Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2016. szeptember 24., szombat

21.385 - Népszavazás és török határidő > 2016. szeptember 23.


Feladó: Békekör Magyar
Dátum: 2016. szeptember 23. 6:48
Tárgy: Népszavazás és török határidő
Címzett: jozsef@kutasi.eu

Népszavazás és török határidő


Ankara-Budapest, 2016. szeptember 23. péntek (MSZF)


     Értesülések szerint néhány finanszírozási kérdéstől eltekintve nem sikerült előbbre jutni az Európai Unió és Törökország tárgyalásain arról, hogy vízummentességben részesítsék a török állampolgárokat, ennek fejében pedig Törökország ne engedje tovább a területére menekült több millió szír és más nemzetiségű embert.

     Az EU elzárkózik a két fél által március 18-án megkötött megállapodásban foglaltak végrehajtásától, nevezetesen a vízummentesség megadásától, Ankara pedig jelezte, hogy ebben az esetben a maga részéről sem tenne eleget a továbbiakban a rá háruló kötelezettségeknek. Ez azzal járhat, hogy török részről szép lassan hozzáfoghatnak a sorompó felhúzásához októbertől, azok előtt a kivándorlók előtt, akik a Balkánon át az október 2-i népszavazásra készülő Magyarország felé vehetik útjukat, hogy innen Ausztriába, Németországba, Nyugat- és Észak-Európába vándoroljanak tovább – értesült a Magyar Békekör.

     A törökök abban az esetben hajlanának kompromisszumra, ha az Oroszországot Törökországgal összekötő Török Áramlat gázvezetékről hozzáfognának az elágazások kiépítéséhez Dél-Kelet-Európa, onnan pedig Nyugat-Európa felé, és ezzel Törökország egyfajta elosztási monopolhelyzetbe kerülhetne, élvezve annak minden anyagi előnyét. De az Egyesült Államok ezt a köldökzsinórt minden áron meg akarja akadályozni, jóllehet az EU hajlik rá.

     Orbán Viktor miniszterelnök szerint lehetetlen kivonni a törököket az uniós vízumkényszer alól. De a Folha de Sao Paulo-nak adott interjújában nem tért ki a „lehetetlenség" igencsak lehetséges következményeire: a Törökországból elinduló újabb népvándorlási hullámra. Törökország októberig adott határidőt az EU-nak a válaszra. Az időpont lényegében egybeesik a magyarországi népszavazással. A fal megduplázásának terve Magyarország déli határán arra utal, hogy a miniszterelnök érzékeli a veszélyt, és nem bízik abban, hogy a népszavazás hatékony fegyver volna vele szemben. A „mit ér a népszavazás?" kérdésre egyre több választó kételkedően reagál.

    Megfigyelők szerint csapdahelyzetbe került az Európai Unió, és benne Magyarország is. Hiszen a vízumkényszer megtagadása esetén a menekültek minden eddiginél nagyobb áradatával kellene szembe néznie, a vízumkényszer megszüntetése esetén viszont törökök millióinak bevándorlásával az EU-ba.

     Az EU most Törökország gettósítását próbálja tartósítani, akár a megkötött szerződés nyílt megszegése árán is. Kérdés, vajon Ankara belenyugszik-e.

     A Magyar Békekör szerint az alapkérdéssel foglalkoznak a legkevésbé: az EU részéről lényegében hiányzik a készség a népvándorlás okainak kiküszöbölésére, a népvándorlást előidéző háborúk, a népek kifosztásának, az újragyarmatosításnak a megszüntetésére, a térség fejlődésének biztosítására a források elvonása helyett.+++

 

Kiadta: MSZF SZK

+36 30 5927371

www.mszfszk.hu

https://www.facebook.com/bekekor/