Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. június 22., hétfő

2.779 - Duna TV; Kívánságkosár 2007. július 16. - Köszönetmondás

Duna TV, Kívánságkosár 2007. július 16. - Köszönetmondás

Tisztelt Duna Televízió, tisztelt Kívánságkosár szerkesztősége,

a nevem Kutasi József, Münchenből jövök, német állampolgár vagyok.2007. július 4.-től július 10.-ig az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet VIII. Mozgásszervi sérültek Osztályán baleset miatt fekvő beteg voltam, és most Piliscsabán tartózkodok. Hálás köszönetet mondok Dr. Magyari Zoltán, Osztályvezető főorvosnak, és az összes ápolónőknek a példás és erős feladatuk elvégzéséhez. Az egész csapat nagyon nagy nehézségek ellenére is 12-16 órát dolgozik a fekvő betegek egészségéért, figyelmen kívül hagyva a megszorításokat. Köszönet a látogatóim segítségért, a világ minden részéből Münchenbe érkezett E-mail jókívánságoknak, és a hozzám érkezett telefonos valamint SMS-es jókívánságoknak. E szöveg kisugárzását kérem péntekre, a július 13.-i adásra, mert az Intézet és a barátaim a világ minden részéről értesítve vannak az adás időpontjáról.

7. Győri Szabó József: Kár valakit visszahívni hazug szóval

http://www.youtube.com/watch?v=IXMMqFtvep4&feature=channel_page  Duna TV, Kívánságkosár 2007. július 16. Köszönetmondás! Aufrufe: 18.914 > 19.437

 

Mellékelten küldöm a 2007. július 7.-én írt közleményemet, tájékoztatásul.

Köszönettel,

Kutasi József
antal@jozsef-kutasi.de

K Ö Z L E M É N Y

Tisztelt Cím!

Kutasi József, német állampolgár, született 1936. július 26., baleset miatt, 2007. június 3-án este 22 órakor, beszállításra került az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe. (1081 Budapest, Fiumei út 17). A lábára sírkő esett. Fent említett időpont óta bent fekszik, és első kézből tapasztalja a magyarországi egészségügyi állapotok elképesztő voltát. Részletekbe nem kíván menni, de szeretné felhívni a hírközlő szervek, a hazai média és minden magyar figyelmét, az itt tapasztalható áldatlan állapotokra. Aki teheti, látogasson be ezen Egészségügyi Intézménybe, s győződjön meg saját maga a fennálló állapotokról.

A közlemény hiteléül, tisztelettel:

Kutasi József, Budapest
/A hírt továbbítja Kutasi Daniel, München
/

----------------------------------------------------

Tisztelettel és szeretettel,

 

Kutasi József - Jóska bácsi - Jóska

http://www.youtube.com/watch?v=IXMMqFtvep4&feature=channel_page  Duna TV, Kívánságkosár 2007. július 16. Köszönetmondás! Aufrufe: 18.914 > 19.437

http://www.piliscsaba.hu/piliscsaba/index.php?id=18&view=single_thread&cat_uid=8&conf_uid=6&thread_uid=30  Piliscsaba Forum!

http://www.youtube.com/watch?v=b-3wuKcqhO8&feature=related  Gyurcsány Ferenc - Orbán Viktor! Aufrufe: 203.444

http://www.youtube.com/kuvik1991?gl=DE&hl=de  A magyar néptánc hagyománya! Aufrufe: 5.462 > 5.763

http://www.youtube.com/watch?v=p8dupOm4lwY&feature=related  Gyurcsány Ferenc - Húzzad Cigány! Aufrufe 1.642.204

www.kutasi-jozsef.hirfutar.de.vu

http://kutasi.blogspot.com

www.cserkeszbolt.de.vu

www.jozsef-kutasi.de

www.kutasi.eu

antal@jozsef-kutasi.de

Mobil: 0036 70 589 98 83

 

Elnézést kérek, ha esetleg ez a levél több irányból is megérkezik! Bocsánat ha zavartam. Mérges? Kérem küldjön egy lemondó, elektronikus levelet. Köszönöm!

Pálinkás Sándorné: "VÉDD ISMERŐSEID E-MAIL CÍMÉT! Amennyiben tovább küldöd ezt a levelet, előtte töröld ki a levélben szereplő többi címet, hogy ne keringjenek az interneten a spamküldők örömére. Köszönet érte!"

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------