Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2016. január 10., vasárnap

20.832 - Hidfő: Megerőszakolják Európát, de a jogvédők hallgatnak

headerhidforu
Eduard-Limonov-hidfo.ru

A külső szemlélő számára Európa a cselekvésképtelen vezetők földje, amit emiatt idegen népek gyarmatosítanak? Eduard Limonov, orosz politikus – a Nemzeti Bolsevik Párt vezetője – szerint az európai migrációs válság lényege, hogy Európa saját volt gyarmatainak gyarmatává válik:

"Mostanra egyértelműen látható, hogy egyetlen év leforgása alatt másfél millió illegális bevándorló érkezett Európába. Az európaiak nem értik, mi történik. Még a Párizsban történt gyilkosságok után sem értik. Európa gyarmatosítása van folyamatban, Afrika és Ázsia által. […] Kadhafi 1972-ben egyesíteni akarta országát Egyiptommal. Amikor ehhez nem kapta meg Egyiptom beleegyezését, Líbia teljes lakosságát felszólította, hogy vonuljanak az egyiptomi határra – hogy ezzel nyomást gyakoroljon az ország vezetőire. Az egyiptomi hatóságok akkor készek voltak arra, hogy kiadják a tűzparancsot, és ezzel megakadályozták a nagyobb tragédiát. Ma az európaiak nem elég eltökéltek ahhoz, hogy tüzet nyissanak a migránsokra. Emiatt a szemünk láttára rabszolgát csinálnak belőlük."

nemet-rendorok-nincs-nyugalom-hidfo.ru

Ez történik, ha az állam nem véd meg; Düsseldorfban megkezdődött a lakosság önszerveződése, miután afrikai és arab migránsok közel kétszáz nő ellen követtek el szexuális jellegű bűncselekményt az újévi ünnepségek alatt. A rendőrség nem védi meg az embereket, de eközben tisztában vannak azzal, hogy az állam elveszítheti az erőszak-monopóliumot.

Megdöbbentő fejleményekkel folytatódik a migránsok bűncselekményeinek elhallgatása Németországban: a rendőrségnek utasításba adták, hogy nem adhat ki közleményeket a bevándorlók által elkövetett bűncselekményekről. A Das Bild német napilap pénteken számolt be arról, hogy folyamatosan jutnak nyilvánosságra újabb, afrikai és arab migránsok által elkövetett rablás, szexuális zaklatás esetek, a rendőrségnek pedig utasításba van adva, hogy el kell hallgatniuk a migránsok által elkövetett erőszakos bűncselekményeket. A lap felhívja a figyelmet arra, hogy nem csak a Kölnben és más nagyvárosokban történt szexuális zaklatásokról van szó, hanem naponta számos újabb eset jut napvilágra, és feltehetőleg hírzárlat van érvényben az ilyen esetekre vonatkozóan. Bielefeld területén szintén történtek a korábbiakhoz hasonló esetek; a Bild jelentéséből kiderül, hogy egy közel ötszáz migráns férfiból szerveződött csoport erőszakkal berontott egy Nigh Clubba, ahol több nőt is megerőszakoltak. Az erőszakos közösülést 14 és 21 év közti szíriai menedékkérők követték el. Az áldozat két, 14 ill. 15 éves német lány.

A Das Bild felteszi a kérdést:

"meg van-e tiltva a rendőrségnek, hogy elmondja nekünk az igazat?"

Stuttgartban egy 20 éves iraki bevándorló és "barátai" erőszakoltak meg egy fiatal lányt, szintén az újévi ünnepségek alatt, a nyílt utcán. Az eset csak akkor jutott nyilvánosságra, amikor egy rendőrségi forrás neve elhallgatását kérve a Bild napilaphoz fordult, és beszámolt az esetről. Január 7-én leváltották posztjáról Köln város rendőrfőnökét. Észak-Vesztfália belügyminisztere azzal indokolta a döntést, hogy a lakosság vissza kell nyerje bizalmát a rendőrség irányába. A szilveszteri nemi erőszak esetek kapcsán ugyanis kiderült, hogy a 71 esettel kapcsolatban tudtak részleteket, és mindegyik bűncselekmény "menedékjog-kérő" követte el. A lapnak nyilatkozva a névtelen rendőrségi forrás kifejtette, hogy amiatt jutottak lassan nyilvánosságra a bűncselekmények hírei, mert automatikusan lesöprik az asztalról azokat az eseteket, melyeket a gyanú szerint külföldi állampolgár követett el. Elmondása szerint határozott utasítások vannak érvényben arra vonatkozóan, hogy a hatóságok nem jelenthetik a "menekültek" által elkövetett bűncselekményeket.

