Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. november 26., csütörtök

3.980 - Jäger Lajos: Tisztelt Bajnai Gordon Úr! Az utolsó kommunista, "szocialista" támogatottságú miniszterelnök.

Von: Lajos Jager
Gesendet: szerda, 2009. november 2516:57
An: Kutasi József
Betreff: észrevételek

 

Tisztelt Bajnai Gordon Úr!

 

Az utolsó kommunista, „szocialista” támogatottságú miniszterelnök.

Tegnap esti fő műsoridőben leadott előadását hallgatva, több alkalommal, gondolatban szerettem volna magával személyesen beszélgetni, vitatkozni előadásának tartalmát illetően. Nem tudtam folyamatosan figyelemmel kísérni mondandóját, mert erős indulatok kerítettek hatalmukba, és inkább meccset néztem, időnként. Néhány részlet a mából. Az európai országok között, mutatta a grafikonja, 57 % foglalkoztatási aránnyal az utolsók között vagyunk. Az okok között nem hallottam olyan indoklást, hogy tisztelt hallgatók, az elmúlt húsz év kormányzati hibáiból – esztelen privatizáció, korrupt gazdasági folyamatok, törvénytelen pénzkimentés az országból – adódóan közel másfél millió munkahely szűnt meg.

A húsz évvel ezelőtti politikai, gazdasági „szakembereknek” nem a rendszerváltás, hanem a rablás, az egyéni meggazdagodás a politikai hatalom visszaszerzése volt a fő cél. Pártoktól, kormányoktól függetlenül, különösen az elmúlt 7 évben gátlástalan rablás folyt az országban. Látványos beruházások, melyek megvalósulási összege, értékében magába hordozta a politikai, mára már összemosódott gazdasági hatalom meggazdagodási lehetőségét. A munkavállalók, akik részfeladatokat kaptak a megvalósításból, az elszámolásnál nem, vagy csak részben kapták meg járandóságukat. Sokan tönkrementek. Megszűntek járulékfizetőknek lenni.

A multik beáramlásával megszűnt, illetve minimálisra csökkent a hazai termékek értékesítése és ennek következtében nagy részben leépültek a magán agrár és ipari gazdaságok. Az indokolatlanul magas kereskedelmi profit az országból kivándorolt! Csökken a vásárlóerő, és természetesen ennek adóvonzatai is! A hatalom közeli körök kezébe, vagy zsebszerződések útján külföldi kézbe került részben a megmunkálható földterület. Sok megmunkálható föld befektetői tulajdonban van és nem termelő terület, hanem korrupciós pénzek tisztára mosására építési területté alakult át! Értékes ingatlanok pártbarátok korrupciós ügyletévé válnak. Közszolgáltató állami vállalatok vezetőinek díjazása, indokolatlan megbízások, mind a politikai hatalom együttműködésével történik.

Megalapozott gyanúval, előzetesben ülve pártbarátok, egy nyugdíjas több mint éves jövedelmét kapják havonta!! Nem a termelő munkavállalói kör bővül, hanem nagy fizetésekért egyetértő támogatói kör, akik, csak talán az APEH tudja, mi után adóznak, növelik a nemzeti jövedelmet. A nemzeti jövedelem nem biztosítja az állam működési költségeit. Hiteleket veszünk fel évtizedek óta, de a gazdasági fejlődésen ez nem látszik arányosan. Utódaink hosszú évtizedeken keresztül fizethetik a hatalom rossz döntéseinek következményeit. Néhány részlet a teljesség igénye nélkül, mert köteteket lehetne írni – sokan szakemberek már megtették – a gazdasági válság valódi okairól, az évtizedek óta tartó népbutítás helyett.

Ön - bár ezt a megtisztelő megszólítást, így személyes ismeretség hiányában a média információk és tevékenysége alapján nem alkalmaznám – maga, Bajnai Gordon, még tervbe sem volt véve, amikor kiemelt nagyberuházások megvalósításában, már műszaki, pénzügyi feladatokat végeztem, és nem az egyéni haszonszerzés, korrupció motivált, hanem a tanulás, az eredményes becsületes munkavégzés. Ez talán családi örökség. Az akkori fizetésünk, mivel nyugati viszonyítási alapunk is volt, szegényes, megalázó volt.  Ezért van ma közöttünk, több ok mellett, ez az egzisztenciális különbség. Mindig megvetettem a korrupt tisztességtelen embereket, bár ha én is ilyen lettem volna, ma barátságosan parolázhatnánk és lapogathatnám a hátát mondva, ügyesen csinálja fiatal barátom!

A szakmai elismeréseken túl, mint mindig független, pártonkívüliként, ma, közel ötvenévi munka után kortársaimmal, akik csak dolgoztak és nem használták ki a „szocialista” lehetőségeket, vegetálunk, mint nyugdíjasok. Tiltakozásunkat, amely ma nem csak lokális, hanem társadalmi elégedetlenség, figyelembe sem veszik. Konszenzusok helyett hazudnak, szakemberek véleménye helyett, támogatók egyetértését bírják egy tál lencse ellenében. Maguk, gazdasági, politika „elit” indokolják ennek a tájékozatlan köznépnek tetteiket, magyarázva hazug módon, a ma tapasztalható következményeket. Amit napjainkban tesznek megszorításokat, húsz- harminc évvel ezelőtt kellett volna megkezdeni és nem egy utópisztikus ideológia mentén butítani a köznépet. Akkor már indokolt volt, de nem tették a „pártszakemberek”!?

Ezek a problémák motiválják sokunkat és egyre többünket, fiatalabbakkal együtt, hogy mielőbb a szemükbe nézhessünk, és ne írásban tudassuk magukkal, hogy megvetjük, elítéljük, mint politikai, gazdasági vezetőket, mint képzett szakembereket. Több írásomba bírálom folyamatosan a magukfajtákat, de reményeim szerint egyszer személyesen is megbeszélhetjük, egyeztethetjük eltérő álláspontjainkat. A tapasztalat az, hogy az ilyen levelek a Lakossági Kapcsolatok Fő(vagy más) osztályán landolnak, és még kivonatosan sem kerülnek a maguk asztalára, nehogy kiessenek a tények hallatán a hatalmi bűvöletből.

Remélem kellő módon sikerült felkeltenem érdeklődését, amennyiben tudomást szerez véleményemről, és megbeszélhetjük eltérő álláspontjainkat.

Magyarország 2009-11-25

Tisztelettel. Mint egyre gyakrabban Jäger Lajos , alias a Vadász, tízmilliomodik Magyar nyugdíjas!

Másolat, szokásom szerint:  Köztársasági Elnök, Mszp, Média képviselői, Hírportál, Levelező Partnereim! 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------