Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2016. január 22., péntek

20.927 - ​Orosz bábnak nézik a magyarokat? Egyre feszültebb a viszony Amerikával > Káncz Csaba >2016. január 22. Privátbankár

Nemzeti Hírháló hírlevél
2016 január 22.
Megbukott a terrorveszélyről szóló alkotmánymódosítás (nol.hu
Miután a Jobbik ezekben a percekben jelenti be sajtótájékoztatóján, hogy a parlament négyötödös többséggel meghozott előzetes hozzájárulásához kötné a terrorveszély-helyzet kihirdetését, kijelenthetjük: a Fidesz VI. alkotmánymódosító kísérlete megbukott. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője a Hír Tv reggeli műsorában nyilatkozva kijelentette, pártja egyetért azzal, hogy terrorveszély esetén a kormány kapjon nagyobb mozgásteret, azt azonban nem fogadja el, hogy a kabinet maga dönthesse el, mikor van terrorveszély-helyzet, és "bemondásra", a törvényhozás vagy a parlamenti szakbizottságok megkerülésével maga hirdethesse ki azt. 

Ez nem Irak, ez Debrecen most! Itt a videó, amit mindenki nézzen, és osszon meg!(adatlistazo.hu
Leírjuk mi az igazság a menekültekkel kapcsolatban, és miért minket boldogítanak!Ezek a felvételek nem Afganisztánban vagy Irakban vagy Szíriában készültek hanem Debrecenben! Miről is van szó valójában? Nézzük meg a videót! Látunk nőket és gyerekeket? Látunk menekült családokat? (Megszüntettük az ehhez a videóhoz tartozó YouTube-fiókot, mert több értesítés is érkezett harmadik felektől a szerzői jogok megsértése miatt - Youtube) 

Juncker: a schengeni határok lezárása megroppanthatja az unió gazdaságát(karpatinfo.net
A migrációs válságra hivatkozva, az Európai Unió belső határainak lezárása az uniós polgárok szabad mozgásának korlátozásával jár, ami súlyosan érinti az európai gazdaságot - mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, az uniós parlament strasbourgi plenáris ülésén szerdán. Az unió belső határait 1,7 millió vendégmunkás lépi át naponta. Nagy költsége van annak, ha ezeknek az embereknek várakozniuk kell a határokon. 

Merkel: Európai megoldással kell csökkenteni a menekültek számát (kitekinto.hu
Merkel: Érezhetően és tartósan csökkenteni kell a Németországba érkező menekültek számát. A kancellár közvetve elutasította a testvérpárt követelését a német határ lezárásáról és az évente befogadható menedékkérők számának korlátozásáról. Szerinte a menekültválságot kiváltó okok kezelésére kell törekedni. Törökország szerepe "kulcsfontosságú" a válságkezelésében. 

Muzulmán rokonházasság: hatások az intelligenciára, az elmére, az egészségre és a társadalomra (dzsihadfigyelo.com
Az utóbbi 1400 évben a muzulmán kultúrán belüli rokonházasság valószínűleg súlyos károsodásokat okozott a génállományukban. Az első unokatestvérek közötti belházasságnak gyakran súlyos hatása van az utódok intelligenciájára, elméjére, egészségére és környezetére. 

"Kölni" imám: a német nők tehetnek arról, hogy molesztálták őket (kuruc.info
Az áldozatokat hibáztatja a kölni Tauhid mecset szalafista imámja a szilveszteri erőszak miatt - írja a Daily Mail. Sami Abu-Yusuf arról beszélt egy orosz televíziónak, hogy a megtámadott nők tehetnek arról, hogy molesztálták őket, mert lengén voltak öltözve, és be voltak parfümözve. Azt mondta az ultrakonzervatív szunnita imám: nem meglepő, hogy megtámadták őket, öltözködésük csak olaj volt a tűzre. 

Rasszista! - mondták Morvaira, mert felvetette a tömeges, nők elleni erőszakot(youtube.com
Az Európai Parlament női jogi bizottsága szerint kizárólag a rasszizmus vezérelheti azt, aki problémát lát a migráns férfiak által elkövetett tömeges, nők elleni erőszakos cselekményekben. Az európai nőket szinte nap mint nap érő szexuális abúzusok, inzultusok és erőszakos cselekmények - amelyek az európai nőket mindennapos tevékenységeik átgondolására és átalakítására kényszerítenek - "természetesen" nem képezik az Európai Parlament, sem pedig annak női jogi szakbizottságának napirendi pontját. 

Vészjósló térkép rajzolódik ki Európában (nol.hu
Köln, Hamburg, Stuttgart és Frankfurt mellett Salzburgban, Zürichben és Helsinkiben is történtek szilveszter éjszaka atrocitások, amelyek áldozatai főleg nők voltak. Angela Merkel német kancellár szombaton törvényjavaslattal állt elő, amely megkönnyítené a kitoloncolását azoknak a menedékkérőknek, akik bűncselekményeket követnek el. 

Elég volt! Toroczkai feljelentette a törvénytelenül működő migráns-segítő szervezeteket (alfahir.hu
Toroczkai László, Ásotthalom jobbikos polgármestere tiszta vizet öntene a törvénytelenül, bejegyzés nélkül működő migránsokat segítő szervezetekkel kapcsolatban. Kezdeményezi, hogy az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága vizsgálja meg, milyen módon és milyen pénzekből működnek ezek a szervezetek, illetve eltiltaná őket a politikai haszonszerzéstől az iskolákban és a közintézményekben. 

Mit szólnánk 1 milliárd bevándorlóhoz? - kérdezi Davos előtt Klaus Schwab(idokjelei.hu
A Világgazdasági Fórum ügyvezető elnöke szerint a világ feje fölött lógó globális gazdasági válság az eddiginél is sokkal súlyosabb menekültáradatot indíthat Európa felé. Klaus Schwab úgy gondolja, hogy bizonyos termékek árának csökkenése gazdasági katasztrófát vetít előre a fejlődő országok számára, ez pedig következésképpen újabb tömegmigrációt eredményezhet. 


