Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. július 13., szombat

17.384 - Hat évvel megkésett megemlékezés a Pozsonyi csatáról - Nem Pozsonyban, nem Budapesten - Csíkcsomortánban


Feladó: MVSZ Sajtószolgálat
Dátum: 2013. július 13. 14:47
Tárgy: Hat évvel megkésett megemlékezés a Pozsonyi csatáról - Nem Pozsonyban, nem Budapesten - Csíkcsomortánban
Címzett: Kutasi József Antal




Hat évvel megkésett ezerszáz éves ünnepségnek” nevezte Patrubány Miklós a Kárpátok őre szobrának Csíkcsomortánban történt felállítását, amelynek leleplezését a Pozsonyi csata 1106. évfordulójára időzítették. A Magyarok Világszövetségének elnöke záróbeszédet mondott a szoboravatás felemelő hangulatú ünnepségén, melynek végén kezdeményezte a Székely Nemzetgyűlés összehívását.

A magyarországi és székelyföldi összefogással megalkotott emlékmű megkésetten is pótolja azt a súlyos mulasztást, amelyet a magyar állam 2007-ben követett el, amikor az Árpád nagyfejedelem vezette honalapítás óta eltelt idő legjelentősebb magyar katonai sikerének 1100. évfordulóján „elfelejtett” méltó módon megemlékezni – emlékeztetett az MVSZ elnöke.
A Kárpátok őre szobor eredetileg Kolozsvár főterén állt, ám azt 1918. december 24-én felrobbantották a bevonuló román csapatok. Patrubány Miklós vallomásszerűen elmondta, hogy ennek részleteit családi berkekből ismeri, hiszen 1918 gyászos Karácsonyán, a polgármester elhúzódó betegsége miatt dédnagyapja, Fekete Nagy Béla alpolgármester volt Erdély fővárosának vezetője.
Beszéde végén, tekintettel a Székelyföldre leselkedő veszélyekre Patrubány Miklós kezdeményezte a Székely Nemzetgyűlés összehívását: „Mint a Magyarok Világszövetségének elnöke, nem tisztem ezt kezdeményezni, de csíkkozmási származású székely emberként kötelességem megtenni.”

A csíkcsomortáni szobrot Gergely István „Tiszti” kezdeményezésére, Kocsis László támogatásával állították, jelentette be Ferencz Csaba polgármester, mielőtt hárman leleplezték volna. Avató beszédet mondott sorrendben Izsák Balázs (SZNT), Borboly Csaba (RMDSZ), Salamon Zoltán (MPP) és Sorbán Attila (EMNT). A Székelyhon.ro honlap részletes beszámolóban ismerteti az eseményt.

Fotó: Okos Márton
A Csíksomortánban felavatott Kárpátok őre több mint két méter magas, csíki székely kapura emlékeztető, cserefából készült torony veszi körül. A szobrot Horváth Béres János készítette, a tornyot Székely Csaba és Török Csaba fafaragók, míg a talapzatot Forró Attila vállalkozó. Az emlékmű terveit Tóth Vásárhelyi József rajzolta.


„A Kárpátok őre egy népkölkelő, férfikora javában levő katona, aki a Kárpátok őrszeme, nagy juhászbundájában, hósipkával, melyen katonasipkája ott van, szuronyos fegyverére támaszkodva figyelve néz előre. Őrködik: tekintete nyugodtan, de szigorú vigyázattal figyeli a határt” – írta az Uj Idők korabeli száma.
A szobrot 1915. augusztus 18-án állították fel a Deák Ferenc utca főtéri torkolatában.
A Kolozsvárra bevonuló román csapatok 1918. december 24-én felrobbantották.

A Kárpátok őre első másolatát, Horváth Béres János szobrász és Tóth Vásárhelyi József építész alkotását Szilvásvárad közelében, a Szalajka-völgyben 2002. november 17-én avatták föl.

MVSZ Sajtószolgálat
7962/130713