Hessen belügyminisztériumának szóvivője elismerte ezeket az értesüléseket: elmondása szerint a sajtóosztálynak "javasolták, hogy ne hozzanak nyilvánosságra olyan eseteket, amit szélsőjobboldali extrémisták olyan személyek elleni hangulatkeltésre használnának, akik védelemre szorulnak."

A történtek azonban felvetik annak lehetőségét, hogy német hatóságok hónapok, akár évek óta elhallgatják a nem-európai bevándorlók által elkövetett bűncselekményeket. 2015 áprilisában a Bayerische Rundfunk számolt be arról, hogy Bajorországban afrikai bevándorlók csoportos nemi erőszakot követtek el, és fiatal lányokat kényszerítettek prostitúcióra. A rendőrség akkor tagadta ezeket az értesüléseket. Októberben a Bild számolt be arról, hogy Hessen területén egy befogadóközpontban 15 nőt és kiskorú gyermeket erőszakoltak meg. Civil szervezetek pedig beszámoltak arról, hogy ezekben a központokban napi rendszerességgel történik nemi erőszak, és a kényszerített prostitúció a hétköznapok részévé vált. Egyúttal arra is figyelmeztettek, hogy ezek nem elszigetelt esetek, a befogadóközpontokban – és azok környékén – a nők és gyermekek fokozott veszélynek vannak kitéve.

Szászország belügyminisztériuma szerint 2015 folyamán összesen 1006 "személyes szabadság korlátozása" bűncselekményt követtek el a menekültügyi központok környékén. Ebbe beletartozik 3 emberölés, 11 gyilkossági kísérlet, és 6 gyermek ellen elkövetett szexuális zaklatás.

A fent említett gyakorlat miatt egyértelművé vált, hogy az emberek többé nem bízhatnak meg a hatóságokban, mert egy az országot irányító ideológiai kisebbség számára fontosabb a multikulturalizmus népszerűsítése és a tömeges bevándorlás fenntartása, mint az állampolgárok védelme. A hatóságokkal szembeni – indokolt – bizalmatlanság végül oda vezetett, hogy Düsseldorfban a civilek lakossági milíciákat hoznak létre, melyek hétvégén és nagyobb nyilvános események idején járőrtevékenységgel próbálják majd megakadályozni, hogy a migránsok a nyílt utcán szexuális zaklatást kövessenek el védtelen nők ellen.

A városi rendőrség sajtószolgálata már jelezte, hogy az események ilyen alakulását egy nemkívánatos fejleménynek tartják, mert "az erőszakmonopólium az állam kiváltsága". A regnáló hatalmi elit tagjai azonban hajlamosak megfeledkezni arról, hogy ez a bizonyos "társadalmi szerződés" – amire oly gyakran hivatkoznak – azon oknál fogva hatalmazza fel az államot az erőszak használatának kizárólagosságára, hogy azzal az állampolgárok védelmét garantálja. Amennyiben a hatóságok többé nem hajlandók megvédeni a lakosságot az anyaföldre beözönlő idegen népségekkel szemben, a regnáló hatalmi elit maga mondta fel ezt a társadalmi szerződést, hiszen annak ráeső részét nem teljesítette. Ennek okán a népnek jogában áll megvédeni magát, olyan eszközzel, amilyennel tudja, olyan erő használatával, amennyit az adott helyzet az állampolgárok védelme érdekében megkövetel. A napokban létrejött egyFacebook-csoport, amin keresztül az emberek már pontosan ebből a célból szervezik meg magukat: megteszik, amit az állam nem tesz meg, és megakadályozzák, hogy idegen népek "magas libidójú" tagjai a nyílt utcán büntetlenül kövessenek el bűncselekményeket.

A csoport egyértelműen kijelentette, hogy nem foglalkozik politikával, ellenben egyértelművé vált, hogy a rendőrség nyilvánvalóan nem tudja ellátni feladatait, emiatt ők mozgósítják Düsseldorf lakosságát, hogy az saját védelmét szervezze meg. A csoportnak mostanra több mint 11000 tagja van. A cél egyszerű: "újra biztonságossá tenni utcáinkat a nők számára".

Egy az ARD által végzett közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a migránsok miatt a német lakosság 30%-a próbálja elkerülni a nyilvános helyeket, és a lakosság 82%-a támogatja a több térfigyelő kamera felszerelését. Vagyis az emberek a bevándorlók miatt lassan már nem mernek kimenni az utcára. Kölnben több mint 170 nő ellen követtek el szexuális zaklatást egyetlen nap leforgása alatt. Azóta újabb hírek érkeznek más országokban történt esetekről: az újévi ünnepségek idején több száz európai nő válhatott afrikaiak és arabok által elkövetett szexuális zaklatás áldozatává.

Angela-Merkel-hidfo.ru -2

Angela Merkel német kancellár se nyilvánosan, se személyesen nem tett még semmilyen megjegyzést a müncheni terrorriadóval és a migránsok nők elleni nemi zaklatásaival, nemi erőszak esetekkel kapcsolatban. Monoton módon ismételgeti az általa követett ideológia dogmáit, a valósággal szembenézni nem hajlandó.

A Deutsche Wirtschafts Nachrichten német napilap kedden arra hívta fel a figyelmet, hogy egyik esemény 5, másik 6 nappal ezelőtt történt, de a kancellár még semmilyen kommentárt nem fűzött a történtekhez, pedig mindkét eset sokkolta a német lakosságot. "Aki egyetlen tiszta, legalább egy könyörületes megjegyzést várt a kancellártól, nagyot kellett csalódjon."

Ahelyett, hogy Angela Merkel megfelelő reakciót adott volna a tragédiára, továbbra is azt sulykolja a német lakosságnak, hogy bizonyos dolgok jobbra fordulnak majd. A német kancellár egyetlen, a nemi zaklatásokkal kapcsolatba hozható nyilatkozatot tett, ami a következőképp hangzott: "Számos történés vár ránk ebben az évben, de nem szabad hagynunk, hogy ez elbátortalanítson minket. Mindig meg kell győznünk egymást arról, hogy képesek vagyunk jobbá tenni a dolgokat. Egyes dolgok jobbá válhatnak."

Ennyit volt képes mondani a német kancellár azoknak a német nőknek, akiket az általa importált afrikaiak molesztáltak, kiraboltak, megerőszakoltak. Se egy ígéret a bűnösök elfogására vonatkozóan, se egy felszólítás az "idegen kultúrájú" (ha ezt lehet annak nevezni) bevándorlók felé, hogy eddig és ne tovább. A német vezetőt paralizálta a kialakult helyzet – közel egy héten keresztül nem sikerült olyan választ találnia a sokkoló eseményekre, ami legalább a további arcvesztést megakadályozná.

Németországban az újévi ünnepségek fordultak tömeges zaklatásokba, rablásokba és nemi erőszakba, amit több ezer, nagy csoportokba verődött nem-európai bevándorló követett el a nyílt utcán. Január 1-jén pedig a francia hírszerzés figyelmeztette a német hatóságokat két öngyilkos merénylővel és öt bűntársukkal kapcsolatban, akik Münchenben akartak elkövetni terrortámadást. A német lap szerint Merkel elveszítette kapcsolatát a valósággal – ami egyébként teljesen megváltozott a szilveszteri migránserőszak hatására -, és ismeretlen motivációk által vezérelve egyszerűen nem hajlandó figyelembe venni a valós biztonsági kihívásokat. "Baráti arcot akar mutatni" – nem tudni, kinek, mert a választópolgárok többségének biztosan nem. A DWN publicistája megjegyzi; reméli, Angela Merkel nem fogja azt javasolni az embereknek, hogy amikor a migránsok támadnak, "fordítsák oda a másik orcájukat is".

migransok-Berlin-hidfo.ru

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter annak "veszélyére" figyelmeztetett, hogy összeomolhat a schengeni övezet, és véget érhet az Európai Unió belső határnélkülisége. Több tízezer nemi erőszak kellett ahhoz, hogy egyes országok elkezdjék lezárni a határokat, de az események még mindig a liberális forgatókönyv szerint alakulnak.