Nemzetbiztonsági kockázat a képviselők izraeli kettős állampolgársága 
2016.01.22. hidfo.ru 

Gyöngyösi Márton, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke az ATV "Egyenes beszéd" című műsorában emlékeztetett: továbbra is nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hogy nem lehet tudni, mely országgyűlési képviselőknek van a magyar mellett izraeli állampolgársága is, miközben ez nyilvánvalóan részrehajlást okoz és befolyásolja a döntéshozatalt. 


A politikusok egy része etnikai tisztogatás esetén is automatikusan Izrael pártját fogja, ami arra utalhat, hogy egyes kérdésekben nem képesek egy másik ország irányába tett esküjüktől függetlenül döntést hozni, ezzel a bűnpártolás irányába viszik a magyar külpolitikát. 

A jobbikos politikus a képviselők izraeli kettős állampolgárságának firtatásával olyan témához nyúlt, ami továbbra is a politikai korrektség védőbástyája, és teljes tabut képez a magyar belpolitikában. A műsorvezető szerint "kicsit zsidózik", aki megfogalmazza ezt a problémát - eközben egyértelművé tette, hogy a liberális vitakultúra ebben a kérdésben már nem terjed ki a másik fél véleményének meghallgatására. Kálmán Olga konstans zajteremtése mellett a törvényhozó a következőket mondta: /Országgyűlési képviselők esetében/ ha valakinek kettős állampolgársága van, az nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet, mert más országok irányába is esküt tett és elköteleződött. 

Kijelentését pedig más, demokratikus országokban látható példákkal támasztotta alá: Izraelben miért tilos kettős állampolgároknak a választáson indulnia? Azért, mert Izrael - egyébként a saját szempontjából nagyon helyesen - úgy látja, hogy ez nemzetbiztonsági kockázatot jelent az országra nézve. Miért van az, hogy az Amerikai Egyesült Államokban nem csak az állampolgársága, hanem a faji besorolása - hogy milyen fajú, milyen vallású, és hogy milyen szexuális identitású, még az is fent van a kongresszus honlapján? Mivel a választópolgároknak joga van tudnia, hogy kik képviselik őket a parlamentben, a kormányban. 

A törvényhozó kifejtette; a világ vezető demokratikus országában nem ütközik a demokrácia elveibe az, hogy valakinek a faji hovatartozása, szexuális orientációja és vallási hovatartozása nyilvántartva legyen. 

A műsorvezető a politikus egyetlen, a problémával kapcsolatos mondatát sem engedte végigmondani. Gyöngyösi Márton szavába vágva a következőket ismételgette; "összeírni", "ön szerint ez tisztességes-e". Amikor a politikus a közbevágás ellenére tovább folytatta volna a megkezdett mondatot, a műsorvezető nem egy alkalommal parancsoló jelleggel a "nem" szót ismételgette - a műsorvezető láthatóan kezdett megfeledkezni arról, hogy egy emberrel beszél, nem pedig egy kutyát próbál idomítani. Viselkedésével a liberális vitakultúra visszásságaira hívta fel figyelmet, ezzel ugyanis nyilvánvalóvá tette, hogy aki - a választók akaratának megfelelően - egy tabuvá nyilvánított problémával is foglalkozna, annak a továbbiakban nem jár a másik ember véleményének meghallgatása során alapvető normának tekintendő tisztelet és türelem. 

Az utóbbi hónapok során számos újságíró és politikus hívta fel a figyelmet arra, hogy a liberalizmus totalitárius ideológiaként kezd viselkedni, és a "politikai korrektség" dogmájával megakadályozza, hogy a választott politikusok megfogalmazzák az embereket érintő problémák egy részét, így azok megoldását is nagy mértékben hátráltatja. 

Gyöngyösi Mártont a műsorvezető számos más kérdés mellett (a teljes műsor itt megtekinthető) egy korábban tett állásfoglalásával kapcsolatban kérdezte. A politikus már 2012-ben kijelentette, hogy az országgyűlési képviselők izraeli kettős állampolgársága nemzetbiztonsági kockázatot jelent, miután Izrael megindította a "Felhőoszlop hadműveletet" a gázai övezetben, és a magyarországi törvényhozók nagy része Izrael "önvédelemhez való jogára" hivatkozva elfogadhatónak tartotta a számos civil halálos áldozattal járó offenzívát. 

A palesztin államiság mellett kiálló nemzetközi szervezetek számos alkalommal felhívták a figyelmet arra, hogy Izrael rendszeresen, néhány éves időközönként hajt végre újabb támadásokat palesztin területeken, melynek során a civil áldozatok magas száma mellett a nemzetközi szervezetek közreműködésével újjáépített infrastruktúra nagy részét is megsemmisíti - ezzel lerombolja minden olyan nemzetközi összefogás eredményeit, ami a gázai övezetben a humanitárius katasztrófa elhárítását lehetővé tette volna. Ennek okán a sorozatos beavatkozások egy egész népcsoport életkörülményeinek kőkorszaki állapotok közt tartására is irányulnak, ami okkal minősíthető etnikai tisztogatásnak. 

Gyöngyösi kijelentései során azonban a műsorvezető több alkalommal próbálta a beszélgetést olyan irányba terelni, hogy az országgyűlési képviselők izraeli kettős állampolgárságával kapcsolatos fenntartásokat a magyarországi zsidóság egészének megítélésével mossa össze. A jobbikos politikus ezt mindvégig sikeresen elkerülte, hiszen ebben az esetben Magyarország külpolitikájára közvetlen ráható személyekről van szó, akiknek egy idegen ország iránti hűségével a választópolgárok - a transzparencia hiánya okán - nincsenek tisztában, miközben a képviselők - kettős identitásuk okán - adott helyzetben bűnrészessé teszik hazánkat egy idegen ország más népek elleni agressziójában. 

