Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. december 19., szombat

4.139 - Hagyományos Karácsony éjféli Szentmise a Kossuth téren!

Von: Kőműves Géza
Gesendet: péntek, 2009. dezember 18.

An: antal@jozsef-kutasi.de
Betreff: Hagyományos Karácsony éjféli Szentmise a Kossuth téren!

Budapesti Rendőr-főkapitányság > Rendészeti Szervek >  Biztosítási Osztálya

Rendezvény bejelentése 

2009. 12. 24-én  a Magyar Világ Baráti Kör és a Magyar Nádori Szövetség az immár hagyományos Karácsony éjféli Szentmisét a Kossuth téren tartja. A hazug és gyáva hatalom tudjuk, hogy a Kossuth teret törvénytelenül elzárja még ez elől a szentestei ünnep elől is, ezért amennyiben a Kossuth térre ezúttal sem tudunk menni, úgy az eddigi gyakorlatnak megfelelően az Alkotmány utca Kossuth tér – Kozma Ferenc utca szakaszán gyülekezünk és tartjuk meg szokásos éjféli Szentmisénket.  

Ebből az alkalomból egy mobil oltárt és a hozzá tartozó kegytárgyakat fogunk felállítani, illetve az alkalomhoz illő zászlókat hozunk magunkkal.  

Gyülekezés:  2009. 12. 24. 22 órától – közlekedéstől függően folyamatosan

A Szentmise kezdete előtt 23 órától szavalatok, kisebb beszédek és az alkalomhoz illő  zene lesz – az időjárástól függően.

A rendezvény befejezése 2009. 12. 25. 02 óra

A helyszín végleges elhagyása, a terület rendbetétele 12. 25. 03 óra 

A rendezvényért felelős személy:     Rozgics Mária …

A rendezvényen a létszámnak megfelelően rendezőkről, rendfenntartókról gondoskodunk. 

Gyülekezéskor a helyszínen a Kossuth tér felől az Alkotmány utca kezdeténél  állítjuk fel az oltárt, ezért segítséget csupán abban kérünk, hogy a rendezvény ideje alatt a jelzett szakaszon – Alkotmány utca Kossuth tér felőli része - Kozma Ferenc utca – a közlekedést elterelni szíveskedjenek. 

Kordont, radarral felszerelt gépjárműveket és egyéb technikai eszközök biztosítását nem kérjük, tekintettel arra, hogy jelenleg még a vallásszabadság 1568 óta engedélyezett, így a jelenleg hatályos alkotmány szerint is azt mindenki szabadon gyakorolhatja. És mivel Karácsony éjfélkor a tömegközlekedés már nem üzemel, a személyi forgalom is eléggé gyér, rendezvényünkkel különösebb fennakadást az önök által előszeretettel biztosított meleg- és egyéb közerkölcsöt sértő megmozdulásokkal ellentétben nem fogunk okozni. 

A rendezvény ideje alatt kizárólag a Szentmisével kapcsolatosan a rendőrséggel kapcsolattartással megbízott személy: Rozgics Mária

Együttműködő segítségüket köszönjük.  

Budapest, 2009. 12. 18.

 Rozgics Mária