Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. augusztus 21., szerda

17.596 - SIÓFOKI Kikötőben 2013. augusztus 20. du. 16. óra.


Feladó: Csonka László
Dátum: 2013. augusztus 21. 10:36
Tárgy: Szobor "avatás"
Címzett:

Kutasi József Antal



SIÓFOKI Kikötőben 2013,augusztus 20. du. 16. óra. 1942- ben, e napon hősi halált halt repülő főhadnagy v. Horthy István kormányzó helyettes emlékére újra állították az Ad-Asztra szobrot, az önkormányzat, Siófok Polgármestere, vitéz Csanádi József és v. Újkéri Csaba képviselő által létrehozott alapítvány bonyolításában, a Honvédelmi Miniszter Hende Csaba fővédnökségével, vitéz Kondacs László és vitéz ns. Szécsi Mátyás Pál tkp. vitézi szolgálatával, díszelgésével.

"Nagyon" szép volt az avató, a közönség a szomszédos mólóra KIZÁRVA, Fidesz csicskáknak ülőhely !!!!!!!!!! Másik oldalon, (szabadon) Nemzetőr tábornokok, polgármesterek és vitézek - zászlóval, +a közönség, a balatoni szélben, egy hangfal b
arátságában, csak hogy tudjuk hol is tartunk és hol a helye! Hende Csaba úr, a kormány részéről tette a szépet, de Horthy István kiállítására (mit Zetényi Csukás Ferenc "felgályázott" Szegedről) már nem jutott ideje! ÉS már megint a "Mátyás király" ajándéka, mit kaptunk Gróf Edelsheim-Gyulai Ilona temetésén is. Ténylegesen hiszek abban, hogy a Fidesz kifogja a szelet a Jobbik vitorlájából, s már, nem csak a Balatonon! (helyszíni tudósítás, részemről)

http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/hetven-ev-utan-ujra-all-a-szobor-horthy-istvan-emlekere-512022?fb_action_ids=348965208568564&fb_action_types=og.likes&fb_source=other_multiline&action_object_map=

.