2012 júniusában a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete valamennyi országgyűlési képviselőhöz névre szóló megkeresést intézett, miután Kövér László kijelentette, hogy az Országgyűlés Hivatala nem rendelkezik információval a képviselők esetleges kettős állampolgárságáról. A rendőrszakszervezet közérdekű adatigénylésére akkor a 368 országgyűlési képviselőből összesen 31-en válaszoltak a törvény által előírt határidőn belül. A történtek után a szakszervezet vezetője ellen eljárás indult, többek között sikkasztás vádjával. 

Kapcsolódó: 
Próbára bocsátották a holokauszttagadó Orosházi Ferencet (titkolthirek.hu
Próbára bocsátotta a Pesti Központi Kerületi Bíróság Orosházi Ferencet, akit a nemzetiszocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadásával vádolt meg az ügyészség. O. Ferenc egy 2011-es, nyilvános Horthy-megemlékezésen Kertész Imre Sorstalanság című könyvéből idézett, majd többször kijelentette, hogy a holokauszt nem létezett. A rendőrök előállították, és eljárást indítottak ellene. O. Ferenc az ítélet kihirdetése előtt elhagyta a tárgyalótermet. 

Kertész Imrétől idézett, holokauszt tagadásért 3 év próbaidőt kapott (titkolthirek.hu
A Pesti Központi Kerületi Bíróság bűnösnek mondott ki csütörtökön egy férfit a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek bűnei nyilvános tagadása bűntettében, és három évre próbára bocsátotta - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel. 

Egy rasszista amerikai pszichiáter 1972-ben megállapította, hogy a zsidók között sok az elmebeteg (kuruc.info
Dr. Arnold A. Hutchnecker, egy New York-i pszichiáter - aki többek között Richard Nixon amerikai elnököt is kezelte - 1972-ben egy terjedelmes tanulmányt jelentetett meg az alábbi címmel: Mentális betegség - a zsidó kór. Az írás végkövetkeztetése: "Noha nem mindegyik zsidó tekinthető lelki vagy elmebetegnek, ez a betegség ragályos, és a zsidók ennek a fajta kórnak a legfőbb hordozói". 

Szoknyát is hordhatnak a fiúk egy angol középiskolában (888.hu
Anglia egyik legszínvonalasabb középiskolájában az LMBTQ jegyében, már akár szoknyát is hordhatnak azok a fiúk, akik inkább a női nemet szeretnék erősíteni. A Brighton College nevű, magántanulók részére működtetett középiskola a tizenegy évesnél idősebb diákok számára lehetővé teszi, hogy nemtől függetlenül, bármilyen öltözékben megjelenhetnek. 


Novák Előd: Vajna kezeli Orbán Viktor magánvagyonát 
2015. dec. 22. Blikk 

Budapest - Páros lábbal szállt bele a miniszterelnökbe és Andy Vajnába Novák Előd, a Jobbik alelnöke. 


A politikus rablónak nevezete a kormánybiztost - Novák Előd /Fotó: MTI-Kovács Attila

A politikus a Facebookon esett neki kemény szavakkal a filmügyi kormánybiztosnak és médiamogulnak, valamint Orbán Viktor kormányfőnek. 

"Orbán kétkarú rablója nem elégszik meg a kaszinómutyiból befolyó évi több milliárd forint nyereséggel, most állami pénzből építheti a Fidesz médiabirodalmát is: Andy Vajna egy olyan cégének ítéltek meg egy állami bankból 6,7 milliárd forintos, kedvezményes kamatozású hitelt, amelynek 2012-es alapítása óta 0, azaz nulla forint árbevétele volt. 

Mindeközben magyarok százezrei emigránsként nyugaton próbálnak szerencsét, sok esetben tőkehiány miatt. Egyre leplezetlenebbül lopnak, így most már mindenki láthatja, kinek az érdekét szolgálja Orbán Viktor: a kormányfő vagyonát kezelő strómanjáét - fogalmazott a jobbikos politikus. 

Kapcsolódó: 
Quaestor-botrány: 11 gyanúsított ellen javasoltak vádemelést (nol.hu
Lezárta a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda a Quaestor-ügyben, amelytől korábban öt eljárást elkülönítettek. Sikkasztás, pénzmosás, közokirat-hamisítás és hűtlen kezelés elkövetésének gyanúja miatt még tovább nyomoznak. 

Először vall zsidó származásáról Vitézy Dávid (valasz.hu
Interjút adott a Szombat című kitűnő zsidó folyóiratnak Vitézy Dávid. A BKK volt vezérigazgatója, a Közlekedési Múzeum újdonsült vezetője először beszél nyilvánosan a származásáról. "A készség és késztetés, hogy kiálljak az igazamért, azért, amit szakmai vagy egyéb szempontból helyesnek érzek, részben otthonról, részben a Lauderből jött. Soha nem érezte összeegyeztethetetlennek volt lauderes diákként egy jobboldali városvezetés munkájában részt venni? 

A Vitézy-Hankiss-Erdős-Orbán-klán (kkbk.blog.hu
Hankiss Ágnes (született Erdős Ágnes), a Fidesz európai parlamenti képviselője. Első férje Hankiss Elemér, aki után felvette a Hankiss Ágnes nevet. Hankiss Ágnes második férje Vitézy László filmrendező; közös gyermekük Vitézy Dávid, előbb a VEKE alapítója és egykori szóvivője, 2011-től, pedig a BKK Zrt. vezérigazgatója! 26 évesen! 
Így kell ezt csinálni, kéremszépen. 
Tudunk élni! 

