Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2016. január 16., szombat

20.891 - Megszüntették a migránsok elleni önvédelmet szorgalmazó határvadászok elleni eljárást (Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleménye)

Feladó: Attila Árpád Péteri
Dátum: 2016. január 16. 0:34
Tárgy: Megszüntették a migránsok elleni önvédelmet szorgalmazó határvadászok elleni eljárást (Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleménye)
Címzett: 


Megszüntették a migránsok elleni önvédelmet szorgalmazó határvadászok elleni eljárást (Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleménye)
Örömmel közöljük, hogy a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség nemrég kézbesített jogerős határozatával megszüntette a nyomozást három olyan hazafi elleni büntetőeljárásban, akik a migránsinvázió ellen önkéntes határvadász zászlóalj elnevezéssel cseréltek eszmét közösségi oldalakon.
Tényi István feljelentését követően tavaly augusztusban emiatt őket közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezése bűncselekménnyel gyanúsították meg, hajnali házkutatásokat tartottak náluk, lefoglalták számítógépeiket, majd a rendőrségre hurcolva kihallgatták őket.
Az egyik volt gyanúsított, Vass István Mátyás tavaly júliusban tett közzé felhívást Hunyadi Önkéntes Határvadász Egység címmel a Facebookon, hogy társakat találjon a kiterjesztett jogos védelem gyakorlására a bevándorlási áradat feltartóztatása érdekében, és ennek keretében „megállásra késztessék a határon épülő kerítést megrongálni készülő törvénytelen bevándorlókat", mivel a „hatóságok láthatóan képtelenek a migráns helyzetet elvárhatóan kezelni" és ezért a polgárok „készek saját maguk, önállóan is fellépni saját védelmében, alkotmányos jogaikat gyakorolva." Felhívására többen jelentkeztek, közülük két vidéki férfit azonosítottak be a hatóságok, így lett három gyanúsított.
A szabadlábon védekező gyanúsítottak a Nemzeti Jogvédő Szolgálathoz (NJSZ, www.njsz.hu) fordultak védelemért a nemzeti jogvédők „Bevándorlási válsághelyzet: a magyaroknak is vannak jogai !" c. 2015. szeptember 4-i közleménye (http://nja.hu/hirek/friss-hirek/bevandorlasi-valsaghelyzet-a-magyaroknak-is-vannak-jogai.jog) nyomán, amelyben védelmet ajánlottak a migránsok miatt jogsérelmet szenvedetteknek és kimondták: „ebben a jogos önvédelmi helyzetben kötelességünk hazánk és a magyarok jogainak védelme."
Az ügyet az NJSZ bemutatta a sajtóban, a november 4-én tartott sajtótájékoztatóján (http://gaudinagytamas.hu/vide%C3%B3s_tud%C3%B3s%C3%ADt%C3%A1s_nemzeti_jogv%C3%A9d%C5%91_szolg%C3%A1lat_sajt%C3%B3t%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%B3j%C3%A1r%C3%B3l_jelent%C3%A9s_2006_%C5%91szi_rend%C5%91rterrorr%C3%B3l), illetve az NJSZ december 5-i migránsügyi nemzetközi jogi konferenciáján (http://nja.hu/hirek/videok-es-kepek/-az-europai-patriotaknak-ossze-kell-fogni-europa-vegveszelyben-es-jogos-vedelmi-helyzetben-van-gaudi-eloadasa-az-njsz-migracios-konferenciajan.jog) követelve a törvénytelen eljárás megszüntetését és az eredetileg gárdaellenes éllel beiktatott, közbiztonsági tevékenység jogosulatlan szervezése bűncselekmény hatályon kívül helyezését.
A három gyanúsított vitatta a gyanúsítást és közölte, hogy „ magyar emberként fontosnak tartom és egyet értek azzal a céllal, amit Kormányunk is követ, mely szerint a legfontosabb, hogy megvédjük határainkat az illegális migráció során beáramló idegenektől", továbbá „örömömre szolgál, hogy a Kormány gondoskodott arról, hogy Szerbiával és Horvátországgal fennálló határaink lezárásra kerüljenek, azon illegális migráns ne jöhessen át." Szerintük félreértés történt, valójában nem büntetést, hanem kitüntetést érdemelnének, miután felvetéseik azóta „teljes mértékben megvalósultak a Kormány határvédő akciói révén."
A védelem szerint nem büntethető a közösségi oldalon zajló eszmecsere az illegális bevándorlók elleni jogos védelemről és az sem, ha a határ mentén csoportban tartózkodó polgárok jelzést adnak migránsok behatolásáról a hatóságok részére.
Fontos rögzíteni, hogy a büntetőeljárási törvény felhatalmazza a polgárokat arra, hogy bűncselekmény észlelése esetén a tetten ért elkövetőt a helyszínen tartsák. Egy felelős civiltől pedig elvárható, hogy rövid úton értesítse a hatóságokat, ha közrendet veszélyeztető cselekményt észlel.
Az ügyészség osztotta a védelem álláspontját. „A szervezés olyan folyamat, amely szükségképpen azt jelenti, hogy az elkövető a szervezés első olyan lépésével, amelynek következében a célul kitűzött tevékenység már meghatározott és a külvilág számára kitűnik, megkezdi és befejezi a bűncselekményt." Ilyen tevékenység az ügyészség szerint a két csatlakozó esetében nem volt, ezért esetükben bűncselekmény hiányában szüntették meg az eljárást, míg a kezdeményező terhére nem volt megállapítható bűncselekmény.
Szükséges a házkutatások során - egyébként több esetben szabálytalanul, eljárási hibákat vétve, - lefoglalt eszközök haladéktalan visszaszolgáltatása, illetve az érintettek meghurcolás miatti megkövetése és arányos jóvátételben történő részesítése.
A gyanúsítottak védelmét dr. Novozánszky Ilona ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat elnöke és dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője látta el.
Korábban már sikeres büntetővédelmet biztosítottunk egy hazafinak, aki tavaly nyáron önkéntes civil segítséget ajánlott fel egy határszéli önkormányzatnak a határ védelméhez és ezt célzó felhívást tett közzé. Emiatt őt másnap hajnalban előállították és közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezésével gyanúsították meg, majd hónapokkal később az ellene indult eljárást megszüntették.
Végül pedig – az elmúlt hónapok tragikus európai migrációs fejlemények és a kapcsolódó tömeges erőszakos bűncselekmények ismeretében - ismét leszögezzük: az Európát és hazánkat is fenyegető bevándorlás ellen a nemzeti önvédelem minden lehetséges eszközét be kell vetni. A magyar nemzet jogos védelmi helyzetben van jelenleg és ennek gyakorlását az Európai Unió sem akadályozhatja meg. Elsődleges az államhatár védelme, ezért továbbra is támogatjuk a törvényes rendet és a polgárok biztonságát fenyegető illegális migráció elleni, szükséges és arányos kormányzati erőfeszítéseket, valamint indokolt a bevándorlási áradatért felelősséggel bíró személyek és – nem egy esetben magukat jogvédőnek nevező, kollaboráns szerepű, liberális - szervezetek elszámoltatása.
Budapest, 2016. január 15.
Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) nevében:
Dr. Novozánszky Ilona elnök
Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvezető