers is emelte a rendezvény hangulatát.

Cselló és vers az évzárón

Szerda délelőtt nagy volt a jövés-menés a Hadigondozottak Hódmezővásárhelyi Egyesületének székházánál. Ahogy az elmúlt kilenc évben mindig, úgy most is megrendezte az egyesület az ünnepi évzáró közgyűlését, amely az év utolsó nagy rendezvénye a tagok életében.

Ünnepi műsorral kezdődött az összejövetel. A Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola            két növendéke Francois Couperin egyik művét adták elő. Török Réka és Török Máté testvérek, de most először játszottak együtt, korábban zongora kísérettel adták elő a műveket, azonban a közös munkát is elismerő taps követte. A fiatalokat Suhanyeczné Puskás Barbara készítette fel.

Cselló és vers az évzárón

A zeneszó után a versek kapták a főszerepet. Csáki Zsolt és Benkő László összeállítása hangzott el tovább fokozva a résztvevők lelkében megbúvó ünnepi hangulatot.

A megszokott jóízű beszélgetés és a finom falatok sem maradtak el, ugyanakkor Lajtos Jánosnétől, az egyesület elnökétől megtudtuk, hogy egy fontos kötelezettsége is volt szerdán a közgyűlésnek. A megváltozott alapszabályt kellett elfogadniuk a tagoknak.

Cselló és vers az évzárón

A Hadigondozottak Hódmezővásárhelyi Egyesülete ezzel a 2016-os év utolsó programját szervezte, tavasszal azonban újabb közgyűlés várható, májusban a Hősök napi ünnepség sem marad el, valamint a szokásoknak megfelelően a városi rendezvényekhez és ünnepségekhez is csatlakoznak majd a 2017-es esztendőben is.