Már 35 hónapja nőnek folyamatosan a bérek, megnyugodhatunk (hirado.hu
A bérek folyamatos, 35 hónapja tartó növekedése a magyar gazdaság bővülésének, a versenyszféra és a közszféra béremeléseinek, az alacsony inflációnak, és a kormány munkahelyvédelmi akciójának köszönhető - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára sajtótájékoztatón. 

Lemondott Orbán Flórián (atv.hu
Minden tisztségviselőt leváltottak az Országos Roma Önkormányzat által létrehozott és eddig Farkas Flórián által vezetett Híd a munka világába nevű foglalkoztatási szövetkezetben. Már korábban, írásban lemondott elnöki posztjáról, és helyére egyedüli jelöltként a küldöttek Berényi Lászlót, a Lungo Drom elnökét választották. A lemondásokat és leváltásokat több ORÖ-s képviselő is úgy értékelte, hogy "menekülnek, mint patkányok a süllyedő hajóról", már közel egy éve zajlik adóhatósági nyomozás jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt. 

Ön kíváncsi Farkas Flórián szakdolgozatára? Itt nézheti meg! (nepszava.hu
Megtekinthető az ELTE Társadalomtudományi Kar Könyvtárában Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos diplomamunkája - közölte az egyetem vasárnap, miután újra felvetődött a kérdés, van-e diplomája az ORÖ volt elnökének. Farkas helyzetét rontotta, hogy még ő maga sem volt biztos benne, hogy hol diplomázott, de azért váltig állította, van szakdolgozata. 

Orbánék szerződtették: nyolc általánossal a továbbtanulást koordinálja (168ora.hu
Fejenként havi kétszázötvenezer forintért szerződött a Nemzetgazdasági Minisztérium harminckilenc roma képviselővel, akiknek mentorokként az a feladatuk, hogy segítsenek a romáknak a továbbtanulásban. Olyan is van köztük, aki csupán nyolc általános iskolai végzettséggel rendelkezik. 

Itthon nincs kit támogatni? 25 millió dolláros segélyhitelt adunk Mongóliának(civilhetes.net
Itthon nincs kit támogatni: éhező gyerekek, létminimum alatt élők milliói, kisnyugdíjasok tízezrei, munkanélküli fiatalok, éhbérért dolgozók százezrei ez a mai Magyarország! A Magyar Közlönyben megjelent, Orbán Viktor általá aláírt kormányhatározat szerint a kormány az Eximbankon keresztül 25 millió dolláros segélyhitelt ad Mongóliának. 

Veszélyben 50 ezer ember állása (nepszava.hu
Miután megváltozott a Btk. és az új Polgári Törvénykönyvet (Ptk.) is módosítják természetes, hogy a büntetőeljárási törvényt újra akarják írni. A Miniszterelnökség vezetője nem tagadta, hogy kormányzati háttérintézmények jogutóda lesz a hozzájuk közel álló Veritas Intézet. Ma szlovén-magyar közös kormányülés lesz Ljubjanában, a fő kérdés az "Európára nehezedő bevándorlás". 

Gigantikus volt a tavalyi hiány, Orbánék az Uniót okolják (propeller.hu
Az államháztartás központi alrendszerének 2015-ös előzetes hiánya 1218,6 milliárd forint, ami 326,2 milliárd forinttal magasabb a 892,4 milliárd forintos módosított törvényi előirányzatnál. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtöki jelentése a Magyarországnak jogosan járó uniós bevételek mintegy 560 milliárd forintos elmaradásával magyarázta a magasabb deficitet. 

Nincs pénz mindenkit kifizetni az egri kórházban (civilhetes.net
Peren kívül egyezkedne az egri Markhot Ferenc Kórház vezetése a dolgozókkal azután, hogy öten megnyerték ellenük a cafetéria elmaradása miatt indított pert. Ha mind az 1500 embernek visszamenőleg ki kellene fizetni az elmaradt juttatást, az legalább 300 millió forint lenne, ennyi pénze viszont nincs a kórháznak - írja a Tények.hu. 

A magyar reformok működnek (mrm.kormany.hu
50 éve nem volt ilyen alacsony az infláció. Az egyik legjobb gazdasági növekedés Európában. Több mint 8 éve nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség. Alacsony költségvetési hiány. Külföldön is elismerik a magyar gazdaság teljesítményét. Újra nő a minimálbér. Munkahelyvédelmi Akció. A kisvállalkozások támogatása. Növekedési Hitelprogram. Újra csökken a személyi jövedelemadó. A multik is adóznak. Sikeres a rezsicsökkentés.... 

81 milliárd közpénzt költött hirdetésekre a kormány, de Rogánnak van egy jó híre is(hvg.hu
2010 és 2014 között 81 milliárd forintot költött a kormány állami hirdetésekre, de ez hárommilliárddal kevesebb, mint az előző ciklus állami reklámköltései - derült ki Rogán miniszter írásbeli válaszából. A parlament honlapján megjelent válasz szerint a kormány 2010 és 2014 között 81 milliárd forintot költött állami hirdetésekre. 

Az Ítélőtábla szerint közpénzt adott át a jegybank - Szabotálnak az MNB-alapítványok (vg.hu
A bíróság arra kötelezte a Pallas Athéné alapítványokat, hogy 15 napon belül adják ki a Világgazdaság újságírója által kért adatokat, ám ezt a mai napig nem teljesítették. Közpénz az a mintegy 260 milliárd forint, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) juttatott eddig az általa 2014-ben és 2015-ben oktatási, tudományos célokra létrehozott fél tucat Pallas Athéné-alapítványának, mivel azok közfeladatot látnak el. 

