Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2011. május 31., kedd

9.758 - Dr. Léhmann György > (gondolatok a Magyarok Szövetsége Pest Megyei Elnökének meghívójára)

Feladó: Dr. Léhmann György

Dátum: 2011. május 31. 16:37
Tárgy: Meghívás az összefogásra
Címzett:Kutasi József Antal


(gondolatok a Magyarok Szövetsége Pest Megyei Elnökének meghívójára)
 
Dabasi Tamás - Budapest
 
Kedves Tamás!
 
Amennyiben név szerint is gondoltál rám akkor, amikor találkozóra hívtál ma reggel, akkor az alábbiakban olvasható meghívó tartalmával indokolom azt, hogy miért nem kívánok a Magyarok Szövetsége Pest Megyei Elnöke által szervezett tanácskozáson részt venni.
 
Ugyanis a Pest Megyei Elnök Ur Ádámhoz és Évához visszatérve valamiféle 2008-ban kezdődő pénzügyi világválsággal indít a lakáshiteleseknél kialakult jelenlegi probléma sulyosságának ismertetése során, míg arról a bankok tevékenysége folytán felmerülő büncselekményről, aminek alapos gyanuja miatt a napokban feljelentéssel éltem, hallgat.
 
Hallgat továbbá arról is, hogy legutóbb az ECHO televízióban is éppen Te voltál az Czirmes ügyvéd urral együtt, akik sokadik alkalommal pontosan meghatároztátok azokat az okokat ami miatt a devizaalapu hitelesek bajba jutottak.
 
Valamint ezt meghaladóan az alábbiakban olvasható írásommal hasonló módon igyekeztem a valódik okokra hivatkozással kétségbeesve kiutat keresni, ezért képtelenségnek tartom azt, hogy a
 
Magyarok Szövetsége Pest Megyei Elnöke mindezekről semmit nem tudna, és ezért mintha most érkezett volna a földre, valamiféle pénzügyi világválságot is emlegetve akar másokkal beszélgetni.
 
A valódi okokat szerintem Te magad Czirmessel együtt már feltártad, valamennyit talán én is segítettem az általatok megjelölt irányban, a Magyarok Szövetségének Pest Megyei Elnöke pedig ezek után a meghívója alapján eldöntheti azt hogy ebben az ügyben inkább tudatlannak tartja magát, vagy csupán nesze semmi fogd meg jól szinten kívánja a Magyarok Szövetségét, vagy saját személyét népszerűsíteni.
 
Nem véletlenül mondják azt, hogy a pokolhoz vezető út jóindulattal van kikövezve.
 
Barátsággal: Léhmann Gyuri
 
====================================
----- Original Message -----
Sent: Tuesday, May 31, 2011 9:37 AM
Subject: Meghívás az összefogásra

Meghívó!

Mellékletben küldött találkozóra várlak!

Tisztelettel:
Dabasi Tamás

====================================

 

Fehér Kéményseprők                                                                           Magyarok Szövetsége

 

Budapest                                                                                              Budapest

…………                                                                                             Pázmány Péter utca 26

 

Tisztelt Elnök Úr!

 

 

Az 2008-ban jelentkező pénzügyi világválság őszre Magyarországon is már súlyos krízist okozott. Legnagyobb nehézségbe a devizahitelesek kerültek. A hitelek jelentősen nőttek, és már három éve nap, nap után vesznek el lakásokat azoktól, akik képtelenek a törlesztéseket fizetni. Eddig 30 ezer esetben történt árverezés. Ez a hiteleseket szociálisan megsemmisítette, pszichikailag meggyötörte.

Ma 1,7 millió ember él olyan családban, akiknek devizahitele van. Ezen hitelesek nagy része igen nehezen tudja a részleteket fizetni. Ezek a családok valójában fokozatosan elszegényednek. Igazi tragédia előtt kb. 100 ezer család áll, akik a nyomor szinten állnak és nagy valószínűleg elveszítik otthonaikat.

Emlékeztetni kell rá, hogy ilyen szociális és lelki meggyötrés béke időben soha nem érte a magyar nemzetet. Ma 3 millió ember él a létminimum szintjén. A hitelt felvevői - ha fizetni is tudják a részleteket - fokozatosan elszegényednek. Így önmagában még törlesztés mellett is a 3 milliós létminimumon élő tömeg pár év múlva 4 millióra nő.

 

Legveszélyesebb azon 100 ezer család élete, amely a tragédia előtt áll. Nagy reménnyel várták ők a segítséget az új kormánytól. Bár történnek előre lépések, de a kormány terveivel - bár némi levegővétel lesz - a családok lesüllyedése elkerülhetetlen.

 

Ezért a hitelt felvevők érdekében széles társadalmi összefogásra van szükség. További érdekképviseleteknek kell fellépniük, és ezek közt is a szakszervezetek és más érdekképviseletek között van szükség mielőbbi konzultációra.

 

Elkerülhetetlen egy olyan megoldás előterjesztése, amely remélhetően kimenti a fizetési krízis előtt lévő családokat a tragikus helyzetből. Ezért a Magyarok Szövetsége összefogva a Fehér Kéményseprőkkel megbeszélést tart a Magyarok Szövetsége székházában 2011. június 2-án (csütörtökön) du. 19 órakor.

 

Kérjük Önöket, tiszteljék meg jelenlétükkel a megbeszélést és adjanak javaslatot a nehézségben lévő hitelesek sorsának javításához.

 

Bp. 2011. május 29.

 

Tisztelettel:

 

Zimmermann Péter

 

Magyarok Szövetsége Pest megyei elnöke