Svédország napokkal ezelőtt felhatalmazást kért Brüsszeltől arra vonatkozóan, hogy mentesüljön a schengeni övezet tagjaira érvényes kötelezettségek egy része alól, és helyreállítsa a személyellenőrzést a határon túlról érkező vonat és buszjáratokon. Az utóbbi 65 évben ez az első alkalom, hogy Koppenhága és Malmö közt újra határellenőrzés kezd működni. Dánia közlekedési minisztere, Christian Schmidt "különösen zavarónak" és "szomorú esetnek" nevezte a történteket, majd a dán kormány is a határellenőrzés helyreállításával reagált, – de már Németország irányába, hogy a Svédországba igyekvő migránsáradat ne rekedjen Dánia területén. Steinmeier a Bild német napilapnak nyilatkozva kijelentette, hogy a "személyek szabad áramlása" talán Európa eddigi legnagyobb eredménye volt, és a migrációs válság miatt fennáll annak a lehetősége, hogy ez a közös vívmány felszámolásra kerül. A külügyminiszter emiatt felszólította az EU tagállamait, hogy a schengeni övezet külső határait hatékonyan védjék meg.

A helyzet iróniája, hogy a schengeni övezet felszámolása ugyanazon érdekkörök szolgálatában áll, amelyek abban is érdekeltek, hogy Európába több tízmillió nem-európai bevándorló érkezzen. Az afrikai és közel-keleti migránsok többsége Németországba és Svédországba – mint Európa leggazdagabb országaiba – igyekszik, maguktól nem sokan maradnának olyan országokban, ahol nincs megélhetési lehetőség, emellett nagy összegű havi juttatásokat biztosító segélyezés sem működik (Németország és Svédország a kelet-európai átlagbéreknél magasabb összegű segélyeket fizet a migránsoknak).

▪ A schengeni övezet strukturális akadállyá vált a multikulturalizmust erőltető ideológiai kisebbség számára, ami lehetetlenné teszi, hogy a nem-európai migránsokat szétosszák az európai országok közt. Ameddig a schengeni övezet életben marad, a migránsok nagy része az Európai Unió leggazdagabb országaiban lesz. Az EU belső határainak lezárása azonban megteremti annak feltételeit, hogy akár Magyarországnak is leosszanak néhány év alatt félmillió afrikait.
▪ 

A magyar kormány számos alkalommal egyértelművé tette; hazánk a schengeni övezet fenntartásában és zavartalan továbbműködésében érdekelt. Többek között emiatt épült határzár a Szerbiával közös határszakaszra (bár a jobboldali ellenzék ennek kapcsán a kormány kettős kommunikációjára hívja fel a figyelmet, a tervezett számos befogadó-központ miatt). Svédországban a határ lezárásának oka egyértelmű; az országba özönlő afrikaiak tömeges jelleggel követnek el nemi erőszakot, és az ilyen bűncselekmények száma a migránsok számának növekedésével drasztikusan emelkedik.

Magyarországon elsőként az Alfahír számolt be arról, hogy az év utolsó napján Németországban több ezer migráns hordákba verődve a nyílt utcán erőszakoskodott a német nőkkel, és számos rablást, nemi erőszakot követtek el "újévi mulatságként". A Magyar Idők publicistája azonban további következtetéseket von le. Gajdics Ottó szintén arra hívja fel a figyelmet, hogy Németország magán kellett megtapasztalja a befogadó politika eredményeit, és a tragédia bekövetkeztével a liberális jogvédő szervezetek "sunyin hallgatnak". Nem tudják ugyanis eldönteni, hogy a migránsok szeretgetése, vagy a nők jogvédelme legyen a fontosabb. Napokkal ezelőtt a HVG egy alkalmazottja még "Szerelmem, a migráns" című publicisztikátközölt le, amivel propaganda jelleggel arra bíztatta az európai nőket, hogy az Európába érkező arabokra és afrikaiakra mint párkapcsolati lehetőségre tekintsenek. A keveredésre biztatást követően azonban megmutatták a migránsok, hogyan képzelik el az európai nőkkel kezdeményezett viszonyt. Gajdics Ottó szavait idézve, a németországi események kapcsán:

