Feladó: Enikő Kisgyörgy
Dátum: 2016. január 8. 19:40
Tárgy: Értéktelenek-e a magyar emberek?
Címzett: jozsef@kutasi.eu
Igyekszem a lényeget megragadni:
Lényegében egyetértek a levél írójával. Nagyon érdekes, de egy teljesen hétköznapi (ellen)példából indulnék ki. Tavaly ugyanis én is lúdtalpbetétet csináltattam. Nekem szerencsém volt, a TB is hozzájárult a költségekhez. A doktornő által javasolt Vas utcai cipészetbe (ez itt a reklám helye) mentem el, és a következőt tapasztaltam: A várakozás idejére egy kényelmes kanapéra ültettek, innen figyelhettem a két kedves, fiatal eladóhölgyet. Türelmesen, őszinte jószándékkal viselkedtek az idős, nehezen mozgó, legtöbbször morózus, rosszkedvű idős emberekkel. Segítőkészen viselkedtek mind a mintavételnél, mind az adatok felvételénél, ahol pedig kétszer-háromszor meg kellett kérdezni a dolgokat, mert a nénik.bácsik hol nem hallották, hol nem értették a kérdéseket. Szinte elszorult a torkom mindezek láttán. Hát így is lehet? Nem hinném, hogy csúcsfizetés reményében viselkedtek volna így. Egyszerűen szeretik a munkájukat, és szeretik az embertársaikat. Igen, így is lehet(ne)!
Öt gyermekem közül a második földrajz szakra járt az ELTÉ-re, majd ugyanott terület-és településfejlesztést tanult. Néhány hónap eredménytelen munkakeresés után boldogan újságolta, van egy ajánlat:
Én sehogyan sem tudom elfogadni, hogy emberek azért hagyják el a hazájukat, szülőföldjüket (végleg!), hogy jobban éljenek! És mostmár közelítek a megfejtéshez.
A másik pedig a szeretet. Szeretet adni és kapni, a szeretteinkért dolgozni- ennyi.( Nem tudom, mitől lett a magyar ember ilyen, hogy a munka büdös,nem hiszem, hogy ez mindig így volt!)
Dátum: 2016. január 8. 19:40
Tárgy: Értéktelenek-e a magyar emberek?
Címzett: jozsef@kutasi.eu
Kedves Krisztina!
Drága magyar honfitársam levelét elolvasva egész este gondolkodtam, és nagyon sok minden az eszembe jutott.
fociedzőnek mehetne óvodákba. Nem jó ez így-mondom, fociedző legyen az, aki a testnevelésire járt, és te is csináld azt, amit tanultál! Válasz: Épp ezért jobb ez a mai világ, senki se köteles azt csinálni, amit tanult, ha rájön, hogy más érdekli, szabad a pálya!-- És kérdem én: az senkit nem zavar, hogy nem ért hozzá? Ez a nagy liberalizmus eredménye!
Mikor jövünk már rá, hogy nem a pénz boldogít?! Hány gazdag-de beteg, gazdag-de magányos, gazdag-de depressziós embert láttam már! Megmondjam, mi teszi az embert boldoggá? Például az értelmes, jól végzett munka. Legyen az bármi, szellemi vagy fizikai, tanítás gyógyítás, kertészkedés, takarítás, főzés vagy kereskedés, csak legyen akinek jót teszünk vele!És még valami. A legfontosabbat hagytam utoljára:
A mi eleink mindig, minden körülmények között hittek a magyarok Istenében! Hiába állítják, sosem voltunk pogányok, egyisten-hitű őseink a Napot tisztelték (és nem imádták!) Isten földi megjelenése, "Isten szeme"-ként, amit mindig gondoskodóan mirajtunk tart. Mióta ez a nép -nem tudom, kinek-minek a hatására- elfelejtette Teremtőjét, és a pénz lett a bálvány, azóta minden a feje tetejére állt. Amíg nem tudjuk rendezni a kapcsolatunkat a Jóistennel, addig nincs magyar feltámadás!
Én minden nap ezért imádkozom, mert hiszem és vallom: ISTEN SZÁMÁRA SEMMI SEM LEHETETLEN!
Üdvözlettel:
Lánszkiné Kisgyörgy Enikő