Orbán Viktor: A népnek joga van elkergetnie a kormányt egy demokráciában is 
Balsors idején menetrendszerűen megérkezik a pillanat, amikor a haza minden polgára megérti: az ország ügyei nem tartoznak a pártok hitbizományához. Az a nép elvehetetlen tulajdona. Megérti, hogy a demokrácia ott van, ahol a nép. Ha a nép az utcán hallatja a hangját, akkor ott. Beköszönt a pillanat, amikor a haza minden polgára megérti, a politikában nem a pártok érdeke, hanem az ő személyes jövője forog kockán. Az állása, az egészsége, a tisztes időskora, gyermeke vagy unokája jövője. Megérti: most nem az méricskélendő, mi a jobb és mi a baloldal. Most nekünk kell döntenünk, mert a mi kórházaink, a mi egészségünk, a mi családunk, a mi gyermekeink tanulása, a mi hazánk földje forog kockán. A népnek joga van elkergetnie a kormányt egy demokráciában is, ha az a népakarat ellenében kormányoz, ha az emberek létérdekét veszélyezteti. 


Dicaprio: most már elég legyen! Mind tudjuk, mi az igazság! 
2016. január 21. vilaghalo.info 

"Egyszerűen nem engedhetjük meg, hogy az emberiség jövőjéről a kapzsi olaj- és gázvállalatok döntsenek. Ezek a vállalatok saját anyagi érdekeik miatt mindig tagadták a globális felmelegedés tényét, sőt eltussolták a figyelmeztető jeleket, bizonyítékokat. Mostmár elég legyen! Mind tudjuk, mi az igazság! A történelem ezeknek az óriás vállalatokat fogja majd hibáztatni a kárért. 

A Föld és az emberiség pusztulásra van ítélve, ha nem hagyunk fel a fosszilis üzemanyagok - azaz az olaj és a gáz - használatával. Húsz évvel ezelőtt még függtünk ezektől az energiaforrásoktól - mára azonban meg lennének a helyettesítői. 
Mark Jacobson professzor és kutatótársai a Stanford Egyetemen bebizonyították, hogy már a meglévő technológia is alkalmas lenne, hogy zöldenergia forrásokból megoldjuk a világ energiaellátását 2050-ig!" 
A fenti nagyon erős szavak Leonardo DiCaprio színész szájából hangzottak el a davosi Világgazdasági Fórumon. A Crystal Award elnevezésű díjat vette át, amellyel olyan alkotókat tüntetnek ki, akik nemcsak a művészetekben jeleskednek, hanem a világ jobbá tételében is. 
Köszönőbeszédében DiCaprio elidegeníthetetlen emberi jognak nevezte a tiszta levegőt, a tiszta vizet és az élhető klímát, és azzal vádolta a destruktív rendszer fennmaradásában anyagilag érdekelt vállalatokat, hogy tagadják a klímaváltozást, sőt eltussolják annak bizonyítékait. 
Fontos lenne, hogy minél többen szembe merjenek szállni a kizsákmányoló óriásvállalatokkal, amelyek nem csak a mi életünket fenyegetik, de ellehetetenítik a gyermekeink jövőjét is. Meddig tűrünk még? Legyen már végre elég!!! 
Jusson messzire Leo hangja! 
Kapcsolódó: 
Még megakadályozhatjuk a szabadkereskedelmi egyezményt (alfahir.hu
Az emberi civilizáció fejlődik, ez a folyamat nem áll le egy pillanatra sem, a mindennapjaink része. Az iránya bizonyos törvényszerűségeket követ, kényszerhelyzeteket szül. Vajon a nemzetállamok eltűnése, leépítése a fejlődésünk elengedhetetlen feltétele, vagy éppen a társadalmi összeomlás kiváltója? 

Magyarország ki kell lépjen a NATO-ból (hidfo.ru
Gyöngyösi Márton, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke kijelentette; a NATO legutóbbi csúcstalálkozója óta végleg elhagyta korábbi védelmi doktrínáját, és demonstratív jelleggel kinyilvánította Oroszország elleni offenzív céljait. Ha nincs más lehetőség a háború elkerülésére, Magyarország ki kell lépjen a NATO szervezetéből. 

A NATO-t vetné be a cseh államfő az uniós határok védelmére (karpatinfo.net
Az Európai Unió határait a NATO-nak, nem pedig a tervezett európai erőnek kellene védelmeznie, mert ez utóbbi csak karikatúrája az igazi határőrségnek - jelentette ki Milos Zeman cseh államfő. Az Európai Bizottság javaslata, melyet a schengeni határok őrzésének megerősítésére tett, azzal számol, hogy az uniós tagállamok legalább 1500 katonát bocsátanak a testület rendelkezésére. 

Elmegy a legvégsőkig az LMP! Nekiment a Rothschild-lobbi és a kormány paktumának (alfahir.hu
A kormány nem meri bevallani, mennyi közpénzt dobott ki a Rothschild-tanulmányra és azt sem meri feltárni a magyar adófizetőknek, hogy milyen egyéb együttműködés van köztük - írja az LMP közleményében. Az LMP szerint hasznosabb lenne előállni a dokumentumokkal amelyek alapján 2014-ben a bővítési döntést meghozták: nem kerülne újabb tíz- és százmilliókba, ráadásul az igazság is kiderülne végre. 

Radikális iszlamista mozgalmak földvásárlást kezdtek Európában (hidfo.ru
A Corriere della Sera olasz napilap beszámol arról, hogy egy radikális iszlamista csoport több hektár földet vásárolt Boszniában, ami kiindulópontja lehet egy európai dzsihád megkezdésének. A lap értesülései szerint a csoport Szaúd-Arábiából és Katarból kapott anyagi támogatást felhasználva kezdett földvásárlást, és jelenleg mintegy kétezer szalafista és vahhabita él a megvásárolt területeken. 