"ösztönkésztetéseiket kordában tartani nem tudó, embernek látszó, de minden emberi mivoltukból kivetkőzött, ki tudja, honnan odaözönlött lények ezres tömegbe verődve alázhattak meg, rabolhattak ki, erőszakolhattak meg békésen ünneplő európai polgárokat saját hazájukban, saját városukban."

Svédországban az utóbbi évtized során – a hivatalos statisztikai adatok szerint – több tízezer nemi erőszak történt, ezeket szinte kizárólag nem-európai bevándorlók követték el. Egy részük gyilkossággal végződött, tehát az utcán kiszemelt fehér nőt előbb többen megerőszakolták, majd meggyilkolták, hogy ne tudjon az elkövetőkről személyleírást adni. A Magyar Idők hasábjain megjelent publicisztika említi, hogy Magyarországon szintén problémát okozott a migránsok nőkhöz való viszonya, hiszen a MÁV dolgozói szakszervezeti vezetőkön keresztül jelezték az illetékes vezetők felé, hogy ne a nőket osszák be szolgálatba azokra a járatokra, ami a migránsokat szállítja tovább más európai országokba, hiszen ott számos atrocitás érte őket.

Mint a Steinmeier féle nyilatkozat is mutatja, a tömeges beözönlés egyenesen vezet a schengeni övezet felszámolásához. Ez a fejlemény azonban még mindig a liberális forgatókönyvet követi, hiszen a határok lezárása nem csak a bejutást, de a kijutást is akadályozza. Amennyiben az Európai Unió belső határait is lezárják, Magyarország katlanná válik, ahová vissza lehet küldeni a migránsokat, de kiutazni nem feltétlen tudnak. Lehet-e számítani arra, hogy a jogvédő szervezetek majd szorgalmazzák a Budapest utcáin nőket erőszakoló "afrikai hordák" "törvény elé állítását", vagy ebben az esetben is afrikai szeretőkről olvashatunk majd publicisztikákat? Esetleg még több celeb-hírt láthatunk majd, hiszen a valóság kiütközése esetén kínossá válik a migráns-téma, ahogy az utóbbi hónapok során is történt.

Steinmeier nyilatkozatának azonban minden egyes szava igaz. A migrációs válság éppen arra mutatott rá; az Európai Unió legnagyobb vívmánya, hogy a tagállamok lakossága szabadon utazgathat. Ennél nagyobb eredménye nem volt az Európai Uniónak. A gazdaságilag rosszabb helyzetben lévő, újonnan csatlakozó országokat nem hozta jobb helyzetbe. Nem teremtett új munkahelyeket, ehelyett megkönnyítette a külföldi munkavállalást, hogy a lakosság egy része kivándoroljon. Ez az egyetlen "eredmény" azonban nem lesz elegendő az európai civilizáció védelméhez. A Római Birodalmat nem az utak tették naggyá, hanem az utakon masírozó hadsereg, és a jog betartása, betartatása. Európa vagy kellő erőt mutat az utcáinkon tomboló barbárokkal szemben, és lezárja a külső határokat, vagy menthetetlenül elbukik.

katonak-hatarzar-hidfo.ru

A jövő hét folyamán, egy kedden tartandó ötpárti egyeztetésen Simicskó István honvédelmi miniszter javaslatot tesz a rendkívüli jogrend alkalmazására vonatkozó szabályozás megváltoztatására. A módosítást követően lehetővé válik, hogy a kormány a katonaságot terrorveszély esetén bevethesse.

