Von: Lajos Jager
Gesendet: szombat, 2010. január 23. 15:36
An: Kutasi József
Betreff: Sokan akarjuk, és elérhetjük céljainkat
Tisztelt MSZP
Tisztelt pártelnök Asszony!
Úgy gondolom, hogy a hivatalosan néhány órája, nem hivatalosan évek óta tartó, a hatalom megtartásáért folytatott kampányuk, mélypontjához közeledik. Évekkel ezelőtt még azt hittük nincsen lejjebb az önök politikájában. Azóta gyakran tévedtünk. A sejtjeikbe ívódott és öröklődött utódaikba, a harc minden olyan ellen, ami nem az „ideológiájukhoz" illeszkedő, értelmes Nemzetépítő elgondolás.
Évtizedekkel ezelőtt, műszaki értelmiségi kollégáim között sokan voltak, akik más szocializmus építésében hittek. Értelmes, párbeszédre hajlamos, szorgalmas emberek voltak akik, 1956 utáni években, kiléptek az MSZMP tagságának köréből, mert rádöbbentek, hogy ez a párt nem az általuk elvárt eszmeiségben politizál, és rossz irányba viszi az Országot. Ezekkel az emberekkel lehetett beszélgetni gazdaságról, politikáról, az emberi kapcsolatokról és minden olyan témáról, ami érdekelheti munkatársi viszonyban, például hosszú vidéki utazások kapcsán, az embereket. Ezeket a kapcsolatokat nem hatotta át a pártpolitika. Mindig más értékrend alapján gondolkodtam, ennek ellenére jó munkakapcsolat volt legtöbbjükkel.
Sokak véleménye számomra meghatározó volt, mert más értékek mentén képzelték el jövőjüket és az Ország jövőjét. Sokan maradtak támogatóik között a hetvenes évektől, érvényesülés, munkahely megtartás, megfélemlítés és még sorolhatnám az okokat. Voltak, vannak olyanok is, akik felismerve a rendszer lehetőségeit átgázolva másokon, taposógépként emelkedtek egyre feljebb. Ma ezek az emberek alkotják a mszp „gerincét"! Arcátlan, hazug, korrupt, büntetett, vagy büntettek elkövetésével, vizsgálati eljárás alatt lévő, mentelmi jogukkal védett vezetők. Támogatóik, pozíciójukat féltő, hatalomhoz (a jó megélhetéshez) foggal, körömmel ragaszkodó pártkatonák.
A mai Magyar állapotokért bűnrészességgel vádolom azokat az értelmiségieket is, akik tehettek volna, pozícióikból adódóan, de nem tettek semmit annak érdekében, hogy a közember tájékozódhasson az Ország gazdasági helyzetéről. Hogy legalább tudják az „emberek" a köznép, hogy mire adják a szavazatukat, hogy milyen hazug politika kéri a támogatottságukat. Ma is pozícióban vannak, és szavazataikkal segítik a parlamentben e rendszer működtetését. Akik nyíltan kiálltak, bebörtönözték Őket. Nem a vandálokra gondolok, mert elítélem az ilyen megnyilvánulásokat. Akik szót emeltek, politikai támadások érték. Akik tüntettek, megalázták emberi mivoltukban, semmibe vették, semmibe veszik, véleményüket!
A legújabb, nyugdíjasokat ért támadás, a Fideszen keresztül, és a mérhetetlen hazugságkampány bizonyítja, hogy az mszp (megvetett szánalmas pojácák) és támogató köre nem való a Magyar Parlamentbe! Vegyük el a mentelmi jogukat, hogy felelősségre vonhatók legyenek!
Ezúton is megfontolásra javasolom minden Magyar Honfitársamnak, hogy menjen el szavazni és a Nemzetet romboló korábbi szoc-lib. támogatóktól óvja meg önmagát és az Országot! A jövő, a gondolkodó, alkotó, szorgalmas, élni akaró Magyar Nép kezébe kerülhet! Támogassuk a Nemzet iránt elkötelezett jelölteket. Szavazzunk bizalmat nekik, és támogatva figyeljük tevékenységüket, hogy felemelkedhessen hazánk a fejlett társadalmak szintjére! Higgyük el, hogy a mi kezünkben, választók döntésében van a jövőnk! A gyermekeink, unokáink és a mi további életünk, jövőnk!
Sokan akarjuk, és elérhetjük céljainkat!!!
Magyarország 2010. január 23.
Tisztelettel és üdvözlettel a Vadász, tízmilliomodik Magyar, Hazáját szerető, nyugdíjas.
Mint korábban mindig, most is zavarom írásommal, másolatot kap:
Köztársasági Elnök, Mszp, Fidesz, Jobbik, Média, Sajtó, Hírportál, Levelező Partnereim, hogy terjesszék, ha egyetértenek velem, gondolataimat!