From: Palos Passio
Sent: Friday, June 29, 2012 11:36 PM
To: Kutasi József Antal
Subject: Jézus Öt Szent Sebe Társulat Kegyoltári zarándoklata
2012. június 30., szombat
15.118 - Jézus Öt Szent Sebe Társulat Kegyoltári zarándoklata
Bakk Erzsébet-Bakk István
Jézus Öt Szent Sebe Társulat Kegyoltári zarándoklata
15.117 - Balogh Béla: Hivatalosan is megalapítjuk a Koppány csoportot.
· Tisztel Koppányosok. Kedves civilek.
Hivatalosan is megalapítjuk a Koppány csoportot. Ezzel is szeretnénk elérni, hogy civil társadalmi szervezetként nyomást gyakoroljunk a kormányra a kilakoltatások leállítása érdekében. Több más szempont is van, amiről hamarosan beszélni fogunk. Mindegyik szigorúan civil érdekeket és összefogást szolgál.
Az alakuló közgyűlésünk mindenki számára nyitott. Bárki részt vehet rajta, amennyiben taggá válik, illetve jelzi azt és kitölti a belépési nyilatkozatot.
A Koppány csoport megyei vezetői és természetesen minden eddigi tag hivatalos, mint alapító tag. Kérek tehát mindenkit, aki alapító tagja akar lenni a Koppány csoportnak, az jelezze felém Emilben részvételét. Ennek megfelelően állítjuk össze a részvételt. Aki ezt nem jelzi, sajnos nem tud részt venni ezen a történelmi pillanaton.
Várom tehát előzetesen a részvételi szándékot, hogy megküldhessem a belépési nyilatkozatot részére. A résztvevők kizárólag Emilben kapnak tájékoztatást és anyagokat.
Az alakuló közgyűlésünk várható időpontja vagy e hónap 8-a, vagy 16-a. Az időpontról nincs még végleges döntés. Aki tehát részt szeretne venni a fenti két időpontra koncentráljon, tegye szabaddá magát. A gyűlés előreláthatóan Budapesten lesz a Krisztina hotelban, egy tagunk árverezés előtt álló ingatlana ez a hotel.
Várom a jelentkezéseket. A létszám korlátozott. Mielőbb jelentkezz.
Balogh Béla
koppanycsoport@gmail.com
Tel: 06209160029
15.116 - KUTASI JÓZSEF ANTAL oldal megjelenítés Facebook nélkül! > 2012. június 23 - 2012. június 29.
KUTASI JÓZSEF ANTAL oldal megjelenítés Facebook nélkül! 2012. június 23 - 2012. június 29. Legtöbbször használt adatforgalmi források - www.google.hu | www.google.com| kutasi.blogspot.com |
15.115 - KUTASI JÓZSEF ANTAL oldal látogatói > ORSZÁGOK!
KUTASI JÓZSEF ANTAL oldal látogatói
Ország | Látogatók | |||
---|---|---|---|---|
Hungary | 4,767 | 77.9% | +999% | |
The United States | 415 | 6.8% | +999% | |
Romania | 246 | 4% | +999% | |
Germany | 179 | 2.9% | +999% | |
Slovakia | 109 | 1.8% | +999% | |
Canada | 64 | 1% | +999% | |
Serbia | 54 | 0.9% | +980% | |
The United Kingdom | 43 | 0.7% | +999% | |
Austria | 35 | 0.6% | +999% | |
Australia | 18 | 0.3% | 0% | |
Switzerland | 16 | 0.3% | +999% | |
Russian Federation | 16 | 0.3% | 0% | |
Belgium | 13 | 0.2% | 0% | |
Italy | 13 | 0.2% | 0% | |
Ireland | 12 | 0.2% | 0% | |
France | 12 | 0.2% | 0% | |
Ukraine | 11 | 0.2% | 0% | |
The Netherlands | 7 | 0.1% | 0% | |
Sweden | 7 | 0.1% | 0% | |
Brazil | 7 | 0.1% | 0% | |
Poland | 6 | 0.1% | 0% | |
Czech Republic | 5 | 0.1% | +400% | |
Spain | 5 | 0.1% | 0% | |
Argentina | 5 | 0.1% | 0% | |
Finland | 5 | 0.1% | 0% | |
Slovenia | 5 | 0.1% | 0% | |
Croatia | 5 | 0.1% | 0% | |
The Philippines | 4 | 0.1% | 0% | |
Denmark | 4 | 0.1% | 0% | |
Japan | 4 | 0.1% | 0% | |
Benin | 3 | 0% | ||
Cote D'ivoire | 3 | 0% | ||
Luxembourg | 2 | 0% | ||
Israel | 2 | 0% | ||
South Africa | 1 | 0% | ||
Ghana | 1 | 0% | ||
Ecuador | 1 | 0% | ||
Bulgaria | 1 | 0% | ||
The United Arab Emirates | 1 | 0% | ||
Burkina Faso | 1 | 0% | ||
Mauritius | 1 | 0% | ||
Republic Of Moldova | 1 | 0% | ||
Venezuela | 1 | 0% | ||
Portugal | 1 | 0% | ||
Greece | 1 | 0% | ||
Taiwan | 1 | 0% | ||
Indonesia | 1 | 0% | ||
Singapore | 1 | 0% | ||
Morocco | 1 | 0% | ||
Bermuda | 1 | 0% | ||
|