Az USA titkosszolgálata provokálhatta ki Magyarország német megszállását(harcunk.info
1944. március 19-én a német csapatok megszállták Magyarországot. Egy új kutatás szerint az amerikai titkosszolgálat provokálhatta ki az akciót, ami a szélsőjobboldal előretörését is magával hozta. A történteket elemző vizsgálatok számos, a váratlanságot megkérdőjelező momentumot tártak fel. Ezek némelyike alapján nagyon valószínű, hogy a honvédség irányítói az eseményt hónapokkal megelőzően sejthették, hetekkel korábban pedig szinte bizonyosan tudhatták a megszállás bekövetkeztét. 


​​
Orosz bábnak nézik a magyarokat? Egyre feszültebb a viszony Amerikával
 
Káncz Csaba 2016. január 22. Privátbankár 

A kitiltási botrány óta törékeny és feszült Washington és Budapest kapcsolata. Vizsgálhatják majd az amerikai titkosszolgálatok, hogy történt-e komoly nagyságrendű visszaosztás orosz részről Paks II., a magyar GDP 13 százalékát kitevő projekt odaítélésekor. De mi a magyar álláspont az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény megkötésével kapcsolatban? 


Colleen Bell, az USA budapesti nagykövete és Szemerkényi Réka, Magyarország washingtoni nagykövete szólaltak fel az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) évnyitó rendezvényén szerdán. Amióta a magyar-amerikai viszony 2014 őszén látványosan megromlott a kitiltási botránnyal, komoly figyelem övezi az amerikai nagykövet minden megszólását. A kitiltási ügy ugyanis csak elföldelésre került és felejtésre ítéltetett, megoldást egyelőre nem látunk. 

Terhelt viszony 
Az alapfelállás a rendkívül kényes ügyben nem változott: a magyar kormányzati személyeket kitiltó amerikai 7750-es Elnöki Proklamáció magában foglalja, hogy a kitiltottak állama nem alkotmányos állam, éppen ezért nem demokrácia. Az a tény, hogy nem indult ügyészségi vizsgálat Budapesten a kitiltás ügyében, egyben bizonyságát adja Washington döntéshozó körei számára, hogy az igazságügyi szerveket a kormányzat befolyásolja. 

A hazai belső körökben sem volt előzékeny a másik fél megítélése. Orbán Viktor egy tavaly tavasszal, a Bibó Kollégiumban tartott szűk körű beszélgetésében még azt emelte ki, hogy Amerika mennyire csapongó, megbízhatatlan partner. Orbán szerint "Magyarországnak a németekre, az oroszokra és a törökökre kell figyelniük elsősorban, mert az Egyesült Államok Közép-Európa politikájára tilos stratégiát építeni" 

Tavaly októberben Bell nagykövet keményen nekiment a magyar kormánynak: korrupciót, demokráciát és sajtószabadságot kért számon. Bell most is keményen odaszólt a magyar kormánynak. Emlékeztetett, hogy a fejlődés legnagyobb gátja ebben a régióban a korrupció, és Magyarországon leginkább a közbeszerzések körül vannak gondok. A folyamatok átláthatatlanok, az állami kedvezés az egyes baráti cégeknek torzítják a piacot. Szemerkényi szó nélkül hagyta Bell kritikáját (!) és a maga részéről többször visszatért arra, hogy "a két ország hosszú távú stratégiai érdekei egybevágnak, így Ukrajnában (sic), a Közel-Keleten és a menekültválság megoldásában is". 

Mire terjed ki az amerikai vizsgálat? 
A hazai kedélyeket tovább borzolhatja, hogy a napokban az amerikai titkosszolgálat vizsgálatot indított annak feltárására, hogy az oroszok milyen szinten hatoltak be egyes európai országok politikai köreibe és hogyan finanszíroztak pártokat az elmúlt évtizedben. Az egyik ilyen vizsgált ország Magyarország lesz. A hazai kormányzó párt a hét elején sietve szögezte le, hogy az amerikaiak "korrupt jobboldali, szélsőjobboldali pártokat vizsgálnak és ezek között említik a Jobbikot is", hozzátéve, hogy "az amerikai hírszerzés azt feltételezi, hogy idegen hatalmi érdekeket szolgál az ellenzéki párt és titkos anyagi támogatást fogad el, ezzel gyengítve Magyarországot, illetve szövetségesei, a NATO és az unió pozícióit." 

Meg kell jegyeznünk, hogy ez így nem fedi teljesen a valóságot, ugyanis a kongresszusi megrendelés a titkosszolgálat felé országokat sorol fel és nem konkrét pártokat. Rendkívül tanulságos lesz megfigyelni egyébként, hogy a vizsgálat kiterjed-e majd a Moszkvában konspiratív körülmények között megkötött Paks II. megállapodás részleteire is? Például, hogy történt-e komoly nagyságrendű visszaosztás orosz részről a magyar GDP 13 százalékát felemésztő projekt odaítélésekor, amelyről pedig egyes körökben rebesgetnek Budapesten? A megaprojekt kapcsán jelenleg már három brüsszeli vizsgálat is zajlik (nyilvános tender hiánya, állami támogatásos vizsgálat és a szerződések titkosítása). 

TTIP 
Bell előadásában nagyra értékelte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külügyminiszter egyaránt kiálltak az EU és az USA között kötendő, jelenleg tárgyalás alatt álló szabadkereskedelmi megállapodás (TTIP) mellett. Szemerkényi ugyan emlékeztetett, hogy sok nehéz kérdést kell még megbeszélni a szerződés megkötéséig, de ő is arról beszélt, hogy a TTIP megkötése most fontosabb, mint valaha. A magyar kormány részéről Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai ügyekért felelős államtitkára fejtette ki tavaly október végén, hogy a TTIP céljai egybeesnek a magyar kormány törekvéseivel. A hét elején pedig Mikola István külügyi államtitkár jelentette ki, hogy a szakszervezetek támogatják a kormány álláspontját a TTIP ügyében. Itt cinikusan hozzátehetjük, hogy Mikola István a kitiltási botrány közepette még egyenesen azzal fenyegetett, hogy Magyarország megvétózhatja a szerződés aláírását. 
Brüsszeli információink szerint Cecilia Malmström, az EU kereskedelmi biztosa áprilisban látogat Budapestre, hogy lobbizzon a kormányzatnál a TTIP mielőbbi megkötése érdekében. A jelenlegi állás szerint viszont gyakorlatilag már nem lehet megkötni az egyezményt Obama elnöksége alatt, amely egy év múlva ér véget. 