A tervezett módosításhoz a kormánynak ellenzéki képviselők támogatására van szüksége, mert az alaptörvény tervezett módosítása kétharmados többséget fog igényelni; ezzel egy hatodik minősített időszakot határozna meg az alaptörvény, aminek esetében a rendkívüli jogrend alkalmazható lenne. Az ötpárti egyeztetés során megállapításra kerül, hogy a kormánynak pontosan mit enged majd meg a terrorveszély kihirdetése a módosítást követően, illetve veszély esetén milyen mértékben kell bevonnia a Honvédelmi Tanácsot, valamint az országgyűlés vonatkozó hatáskörrel rendelkező állandó bizottságait. Az alaptörvény jelenleg az esetben engedélyezi a rendkívüli jogrend adta lehetőségek igénybevételét, amennyiben az állam működését külső vagy belső tényező ellehetetleníti, ill. az állampolgárok élete rendkívüli körülmények okán fokozott veszélynek van kitéve.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szeptember 4-én éjjel rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be a tömeges bevándorlás miatt kialakult rendkívüli helyzetről. Akkori kijelentése szerint a válsághelyzet miatt minden rendőr szolgálatban volt, az autópályákon és a vonatsínek mentén gyalogló tömegek miatt pedig 24 órán belül megbénulhat Nyugat-Magyarország közlekedése, emiatt a kormány rendkívüli intézkedések meghozatalára kényszerül. Szeptember 4-én a kormány első alkalommal külön buszjáratokat biztosított a Magyarországra tömegesen érkező migránsoknak, hogy elérhessék az osztrák határt. A tömeges bevándorlás okozta rendkívüli helyzet egyértelművé tette, hogy a rendőrség 100%-os leterheltség mellett kezeli a válsághelyzetet, emiatt a válságkezelésre további karhatalmi erők bevonására van szükség.

Az utóbbi évek során idegen hatalmak részéről támadások sorozata érte Magyarországot – gyakran a liberális baloldal aktív közreműködésével -, ennek következményeként hazánk nem csak a migrációs válsággal mint kockázati tényezővel, de sajátos geopolitikai elhelyezkedéséből adódóan a hibrid háborúk lehetőségével kell számoljon. Éppen Lázár János szeptember 4-i nyilatkozata világított rá, hogy a rendőrség állománya 100%-os terhelés alá kerül mindössze 1200, az utakon gyalogló bevándorló miatt. Ennél fogva egy külföldről szervezett puccs esetében a rendőrség állománya nem lenne elég a helyzet kezelésére. Egy a kijevi történésekhez hasonló, idegen zsoldosok jelenlétével zajló felforgatás a Terrorelhárítási Központot is megoldhatatlan feladat elé állítaná, ami szükségessé teszi, hogy az Országgyűlés lehetővé tegye a hadsereg békeidőben történő bevetésének korlátozások nélküli engedélyezését, lehetőség szerint olyan jogosultságokkal, melyek a közbeiktatott parlamenti bizottságok megkérdezésének kötelezettségét teljes mértékben mellőzik.

2013-2014 fordulóján egy külföldről vezérelt puccs zajlott le Ukrajnában. A Kijevben zajló szakszerű utcai harc az országgyűlésben az ellenzéki törvényhozók passzív, akadályozó tevékenységével egészült ki, melynek eredményeként a központi hatalom megbénult. A rendőrök heteken át nem kaptak engedélyt lőfegyver használatára egy olyan helyzetben, melynek során ismeretlen mesterlövészek a fővárosban zajló tüntetések közepette civil tüntetőket és rendőröket gyilkoltak. A parlamenti ellenzék passzív szabotázsának köszönhetően a kritikus pillanatban a hadsereg nem került bevetésre.

kormanyvaltasig-nem-szulok-1

A liberalizmus öngyilkossági spirálba kényszerítette Európát. A gender-őrület nem csak a nőképet formálta át, de megsemmisítette az európai társadalmak férfiképét is. A régi társadalmi reflexek alapján férfiak határoznának a demográfiai válság rendezéséről, de a megoldás kulcsa már rég nem a férfiak kezében van.