A TTIP természetesen nem csak a kereskedelemről szól, súlyos geopolitikai súlya is van. Nem véletlen, hogy az USA vezetésével már megkötött távol-keleti egyezmény esetében (Transzpacifikus Partnerség, TPP) a világ második legnagyobb gazdasága, Kína, egyszerűen nem kapott meghívót. 

Hol van a magyar érzékenység? 
A megállapodás hazai ellenzői szerint - amely álláspontot a hazai pártok körül az LMP képvisel legmarkánsabban - a megállapodás nem egyenlő és egyensúlyban lévő felek között köttetne és egyértelműen a multinacionális nagyvállalatokat juttatná előnyhöz, gazdasági előnye pedig 10 év alatt összesen legfeljebb 0,3 százalékos bővülés lehet az eddigi számítások szerint. 

Magyar részről kiemelt szempont, hogy a mezőgazdaságunk GMO-mentességét a TTIP ne veszélyeztethesse. Az Európai Bizottság elfogadott tárgyalási mandátuma egyébként kizárja, hogy génmódosított szervezetek szabályozásáról tárgyalhasson, másrészt a magyar Alaptörvény is rögzíti a GMO-mentességet. Az aggodalom ezzel kapcsolatban viszont nem szűnt meg teljesen, mert az amerikaiak ragaszkodnak hozzá, hogy az állat- és növény-egészségügyi fejezetben legyen szó a modern technológiákról. 

A piacnyitás egyes felmérések szerint a hazai mezőgazdaság területén belül a tőke- és baromfihús-feldolgozók, a kukoricatermelők és az abból származó termékek (például bioetanol és izoglükóz) gyártói, valamint a folyó-borok termelői számára lehet különösen kockázatos. 
Kapcsolódó: 
Az ország újabb gyarmatosítása készül (indavideo.hu
Az EU és az Egyesült Államok között formálódó szabadkereskedelmi egyezmény, amiről az emberek szinte semmit sem tudnak. Az elmúlt időszak neoliberális gazdaságpolitikájának a haszonélvezői a nagytőkés osztály próbálja bebetonozni a saját uralmát. A nagytőkés osztály abban érdekelt, hogy a nyugati világrendet, amit a demokráciával, a jóléttel, a modern gazdasággal azonosítanak, ezt meghonosítsák az egész világon. Egyértelmű szándék: a Nyugat globális irányítási céljainak a megerősítése. 

Ci(o)nizmus: Globális ökovulgáris genocídium "kabaré" (greenr.blog.hu
Igazi gyöngyszem videóra leltem, melyben Bogár László közgazdász nem tudni miért, milyen kijelentés kapcsán, de - maradva a videó profán nyelvezeténél - szanaszét oltja Drábik János jogász újságírót. Elgurul itt minden, ami elgurulhat: röpködnek a milliárdok, mármint, hogy a globálcionista háttérhatalom mennyi embertől való "megszabadulással kíván oly nagy nemesen könnyíteni" a Föld planéta sorsán; zsidók, nem zsidók, tök mindegy, mind bedarálódunk élve-elevenen... 

Izrael egy terrorszervezet támogatásával fenyegeti a világ országait (hidfo.ru
Izrael védelmi minisztere, Moshe Ya'alon a Tel-Aviv központú Nemzeti Biztonságvédelmi Kutatóközpont konferenciáján kijelentette: "Ha Szíriában választani kell a Daesh és Irán között, a Daesht választom. Nincsenek olyan kapacitásaik, mint Iránnak." A védelmi miniszter szerint amennyiben Szíria elbukik, Izrael számára "egy iráni proxy-államnál elfogadhatóbb lenne, ha Szíria területeit a Daesh (Iszlám Állam) irányítaná". Videó: Zsidó terrorista tömeggyilkosok, akik később Izrael állam vezetői lettek - Időrosta (2013-09.14) 


Tilos a bányászat - Védett övezetté vált Verespatak 
Rostás Szabolcs (Kolozsvár), 2016. január 20. MNO 


Tisztul az ég Verespatak fölött. Az erdélyi városra éveken át nyomasztó árnyékot vetett a tervezett bányaberhuázás 
Fotó: Tóth Tibor / Magyar Nemzet

Reális esély mutatkozik arra, hogy Verespatak megmeneküljön a cianidos bányászattól, miután a román kulturális minisztérium nemzeti jelentőségű műemlékvédelmi területté nyilvánította a nagy múltú erdélyi települést. 

Fellélegezhetnek az Erdély - egyúttal pedig Magyarország - élővizeiért, valamint épített örökségéért aggódók, Romániában ugyanis jó időre lekerült a napirendről a sokat vitatott verespataki színesfémbánya megnyitásának ügye. Vlad Alexandrescu román művelődésügyi miniszter a napokban közösségi oldalán jelentette be, rendelete nyomán az Erdélyi-érchegységben fekvő település felkerült az A kategóriás műemlékvédelmi listára. A kulturális minisztérium illetékesei szerint a műemlékké nyilvánítás egyúttal megnyithatja az utat Verespataknak az UNESCO világörökségi listájára való, régóta szorgalmazott felkerülése előtt is. 