Hatalmas botrány bontakozott ki Kövér László kijelentéséből, miszerint a nők az önmegvalósítás legmagasabb szintjének kellene tartsák a gyermekszülést. A politikus a Fidesz kongresszusán kijelentette; "Szeretnénk, ha a lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, hogy unokákat szülhetnének nekünk." A kijelentés tekinthető a demográfiai válságra adott gépies reakciónak, amire a – többnyire férfi – politikusok egy része azonnal kifejezte egyetértését. Az online közösségi médiában kibontakozó botrány azonban arról árulkodik, hogy azok a férfi politikusok, akik felismerik a demográfiai válságot mint problémát, nem értik magát a problémát, így annak megoldására sem képesek a gyakorlatba is átültethető megoldásokkal előállni. Kövér László kijelentését követően Facebook-csoport indult "Negatív terhességi tesztet Kövér Lászlónak!" néven. Az alábbi – mondandóját tekintve igen gyakori – vélemények pedig hűen tükrözik, miért nem a férfiak és miért nem sok évszázados társadalmi kényszerrel kell megoldják a demográfiai válságot:

▪ "Három gyereket szültem, de nem lennék büszke, ha a párom úgy kezelne, mintha ez lenne az önmegvalósításom legmagasabb minősége. Szerencsére nem is teszi, ne tegye hát egy idegen Kövér pasi se."
▪ "Én két gyereket szültem és felneveltem, de ez sértő az én számomra is […] Ez a kijelentése leértékeli a nőket, ezerrel és most 2015 van, nem 1955."
▪ "És ha nem akarok gyereket, akkor is: kinek mi köze hozzá? Én sem szólok bele senkinek a gyerekvállalással kapcsolatos döntéseibe és visszafelé is elvárom ugyanezt! ui.: persze, vállaljunk csak minél több gyereket, hiszen a gyermekéhezés is csak baloldali propaganda…"

A vélemények egyik fő vonulata sértőnek nevezi a politikus kijelentését, amiért az durva beavatkozás a magánszférába, egyéni jogokba, vagy a családok belső életébe. Egy másik fő vonulat pedig az anyagi háttér hiányának hangsúlyozása:

▪ "4 gyerekkel a hátam mögött, azt hiszem jogom van véleményt nyilvánítani, és ez a vélemény nem egyetértő Kövérrel. Teremtsék meg a megfelelő körülményeket, akkor majd vállalnak gyereket a fiatalok. Így mire?"
▪ "Senki nem attól teszi függővé a gyerekvállalást, hogy melyik marha a házelnök, hanem, hogy meg lehet élni bérből is fizetésből az adott országban, megoldható-e a lakhatás, mennyire kiszámítható-e a jövő, van-e normális egészségügyi ellátás, elég bölcsödei férőhely, normális oktatás stb. Na, most az utóbbiakkal elég szarul állunk."

A női kommentelők jelentős hányada ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy elsősorban a férfiak kellene megértsék a gyermekvállalás fontosságát.

▪ "Azt gondolom, hogy elsőre a férfi társadalom jelentős részével volna jó megértetni a gyermekvállalás fontosságát, a tehervállalás rájuk eső részének fontosságát. Ha már itt tartunk hány nő van a parlamentben Magyarországon? Ott is a férfiakat kell elsősorban meggyőzni arról, hogy a törvényhozók és végrehajtóik feladata a gyermekvállalási kedv reális, életszerű és korszerű feltételeinek, körülményeinek előmozdítása."
▪ "A legtöbb pasi egyszerűen töketlen apának. Bejelented, hogy gyereket szeretnél, megszólal bennük a riasztócsengő, hogy futás… hiába szép és jó minden, hiába akarsz gyereket, hiszen ez az "állampolgári" kötelességed, apa nélkül sajna nem megy."

Mások azt hangsúlyozták, hogy ma "a fiatal férfiak többsége alkalmatlan az apa szerepre". Ezek a visszajelzések pedig – mennyiségüknél fogva – egy intenzív társadalmi reakciót jelentenek. Kövér László kijelentése arra hívta fel a figyelmet, hogy a demográfiai válságot nem a férfiak, és nem sok évszázados társadalmi kényszerrel kell megoldják. A nők többsége elutasítja, hogy férfiak rendelkezzenek sorsa felől, de eközben a feminista mozgalom harsányságát és társadalomellenes, családellenes mentalitását is elutasítják. A józan gondolkozású, mindkét ideológiai vonulat dilettantizmusát elutasító nők pedig maguk nem fognak politikába, mert ma létezik egy széleskörűen propagált ideológiai irányvonal, ami azt állítja magáról, hogy "a nőket" képviseli. A feminizmus jelenléte megbélyegzi a női politikusokat, és a józan gondolkodást képviselő, közéleti szereplést vállaló nőket; aki nőként részt vállalna a politika alakításában, vagy a közvélemény formálásában, és nem a szélsőjobb által hangoztatott – férfiak által megfogalmazott – nézeteket képviseli, azt azon nyomban feministának bélyegzik. Pedig, mint az elementáris erejű társadalmi reakció is mutatja; a középkornak vége van, nem fog pusztán amiatt nőni a születések száma, mert a férfi politikusok, vagy akár a férfiak többsége úgy akarja. Az akarat-politika ehhez kevés. Ha a politikai jobboldal rendezni akarja a demográfiai válságot, ahhoz "a nők" számára kell a gyermekvállaláshoz alkalmas feltételeket biztosítani – ehhez pedig "a nők" igényeit kell figyelembe venni, nem a GDP-t és makrogazdasági mutatókat.

A politikus kijelentésére adott válasz azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a feminizmus mint szellemi irányzat alkalmatlan arra, hogy "a nőket" képviselje (és a kényszerű általánosítás miatt szándékos az idézőjel). A gender-őrület nem csak "a nők" társadalmi szerepéről kezdeményezett vitát, hanem a hagyományos férfiképet is megsemmisítette. Pedig, mint a botrány kapcsán robbanó véleményáradat mutatja; a nők tekintélyes része nagyon is egy férfi_t képzel el potenciális apajelöltként, nem egy felismerhetetlenségig eltorzult, nemtelen kreatúrát, ami "alkalmatlan az apa szerepre", és várandósság esetén "megszólal benne a riasztócsengő, hogy futás"_.

A társadalomellenes eszmei irányzatok pedig főként most fokozottan veszélyesek, amikor a politikai jobboldal saját magát is lejárató kijelentésekkel próbál "megoldással előállni" a demográfiai válságra. Az említett Facebook-csoport – "Negatív terhességi tesztet Kövér Lászlónak!" – létrehozása egy olyan reakció, ami a liberális Európa öngyilkossági spirálját prezentálja, és egyben arra is felhívja a figyelmet, hogy a liberalizmus még a demográfiai katasztrófa szélén is képes olyan irányba terelni az energiákat, ami az európai ember elfogyásához vezet.

A társadalmi katasztrófa szélén eljött az ideje annak, hogy a feminizmus és liberalizmus családellenességét, de a politikai jobboldal nőiséget biológiai szintre redukáló primitívségét egyaránt elutasító nők előlépjenek, és kőkemény véleményekkel, kompromisszumot nem tűrő módon megfogalmazzák, hogyan képzelik ők el az "ideális apa" képét, milyennek gondolják "a férfit". A mindenkori kormánynak felelőssége; hallgatni erre a hangra, és társadalmi elvárás szintjére emelni ezt a nők által megkövetelt modern, de mégis tradicionális férfiképet. Bármennyire is erőlteti a liberális propaganda a feminin férfi ideáját, a másik nem mindig is tudni fogja, milyen kell legyen "a férfi", ezért egy "inverz" feminista mozgalom jóval hatékonyabban tudná helyreállítani a társadalom férfiképét, mint a maradiságba burkolózó jobboldal. Európa ellenségei tisztában vannak ezzel, nem véletlen terelik vissza a baloldali-liberális feminizmus medrébe a felháborodás hangjait.

A politikai jobboldal visszatérő frázisa, hogy "a nők életet adnak, ezért szülniük kell". Pedig be kell látni; ami életet ad, az meg is tagadhatja az életet; Európa megtagadja az életet az eljövendő generációktól, ha a társadalom tovább ragaszkodik a szakállas nők és felelőtlen, identitás-vesztett férfiak kultúrájához.