A szaktárca lépése annak nyomán történt, hogy Ioan Piso történész, kolozsvári egyetemi tanár - Verespatak természeti kincseinek és épített örökségének nagy pártfogója - nemrég újfent szorgalmazta a település műemlékké nyilvánítását. Az erről szóló miniszteri rendelet kiadásával egy időben Klaus Johannis román államfő magas állami kitüntetésben részesítette a bányaprojektet mindig is hevesen ellenző kincses városi szakembert. Ami arra utal, hogy a jelenlegi bukaresti politikai vezetés az örökségvédelmet és nem a gazdasági érdekeket tartja szem előtt Verespatak esetében. 

Tisztázatlan körülmények 
Ez nem mindig volt így. A román állam a dévai Minvest bányatársaság révén a mai napig tisztázatlan körülmények között társult a kilencvenes évek közepén a kanadai Gabriel Resources céggel a Fehér megyei település alatt nyugvó altalajkincsek kiaknázására. A Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyesvállalat (amelyben a Gabriel birtokolja a részvények 80 százalékát) 1999-ben a hatályos bányászati törvény áthágásával, versenytárgyalás nélkül kapott kutatási és kitermelési engedélyt a román Altalajkincsek Országos Ügynökségétől, majd kormányhatározattal titkosították a jóváhagyás rendelkezéseit. A verespataki lelőhely koncesszióba vétele nyomán a kanadaiak azt tervezték, hogy ciántechnológiás módszerrel, Európa legnagyobb külszíni színesfémbányájának létrehozásával termelik ki az itt rejlő 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt. 

A gigantikus bányaprojekt alapján a Fehér megyei települést körülvevő négy hegyet robbantásokkal és külszíni fejtéssel teljesen eltüntetnék, helyükön 200 hektár felületű kráterek maradnának. Kiirtanának több mint kétszáz hektár erdőt is, a tizenöt évesre tervezett üzemeltetés során pedig 215 millió tonna ércet dolgoznának fel mintegy 200 ezer tonna nátrium-cianid felhasználásával. A technológiai folyamat során hátramaradt, nehézfémekkel és ciánkomponensekkel terhelt hulladékot egy 180 méter magas kőgáttal elzárt völgyben helyeznék el, s ezért az itt fekvő Szarvaspatak falut kilakoltatnák. 

Komoly akadály a civil szféra 
A kitermelés elpusztítaná az ősi bányásztelepülés több ezer éves történelmi, kulturális és építészeti örökségét is. Az ókorban Alburnus Maiornak nevezett Verespatakon már csaknem kétezer éve is aranyat és ezüstöt bányásztak. A rómaiak labirintusszerű, 150 kilométernyi bányafolyosó-rendszere egyedülálló Európában, és a mai napig látogatható. Itt található továbbá több római települési egység és temetkezési hely, közel félszáz műemlék épület, köztük az unitárius, katolikus és református templom, amelyet a kanadai társaság számos ingatlannal együtt meg akart vásárolni. A mindenkori román kormányok kitermeléspárti politikáját kihasználva azonban több tucat lakóházat így is sikerült megszereznie az RMGC-nek, számos családot pedig Gyulafehérvárra költöztettek. 

Mindig is komoly akadályt jelentett viszont a tervezett beruházás számára a romániai civil szféra, az ortodox egyház, a román tudományos akadémia és nemzetközi környezetvédő szervezetek ellenállása. Három évvel ezelőtt országos tiltakozó akciók indultak, s ennek hatására a bukaresti parlament 2014 júniusában elutasította a bányanyitást célzó törvénytervezetet. Hallani fogunk azonban még Verespatakról annak apropóján, hogy a román kulturális minisztérium a település védetté nyilvánításával párhuzamosan bűnvádi feljelentést tett a korrupcióellenes ügyészségen a település épített örökségének megcsonkítása miatt. A tárca szerint az elmúlt tizenöt év során a hatóságok - a bányatársaság nyomására - folyamatosan kevesebb műemléket és régészeti lelőhelyet vettek lajstromba. 

Kapcsolódó: 
Elkezdik büntetni Ukrajnában a kettős állampolgárokat (karpatinfo.net
Hamarosan büntetéssel kell számolniuk azoknak az ukrán állampolgároknak, akik kettős állampolgárokként lépik át Ukrajna és az Európai Unió határát, miután az ukrán-magyar határon bevezetik a közös vámellenőrzést - jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter hétfőn Ungváron. 

Brenzovics : sem az ukrán alkotmány, sem a törvények nem tiltják a kettős állampolgárságot (karpatinfo.net
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) nem tart attól, hogy az ukrán hatóságok büntetni fogják azokat a kettős állampolgárságú kárpátaljai magyarokat, akik magyar útlevéllel lépik át az ukrán-magyar határt - közölte Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, az ukrán parlament képviselője az MTI-vel kedden Ungváron. 

Lánchíd rádió: Kettesben - Somogyi Szilárd, Dunaszerdahely (lanchidradio.hu
Somogyi Szilárd újabb magyar pártot alapítana? A választások után több korábbi képviselő vált úgymond munkanélkülivé. Íme egy összeállítás néhányuk terveiről pedig itt:parameter.sk 

1944. augusztus 23.: A román árulás napja (harcunk.info
1944. augusztus 23-án Románia hivatalosan kapitulált, és hátba támadta addigi szövetségeseit, a német és magyar csapatokat. Románia már 1943-tól titkos tárgyalásokat folytatott az angolszász hatalmakkal, melyek irányítását 1944. januárjában a brit kormány átengedett a Szovjetuniónak. 

A román hírszerzés leendő feje szerint Magyarország veszélyt jelent az EU-ra 
(mandiner.hu
Eduard Hellviget javasolta Klaus Johannis román elnök a hírszerzés élére. A jelölt személyes blogján nem rég azt írta: Magyarország veszélyt jelent az EU-ra, mert egy olyan trójai faló szerepét vállalta fel, amely egyre inkább Moszkva befolyása alá kerül. Szerinte így Romániára hárul a főszerep, hogy megvédje a demokratikus értékeket a régióban.